2011. szeptember 3., szombat

Osho - néhány gondolat


Osho talán az őt ért negatív kampánynak köszönhetően eddig elkerülte a figyelmemet, (pl azt terjesztik róla, hogy szexista, gazdag)azonban a Terebess.hu-n olvastam tőle, ha jól emlékszem olyan Tilópára (tibeti mester, a 4 tibeti buddhista rend közül a kagyüpa vagy karma-kagyü vonal tőle indult) vonatkozó gondolatokat, ami akkor megfogott és el is gondolkodtatott. Ezért útkeresőként előítéleteimtől szabadulva elkezdtem a jelenséggel foglalkozni, a fő motiváció pedig pontosan az volt, hogy az ő személyiségén, gondolatain át visszakövetkeztetni az indiai kultúrára, mint környezetre és leginkább annak lényegiségét felismerni. Tehát ez a hosszú kirándulás az ind-hindu szellemiség
középpontjába fog vezetni, reményeim szerint. Osho személyisége már gyerekkorától fogva független és autentikus volt. Kerülte a zajt, az emberi játszmákat és szerette a csendet. Ezért a környezete semmittevőnek gondolta és sokan hibbantnak nézték emiatt.
Mohamedről és Jézusról aképpen gondolkozott, hogy ő maga nem akar sem Mohamed sem Jézus lenni, ezért tanaikat sem követte, ő Osho akart lenni, önmaga. Úgy írta le ezt a gondolat-élményt, hogy a fa az legyen fa, az óceán pedig legyen óceán, egyik sem akar más lenni, és nem is tud mást adni, mint önmaga lényegét.
Osho - Egy provokatív misztikus önéletrajzában c könyv 97.o. leírja egy testen kívüli élményét, leesik egy fáról és a belső test elválik a külsőtől. Egy arra járó egyszerű falusi nő "feltámasztja", mégpedig úgy, hogy a homlokát kezdte el dörzsölni, azt írja, hogy ez a nő vagy asszony egyszerű kis faluban élt, de mégis tisztában volt azzal a hagyománnyal, " hogy a harmadik szem az a hely, ahol az ember kilép a testéből, és ez az, amin keresztül vissza is tud térni."

Könyvletöltés:
Osho - Egy provokatív misztikus önéletrajza (válaszd a lassú letöltést, az működik)

Linkajánló:
Osho a 144 000 tanító egyike - NaPFéNYeS ALaPíTVáNY
Osho idézetek
Osho(Terebess)
Osho magyarázata Tilópa mahámudrájához (Terebess)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése