Ki kell szivárogtatni a nagy böszmeséget - vagy csak be kell engedni a rádió munkatársát egy közgyűlöletet és utálatot hamar elnyerő vezető és pártjának zárt ülésére. Ha így teszünk, nem lesz számunkra elérhetetlen vonat, az életünk hátralévő részében mindig meg fog hívni minket valaki legalább egy jó pofa sörre, és sohasem fogunk nélkülözni. Ez tehát a hősmotiváció útja.
Kint jártam tehát a Kossuth téren, 5 hosszú év telt el azóta, ahol számtalan emléknyom merült fel és számot is vetettem az eddigi életemmel. Úgy éreztem magam, mintha Anubis a mérleg serpenyőjébe helyezte volna a szívemet. Néha könnyek törtek rám, sajgó keserűség, a börtönélmények is felszakadtak, nem messze tehát a Nagy Ignác utcától és egyetlen egyszer tapsoltam, hogy támogassak egy édesanyát, akinek a fiát koncepciós perbe fogta az államhatalom. Nem túlérzékenység ez, csak konzekvencia, persze más köztörvényesként szenvedni "megérdemelten" és más politikai fogolyként elviselni a csapást. A beszédekben elhangzott, Morvai Krisztina részéről, hogy a haza van rabságban, és a kettő egy. Morvai Krisztina látta az elcsigázott maroknyi radikális magyart, és "outsiderként" is megállapíthatom, hogy még így is képes volt, lelket önteni az emberekbe, ez egyfajta csoda volt, de valójában karizmatikus vezetőről és jó politikusról van szó egyszemélyben. Az üzenete az volt mindenki számára, pártállástól függetlenül, hogy Budaházyék ügyében tenni kell mindenkinek, aki magyarnak érzi magát. Toroczkai kissé másként fogalmazott, előkerült a Tanácsköztársaság, és az SZDSZ-MSZP párhuzam (analógia) is. Talán Thürmer, mint ortodox kommunista, azért tiltakozott volna, hogy egy lapon említik a kollaboránsokkal. Nekem a Tanácsköztársaságról persze más jut eszembe, a mai napig csodálója vagyok annak a képnek, ami azokat az árva és szegények gyerekeiről készült, akiket a Balatonra vittek nyaralni, mert a Tanácsköztársaság idején életükben először volt lehetőségük rá. Nekünk Kádár alatt a SZOT és egyéb üdülési formák világában természetes volt, hogy egy évben legalább egyszer láthatjuk a magyar tengert, én az idén nem láttam a Balatont. Ebből az egy Balaton motívumból persze nem lenne szabad messzemenő következtetéseket levonni, de azért mégis, miféle primitív, barbár és sötét rendszer lehetett akkoriban a Tanácsköztársaság előtt, hogy hír és propaganda értéke van egy ilyen fényképnek. Nem mentség ez a diktatúrákra, demokráciákra nézve sem, a bármely rendszer alatt elkövetett gyilkosságokra és politikai gyilkosságokra sem. De azért meg kellene állni egy perce, és elmeditálni azon, hogy amikor a kommunizmus felmerül, mint alternatíva, az
csak a tünete valaminek, egy lehetséges reakció egy korábbi embertelen világra. Én mint tradíciót valló ember, nem hibáztatom a kommunistákat, csak abban, hogy
embertelen eszközökhöz nyúltak - egy embertelen világban. Tulajdonképpen nem tudtak kiemelkedni, különbbé válni attól a kegyetlen környezettől, amiben szocializálódtak. A mai napig úgy gondolom, hogy ideológiák mentén helye van egyfajta demokratizmusnak, a nemzet szempontjából helye van a nemzettudatnak és az európai kontinentális tudatnak, az egyenlőség elve nem hanyagolható el - urakra és szolgákra pedig nem osztható egy XXI. századi társadalom, mivel az már így eleve bukásra ítéltetett és csak erőszakkal tartható fent. Anarchizmusra pedig azért van szükség, mert az anarchizmus jelenti a kontrollt a despotizmus felett és ad esélyt a humánum kibontakozásának az elgépiesedett bürökratizmussal és a megtorló intézményrendszerrel szemben. Én hiszek a harmadik útban, ami egyszerűen a jóság útja. Politikai, hatalmi és bármilyen értelemben aranykori eszmeiség. Az, hogy kint jártam megint egy "Budaházyékért" tüntetésen, annyit jelent, hogy a ma demokratája, a ma hazafijához képest
általában hitvány. Hitványnak lenni pedig azt jelenti, tisztában van a demokrata a saját hitványságával és azzal is, hogy noha önös érdekeit ez a rendszer kiszolgálja, sikeresen egzisztál, él, létezik benne, lubickol. Mégis ott van benne a tüske, a szegények tüskéje, ezért a szegénység
és a lelkiismeret szorosan összefügg. Lázár János szerint, amit transzparens is hirdetett, akinek nincs semmije az annyit is ér. Igen, igaz mondat ez a böszmeség is, valójában van egy anyanyelvem és egy hazám is ellentétben a maxima kijelentőjével. És még valami, ami feltűnt, a rendőrjárművek folyamatosan cirkáltak, nem csak ezen a tüntetésen, hanem ez az új és igen üzemanyag költséges járőrözési módszer megint az adófizetők pénzén zajlik, csak azért, hogy lássák a rendőrt, erre Molnár F. Árpád is felhívta már a figyelmet, aki egyébként felbukkant a tüntetéstől nem is olyan messze Domján Tibor Echelon-leleplezővel - az NBH irányában lokalizáltam, de nem kötöttek bele a villámszóró berendezésekbe. Alkalmas időpont lett volna egy beszélgetésre - de én inkább a gyomor Magyarországa mellett döntöttem és előzékenyen elengedtem a csapatot - ennek fő oka erős coca-kóla függőségem és az alacsony vércukorszint.
Én is kiszédelegtem a körútra, megálltam a 300-ft os könyveknél bambulni - belelapoztam
Rózsa Kereszt Krisztián Alkémiai Menyegzőjének első könyvébe - megtalálva a nap kulcsszavát -
a misztériumot, hiszen létezik-e nagyobb misztérium ennél az írásnál, még akkor is, ha Jan Van Rijckenborg interpretálta. Elindult egy kör tehát, József Attilától, Budaházy Györgytől, és a könyvről szólva, a dialektikus világ börtönébe leengedett kötelekről és a börtönről..., aztán felfigyeltem sétám során a csinosabbnál csinosabb magyar lányok között, mert a fél város bulizni indult, este a Margit hídról kiváló rálátásom adódott a Gyorskocsi utca krematóriumra emlékeztető kéményeire,
előtte megnéztem a Legfelsőbb Bíróság és Ügyészség pokolbéli és szándékosan ember zsugorító aránytalan épületét is a páviánfejű oroszlánokkal, a Pesti Központi Kerületi Bíróságot ( a szenvedéseim helyszíneit) és a Nagy Ignác utcai börtönkaput (szállításban). Képzeletemben hányszor lebombáztam már ezeket - elég itt körbenézni, és látni, hogy minden épület az ókori Római Birodalomra hajaz. Ezekben az épületekben semmi magyar próteuszi-nomád vonás sincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése