2010. december 28., kedd

Ady Endre

Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl.

Ha eljön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

Gyurcsány legújabb bejegyzéséhez, renegát kommentje

Eltiltottak a kapcsolat hu további használatától, így kénytelen vagyok távolról reagálni a hisztéria tengelyre. Féltik a demokráciát, és szőnyű diktatúrát viziónálnak, úgy tesznek, mintha ez a demokrácia, egy darab lócitromon kívül adott is volna bármit is az emberek zömének. Kilakoltatások, munkanélküliség, létbizonytalanság, az élelmiszer árak az egekbe szöknek, erkölcstelenség, pokol, és fagyhalál eszeveszett BTK szigorítás az elit védelmében és a vesztesek tömegeinek burkolatlan hibáztatása (pl. a Göncöl-jelentésben), csalódottságukban. Valóban ember embernek farkasa lesz. Bár elegendő lenne csak a környezetet megváltozatni, ahogyan azt Robert Owen tette New Lanarkban, a magántulajdon körét teljesen leszűkíteni az alapokig. Ha nincs magántulajdon, nincs lopás sem. A béreket stabilizálni, a takarítónő és a politikusi jövedelmek különbségét megszüntetni. Eltüntetni ezáltal a jobb poziciókért ölni is képes eddigi nyaloncainkat és törtető taposóinkat. A természetellenes versenyt mindenhol megszüntetni. A pozitivistákat felvilágosítani, hogy amit ők demokráciának és fejlődésnek vélnek, az valójában a legnagyobb szar fos hazugságok és félrevezetések világrendszere. Nincs fejlődés, gyilkos revolúció van, és pokol. Pont renegát beszél elhallgattatásról, ők akik az erőszak nyelvén tudnak csak leereszkedni lázadó alattvalóik közé és kilövik a szemeket, és viperával ütnek. A diktátornak igaza van, mert rossz úton megyünk, akinek van szeme a látásra, az látja, mert nyilvánvalóbb, hogy ez a 20 év kegyetlenebb volt az embereinkel, mint az elmúlt negyven. Tehát nem folytatható, mert nem vezet sehova, csak a megnövekedett Minotauroszt szolgája, akit elrejtenek a szemünk elől, de tudunk róla, hogy ő a valódi zsarnok, és nem a látható, de a homlokán egy felirat olvasható 666=DEMOKRÁCIA. Ezt üzenem a kapcsolat blognak, bizony mondom néktek el fog jönni az idő !!! Eljön az az idő, amikor nem fagynak szarrá emberek az utcákon, amikor ha valaki dolgozni akar, akkor kap képességeihez mérten valódi munkát és megszűnik az 20 éve bevett gyakorlatilag a dolgozni akaró megaláztatása, hogy pályáznia kell egy dolgozónak egy alkalmazottnak. Rengeteg diófát, meggyfát, szilvafát ültetünk a közterületeken, senki sem fog éhezni és fagyoskodni. A szabad magyarok pedig visszakapják fegyverviselési jogukat is. Akkor kezdtek urak a fejünk fölé nőni, amikor elvesztettük a fegyvereinket a honfoglalás után. Az aranykor nem ismer főnököt, sem alkalmazottat. Aki nem akar egyenlőbb lenni az egyenlőnél, az elmehet majd máshová urat vagy rabszolgát játszani, a magyar társadalom felnőtt, és nem kíváncsi már a dedós degenerációtokra Gyurcsány ! Tele van a faszunk veletek.
degenerált rendszerre amivel 20 éve etetik. Úgy fogja lerázni a nemzet és a nép ezt a 20 év mocskot magáról, mint a kutya a bolháit. Felhívom hát a szabad magyarokat, hogy élesítsék a kaszát, mert a nyár heves lesz és a kasza egyenes.

2010. december 26., vasárnap

Lábjegyzet - A szentség, szentté avatás vallástörténeti mitológiai előzménye

Romulus apotheózisa a monda szerint akkor történt, amikor seregszemlét tartott a Campus Martiuson (Marsmező), ekkor egy felhő eltakarta és eltűnt. Quirinusként a Rómát védelmező főisten triászban kapott helyet Jupiter és Mars mellett.(Quirinusnak 12 papja volt) RÓmában - néhány kivételtől eltekintve (Caligula, Domitianus, Commodus), - az isteneknek kijáró tisztelet, csak a meghalt és istenné avatott (consecrált) császárnak járt ki. Ez a római hagyomány közvetlen előzménye lehetett és kihatott a szentté avatás intézményének kialakulására. A hagyományos istenekétől megkülönböztetve a császárok nem a deus, hanem a divus (isteni) jelzőt kapták. (forrás Gesztelyi)

2010. december 24., péntek

A közép-ázsiai térség gyorselemzése (dolgozat)

A közép-ázsiai térség és a nagyhatalmi törekvések
Személyi kultusz – és az Iszlám

Türkmenisztán ma (fotó forrása: A selyemút nyomán Türkmenisztánban)


A kétpólusú világrend megbomlása, amely a Szovjetunió meggyengüléséhez köthető, hozzájárult új és elfeledett, de újjáéledő államok és nemzetállamok létrejöttéhez. A nemzetek mentén fragmentálódott államok függetlenségüket részben a demokrácia ideológiájának védőszárnyai alatt, vagy pedig a nagyhatalmi poziciójában meggyengült orosz befolyási övezet keretében valósították meg illetve tudták megvalósítani. A közép-ázsiai térségben a vallás jelentős, meghatározó politikai tényezőként van jelen. A politikai törekvések egyben vallási törekvésekkel, és a vallási-törekvések és célok politikai színezettel karöltve manifesztálódnak. Érdekes jelenség, hogy a nyugat-európai és amerikai értékrendet vagy az azt közvetítő egyházak, hogyan próbáltak utat törni maguknak egyfajta vallási és politikai misszió keretében a volt szocialista blokk országaiban. A főként amerikai gyökerekkel rendelkező adventista egyházat a Szovjetunióban a 80-as években jegyezték be hivatalosan. Nem véletlen, hogy a KGB utód titkosszolgálatok akcióinak fő célpontjai Türkmenisztánban, a babtista és az adventista egyházak képviselői ellen irányultak. Türkmenisztánban 1996-ban új egyházi törvény született amelynek keretében az 500 főnél kevesebb taggal rendelkező missziós kisegyházakat beszüntették. Ez a rendelkezés az iszlám fundamentalista csoportok megfékezését is szolgálta . Asgabatban , az amerikai, brit és német tiltakozás ellenére lerombolták az adventista imaházat, azzal az ürüggyel megerősítve a hivatalos álláspontot, hogy a templom helyére egy utat terveztek. Magát a templomot Szaparmurad Nyijazov elnök engedélyével 1992-ben építették. A titkosszolgálat az asgabati Baptista gyülekezet ellen is fellépet a maga módszereivel. Anatolij Beljajev baptista prédikátort megfélemlítették,a kettős állampolgárságú Vlagyimir Csernov baptista lelkészt és feleségét elfogták és egy ukrajnai repülőjáratra rakva kitoloncolták őket az országukból. A türkmén nemzetiségű Sagildij Atakov nevű hívőt, - aki az egyház segítségével a kábitószer függőségéből gyógyult fel - pedig 4 év szabadságvesztésre ítélték és 12 000 USA dollár megfizetésére kötelezték. Az új vallási mozgalmak fokozott megjelenése és térnyerése hazánkban is, a rendszerváltás tünetegyüttesének és jelenségeinek közvetlen előzményeként volt értékelhető . Ezek a mozgalmak, bár nem politikai célokkal születtek, de politikai , ideológiai űrt hivatottak betölteni, és határozott , markáns politikai értékrendet tudtak magukénak. Mivel ezek a "újprotestáns" mozgalmak anno. alapvetően a történelmi egyházakkal szembeni oppozíciótól nyerték önálló alakjukat, vagy az emigráns és üldözöttség tudat volt a meghatározó és uralkodó mentalitás megszületésüknél, éppen ezért ezek a mozgalmak új erőt meríthettek akár a türkmenisztáni üldöztetés és magától a "mártíromság"tényéből is. Nyilvánvaló, hogy egy alapvetően demokratikus, formabontó és harsány egyházi struktúra és berendezkedés szemet szúr és szálka, egy a törzsi hierarchiára (múlt), hivatalos vallási struktúrájában is hierarchikus, és a személyi kultusz dogmatikájára alapozott tekintélyelvű társadalom szemében. A lelkiismereti és vallásszabadság ügyének fő szószólója az Amerikai Egyesült Államok és Anglia. Ez azonban nem alapvetően egy buddhista, lámaista szemléletű önmagából fakadó toleráns vallási szemléletmód, hanem ennek gyökerei és mozgatórugói önmagukból fakadóan is politikai természetűek. Észak-Koreát, Eritreát, Iránt, Pakisztánt, Szaúd Arábiát, Szudánt, valamint Türkmenisztánt, Myanmárt és legutóbb Üzbegisztánt érte a világsajtón keresztül a nemzetközi vallásszabadságot vizsgáló amerikai bizottság részéről elmarasztaló és kemény kritika. A bizottság jelentése ugyanakkor rámutat, hogy Üzbegisztán esetében indokolt a radikális fellépés a fundamentalizmus ellen, ez azonban nem indok a hívőkkel és más vallásokkal szemben a vallásszabadság megsértésére. Ugyanez a kettős fellépés problematika figyelhető meg az előbb vázolt türkmén valláspolitikai szituációban is. Mindenesetre leszögezhető, hogy Amerika, a térség országaiban, nem csupán a katonai jelenlétre, hanem erőteljes ideológiai, politikai, és vallási befolyásának, normáinak radikálisabb propagandájára és kiterjesztésére is koncentrál. A térségben a támogatott vallási mozgalmak, missziók, mivel amerikai és nyugat-európai gyökerűek, így észrevétlenül (és akaratlanul) is politikai célokat valósítanak meg. Mintegy mérőeszközéül szolgálnak a demokrácia mértékének. A Szovjetunió térvesztése után, tehát nem csupán a világtérkép változott meg radikálisan, hanem a világ vallási és ideológiai térképét is átrajzolta a történelem. Amerika gyors reakciója, közel-keleti uralmának megalapozása, már 1991-ben, az Öböl-háború során megtörtént. Nem véletlen az sem, hogy ideológiailag részben elszigetelt és etnikailag vallásilag megosztott területet választott céljai megvalósítására, mégpedig Irakot. Ugyanakkor Szaddam Huszein, mint diktátor, Amerika számára egyben felidézi a hidegháborús nosztalgia erejével és varázsával bíró ősellenség prototípusát, a szovjet pártállam vezetőit, de ez a régi ellenségkép összemosódik Hitler alakjával is. A Baath Párt megszületésénél jelentős volt a német bábáskodás, és a náci németország erőteljes közel-keleti befolyásának időszakában történt (1940). Az amerika elleneség filozófiai előzménye Erns Jünger, Martin Heidegger és legfőképpen Oswald Spengler nézeteiből adódott, amit részben átvett a náci ideológia és ezáltal lett és vált meghatározóvá a Baath Part ideológiájára is, amely későbbiekben döntő befolyással volt a kialakuló fundamentalista ellenség kép alakulására is. Szaddam Huszein rendszerének eltiprása tehát nemcsak a Szovjetunió és a szocializmus fölött aratott győzelmi mámor rituális megismétlési kényszeréből fakad, és nem csupán poszthidegháborús nosztalgia mechanizmus, hanem a diktátorok Amerika ellenes ideológiája fölött aratott katonai és ideológiai győzelem messianisztikus mámora által vezérelt cselekmény. Tévesen ítélik meg, azok a főként iszlám gondolkodók, akik ezt a harcot keresztes hadjáratnak és az iszlám vallás elleni hadjáratnak vagy vallásháborúnak minősítik. A bush-i retorika stílusa is döntő mértéken hozzájárult ennek a nézetnek a kialakulásához.
Az üzenet lényege, amit Amerika háborús propagandájával kifejt, az , hogy Amerika számára minden diktátor ellenség. Nem lehet teljes biztonságban tehát Türkmenisztán egyeduralkodója, a Türkménbasi sem, aki a vallási és emberjogi ügyei miatt már Amerika látóterébe került. Viszont tény, hogy egy mérsékelt muzulmán ország, amely pártállami attitüdökkel bír, mint Türkmenisztán is, Amerika szempontjából noha a térség jelentéktelen mellékszereplőjének látszik szövetségesként fontosabb lehet, mert a fundamentalizmus visszaszorításáért sokat tett.

Amerika elsődleges figyelme a Közel-Keletre és azon belül jelenleg a Baath párt felszámolására irányul, és hangot ad ugyan a nyugattal együtt Türkmenisztán és Üzbegisztán emberi és vallás jogokat sértő belpolitikájának, de ezen országokkal szemben türelmes kritikai politikát folytat.
Oroszoszág a közép-ázsiai térségben érdekeinek megfelelően igyekszik a demokrácia útjába minél több akadályt gördíteni. Így polgárháborús helyzetek alakultak ki, Kirgizisztánban, és Üzbegisztánban is. Türkmenisztánban pedig merénylettel igyekeztek eltávolíttatni a Türkménbasit az egyeduralmi pozicíóból. A helyzetet tovább komplikálja az Iszlám fundamentalizmus jelenléte, és komplikálhatja az eddig Tajvan, Észak-Korea és Japánnal való nézetkülönbségek konfliktusaira koncentráló kínai politika is. A kínai politikai aktiválódás és munka tényét jelzi az a momentum, hogy Türkmenisztán diplomáciailag is (többek között Magyarországhoz hasonlóan) elismerte, hogy Taivan, Kína elidegeníthetetlen része. A térség szomszédságában Irán atomprogramja is borzolja a kedélyeket, (nemkülönben a régóta húzódó iráni véres vallási intolerancia a báb követői, a bahai hívők ellen, amivel kivívták többek között, hogy a vallásszabadság tekintetében vizsgálódó amerikai bizottság fekete listájára is rákerüljenek). Ezt a képet tarkítja a S.Rushdie ellen kimondott fattva is. Oroszországnak a térségben betöltött konzervatív és demokráciát hátráltató szerepe, annak a felelős politikának a része, amely éppen a térség államaiban élő jelentős orosz kisebbség érdekeit és főként biztonságát hivatot szavatolni.


A Türkmenbasi

Türkmenisztán vezetője 1991-óta Szaparmurat Nijazov, aki párttitkárként kezdte pályafutását, a Kaspi-tó (tenger) partján virágzó birodalmat hozott létre. Asgabat fejlődő főváros, az utcáin nincsenek koldusok, nincs létbizonytalanság és munkanélküliség, a távfűtés pedig ebben a földgázban gazdag országban ingyenes és az üzemanyag árak is csupán jelképesek - 1 liter benzin 0,016 eurónak felel meg. A halálbüntetést eltörölték. A változás, a demokrácia ideológiája azonban nem tekintette szentnek az elért eredményeket és nem hagyta érintetlenül
Türkmenisztán területét. Ugyanis történtek kisebb nagyobb változtatások politikai indítékból és külső nyomásra, melyek lassan előkészíteni sejtetik a majdani teljes átalakulást, ugyanis 2000 óta az elnök - lemondva örökös elnökségéről, alkotmánymódosítást kezdeményezve - mandátuma határozatlan időre szól. Az Amnesty International szerint rendszeresen megsértik Türkmenisztánban az emberi jogokat, ezt a kritikát tetézi a vallásszabadság korlátozása (pl. asbagati adventista imaház lerombolása), és az ENSZ közgyülés 2004-es határozata, amelyet az Európai Uniós tagországok is aláírtak (Oroszország képviselője a szavazásnál tartózkodott) és amely határozatban elítélték az orosz nyelvű "Majak" rádióadó sugárzásának
betiltását, és a türkmén vezetés az orosz kisebbség elleni diszkriminációs politikáját. Türkmenisztán része a Közép-Ázsiai Együttműködésnek amelyet Kazahsztán, Tadzsikisztán és Üzbegisztánnal karöltve alkot. A szövetség lényege az a felismerés, hogy a nagyhatalmaktól független integrációt, a nagyhatalmak megosztó és ellentétes befolyásoló politikájával szemben, biztosítsa a térség politikai stabilitását és erőegyensúlyát. 2002 és 2006 között Ukrajnába 250 millió köbméter gáz érkezik Türkmenisztánból, ugyanakkor Türkmenisztán - sokak nemtetszésére - üzembe helyezett egy Iránba irányuló, viszonylag rövid, 129 mérföldes gázvezetéket is. A gazdasági visszaesésben szenvedő Oroszországnak a térség önállósodó államai komoly konkurenciát jelentenek a gázüzletben, főként Kazahsztán és Türkmenisztán.
Nem lehet megjósolni, hogy mikor érvényesül Türkmenisztánban az európai átalakulási minta, addig is a Türkmenbasi által vezetett ország a béke és a nyugalom szigetének tűnik.
Szaparmurat Nyijazov elleni kudarcba fulladt merényletkísérlet jelzi, hogy a viszonylagos béke ellenére akadnak olyan bel és külpolitikai erők amelyek radikálisabb és nem csak névleges változásokat szeretnének. Noha a miniszterelnök helyettese Borisz Sihmuradov írásos vallomásában elismerte részt vett a november 25-i államcsíny kísérlet előkészítésében, mégis a külföldi szakértők, ezt a momentumot kínzással kikényszerített koncepciós perhez hasonlították. A Nyijazov elleni merénylő között négyen grúz állampolgárságúak voltak. Kirgizisztánban már sikerült a posztkommunista Akajevet kibillenteni és eltávolítani elnöki pozicíójából, ugyanez a forgatóköny azonban Üzbegisztánban egyelőre csődött mondott,
és az Andizsáni felkelést a karhatalom vérbefojtotta. A NATO eltúlzottnak vélte az üzbég reakciót a zavargásokra és egyben felszólította az üzbég vezetést a demokratikus reformok végrehajtására. Türkmenisztán tehát a nyílt lázadásoktól egyenlőre érintetlen terület marad ennek fő oka az, hogy a nép maximálisan elégedett vezetőjével és az elért eredményekkel. Tény az, hogy Türkmenisztán fejlődésnek indult, és az ország vezetője - talán éppen Mao Ce Tung vagy a volt szenegáli államelnök Léopold Sédar Senghor hatására, akiről az időközben labdarúgó nagyhatalommá vált szenegáliak stadionjukat is elnevezték és aki szintén
tehetséges költő és államférfi volt - nemrégiben jelentett meg egy életrajzi ihletésű verses kötetet "Áldassék a népem" címmel. Előző művéről egy prózai alkotásáról a Ruhnamáról nevezték el a szeptember hónapot, a januárt türkmenbasinak (akárcsak a róla elnevezett kaspi parti üdülőcentrumot), az áprilist pedig földrengésben elhunyt édeanyjáról Gurbaszultán edzse-ről nevezték el. De nemcsak verseket ír, hanem kerületeket tervez, és épületeket kétes dicsőség ugyan, de a római Parade nevű lap megjelentetett egy tízes listát a legnagyobb diktátorokról és a türkmenbasi a 7. helyet érdemelte ki, de a Legek Könyvébe is bekerülhet az a 8 hónapig szőtt szőnyeg, amit a türkmenbasi tiszteletére 39 nő és egy férfi 8 hónapig szőtt, a 300 négyzetméteres alkotást a vezér könyvéből a már már a Korán mellett szent könyvnek számító Ruhnamából vett idézetek tarkították. Az ország függetlenségének 10. évfordulójárának tiszteletére a türkmén televízió elindított egy tv sorozatot 'Türkménbasi az oltalmazó' címmel, amely tulajdonképpen egy szappanopera. Népszerűségén akkor sem esett csorba, amikor a balettet és az operát haszontalanságuk miatt, később hasonló indokokkal a vidéki kórházakat és könyvtárakat is bezáratta. A jogosítvány megszerzésének feltételét, pedig sikeres hittanvizsgához kötötték. Az elnök monumentális aranyozott emlékműve a város minden pontjáról jól látható és együtt forog a nappal.


Az iszlám

A Newsweek által kirobbantott Korán-botrány olaj volt a tűzre és félelmetes utóhatásai még tartanak, Amerika számára félő, hogy komoly következményei lesznek az ügynek. Könnyen lehet, hogy katonai mozgósítást és átcsoportosítást kell végrehajtaniuk, ha Afganisztánban az általános elégedetlenség és Amerikával szemben megfogalmazódott vélemény, fegyveres kifejezési formát ölt. Ugyanakkor a közép-ázsiai török köztársaságok stratégiai helyzete ebben a kiélezett konfliktus helyzetben döntő jelentőségű lehet. A fundamentalizmus szempontjából e térség országai nem számítanak célterületnek, a régi államhatalmi beidegződések és struktúrák leküzdhetetlen akadályt jelentenek nem csak az európai "kultúrkörből" importált vallási formációk, de az iszlám szélsőséges megnyilvánulási formái számára is.







Irodalom:

Lewis, Bernard: Az iszlám válsága (Budapest, 2004. Európa Könyvkiadó)
Dr. Fodor József: Vallási kisközösségek Magyarországon

Magyar Rádió weboldala
A világvevő rádió weblapja
http://www.vilagvevo.radio.hu/adasok/07/mutat.htm

A graffiti = művészet


A graffitiseket már legszívesebben börtönben látó és kriminalizáló poszt-krisztusi kDNP-fideszes keresztény polgári néppárt kormányunk szerint a képen látható felirat bizonyára súlyos rongálásnak minősül. De most állítsa bárki is, hogy a képen látható elkúrtad felirat, nem egy zseniális és korszakalkotó műalkotás,:-)nélkülözné a humort? és senkiben nincs kétség afelől, hogy amit állítok azzal egyet lehet érteni és valljuk be az alatta lévő, a tulajdonképpen eltakarni hivatott hivatalos rendőrség felirat már idejét múlta, indítványozom, hogy ezentúl a rendőrség felirat helyett, a rendőrautókon " elkúrtad !" felirat legyen mától a hivatalos, erről pedig népszavazást fogunk tartani.

A rasszizmus, mint az arisztokrata turbája és ressentimentje

" Egy faj átültetésének legnagyobb szabású kísérlete az újabb korban az észak-amerikai kontinens túlnyomóan germán lakossággal való betelepítése volt. Mivel a klimatikus viszo­nyok eléggé különbözőek, azért az eredeti faj típusán mindenféle változás volt várható. Az indián vérrel való keveredés elenyészően csekély, úgyhogy nem játszik szerepet. Boas[5] úgy véli, sikerült kimutatnia, hogy a bevándorlóknak talán már a második generációjánál anatómiai változások jelentkeznek, főként a koponyaméreteikben. Mindenesetre a bevándor­lónál kialakul a jenki-típus, amely annyira hasonlít az indiánhoz, hogy amikor a közép-nyugaton való tartózkodásom alkalmával egy gyárból kitóduló több száz munkás elvonult előttem, kísérőmhöz a következő megjegyzést intéztem: sohasem gondoltam volna, hogy az indián vérnek ilyen magas bennük a százalékaránya. Ő nevetve válaszolt, bármibe hajlandó fogadni, hogy ebben a nagy tömegben, ebben a sok-sok emberben együttvéve egyetlen csepp indián vér sem folyik. Ez sok évvel ezelőtt történt, amikor még sejtelmem sem volt az amerikai lakosság érdekes elindiánosodásáról." (Carl Gustav Jung: Föld és Lélek)

CARL GUSTAV JUNG: Föld és Lélek



Ennyi bőven elég, a föld klímájának őserejéről.

Az ellenállásról - a szikh példa útmutatása

1920-tól kezdve a gurdvárák reformjáért az Akáli Mozgalom minden követ megmozgatott.
Ez egyfajta szikh vallási restaurációs kísérlet volt, mivel a hindu elemek kezdtek vallásukban felülkerekedni. Egy ideig a britek engedték, hogy a templomaikat (gurdvárákat) a szikhek újra birtokukba vegyék, mivel tartottak attól, hogy a szikhek csatlakoznak Mahátma Gandhí mozgalmához. Amikor ez valamennyire bekövetkezett, a britek már elég keményen léptek fel az Akáli Mozgalommal szemben. 40 ezer akálit letartóztattak, 4000 körüli volt a halálos áldozatok száma, és ezer körül azok, akik igen súlyos sérüléseket szenvedtek el. A konflitkus lényegi része az volt, hogy a szikhek a visszafoglalandó templomukhoz tartozó földterületről fát vittek el a közös étkezéshez (ezeken a közös étkezéseken általában kasztonkívülieket is megvendégelnek, mivel a szikh vallás elutasítja - legalább is a nem hinduizált változata - a kasztrendszert), ezt a brit hatóságok lopásnak mínősítették, és két szikhet bebörtönöztek. A szikhek erre úgy reagáltak, hogy még többen mentek el fát gyűjteni a tiltott területről, sokukat félholtra verték, több mint 5000 embert bebörtönöztek, és sokakat ért maradandó sérülés, mire a britek rájöttek, hogy nem tudják megakadályozni a szikh templom visszafoglaló mozgalmat. Bizonyára nincs elég rálátásom, de a britek megosztó politikája Indiában egy ideig sikeres volt, a szikhekkel szemben kezdetben elég toleránsnak mutatkoztak, szikh katonákban jobban megbíztak, mint a szipojokban, az első világháborúban is helytálltak, később azonban már kezelhetetlenné vált és kiéleződött a brit-szikh viszony és helyzet. Bizonyára a brit-római jog és törvény rugalmatlansága is közrejátszott, hogy több ezer embert börtönöztek be mire rájöttek, hogy nem tudják megtörni az ellenállást. Egy kicsit elszakadva a példamutató engedetlenségtől, egy nacionalizmusában ébredő India állt szemben, egy akkor európai gyarmatosító nagyhatalommal. A törvény értelmében az Akáli Mozgalomnak, ahhoz a templomhoz jogi értelemben nem volt köze, tradicionális értelemben azonban az valójában szikh tulajdon volt.
Önkéntelen a párhuzam 2006 őszétől, Budaházy bebörtönzéséig. A jobboldali radikális szervezetek, legfőképpen a HVIM kiáll Budaházyért és harcol a szabadon engedéséért is, mostanra is szerveznek tüntetést. Az látható, hogy a hatalmat nem ingatták meg a tüntetések, sem pedig a Kozma utcai Börtön elé szervezett éhségsztrájk. Ahhoz, hogy a hatalom, és a hatalom természetéből fakadóan hatalom meginogjon ebben a kérdésben, ahhoz több ezer aktivista bebörtönzése és a nyílt erőszak az állam részéről, tehát további áldozatok kellenek. Látható, hogy a hatalom természetrajza milyen könnyen felvázolható egyetlen történelmi példa alapján.
Természetesen én ebben nemzeti-anarchista nézeteim igazolását látom, a hatalom alapvetően intoleráns és beszűkült természetével kapcsolatban. Az ember nagyon nagy misztérium ebben az univerzumban, nem szabadna önmagunkat megaláznunk , karikatúrává tennünk azáltal, hogy bólogatunk rég meghaladott intézmények szükségességéről, hogy börtönöket hozunk létre. A bankrablót is várták odahaza, nem hiszem, hogy ő lőtt volna, láttam a képet, nem messze az otthonától feküdt letakarva, a lánya, akit Egyiptomba szeretett volna vinni a pénzből, a cipője alapján ismerte fel, hogy az ő apukája fekszik ott (szitává lőve). Szerencsére az RTL klub ezt a történetet nem a rendőri nézőpontból közelítette meg. Már elmondtam, de nem árt ismételni, ha a büntetési tétel nem túl szigorú, ha a magyar börtön elviselhető lenne, ha a szemet szemért elv és a keresztényi kegyelem egyaránt érvényesülne és véget vetne a római jog pilátusi mosom a kezem dominanciájának, akkor senki nem keveredne tűzharcba,(amit kétlek, hogy jelen esetben az volt).
Visszaérve a nacionalizmus kérdésköréhez, egyébként egyetlen egy dolog az, ami a nacionalizmust, vagy annak radikális magyarországi változatát sokak számára elfogadhatatlanná teszi. Ez természetesen az antiszemitizmus, ez az a pont, amiért ez a fajta nacionalizmus sajnos nem tud megszabadulni a rasszizmustól, és ez az a pont amiért marginalizálódni fog. Sok tradicionalista gondolja úgy, hogy a nacionalizmus baloldali tendencia, ezek általában sértett arisztokratizmusuk ressentiment érzéseitől vezérelve inkább kasztfilozófiákba zuhannak, ahelyett, hogy
a rasszizmus kérdéskörében minimálisan figyelembe vennék mondjuk Carl Gustav Jung nézeteit. Jung szerint maga a földrajzi környezet az, ami kialakítja az embertípust, közel áll ehhez jungi filozófiához Hamvas Béla felosztása, a géniuszokról, ha jól emlékszem 5 fő magyar tájegységet határoz meg.
A nacionalizmus nagyon jól meglenne a rasszizmus nélkül. A rasszizmus az, amiben az arisztokratizmus turbát szenved el. És ezért, ha már hamvasi terminus technicust használtam, az igazi nemességet bennünk és mindannyiunkban csak az állíthatja helyre, aki a legnemesebb volt a világon, a bűn sötétségét
csak is az a fajta kereszténység tudja lelkünkben megvilágítani, megváltani és jóvá tenni,amely mentes a hatalomtól és a világtól és nem evilág urait szolgálja. Ámen.

A szikh vallásról és történelemről egy nagyon jó könyvet ajánlok:
Radnóti Alice: India Oroszlánjai - A szikhek (Budapest, 2008. Kelet Kiadó)

Kelet Kiadó oldala

Nem lehet véletlen, hogy Jung és Hamvas Béla is hasonló álláspontokat alakított ki, de Robert Owen is, azzal kapcsolatban, hogy egy egy klíma vagy Owennél a környezeti hatás, hogyan határozza meg, az adott népcsoport külsődleges jellegét. Vagyis azoknak leszármazottai, akik amerikát meghódították, lassan generációkon keresztül visszalakulnak indiánná (Lásd Jung: Föld és LÉlek c. könyvét). Olyan ez, mint amikor a víz leülepedik újra a zavar után.

2010. december 23., csütörtök

Billy Talent - Red Flag ♫



Billy Talent - Billy Talent II. (LP/CD 2006)

Karácsony - előzetesben maradottak - Irán

Lassan, de biztosan visszaszivárognak hajléktalanjaink az aluljárókba. Nem lehet mindent és mindenkit jogszabályokkal korlátozni, megsérteni személyes szabadságában és beavatkozni sem kell, mindenki tudja, hogy ha bombát is gyárt, vagy fegyvert tart otthon a padláson, alapvetően jóhiszeműen kell hozzáállni, hogy nem is akar az az ember rosszat és felelőssége biztos tudatában követ el terrorcselekményt, amely mint később a történelem is az ilyen tettek elkövetőjét is igazolhatja. Például ki dönti el, hogy Jarnail Singh Brindanwale szikh terrorista avagy szabadságharcos? Szerintem a Magyarok a Nyilai nem terrorista csoport, onnantól számít annak, amikor sajnos a legsúlyosabbat elköveti valaki, hogy ártatlan áldozatai lesznek a cselekményének, de
"aki kardot fog, kard által vész".
Visszatérve a testi fenyítés és a szemet szemért, fogat fogért elv mint törvény, nem csak igazságosabb megoldásokat és büntetési tételeket tartalmazhat, hanem az adófizetők pénzéért a lehető legolcsóbb megoldásokat is (nem utolsó szempont egy válságban bizony Bajnai és Gyurcsány Ferenc nem a rabok napi kenyéradagját kell csökkenteni 0,4 kg-ra), hiszen a korbács vagy botütés de súlyosabb esetben sokszor a testi csonkítások is humánusabbak, mint a 7-8 évre kiszabott általában rákot okozó, tulajdonképpeni halált kiszabó büntetések. Nem is csodálkozok azon sem, hogy az ítélkezés nem veszi figyelembe, hogy pl a most bíróságról kisétáló ember érdemei között (a babkonzerv csempészés súlyos vádjával elítélt) van az, hogy visszahozta Törökországból édesanyjának a kisfiát, akire a janicsároknál is rosszabb sors várt volna? Mint ahogyan azt sem veszik figyelembe
majd elítélésemkor, hogy határőrként, kockáztatva a futkosót és mindent, NDK-s állampolgárokat igazítottam útba és engedtem át a zöldhatáron, később annyira megbízhatónak találtak, hogy az én segítségemet kérték ilyen ügyekben, tehát közel álltam, egyfajta beszervezéshez, de természetesen nem mondok neveket. A tisztekről akkoriban az a hír járta, hogy ők pénzért engedik át őket, én egyébként ebben nem hiszek, nálunk a tiszti állomány nemcsak becsületes volt, hanem eléggé humánus is.
Sokuk már akkor felismerte és aggódott, nem főként a saját státusza miatt, hanem azért, hogy mi lesz az emberekkel, de égtek, lángoltak a pártkönyvek is, és Marx és Engels művei is a kazánházba kerültek, természetesen megmentettem a könyveket, valahogy így zajlott a rendszerváltás a BM Határőrségnél.
Az új média - maga a szó eredete Médeia, talán éppen a görög mitológiából eredeztethető és igen erősen kötődik az Argonauták mítoszköréhez. Szerencsésebbek talán látták is az aranygyapjú történetének filmfeldolgozását - a Hallmarkon adta egy időben törvény, - majd elhallgattatja ezt a blogot is. Egy dokumentum filmben magát a szimbólumot is megfejtették, valóban báránybőrrel mossák és szűrik az aranyat, mind a mai napig a Kaukázus egy részén valahol.
Geréb Ágnes végre szabadabb, de Budaházy Györgyöt továbbra sem engedik házi őrizetbe sem. Tudjuk azt, hogy a jó hatalom és ítélkezés előbbre tartja a lehetséges és humánusabb szempontokat, az ellenkezője csak megtorolni akarja a sérelmeit. A társadalmat leginkább nem a bűnözőktől kell félteni, hanem azok a legveszélyesebbek rá, akik törvényeket hoznak, mivel a társadalom szélesebb spektrumában már kriminalizálnak (diktatórikusnál is szigorúbb BTK) és azok akik ennek a torz műnek az alapján feljogosítva érezvén magukat ítélkeznek, meg akik jó pénzért porkolábként, rendőrként gumilövedékkel, börtönnel, végrehajtanak.
Karácsonyi üzenetként mindenkinek, aki fegyvert tart a padláson: Bízzon a mindenhatóban és tartsa szárazon a puskaport. Heródesek jönnek, Heródesek mennek,
törvénykeznek, ítélkeznek...
Az ATV-n már elkezdődött az Irán hisztéria. Egy kettős ügynök szerint, európai nagyvárosok is céljai lehetnek az iráni atomcsapásoknak. Az ügynök elgondolása az, hogy az iszlámnak minden hitetlent ki kell pusztítania. Militáns jellegű vallás, de ez azért elég nagy tévedés és csúsztatás. Maga a szent dzsihád négy fokozatú, a nyelv és a szív dzsihádja megelőzi a kard dzsihádját. A meggyőzés, a térítés, a példamutatás mindenképpen meg fogja előzni az utolsó fokozatot a kard dzsihádját.
Szerintem inkább ez az egész sajnos arra irányul, hogy az amerikai tömegeket most hiszterizálják egy háborúra. Egyelőre csak keresztény mikróközösségekben zajlik a kísérlet. Most ültetik el a hátsó agyukban a szektariánus keresztényeknek az Irántól való félelmeket,érdekes lesz megfigyelni, hogy ez a propaganda, hogyan tud majd européer lenni. Milyen változásokon fog átmenni a direkt hisztéria keltés, és mennyire lesz körmönfontabb, manipulatívabb, az amerikai háborús propagandánál. Addig nem aggódok, amíg ezt a módszert, még csak keresztény szektariánus őrültek sokkolásánál alkalmazzák,akik maguk sem tudják mit beszélnek, hiszen alap nélkül való hőzöngésnek és a lelkek destabilizációjára irányuló durva törekvésnek látszik innen Magyarországról minden.

2010. december 17., péntek

ARCHIVE - PICTURES ♫



Archive - Controlling Crowds Part IV (LP/CD 2009)

Rabok gyűjtöttek hajléktalanoknak

Rabok gyűjtöttek hajléktalanoknak Most kiderült, hogy a rabok nem csak a galambok etetésével vannak elfoglalva, saját konzervadagjaikat kiböjtölve, azok adtak, akiknek semmijük sincs, és azoknak akiknek szintén nincs semmijük, sokan közülük cserélnének egymással, a fagyhalálra ítéltek, a szabadságvesztő vesztőhelyekkel és fordítva.

2010. december 16., csütörtök

Tényleg a fejemet akarja?

Gyurcsány-blog
Gyurcsányéknál megjelent a porlocki ember. Bár Gyurcsány nem hasonlítható össze a kiváló morfinista költő Colridge-al - aki és amikor a Kubla Kán megírásán fáradozott, akkor tört rá egy idegen a világ legeslegutolsóvégénekvégén, a kopogtató ember (nem Jehova tanúja volt, azt tudjuk róla) és nem két luxusvilla határán táncolt, hanem két világegyetem határán, a párhuzam, hogy így is betudható a morfiumnak és látomásnak, vagy ahogy maga Gyurcásny Ferenc is írja "Szürreális volt az egész...". Bizonyára a süteményezésnek, a Gyurcsányi gondtalanságnak a végét jelentette, a porlocki ember megjelenése, akkor a világ legmélyebb mélységének a titkát igyekezett elfedni, ugyanúgy, mint amikor versírás és transz közben villám csapott a házunk elé, a legfőbb hatalom néha antropomorf alakokkal zár és nyit meg kapukat, néha derült égből villámokkal, és fejekért és lépekért jövő szervkereskedők alakjában, vagy rossz hírek vivőjeként, ez az ami teljességgel és igazán szürreális és nem az aktuálpolitikai helyzet, hanem az, hogy a gondatlan süteményezés a Rózsadombon, a glükózbombák gyertyafényes karácsonyi advent közepette, ahol 1 millió forintos havi bérlemények vannak, szimpla albérlet kiadó hirdetés címén, ott is képes megjelenni a porlocki ember és zavart kelteni. Nem tehetünk mást, ha megjelenik, legyünk udvariatlanok vele bármiféle trükkel is férkőzik a karácsonyfánk közelébe, a zaklatót üssük fejbe egy gumikalapáccsal, és lássunk neki a legfrissebb adventi sütemények elfogyasztásához, vagy írjuk meg a Kubla Kán közepét, mert egy ilyen kopogtató alak miatt a világ legmisztikusabb misztériumvers közepe lett az enyészeté és maradt meg az emberiség kollektív tudattalanjában.
Linkajánló:
Magyar Elektronikus Könyvtár
Samuel Taylor Colridge: Kubla Kán
Könyvajánló (A porlocki ember nem éppen áldásos tevékenységéről itt is olvashattok):
Fernando Pessoa: Nemzet, emberiség, isten : esztétikai, politikai és ezoterikus írások (Budapest,1991. Magvető)

A rendszerváltás áldozatainak emléknapja

A fő feladat: A rendszerváltás áldozatainak emlékművét létrehozni. Kell egy lélegzetvételnyi szünet, hiszen húsz éve megy a kommunistázás, ideje a saját portánkon is körbenézni és felismerni azt hogy milyen súlyos áldozatokkal és szenvedéssel járt már eddig is ez a húsz gyilkos és hazug év. Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy a kommunizmus kapcsolata az aranykorral sokkal szorosabb, mint bármely más ideológiáé. Boglár Lajos megállapítása, hogy a kommunizmus eszméjének kialakulására az új világgal való találkozás hatott leginkább. Vagyis az arra fogékony emberekben a törzsi kultúrákban található, egymás iránti szolidaritás nem maradt észrevétlen és ezen szolidaritás később Európában politikai eszmeáramlatokat generált.
Visszatérve az emlékmű tervére, abszolút ideológia mentes lesz, lángokban álló, eltorzult végső halálba rogyó és földbesüllyedő segítségért kiáltó embereket fog ábrázolni terveim szerint. Lesz olyan szobor, ahol már csak egy ökölbe szorított kéz fog kilátszani a homokból vagy földből. Tehát már csak javaslatokat várunk, a hely a parlament előtt lesz, egy családfő emlékére, aki miután állását veszítette felgyújtotta magát a Kossuth téren 1992-ben, ha jól tudom.

Hamvas Béla és a proletariatus

Hamvas Béla sajnos kritikátlanul elfogadta azokat az un. tradicíonalista tanításokat, amelyek elsősorban a proletariátus ellen irányultak. Ez a nagyon súlyos tévedés, mind a mai napig meghatározza és ellenségessé teszi bizonyos arisztokrata körökben a proletariátust. Ha jól emlékszünk vallástudományi ismereteinkre, tudjuk, hogy Sankara, akit kriptobuddhizmussal is vádoltak, mivel Istenképe nirguna brahman volt (a gúnák, tehát tulajdonság nélküli), a vele való oppozicióból született később a Krisna mozgalom. A tévedés alapja egyetlen egy szálon függ. A kasztonkívülieket Hamvas bizony összetéveszti a súdrákkal. Elfelejti, hogy a Purusa-szúktam, a szvasztika jelképének mitológiai és védikus alapja és megtestesítése, a négy varnára épül és nem a három kasztra. Abban valóban igaza van, ha indiai fogalmakat erőltetünk a nyugati társadalmakra, hogy megtörtént az involúció. Bár az is kérdéses, hiszen a kereszténység fejlődése már magában involutiv, nem világvallásnak, hanem vallási fragmentumnak tűnik és ez a kezdetek kezdeténél sem volt másképp. (lásd Nietzsche Az Antikrisztus c könyvében). Így be kell érni, hogy egyetlen igaz keresztény létezett, de az is meghalt a kereszten. A követése, vagy valós követése egy római jog alapján épülő társadalomban, nem más, mint skandalum lenne. A kereszténység involúciója vagy az involúció erőssége abban mérhető leginkább szerintem, ezen gondolat alapján, hogy a keresztény mennyire vesz részt a társadalom életében. Vegyük azt, hogy 2006 papi kvázi vértanú hőse, de mindenképpen a rendőrbakancsok által fenyegetett Vértesaljai László jezsuita, a templomi perselyből lopó enyveskezű hajléktalanokat feljelentette. Ilyen szempontból a retorziót az államhatalomra bízta, és minden ilyen történés csak azt az involúciós tendenciát erősíti meg, hogy állam és egyház egymásra utaltságában eltávolodik a valós és egyben krisztusi őshagyománytól. Fel kell ismerni, hogy a 4 világkorszak után, Papi-tanítói, harcosi, kereskedői, és a proletáriátus uralma után a kaszton kívüliek uralma jön el, 1989-90 től Magyarországon a bűnözők uralma van. A proletariátusnak volt szent könyve, a Kommunista Kiáltvány, volt mitológiája és általában minden mitosz a rossz és a jó harcát jeleníti meg. Volt erkölcse és voltak szimbólumai, amelyek a munkásság attributumaiból eredtek. A mai rendszernek azonban nincs írásos szent könyve, nincs mitosza sem, tehát erkölcse sincs, ezért attributumai sincsenek, így minden tekintetben a halált, az igazságtalanságot, a megalkuvást, az opportunizmust és a bűn terjedését szolgálja. Ez volt Hamvas Béla tévedése, aki félreértelmezte az idők jeleit, igyekezett resszentiment érzésektől vezetve a proletariátust beledöngölni a betonba, és összevegyíteni a 4 kasztot a kaszton kivüli démonok uralmával. Hamvas cenzúrája akkor cenzúra volt, mert értették volna, ma nem kell Hamvast cenzúrázni, mert egyrészt nincsenek meg az anyagi feltételei, hogy sokan birtokolják a 24 kötetből álló Hamvasi életművet, másrészt elég szűk réteg az akit érdekel a Hamvasi gondolatvilág és igen kevesen érthetik, hiszen az oktatás már egyértelműen arra irnányul, hogy a megfelelő állami bürökrata réteg kikerülhessen az egyetemekről, aki elég gyáva és megalkuvó és el is adja magát az államhatalomnak.

ARCHIVE - AGAIN ♫

2010. december 14., kedd

Véget ért a liberalizmus a hajléktalan kérdésben is

2010 december 14 10:15 Blaha Lujza tér
Nos úgy látszik feleslegesen aggódtam, hogy országunkban pusztán látszatmegoldást keresnek erre a problémára. A Blahán az utolsó két hajléktalan is összecsomagolta a cuccát rendőri felügyelet mellett. Bár én még mindig szkeptikus vagyok,a tekintetben hogy mi lett a további sorsuk, valóban elhelyezték őket, vagy valamiféle kiűzetés, ha nem is a paradicsomból, de a Blaha Lujza téri aluljáróból bizonyára. Kérdéses, mikor ér véget a a hosszú sor, a hajléktalan tajgetosz és születnek meg végre a bódévárosok és nyomortelepek, de valamiféle fedéllel, ahol minimálisan, de jobb körülmények között élhetnek, már ha életnek nevezhető az, ha valaki ilyen körülmények között él, mindenesetre az állam most végre úgy érzem megtette az első lépéseit és látom a Tarlós-nyilatkozatból, hogy valami történt. Ha az aluljárókban most nem is, de távolabb és nem is olyan messze emberek fekszenek, beburkolva rongyokba, nejlonokba, kartonokba.
Úgy értesültem, hogy holnap a hajléktalanok melletti tüntetés lesz a Blahán.
Magának a rendszernek a szégyene, hogy a XXI. században emberek kényszerülnek elevenen fetrengeni és szétrohadni az utcán, fagyásoktól tuberkolózistól, baktériumoktól,széltől-hidegtől, rendőrbakancstól, ez az amikor az államhatalom eutanáziát alkalmaz.

2010. december 13., hétfő

UFÓ 1989


UFO UFO UFO UFO
"A hírek szerint 1989. november 24-én egy pápai meteorológus a Göncölszekérnél erős fényjelenségre figyelt fel. Láttak ilyet Pécs és Ausztria felett, sőt Békés megyében is. A fényes objektum később szétvált, és négy önálló fényegységgé változott. A meteorológus, amikor kiment cigarettázni, két kondenzcsíkot maga után húzó, nagy sebességgel mozgó gömbszerű objektumot látott néhány másodpercre. A különleges tárgyakat a meteorológiai radarok - köztük egy szentgotthárdi - is rögzítették."
Érdekes magyarázat, hogy ők maguk kötelékben repültek és ez okozhatta a a jelenséget, arra lennék csak kíváncsi, hogy hogyan vette fel a kötelék a csészealj alakot :-)
NegyedikDimenzió4D
A rendőrök által érzékelt ufó a kis képen és főleg a videón megnézve, nos az tökéletesen szemlélteti és igen erősen emlékeztet a fényes pontok elhelyezkedésére és az un. kondenz(láng)csíkokra is, mivel teljesen így néztek ki, az egyetlen különbség az, hogy méreteiben az általam és katonatársaim által látott az bizony csillaghajó volt,nem szimpla csészealj.
Nos mint írtam és az eset egyik szemtanúja voltam, a négy önálló fényegység nem különvált (ezt persze távolabbról lehetett különválásnak érzékelni, mivel az űrhajó elképzelhetetlen méretei és irányváltozása miatt így érzékelték!!!, hanem része volt a monumentális objektumnak, a kondenzcsík, a narancsos színű pulzáló csillag, és a zala megyéből észlelt ék alak is (lásd hírháttér legalsó fotó a bescannelt cikkből), összegezve igazolja azt, hogy amit láttunk az pontosan az volt, amit a hírháttérnek is megírtam.
Minden kétséget kizáróan kijelentem, hogy amit láttam és rajtam kívül még három határőr katonatársam, az semmi más nem lehetett, mint egy óriás űrhajó. Olyan szögben
közelített a föld felé, hogy nem is érkezhetett volna máshonnan, mint a világűrből,
folyamatosan pulzált a narancsfény, teljes mértékben kizárható, hogy más ország légteréből jött át, nem, ez egyenesen jött a föld irányába.
Leöltöttem a google térkép föld funkcióját, kíváncsi voltam mit láthattak az ufóból...és milyen szögben érkezett...
Egyébként az Aszklépioszról írott írásom nyomán bizonyára sokan kételkednek abban,
hogy épelméjű vagyok-e. Én tudtam azt, hogy szavahihetőségem csorbát szenved az UFÓ- val kapcsolatban is, ha vallástudományi tárgyú elmélkedésem majd ködös miszticizmusba fullad, de mivel hiteles szemtanúkra alapoztam a jelenséget és megtaláltam az összefüggéseit is, így konklúzióként megállapítható, hogy a Római KAtolikus Egyház ősi pogány rituálékat és pontos beavatásokat őrizhet és fel is használ de, hogy van valami köze van az Aszklépiosz-jelenséghez és a betiltott pagani (falusit jelent a pogány szó)kultuszokhoz az számomra biztos. Az már csak hab a tortán és a két jelenséget összeköti, hogy maga a csuhás-csuklyás alak akire természetesen nem hatott a földi gravitáció sem lehetett más, mint egy földönkívüli, akit az egyház Krisztus Urunk megmentő kegyelmébe ajánlott.

