2010. november 28., vasárnap

Biegelbauer Pál dolgozat

Biegelbauer Pál
Én személyesen csak egyszer találkoztam Biegelbauer Pállal; András barátunk- nál tartott előadást, ahová valamilyen kalandos vagy nem kalandos úton, de odajutottunk. A második előadásra is szerettünk volna elmenni, meghívtak engem is, de az előadás Biegelbauer Pál halála miatt elmaradt. András egyetemi dolgozatomhoz biztosított hangkazetta anyagot, aki maga is közeli kapcsolatban volt "mesterével".





A fényadók

Biegelbauer Pál köré szerveződött egy közösség a 90-es évek elejétől. Nem tekinthető ez a közösség vallásos közösségnek, de a kereszténység filozófiájával rendkívül szoros volt a kapcsolata a tanításoknak, hiszen az alapító maga Biegelbauer Pál is hivatásának a katolikus (jezsuita) papi pályát választotta, majd noha később kilépett onnan és családot alapított, de a fényadás és a tanítás által tulajdonképpen továbbra is egyfajta papi hivatásnak élt. Biegelbauer Pál halála után tanító nélkül maradt a közösség, több nagyvárosban is megtalálhatóak a Fényadó klubok, azonban csak Magyarországon, mivel ez a "mozgalom" kizárólagosan magyar sajátosság. Az interneten fellelhető egy oldal, amely a megjelent könyvein kívül Biegelbauer Pál szellemi hagyatékát hivatott őrizni. A tanítások középpontjában, kiindulópontként Szent Ferenc imája alapján a megváltoztathatatlan elfogadása és a megváltoztatható megváltoztatásának lehetősége áll.  A szeretet és a félelem ellentétpár szintén sarkalatos pont, maga a fényadás  tulajdonképpen a másik feltétel (félelem) nélküli elfogadása. A tanításokat Biegelbauer Pál  kurzusok során adta át a hallgatóságnak, művelődési házakban de magánlakásokban is tartott az ország minden pontján ilyen kurzusokat. Karizmatikus személyiség volt, aki köré csoport szerveződött, amely nem tekinthető ugyan vallásos csoportnak, és inkább a new age-hez sorolható, mégis a kereszténységhez áll a legközelebb. A tanítás tartalmazza az emmanáció tanát, tehát neoplatonikus filozófiát és sztoikus nézeteket is ötvöz: a megváltozhatatlan elfogadása révén. Ezek a gondolatok a szentháromság gondolatában később a kereszténységben is megjelentek, az érdekes az, hogy Biegelbauer Pál ezeket emelte ki, használta eszközként tanítása filozófiai megjelenítéséhez, amelyet ő maga a fény-adáson kívül eszköztelen gyógyításnak is nevezett. Megfigyelhető az is, hogy a tanítás nem merevedett dogmává, megmaradt lehetséges világnézetnek, a transzcendenssel való kapcsolat, nem ima kommunikácón és kényszeres rituálékon alapul, a transzcendens, a teremtő jelen van az emberben, és a szeretet által emmanálódik az interperszonális (ember-ember közötti) kapcsolatokban. Az áramlás, az emmanció akadálya a félelem és a másik el nem fogadása. Vallásszociológiai megközelítésben a csoportok, nem állnak szemben a társadalommal, nem kívánják megváltoztatni azt, nincsenek világmegváltó céljaik és nem tartják a nézeteiket sem kizárólagos igazságoknak, hanem egy lehetséges módnak, útnak, amivel eljuthatnak Istenhez, a szeretethez.


Az interjú alanyai R.A. és R.P.

fényadónak a szeretetet kell olyan szinten megélnie, az emberben való Istent.
A szeretet gyógyít, és tovább is kell tudnod adni a szeretet.
- A szeretet az isten?
- A szeretet a második lépcső, el kell jutni hozzá.
- Ez lenne a mindent elfogadás? És mennyire tölti ki ez a fényadó napját?
Vagyis szükséges-e állandóan gyakorolnia a fényadónak a szeretetet,
az elfogadást?
- Mindent elfogadás, teljes elfogadás, amelyet a nap 24 órájában nem kell gyakorolni,annyit
amennyit tud. Vannak emberek akiket az isten a tenyerén hord, de nincsenek tudatában.
Ha gyakorlom az elfogadást, a másik ezt lereagálhatja, az ő reakciója gyógyít.
- Az elfogadás lényege?
- Úgy fogadja el, amilyen, nem akarja megváltoztatni. Az elfogadás krisztusi, az képes csak
rá aki önmagát el tudja fogadni. Másik emberre vonatkozik, nem sors.
Amikor tanuló az ember a szükséges út, minden létező elfogadása. Csak az tud elfogadni
akinek öntudata van, azok a létezések amelyek nem rendelkeznek szabadsággal nem képesek
rá. Kő, növény az ember, pedig ha nem áll ellent. Akik nem öntudatosak, azok nem
rendelkezhetnek vele. Egy kő nem lehet vallásos. Minden árad, de áradni az állat is tud, nincs
más lehetőségünk, létezik a szabadság, vagy elfogadom vagy sem.
- Mi az ami árad?
Az áradás a teremtésre vonatkozik, a teremtő a kiáramló lét. ( Emmanáció?)
Az isteni lét kiárad. Az egyetlen "hit" vita, a teremtett világ és a teremtőre vonatkozik.
Az egyik álláspont szerint a teremtő is része a teremtett világnak, a másik álláspont szerint
a teremtő független a teremtett világtól,
tehát a kérdés az, hogy része vagy nem része a teremtett világnak a teremtő.
- A keresztény álláspont és a fényadó a kiáradással kapcsolatban?
Atya áradása a Fiú, viszont áradása az Atya felé a Szentlélek által ez a keresztény álláspont.
A fény benne van, az egy ami kettővé válik, a kettő nincs az egy nélkül, a kettő az eggyel
három,a három az egység. A kiinduló pont a teremtő, mindenkiben ott van (ő maga).
- Mit jelent a hit a fényadó számára ? Vallásos jellegű hit ?
Az elfogadás nem hit kérdése, nem hit alapú, nem azért fogadjuk el, mert abban hisz amiben mi,
széles alapokat nyit meg ez a fajta hit, aki megéli nem lesz kevesebb szükebb, mint egy
vallásos ember. Itt nincs hierarchia, a teremtő után te következel. A másik létezésében
visszatükröződik, minden létezés ő.
- Dogma?
tudatos magatartás, nincs szó dogmatikáról, dialógus van, a dogma monológ.
Lenni- vanni az a szeretetben van, nincs szeretetben aki biológiailag létezik.
- Ha tudom, hogy nem tudom elfogadni?
Ha valamit nem tudok elfogadni másban, az azért van, mert magamban nem tudom
elfogadni.
A szíven keresztül a tudatra, a tudaton keresztül a stabilitás érvényesül.
A tudat elválaszt minket az adott valóság pillanataitól.
Az önmegismerés a feladata - minden ember akit megismersz, abban segít, hogy önmagadat
megismerd. A másik ember is te vagy. Az élet ajándék, én döntök a felhasználásáról.
- Létezik-e valamiféle rituálé?
A belső csend megtartása az egyetlen, ahhoz hogy elfogadó legyél, állapot kell.
Az önkontroll rám van bízva - nincsenek mester fokozatok mint a reikiben I. II.
- Mi az amiért ez az út megfogott?
Az tetszett, hogy egy lépéses az út, ha azt megvalósítottad, nincs tovább, ha megvalósítod
az a legtöbb.
Fényadás, gyógyítás össze volt kötve.
- Történtek gyógyulások?
Ha elfogadják, akkor felszabadul, fizikai változás történik.
Mint fényadó a szeretetet valósítod meg. A félelem az ami távol tart.
- Miért jelent többet számodra a fényadás, mit mondjuk a vallásos hit ?
A fényadás jobban kötődik a hagyományhoz. Nincs átideológizálva. A hit gyökereit használja.
Minden hit önmagunk megismerését jelenti, mások által. A régi egyházak, más szekták nem
az önmegismerésre építenek, hanem a közösségi szertartások átélésére.
Így a hitnek nincs jelentősége, a dogma fontosabb számukra és a valahová való tartozás.
- Ez a hit , hihetőbb, hitelesebb?
Csak egy hit van, inkább egy istenhit van, és a hozzá vezető utak különbözőek.
A kizárólagosság nem vezethet istenhithez.
- Mit jelent a nyelv a fényadónak?
A nyelv a csend hangja.
- Mi lehet a közösség jövője, szerepe?
Nem lehet megváltoztatni, sem társadalmat, sem az embert. Az ember csak önmagát tudja
megváltoztatni.
- A hit jelent-e valamiféle többletet?
Add egy erkölcsi tartást, irányelveket.
- Milyen pozitivumai vannak?
A tolerancia értékítélet a dogmával szemben. A dogma nem nagyon toleráns, a dogma
az dogma és azért dogma, mert nincs toleranciája.
- Mit gondolsz van-e jelentős különbség a szekta vagy vallási csoport és a
fényadók között?
Szekta, a hit kiragadott része, amit abszolút helyzetbe, állapotba hoznak. A kereszténység
is szektaként indult.Hitről van szó, a hit köré szerveződő csoport nem vallás. A szektában
a hit lerakta a dogmáit, vagyis meg van alapozva, miben lehet hinni, és miben nem. Ezzel
biztosítja a saját merev állapotát, így képtelen a fejlődésre (konzerválódik)




(a következő idézet* már nem az interjú része hanem részlet a Beszélgetések Biegelbauer Pállal c,
könyvből)

" E.N: Hogyan jutottál szellemileg-lelkileg arra a döntésre, hogy a papi hivatást kell választanod?
Biegelbauer Pál: Igazán nem tudom. Egyszerűen semmi, de semmi más nem vonzott ezen kívül...
E.N: Aztán hogyan, és miért döntöttél úgy, hogy ott hagyod az aktív szolgálatot ?
Biegelbauer Pál: Mert az örömhírt sokkal fontosabbnak tartottam annál, hogy csak az egyház keretein belül, megkötöttségekkel adjam tovább. Nem missziós hevület mozgott bennem, most sem ez munkál a lelkemben, hanem annyira jónak tartom a lényegét, hogy szeretném megosztani másokkal."

----------------------------------------------------
idézet: Beszélgetések Biegelbauer Pállal (Budapest, 2002. CERTAMEN) 80.o.

Jézus Krisztus makkabeus származása

Hanukkija (kép forrása: Tarr Dániel oldala)

Mirjam (gör: Mariamme) > Nagy Heródes második felesége a sok közül, II. Hürkanosz unokája, feltételezésem szerint Krisztus édesanyja. Kr.e.29-ben férje Heródes meggyilkoltatta őt. A csecsemő Krisztust ekkor menekítették ki a Heródes-házból, ez lehet a háttér magyarázata a szűzen fogantatás eszméjének, az üldöztetésnek Mária és József szolgálók lehettek, nem voltak házasok, ez volt az oka a "József-házasságnak" is és az oka, hogy Egyiptom földjére kellett menekülniük a makkabeus (Hasmóneus) Jézussal, mert Heródes kerestette őt. Jézus Krisztus, Mirjam harmadik fia volt, zsidó (makkabeus) származása, és legidősebb volta miatt I.e.-4 ben, ő volt Nagy Heródes jogos utódja Judea királyi trónján.

A hasmóneus Salomé Alexandra (Slomcijon) fiai - Hürkanosz és Arisztobulosz között - hatalmi harc tört ki. Jog szerint Hürkanoszt illette volna a trón, hiszen ő volt az elsőszülött. Arisztobulosz azonban a szaddoceusok támogatásával elfoglalta a trónt, de fivérét Hürkanoszt nem űzte el. Az edomita származású Antipater (Nagy Heródes apja), aki ekkor Hürkanosz tanácsadója volt, a nabateusoktól kért segítséget. A viszályba végül Pompeius avatkozott be. I.e. 63-ban Pompeius három hónapi ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet. Hürkanosz (i.e. 63- 40) az ő segítségével és védnöksége alatt lépett a trónra II.Hürkanosz (ie.63-40), Antipatert meghagyták befolyásos pozíciójában, de Arisztobuloszt rabként Rómába hurcolták. Valójában Antipater uralkodott, emiatt lázadás lázadást követett, Antipater és fia Heródes azonban minden felkelést kíméletlenül vérbefojtott. Kr.e 40-ben Arisztobulosz fia Antigonos (ie.40-37) a párthusok segítségével került a trónra. Antipatert megölték, fia Heródes elmenekült. Heródest ie.40-ben a rómaiak kinevezték a zsidók királyának. II: Hürkanoszt a párthusok megcsonkították (így alkalmatlanná tették a trónra és a főpapi tisztségre is - levágták a füleit). Heródes elvette feleségül II.Hürkanosz unokáját Mariamne-t (Mirjam), esküvőjét a harctéren tartotta meg, majd Római segédlettel bevonult Jeruzsálembe. ie.37-ben. Antigonos királyt Rómában kivégezték. Heródes babiloni főpapot nevezett Hürkanosz megüresedett főpapi helyére, ami ellenállásba ütközött Mariamne és anyja Alexandra részéről is, akik Kleopatra segítségével jutottak el Antoniushoz. Heródesnek engednie kellett és főpappá nevezte ki III.Arisztobuloszt, Mariamne testvérét. Heródes csak látszatból engedett a nyomásnak, mert Kr.e. 30-ban Heródes vízbefojtatta III.Arisztobuloszt.
Az ügy kivizsgálása miatt Heródest Rómába rendelték, azt a parancsot hagyta hátra, hogy ha nem térne vissza végezzék ki Mariamne-t, hogy ne lehessen senki másé. Alexandra ismét Kleopatra közbenjárását kérte és érte el, hogy felmentsék Heródest a vádak alól. A hazatérő Heródes a följelentőket kivégeztette. Heródesen eluralkodott a paranoia Kr.e. 29-ben meggyilkoltatta feleségét Mariamne-t. Mariamne halála miatt Heródesen kitört az őrület. A kisded Jézust Heródes Mariamne-tól származó harmadik fiát kimenekítették, ezzel a ténnyel összevág az, hogy Kr.e 28-ban Augustus népszámlálást tartott (további népszámlálást Kr.e. 8 és Kr.u. 14-ben tartottak).

Hipotézisem sajnos leggyengébb pontja, Pontius Pilátus helytartó, mert Jézusnak akkora már minimum 56 évesnek kellene lennie, mikor keresztre feszítik. Vagyis elképzelhető, hogy nem Jézus, hanem Jézus apja volt a harmadik Mariammetól származó Hasmoneus fiú és Máté evangelista összemosta a történéseket, az apa és a fiú történetét. Vagyis a betlehemi történetről talán azért nem találtak információkat, mert jóval előbb volt Jézus megszületésénél? Jézus származásra utal a Máté evangélium kezdete, ezt azonban Dávidtól Józsefig vezeti le, de József nem a vér szerinti apja Jézusnak.

További fontos történések:
Kr.e. 17-ben Alexander és Arisztobulosz Mariamne Heródestól származó két hasmóneus fia hazatért Rómából.
Kr.e. 14-ben az eltaszított Dorisz, Heródes első felesége és fia Antipater is hazatért.
Kr.e. 8-ban Heródes, Alexandert és Aristobulost is bíróság elé állíttatta, és kivégeztette.
Kr.e. 4-ben Antipatert is meggyilkoltatta Augustus engedélyével.
Kr.e. 4-ben Heródes meghalt.

Nem zárható ki az sem, hogy Jézus esetleg Alexander vagy Aristobulosz fia volt.
Így Kr.e. 8-ban menekítették ki, mivel apját Heródes bíróság elé állíttatta.
A zsidóság körében szállóigévé vált, hogy "nem jó Heródes rokonának lenni". Mivel
a betlehemi gyermekgyilkosságokat az evangéliumokon kívül más fontos forrás nem említi, ezért Jézus származására vonatkozó forrásként inkább azt a tényt kell megemlíteni, hogy Máténál a gyermek születése, az üldöztetés, Heródes és József Dávid házáig való származtatása szerepel, ami elég logikátlan. Talán titokban arra
utal az üldöztetés, hogy Jézus esetében itt mint Heródes rokonáról van szó, hiszen Heródes a zsidóság körében a saját rokonaira volt a legveszélyesebb, őket üldözte leginkább.

Összegezve: mivel Heródes a rokonait üldözte leginkább, és a betlehemi történet és üldöztetés erre utalhat, hogy Jézus és Heródes között rokoni kapcsolat volt(Máté nem írta le nyíltan, csak utalt rá ezzel a betlehemi üldöztetés történetével), az is valószínű, hogy Jézus makkabeus származása miatt jelentett komoly veszélyt Heródesre, aki edomita volt. A Kr.e 7-ben Mariamne két fiának kivégzésével kihalt a hasmoneusok férfi ága, de Jézus volt elképzelésem szerint a harmadik fiú, aki titokban maradt. A töviskoszorú, az INRI felirat, a köpeny is mi másra is utalhatnak, hogy jogos trónigénnyel lépett fel.
Egyébként Hahn István: A zsidó nép története c. könyvében három fiút említ.
"Feleségét és tőle született fiaiban azonban nem saját legközelebbi hozzátartozóit, hanem a gyűlölt hasmoneus ház leszármazottait látta.Hosszú évek áldatlan viszályai után összeesküvés gyanújával feleségét és mindhárom tőle született fiát, ezenkívül apósát és anyósát kivégeztette."

Jézus születésének történetét az összehasonlító vallástudomány vagy vallástörténet
általában könnyen besorolja azon mitologéma körébe, amelyekhez Mózes, Karna, Sarukin, Romulus és Remus és Oedipusz király is sorolható. Én úgy látom, hogy Máté,
Jézus és Heródes közötti rokoni szálra akart utalni az üldöztetés történetével.

INRI (wikipédia)
Nagy Heródes (wikipédia)
Robert Graves "verziója"

Második válaszom a Göncöl-jelentés -re

2.1.2.6
A Kádár-rendszer bukásához egyértelműen nem a paternalizmus vezetett, A bukás fő oka a trianoni
békediktátum miatt meggyengült ország ideológiai destabilizálódása vagyis a külföldi ideológiák
és eszmeáramlatok túlzott befolyásaival megalkuvó, a kisállamisággal járó
olykor nemzetidegen és káros a nemzeti identitástól távol eső idegen eszméknek engedő és
megalkuvó kényszer politizálás hagyományai. Mindezen politikák, legitimációjukat
a magyar kultúra tagadásából merítik, abból, hogy magyar hagyomány EZEN POLITIKÁT VALLÓ
POLITKUSOK SZÁMÁRA VALÓJÁBAN nem létezik (fiktív vagy atavisztikus állapot). Az önkényesen siker és kudarc dichotómiába kényszerített nemzetfogalom is (és egyének !!! a sorok között a sikertelenek hibáztatása) - a göncöl jelentésben- ezt a téves beidegződést mutatja, és erre utal az is, hogy a jelentés a nemzetállapot alapélményeként a tudathasadást jelölik meg.
Jellegzetesen ilyen pragmatikus és modern álláspontot képvisel ma az mszp, számukra a
modernitással járó kényszerhiszteroid és tudathasadásos tünetegyüttesek (nem éppen pontifex maximus)
a kakaóbiztos számítógépekben, és zászlóshajókban és vizitdíjautomatákban mint ún modern reformtörekvésekben ki is merülnek. (a haza és haladás jegyében - üres pozitivizmus)
Ne tévesszük szem elől, hogy a paternalizmus a tradicionalitás, az őshagyomány része. A nemzet, pedig nem más mint egy szélesebb körben alkalmazott, de tulajdonképpen paternalista családmodell kivetítése. A rendszerváltásának kudarca tehát a trianoni mintát követi, ugyanazon okotól vezérelt, mint gróf Teleki Pál öngyilkossága. Mind a NATO-hoz való csatlakozás, mind az Európai Unióhoz korai volt és elhibázott. Egy új elit által arrogánsan kikényszerített és az ország teljes szuverenitásának felszámolásához vezetett. A káoszon át a rendhez, nem álcázott reformpolitika, hanem az identitásában megerősödött paternalista nemzetállam vezet.

51.oldal
Nagyon durva prekoncepció és rezzenéstelen arccal elterjesztett közhely a fidesszel kapcsolatban,

UI:
Igyekeztem higgadtan lereagálni a 2006-os eseményeket, vagyis akkoriban vettem a fáradtságot és elég nagy arcom is volt hozzá, hogy visszavágjak a hatalomnak a saját
fegyverével, az érveléssel is. Az is tény, hogy rajtam kívül a bolygón nem sokan olvasták el, szerintem maga Gyurcsány Ferenc sem vette a fáradtságot, pedig ő kvázi ünnepélyes keretek között kérte meg a szakértőket, hogy elemezzék a helyzetet (busás
pénzösszegekért cserébe gondolom) Mindenesetre túl akartam lépni azon az udvariatlanságon, hogy úgy fikázzak vagy köpjek le valamit, hogy nem is ismerem magát a jelentést.
A köpködők figyelmét felhívom, hogy igazán abban az esetben a legjobb érzés köpködni, ha ismerjük is azt, amit leköpünk és nem politikai előítéletek és
nyers indulatok vezérelnek csak, egyszóval amikor számtalan fogást lehet találni
még egy szerény bölcsészhallgatónak is egy ilyen művön, az külön öröm, mert több oldalról lehet belerúgni, olyan ez nekem, mint a tüntető a rendőrség számára.
Nem vagyok egyik politikai erő elkötelezettje sem, politikai nézeteim folyamatosan változnak,dinamikusan fejlődök, mint a kínai szakács, itt a buszmegállónkban, amikor bezárt a nemrég nyílt kis-büfé, a kínaiak üzentek a magyaroknak, hogy nemsokára jön a DINAMIKUS SZAKÁCS.

Valótlanná

A füves (/drogos) felfedezi azt az egyetlen hajszálat, amin függ az élete, és ráncigálni kezdi.

2010. november 27., szombat

A McNaught üstökös megjelenése



valahol egy lámpafénynél
sírva telik a törött éjfél
a jajgató szélben hallani
a csend mögötti csendet



Naught angol nyelven magát a semmit jelenti.

Találtam egy párhuzamot Szántai Lajos magyarságkutató egyik írásában íme:

Szántai Lajos - Mátyás és a Pálosok
"Jön, s elkezdi okítani Hunyadi Jánost. János pedig gyönyörûen felhívja a figyelmét arra, hogy a Mindenható Isten az egekben lakik, s õ azt a Mindenhatót ismeri és nem a teológusok véleményét. És ekkor vagyunk 1456 után, amikor megjelenik, és egész Európa egén látható egy hatalmas üstökös. Menetrend szerint érkezik. Mikor érkezett menetrend szerint ennek az üstökösnek az elõdje? Nagy Lajos halálán van, és felbukkan egy üstökös, s mindenki tudja, hogy ez a király halálát jelenti. Ezt követõen pedig Hunyadi János halála elõtt jön az üstökös. Hunyadi a következõket mondja: „ez az üstökös sok minden jelent" – figyeljünk az észjárásra és a nagyságrendre, mert egy ilyen égi tünemény felbukkanásakor nagyon sok mindent el szoktak mondani, hogy mi mindent hoz magával, ezeket János is tudja, s a következõket mondja - „de legfõképpen az én halálomat jelenti"- ennyire van õ az égi pályához odakötve. Azért jön ez az üstökös, mert ez hozta Nagy Lajos halálát is. Ez a holló útja, és égi pályája. Ahogyan János a temetésérõl végrendelkezik, az nem a római katolikus szertartás szerint történik. Bemegy egy templomba, természetesen körülötte a pálosokkal, lefekszik az oltár elé és 6 hatalmas gyertyát gyújtat meg. Kettõt lábhoz, kettõt fejhez, kettõt derékhoz helyeztet, s a következõket mondja: „mire a gyertyák leégnek, én már halott leszek!". Ilyen volt Hunyadi János, s az õ halála indítja el végképp a pályán a kisebb fiát, Mátyást."

Van der Graaf Generator - Refugees ♫



Van der Graaf Generator - Refugees ♫ YouTube

A Jóga

A jógával való találkozásom nekem is, mint legtöbbünknek az országban Salvarajan Yesudian könyveinek olvasásával kezdődött. Gyakorlati szempontból pedig Csorba-Simon László futvafestő, ultramaratonista, terapeuta és mester avatott be sokunkat, akik az OPNI területén lézengtünk a Sírsászana szabályos végrehajtásába.(OPNI-s pályafutásom nekem ott kezdődött, hogy speciel fociztunk szerdánként a székely hegyi emberekkel, akik szerelők voltak, meg az ápolók és ápoltak akik nem szedtek erős gyógyszert és viszonylag normális állapotban voltak, és a visszajárók. 4 évente rendeztek egy spartakiádot a betegek részére, én egy napot sem töltöttem bent, ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna pszichiátriai múltam, vagy jelenem akkor, mivel akkor éppen antidepreszánsokat szedtem sikertelen lúzer életem miatt, de elmémet gyógyszerekkel a kerületi ideggondozó intézet látta el, szóval az országos focibajnokság idejére az OPNI leigazolt egy napra a kerületi ideggondozótól, ez komoly papírmunka volt, nevezhetnénk átigazolási csalásnak is, sajnos nem a Reál Madrid vagy az Fc Barcelona jelentkezett értem, noha kvalitásaimat soha senki nem vonta kétségbe - vagy nem merte :-) ) Sajnálatos tény,
hogy Csorba-Simon az elméleti tudást mintha elfelejtette volna megosztani velünk, de a fiziológiás tudása erről a jóga-gyakorlatról bámulatosan magasszintű volt.
A legtöbbet és főként a leglényegesebb "tudást" a jógáról azonban Dóka Róbert - Szegeden a bölcsészkaron, az Auditor Maximumban tartott - népszerű egyetemi előadásain sajátíthattam el. Az előadások után támadt az a gondolatom, hogy Gandhi ahímszához (erőszaknélküliség) való ragaszkodása, talán nem azért alakult ki benne, mert a dzsainizmusból merített (ez ma a hivatalos álláspont), kézenfekvő lévén, hogy Porbandar (indiai falú a Kathiavár-félszigeten Gandhi szülőfaluja)és maga a Kathiavár-félszigeten is jelentős dzsaina vallási kisebbség élt és Mahátma Gandhi rokonai között is. Gandhi a Patanjali-"féle" árja-astanga jógából merített, és pontosan a béke érdekében tette, mivel úgy vélte, hogy a jóga alapját képező yama első lépcsőjét betartva majd megszűnik körülötte az ellenségeskedés. Mit is jelent mindez? Azt, hogy a jóga első pontja a nem-ártás. E nélkül el sem érdemes kezdeni yogázni, tehát pl sültcsirkével a gyomrunkban teljesen felesleges.
Dóka Róbert oldala
Az előadások vázlatai megtalálhatóak a weboldalán, innen emeltem be a yamara vonatkozó
részt alább >>
1. Jama (a jógát elõsegítõ dolgok követése)
- Erõszaknélküliség, nem ártás (ahinszá) => Környezetében megszûnik a gyûlölködés
- Ragaszkodás az igazsághoz, õszinteség (szatja) => Szavainak teremtõ ereje lesz
- Lopás kerülése (asztéja) => Minden (bensõ) kincs feltárul elõtte
- Nemi önmegtartóztatás (brahmacsarja) (nem feltétlenül egy életre) => Hõstettek végrehajtásához elegendõ erõre tesz szert
- Mentesség a vagyonhoz, tulajdonhoz való ragaszkodástól (aparigraha) => Megérti születése célját

Fordítsuk meg >>
-erőszakosság, ártás (hinszá) > környezetében tombol a gyűlölködés
-ragaszkodás a hazudozáshoz, szemétség (aszatja)> szavainak rothasztó és pusztító ereje lesz
- lopás (sztéja) > a legszebbnek vélt kincsek kiperegnek a tenyeréből, mint a homokszemek
-nemi promiszkuitás > gyáva, alattomos, megalkuvó tettekhez elegendő ereje lesz
- ragaszkodás a vagyonhoz > soha nem fogja megérteni a seggfej, hogy miért született ide

A yógáról vallott nézeteimhez tartozik az a rögeszmés tény is, hogymivel a hinduk négy életszakaszt élnek, ezért a yóga leginkább a 4. életszakaszhoz tartozik.
A yóga veszélye az androgünitás, egy hindu a negyedik életszakaszában már lemondott mindenről, családot alapított, gyermekeit felnevelte, tehát legfontosabb életszakaszait karmikus feladatait teljesítette és végső remeteségbe vonul.
Ez az amikor a yógának helye van. Hiszen a férfiakat nőiesítik a gyakorlatok, a nőket pedig férfiasítják. Ezért egy korábbi, nem megfelelő szakaszban való elkezdése
szerintem csak szomorú testi-lelki káoszhoz vezet. Tudom, hogy a jógaiskolák most meg fognak kövezni ezért, de nem hallgathatom el az általam vélt vagy valós igazságot.

2010. november 26., péntek

1989.november intergalaktikus óriásűrhajó a magyar égen (21 éve történt)


Nemesmedves - Vasszentmihály (az őrhely ahonnan az UFÓ-t láttuk)


Tisztelt Hírháttér !

1989-ben sorkatonaként teljesítettem szolgálatot a nemesmedvesi határőr őrsön. Aznap több katonatársam furcsa égi jelekre lett figyelmes - így láttak világító háromszögeket is, az ufó csillaghajó megérkezése előtt és után is. Sajnálatos, hogy az újságcikkben láthatóan csak a fénylő pontokat sikerült lefotózni, hiszen itt nem fénylő pontokról volt szó, hanem egy monumentális űrjármű sértette meg hazánk légterét. Monumentalitására jellemző volt, hogy egyik katonatársunk sokkot kapott a látottaktól, le akart lőni minket, mivel mi a zseblámpáinkkal villantottunk a csillaghajónak, későbbiek során is állandó rémálmok gyötörték és ágyról ágyra ugrált a körletünkben. Én először egy rendkívül fényes pontra lettem figyelmes az égbolton, jóval az esemény előtt, mivel a megfigyelőképességem átlag feletti, hamar feltűnt ez a pont. Ez a pont Vasszentmihály (település) irányában és 45-75 fok magasságban között volt látható őrhelyünkről ahol farakások voltak, ez a terület alapvetően kopár volt fél kilométer szélességében egészen az őrsig. Tehát ennél jobb megfigyelőpont nem is létezhetett volna. A fényes pont narancsos színű volt, és közeledett a földhöz, sokáig úgy tűnt csak nem közeledik, de aztán egyik pillanatról a másikra megjelent, mintha jobbra fordult volna
ebben a pillanatban az egész égboltot betakarta, csillagok helyett a csillaghajó csillogott, a hajó orrán pulzált a narancs fényű pont, ezt követte 4 másik fényló pont, és 4 kondenzcsík szerű szintén narancssárga csíkfény és maga a hajó semleges fala kékes csillagfényű pontokban szikrázott fénylett, mint egy ékszer. Fenségesen siklott végig az égbolton, sietségnek semmiféle nyomát nem láttam. A csészealj alakzatot csak nagyon távol, egészen a horizontnál lehetett kivenni. Tehát nem egy átlagos csészealjról van szó, hanem egy hatalmas csillaghajóról, ék alakja volt amikor fordult, és a távolból lehetett csak
csészealjnak látni, észak felé ment, elkerülve az osztrák határt, de a határsávon belül.

http://hirhatter.com/minden.htm
A cikk amire reagálnom kellett. Két évtizedig hallgattak erről a fontos és valós ufó-jelenésről. Szinte semmiféle információ valóban nem jelent meg erről, azt is furcsállom, (talán pár mondat egy ufó könyvben - egy tulajdonképpeni intergalaktikus csillaghajóról, szinte elképesztő) hogy mi négyen (négy határőr), hogy nekünk adatott meg, hogy láttuk teljes valóságában az addig számunkra valótlannak és elképzelhetetlennek tartottat. Ez ugye hármunkból ujjongást váltott ki, a leszerelés vagy katonai szolgálatunk egy másik galaxisban való folytatásának lehetősége, de negyedik társunkat sokkolta a látvány, és fegyverével fenyegetőzni kezdett.
Arra is ismételten felhívom a figyelmet, hogy nem egyszerű ufó jelenségről van immáron szó, hanem egy monumentális űrhajó köthetett ki Magyarország vagy más közeli ország valamely pontján. Lehettek kereskedelmi céljai vagy valamilyen nyersanyagért jött. Arra is felhívom a figyelmet, hogy az űrhajó falai
csillagszerűnek látszottak, tehát álcáznia kellett magát, vagyis a világűrben sem fenékig tejfel az élet.
A hírháttérnek írott levelemet néhány változtatással itt közöltem. Eddig az oldalukat valamiféle hecckampánynak érzékeltem, sohasem tudtam eldönteni, azt hogy valóban értékes információkat akarnak közölni vagy csak anarchistaként a fennálló hatalmakat és a hozzájuk nőtt titkosszolgálatokat figurázzák ki.

2010. november 8., hétfő

Robert Owen

Itt és most Robert Owen-re, a jóindulatú gyártulajdonosra megemlékezünk, aki 1858. november 17-én hunyt el.
Owenizmus fő gondolata: a környezet alapvetően determináló hatással van az ember jellemére és jellemfejlődésére, ezért minél korábban megfelelő környezetben fejlődő emberek később jellemes emberekké válhatnak. Owen ezen összefüggés alapján igyekezett munkásai helyzetén javítani. Apósa gyárát vásárolta meg New Lanarkban, amely sokáig sikeres gyakorlati terepnek bizonyult elméletei gyakorlati megvalósításában. 1815-ben Glasgow-ban összehívta a gyapotmágnásokat, javasolta, hogy szólítsák fel a kormányt, a nyers gyapot behozatali vámjának megszüntetésére. Ez a javaslata osztatlan támogatást nyert a mágnások részéről, ellentétben az a törvényjavaslata, hogy a textilüzemekben tiltsák be a 10 éven aluli gyermekek foglalkoztatottságát és hogy a 18 éven aluliak munkaidejét napi 10 és fél órára csökkentsék, és tiltsák el a fiatalkorúak éjszakai munkáját és mindezt még egy felügyeleti rendszer is ellenőrizze, nos ezek után Owent azzal vádolták meg, hogy országa termelőerejének csökkentése a célja, hogy a nagy létszámú családokat meg akarja fosztani a jóléttől. A javaslat ellenzői továbbá azt mondották - semmi jó nem származik abból, ha kora este ellepik a várost a tétlen és fegyelmezetlen gyerekek. A parlament 1819-ben ugyan elfogadta a törvényjavaslatot, de az már régen nem az Owen által kidolgozott javaslat volt. A napóleoni háborúk véget értével a munkanélküliség rohamosan növekedett, megszűnt a háború jótékony hatása az angol gazdaságra. A szegények támogatása egyházközségi-területi alapokon történt, minden plébánia felelősséggel tartozott a területén élő nincstelenek ellátásáért. 1816-ban szegényügyi értekezletet hívtak össze, sok püspök és arisztokrata is részt vett, de Owen is jelen volt. Owen ekkora már hírnevet szerzett
első könyvével is, az Új társadalomszemlélet címmel. Bizonyára alapvetően politikai megfontolások miatt lett Owen is az értekezlet eredményeként annak a bizottságnak tagja, akik megbízást kaptak a válságos helyzet megoldására. Owen ekkor dolgozta ki a később paralelogrammáknak nevezett gazdasági egységeit, egyfajta önellátó, és termelő gazdasági szövetkezeteket a szegények számára. Owen tervét a bizottság elutasította, arra hivatkoztak, hogy a bizottság feladata a jótékonykodás és Owen elképzelései ezen a célon messze túl vannak, ezért áttanácsolták a szegénytörvénnyel foglalkozó parlamenti bizottsághoz, ahol terveit természetesen elutasították. Paralelogrammái 1200 személy részére biztosítottak volna lakóhelyet, a körülöttük lévő művelhető földterület 1000-1500 hektár között váltakozott volna. Owen úgy gondolta a szűkölködők támogatása kidobott pénz, amely nem oldja meg a problémákat,ezért a kormány inkább létesítsen alapot ezen önellátó falusi telepek létrehozására. Ez a javaslat 1917-ben látott napvilágot angolul a Report to the Committee for the Relief of the Manufacturing Poor (Jelentés a szűkölködő gyári munkások megsegítésére alakult bizottság részére).
Owen így ír a bizottság reakciójáról: "a Canterbury érsek és a bizottság nagyon meglepettnek látszottak, és azt sem tudták mit szóljanak".
Nem csoda ha előzményként Owen szavait is idézzük a paralelogrammák lakóiról szólva:
" Helyzetükön radikálisan javítani csak akkor leszünk képesek, ha megszabadítjuk őket
környezetük hatásától, ha megváltoztatjuk az életkörülményeiket; és helyette az emberi természetnek és társadalomnak sokkal jobban megfelelő viszonyok közé helyezzük őket, amelyek következtében biztosan megjavulnak, márpedig ez kivétel nélkül minden osztály érdeke..." Ebben a válságos időszakban Owen tervezetét elutasították és a kormány egyre inkább a nyílt erőszakhoz nyúlt. Spionokat alkalmazott és provokátorokat a forrongás leverésére. Owen élete végéig úgy értelmezte, hogy nem értették meg, holott nagyon is értették, hogy mit akart. Függetlenül attól, hogy valóban megelőzte a korát, az uralkodó rétegek privilégiumaikat és hatalmukat féltették és egyáltalán nem törődtek és vesződtek társadalmi és humanitárius célokkal csak pozíciójukból fakadóan a látszat szintjén.
New Lanarkban sikereket Owen számára is csak a harmadik társulás hozott, melynek tagjai között ott volt Jeremy Bentham és a quakerek is. A quakerekkel is nehézségei támadtak, mivel a gyermekeket táncra és énekre is tanították, ezt ők a halhatatlan lélek elleni támadásnak minősítették. Owen volt az, aki a világon az első óvodákat és napközi otthonokat létesítette.
forrás:
Robert Owen válogatott írásai (Budapest,1965.Gondolat)
A gépek forradalma (Budapest, 1976. Móra Ferenc Könyvkiadó)