Aesculapius - Aszklépiosz szentély-erő Magyarországon


Aszklépiosz a mitológia szerint Apollón és Korónisz gyermeke, akit Kheiron a kentaur nevelt fel. Szent állata, az éberség jelképe: a kakas. Az epidauroszi Aszklépiosz szentélyében a betegeknek el kellett aludniuk és álmukban gyógyultak meg. Paksi Zoltán asztrozófus az állítja, hogy ez a csillagjegy, amely a Kígyótartó csillagkép (Ophiuchus),az egyik beavató (rejtett) jegy az ekliptikán. A csillagkép a nyilas (a magyarság megfelelője) és a skorpió (felett) között található. A görög mitológiában Aszklépioszt Zeusz sújtotta halálra haragjában, mert feltámasztotta Hippolütoszt. Mivel megbánta hirtelen tettét, ezért csillagkép formájában az égre emelte, ez a Kígyótartó csillagkép. Rómában kultuszát ie. 293-ban a Sibylla könyvek tanácsára honosították az új gyógyítóistent. Epidauroszból a rómaiak elhozták szentnek tekintett kígyóját, a szent kígyó a hajóról a Tiberis szigetére úszott, ezért itt alapították meg a szentélyt. Magyarországon a szentély, noha emberi szemektől távol, elrejtve, de Máriaremete kegytemplom vonzáskörzetében még ma is működik. Aesculapius kísérője ugyanis megjelent már itt Máriaremetén szemtanúk szerint is. Ő a Cuccullatus vagy görögül Télesphoros, egy csuklyás törpe-alak (akit könnyen téveszthetünk össze szerzetessel), akit Aesculapius ábrázolásokon is láthatunk. Gyermekáldásért és gyógyulásért is folyamodhatunk hozzá. A lényeg az, hogy a templom közelében álomba (inkubációnak is nevezik ezt a gyógymódot)kell zuhannunk (nem messze innen egyébként tálhatóak az un. remete-barlangok !>> tudjuk, hogy Aszklépiosz kultusz lényeges része, hogy a gyógyítás rituáléjához barlangokban aludtak el.
A kegytemplom körzetéből áradó gyógyító erőről csak egy pár példa:
"Kollár Zoltán, egyetemi hallgató, kispesti lakos lábai megbénultak. 1936. május 4-én hirtelen meggyógyult, miután a remetei Szűzanya segítségét kérte."
"Egy Johannesburgban élő magyar házaspár például a remetei Szűzanyának köszöni gyermeke születését." (forrás: Máriaremete kegytemplom Budapest, 2004. Írta Neményi Lajos prépost)
A magyarázat pedig nyilván az, hogy itt már a rómaiak idejében is gyógyíthatott a Cucculatus, az más kérdés, hogy ezekhez a gyógyulási folyamatokhoz később milyen
mitológiát kapcsoltak hozzá, az adott kultúrkörtől függően. Az egyház viszont tudhatta azt is, hova kell építeni a templomokat. 1783-tól folyamatosan alakult a templom létrejötte, amelyet végül 1899. október első napján felszentelték. A Kőrisfa, amelyre a svájci Einsiedeln búcsújáróhely kegyképének másolatát függesztette fel Thalweiser Katalin sváb telepes a 17.század végén, ma már a templomon belül található, és ugyan azon a helyen áll, igaz a kőrisfát elégették és hamuját belekeverték abba a műanyagba, amelyből a jelenlegi fát megalkották. A gyógyulásokat és a csodákat azonban mind a mai napig, - a szó szimbólikus értelmében értendő - számomra kétségtelen tény, hogy maga a Aesculapius és a Cucculatus jelenség hajthatja végre. Vallástörténeti tanulmányaim során döbbentem rá, hogy mi a párhuzam és a lehetséges magyarázat, arra a megmagyarázhatatlan jelenségre, hogy egy gyermekáldásért remetére induló és autójukban alvó házaspár a felébredése után lett figyelmes erre csuhás törpe alakra, akire természetesen nem hatott a földi gravitáció.
Bizonyára erről az összefonódásról maga az egyház is tud, hiszen miért juthatott el az a nézet az én fülembe is, hogy a templom közelében a gyógyuláshoz, gyerekáldáshoz el kell aludni, mert ez módszer nem másra, egyértelműen Aszklépiosz kultuszára utal. Nem találok érthető magyarázatot, hogy miként kerülhetett Rómából a Szent kígyó kultusza magyar földre, talán az Egyház egyszer felfedi titkait.
A másik érdekesség a 4 főangyal jelenléte, amelyből csak kettő látható szobor alakjában, a legrejtettebb Uriel, a másik Gábriel, Raffael és Mihály pedig őrzi a belépést. Számomra úgy tűnt, mintha a templomig nem vezetne egészen egyenes út, hanem természetesen a Szent Korona keresztjéhez hasonlóan, az út a precessziós szöget jelképezi. Maga az angyalkör pedig természetesen arányos a templom bejáratáig
vezető út hosszával. Gondolom ez már a szakrális építészet körébe tartozik.
Egy Pap Gábor tanítvány fedte fel ezeket az arányokat számomra. Mérőeszköz hiányában a lépéseinkkel határoztuk meg Uriel helyét.

Ajánlott irodalom.
Kerényi Károly: Az isteni orvos - Tanulmányok Asklépiosról és kultuszhelyeiről (Budapest, 1999. Európa Könyvkiadó)
Gesztelyi Tamás: A római vallás története (Budapest, 1992. Tankönyvkiadó )kézirat
vö: 31.o. Aesculapius

Létezett a mitológiai Asklépioson és a történeti személy Jézus Krisztuson kívül még valaki, aki képes volt halottakat feltámasztani, a szintén történeti személy Tiánai Apollós.
Könyvajánló:
Tiánai Apollós nuktemeronja
Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei (Budapest,2003. Új Forrás könyvek 2.)
Linkajánló:
wiki pédia Tyánai Apollóniusz-ról

Halálbüntetés falfirkálásért

Januártól lép érvénybe a ma megszavazott törvény. Eszerint a rongálás mértékétől függetlenül (nincs már 20 000 ft-os értékhatár), bárki aki firkál, tehát, ha valaki egy 0,1 cm-es csíkot húz a filcével egy ház falára, akkor börtönbüntetésre számíthat. A halálbüntetést látszólag nem az állam hajtja majd végre, hanem a graffitis cellatársai, akik persze az állam beépített emberei, rengeteg un. nagymenő azért kapja a BV intézetektől a fizetését, jutalmát, hogy kínozza cellatársait és ha a parancs az, akkor pedig akassza fel. A forgatókönyv szerint az első graffitis majd előzetesbe kerül, ahol a cellatársai beépített nagymenők lesznek (állami titkosszolgálatok által pénzelt hóhér)akik fellógatják, mert a nagy gazdagoknak tele van a faszuk azzal, hogy összefirkálják az ő szent ingatlanjaikat. Tudtuk azt is, hogy terror cselekménynek számított az, hogy Kóka képviselő házát gyufával megpörkölte valaki, de az is hogy Hiller Pityú kertjébe valaki behajított egy bumerángot.

2010. december 11., szombat

A szerelem szakralitásáról

Egy gondolat, amit Hamvas Béla fogalmazott meg a születéssel kapcsolatban. Valójában nem a szexus hozza létre a lényeket, hanem a szerelem.

Politikai nézeteim

Mivel eddig senki nem kérdezte tőlem, ezért önmagamnak teszem fel ezt a kérdést.
Milyen politikai nézeteid vannak?
- Rendszerfüggetlen, nem az állam formája határozza meg, hogy jó egy államban létezni vagy sem, vagyis leginkább a megfelelő vezetőktől függ, azok minőségétől, legyen az egy király az is lehet pl. jó vagy rossz,vagy egy kommunista párt központi bizottsága, vagy egy un. demokratikus úton megválasztott vezető és pártja. Mivel általában nem a megfelelő emberek jutnak a hatalomhoz, ezért magával a hatalmi struktúrával szemben is
körvonalazódik a gondolataimban egyfajta kritikai nemzeti-anarchizmus. Ez manifesztálódik például a börtön intézménye elleni kirohanásaimban is, mivel a szemet-szemért elvet is magasabbrendű igazságszolgáltatásnak találom, mint a jelenlegit, ami egy torz és alapvetően igazságtalan és ami a legfőbb ellenvetés - embertelen - struktúra, amely nem a jobbítás, hanem az ember megkínzatásának a sátáni eszköze. A jogrend tehát nem más, mint tulajdonképpen a Római Birodalomtól átvett rossz örökség fragmentumain felépült sötét torzó.
A birodalmiság pedig nélkülözi és korlátozza is a valós individuumok lehetőségeit, hiszen a hatalmi gépezet számára az individualitás nem helyezhető el sehol sem.
Ez az ami a társadalom, a társadalmi szerkezet rovarszerűségét alkotja, erre a veszélyre hívta föl a figyelmet Hamvas Béla. Ez oda vezethet, hogy a valós létező,
az aranykorban létezni akaró ember, bármit is tesz, kívül kerül a földi törvényen,
ha a Temenosz lángját hivatott őrzni.

Temenosz - A Temenosz Hamvasi értelmezéséről itt olvashattok és a miértekről is.
Michaelita

Független Adó - Romantikus Erőszak: Piros, Fehér, Zöld ♫

Depresszióipar Prozac-Zoloft-országban

Sokan véletlennek gondolták, a legtöbben akik éltek a lehetőséggel, el sem gondolkoztak, hogy azok az antidepresszáns szerek, amiket bejuttattak a szervezetükbe bizony maradandó és jóvátehetetlen roncsolást hajtottak végre a hipotalamuszban.
A kezelés lényege pedig egyszerű, létezik egy felső tízezert képező emberekből álló pánikhisztéria-alakulat. Ezek általában félnek a világ minden részén. Ezért kitalálták, hogy a legolcsóbb megoldás az, ami megvédi gyerekeiket a potenciális cukros bácsiktól, egy ilyen antidepresszáns gyógyszer piacra dobása. Bárki aki a legapróbb, lelki-mentális eltérést mutatja, annak azonnal be kell szednie, mivel ha utódokat nemzene, azok továbbra is veszélyt jelentenének az un. normális emberekre. Nem mondhatok mást Isten óvjon minket ezektől az emberektől, akik úgy gondolják gyógyítás címén, mások normális élethez és szexuális élethez való jogát csonkítják meg, az un. normálisak nevében, tehát a felső tízezer védelmében. Emlékezzünk csak a véres októberre, Gyurcsány felháborodottan fel s alá mászkált, rángatódzott, hogy az ő lánya, a nemzeti ünnepen, nem tud az Astoriánál nyugodtan sétálni. Mit jelent ez? Fordítsuk le a magyarok nyelvére: fel van háborodva, hogy a csürhe elfoglalja a várost, ami az övé, Feri városa(ki másé lenne, neki épül, hogy jól érezze magát benne minden hozzá hasonló). Mi lett a vége? Gumilövedékes délután barikádokkal!! Ez történik, ha valaki odafent felháborodik, csonkolás, szemkilövés, és emberi életek elcseszése pszichiátriai kezelések címén.

Könyvajánló:
Szendi Gábor:Depresszióipar
Ismert és felderített mellékhatásai a szerotonin szintet manipuláló, a neurotranszmitterek normális működését megzavaró kemikáliáknak, tehát antidepresszánsoknak:
-önmaga ellen irányuló indokolatlan agresszió (maga az egyik gyógyszergyár tulajdonosának lánya is szedte a Prozacot és öngyilkos is lett, számtalan esetről hallottunk már >>>Albert Györgyi)
-kifelé irányuló indokolatlan agresszió (a gyógyszerek szedése előtt ezeknek a kezelteknek családtagjaikkal nem volt problémájuk, a szedés után pár évvel családtagjaikkal szemben félelmetes agresszivitás alakult ki)
- frigiditás
- impotencia
- orgazmusképtelenség
Megjegyzés: Érdekes paradoxon, hogy a pszichiátria úgy igyekezik gyógyítani a depressziót (recurens, ciklikus, mániákus és egyéb fajtáit), hogy a gyógyítandó ember számára a legfőbb örömforrást jelentő és annak alapját képező szexualitást
támadja meg különböző impotenciát és frigiditást okozó vegyületek és kemikáliák útján. Mondjuk ki,
gyógyszeres kasztrálást hajtanak végre, csak azért, hogy a Gyurcsány féle és egyéb
kategorizálhatatlan humanoid zombik, elmebeteg küklopszok, emberevő minotauruszok jól érezzék magukat sérthetetlenségükben több ezer négyzetméteres bekamerázott, műholddal is megfigyelt,rendőrséggel védett, bevehetetlen várrá és atombiztos labirintussá alakított barlangjaikban, amit ők egyszerű lakásnak neveznek.

Felhívás: Jó lenne az is, ha a BTK (Büntető Törvény Könyv),és a bíróságok nem hagynák azt sem figyelmen kívül, hogy bizonyos esetekben az un. bűnelkövető kontrollálatlan vagy agresszív viselkedéséért elsősorban pontosan ezek a kemikáliák a felelősek Így a perköltséget ilyen esetekben a Pfizernek és a Lillynek kellene
megtérítenie. De legalább is a mérlegelés tárgyát kell képezze ez a tény is. Nem tehető 100%-ban felelőssé az a cselekedeteiért, aki valaha is ilyen gyógyszereket szedett, ez közismert és tudományos tény.

A hipotalamusz az emberi agy központja, az emberi idegrendszer irányítóközpontja,
felelős többek között a szexualitásért és az agresszió szabályozásáért is.
Elképzelhetjük, hogy egy ilyen ember-kísérletnek milyen következményei vannak.

Mit tegyünk (együnk :-)), ha szerotonin többlet halmozódott fel az agyunkban, amit a felső tízezer védelmi osztagainak parancsára meg akartak változtatni:
Niacin (B3 vitamin) és a szerotonin alapanyaga egy aminosav a tripofán vagy triptofán. Egyetlen élelmiszerünk nem tartalmazza egyedül ezt az anyagot, a kukorica.
Tehát cukros-bácsik, cukros-nénik előre a végső Armageddonig, ha kényszergyógykezeltek titekek ilyen szarokkal, bizony mondom néktek, annyi kukoricát kell ennetek, hogy még a fületeken is kukorica jöjjön ki.

Konklúzió: Mi vezetett ide. Például az a gyógyítói felfogás, hogyha a páciens majd nem akar szexuális életet élni, abból sokkal kevesebb gond van az államhatalom és haszonélvezői számára, mintha akarna. A pácienssel akkor is kevesebb gond, ha ébrenlét helyett inkább alszik. Ezért napi adagként, egy elefánt 10 000 éves álmához
elegendő altatót és nyugtatót adunk neki, és kap egy kis antidepresszánst is, ha felébredne, nehogy eszébe jusson bárkit is szexuálisan molesztálni.
Lényegtelen, hogy esetleg terápiás úton megoldhatták volna a problémáját, ehelyett megkísérlik kasztrálni vagy frigiddé tenni, mivel minden ilyen viselkedés veszélyt jelent, gyanús,főleg a felső tízezer nyugodt álmára. mert nem tud a lánya nyugodtan sétálni az Astoriánál.
Így az államhatalom, a pszichiáter , és a felső tízezer is nyugodtabban viszi az elit iskolába a gyerekeit. és lőn boldogság és nyugodt álom.
Mert mi van, ha nem csak lelki eredetű vagy élethelyzetből fakadó depressziója van, hanem komplex kórkép. Mindegy mi van, a probléma nagysága is mindegy, aki ilyen problémával ORVoshoz fordul legyen az hangyafasznyi probléma csak , azt orvul lekaszálják a többiekkel együtt.

8 Hajléktalan kapott szállást

A hatalom hadat üzent a hajléktalanoknak, december 15-ig mindenkit ki akarnak paterolni az aluljárókból. Jobban belegondolva, ez nem más, mint természetes élőhelyükről - karhatalmi erőkkel- kiszorítani élőlényeket. Másrészt magánlaksértés vétsége az állam részéről több ezer emberrel szemben. Paradoxon de magánlakot sért az a rendőrbakancs is, ami rálép arra a kartonra, amin fekszik valaki, még akkor is ,ha éppen igazoltat. Itt lenne a nagy alkalom, az OPNI épületében meg lehetne nyitni a központi hajléktalan foglalkoztatót és rehabilitációs intézetet is. Ehelyett megint csak látszat intézkedések sora történtik, (porhintés, parasztvakítás) a hírekben már 8 ember sorsa fordult jobbra, másik 22 ember munkásszállón kap ideiglenes otthont. A helyzet tehát nem más, mint Owen Robert idejében, akkor is a hatalom csak látszatintézkedésekre volt hajlandó, és ellenállt minden lehetséges megoldásnak. Katasztrófa idején képesek -nagy nehezen ugyan- de megnyitni tornatermeket, sportcsarnokokat is, de azt észre sem veszik, hogy hajléktalanság is katasztrófa következménye, csak azt nem természeti csapások idézik elő, hanem az un. civilizált emberiség és társadalom.

2010. december 2., csütörtök

48.hét Totótippek

Eintracht Frankfurt - Mainz : x2
Freiburg - Hamburg : x2
Mönchengladbach - Hannover : 1

Vfb Stuttgart - Hoffenheim : x2
Wolfsburg - Werder Bremen : 1
Schalke 04 - Bayern München : 2

Leverkusen - 1.FC Köln : 12
Nürnberg - Dortmund : 12
Chievo - Roma : x2

Milan - Brescia : 1x
Fiorentina - Cagliari : 12
Lecce - Genoa : x1
Sampdoria - Bari : 1

+Catania - Juventus : 1