Az Arany-templom ostroma

S z i k h i z m u s :  A szikh hagyomány  -  a legtöbb indiai vallási hagyományhoz hasonlóan -  mester-tanítvány alapon szerveződik, melyben guru és tanítványa különleges, szent- nek tekintett kapcsolatban áll. A szikh kifejezés, a szanszkrit shishya (tanítvány) szó pandzsábi megfelelője. A vallás ala- pítója Guru Nának  (1469-1539). Bizonyára  India történeté- nek egyik legsötétebb napja, az  Arany-templom (Amritsar) ostroma volt, és az  ahhoz kapcsolódó, véres események.
A szeparatista szikhek karizmatikus vezetője Jarnail Singh Bhindranwale elesett az Arany-templom ellen indított os- tromban (1984, Kék Csillag hadművelet).

Khalisztán - A független szikh állam ideája a tizedik és egyben utolsó guru nevéhez fűződik, Gobind Szingh (1675-1708) nevéhez. Ő szervezte lovagrendszerű közösségekbe (Khalsza=tiszta) a szikheket, és önálló                                                                                államot követelt, amelynek elnevezése Khalisztán.

1982 októbere: ekkor éleződött ki először a helyzet, A központi kormány egy pandzsábi tüntetés során 34 az indiai kormányt szidalmazó szikhet letartóztatott. A rabszállító kocsiba egy vonat - máig tisztázatlan körülmények között - belerohant és mind a 34 szikh életét veszítette. Az esemény után 3000 szikh ment el Delhibe tüntetni, a tüntetésen azonban elszabadult a pokol, a rendőrök pedig tűzet nyitottak, 4 szikh meghalt és több mint száz szikh megsebesült.

Akali Dal - Az Akali Dal párt 1920-ban alakult, ma a mérsékelt szikhek szervezete. A párt keletkezése idején az akali azon parasztok és kézművesek mozgalma volt, amely a magánföldbirtok közösségi tulajdonba való visszaállítását követelte.


Felhasznált irodalom: 
Benke József: Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember - A nemzetközi terrorizmusról (Budapest,1989. Magvető Kiadó - Gyorsuló idő + + +)
(in. A szikh terrorizmus 135-147.o.)






Kapcsolódó oldalak:
Az Aranytemplom ostroma
Kovácsy Tibor: India válságos éve
Tarr Bence: Amritsar a „Nektár-tó”

Hajléktalan-kérdés

Egy fórumról:
"1.) a hajléktalanok problémáját nem tudja megoldani a állam/társadalom , miért is tudná , hiszen munkát sem tud adni az állampolgárainak . Jövõt sem , és semmit sem. (Majd lesz ahogy lesz ... találd fel magad KISPAJTÁS).

2.) Ha az 1.) pont megoldásában már ilyen tehetetlen az állam akkor legalább ne rontsa a büdös hajléktalan a levegõt az aluljáróban .

-----------------------------------------------------------
Mégis milyen igazságosságot tetszenek keresni egy alapjában véve rohadt rendszerben?


Egy német pályaudvaron tetszik tudni mi történt akkor amikor a hajléktalanok befészkelték magukat ?
Kivezényelték a rohamrendõröket és szétverték az ott hõbörgõ hajléktalanokat mint a szart.


Ez NYUGAT EURÓPA VÁLASZA A HAJLÉKTALANOK KÉRDÉSÉRE."

Egy fórum hozzászólás valahonnan, beemeltem ide, mert jobb, ha minél többen tisztában vagyunk azzal, mi a fejlett nyugat válasza a hajléktalan kérdésre. A további kérdés pedig az
, hogy továbbra is barbár poszt-római civilizációban akarunk élni (döglődni), vagy képesek vagyunk törzsi-nemzeti magyar kultúrát teremteni. Az ókori Róma tovább él a jogrendszerben, a barbár szokásokban, a hatalom gyakorlásának minden formájában, az erőszakban, a megalkuvásban, a kitüntetésekben, mindenben. Ezért minden magyar figyelmét felhívom arra a tényre, hogy Róma és a hunok mindig is két világot képviseltek. Ma behódoltunk az új Rómának, világbirodalom részeként a nemzetünk lassú halálra van ítélve, és ebben a rendszerben amely könnyen lealacsonyít a magyarság nem találhatja meg a számítását. Érdekes momentum, hogy Friedrich Nietzsche a kereszténységet kárhoztatta a Római Birodalom bukásáért, Hamvas Béla a rómaiakat kárhoztatta, hogy magát a kereszténységet is rómaivá tették, vagyis hatástalanították. Mindenképpen Hamvas áll szerintem közelebb az igazsághoz, hiszen a Birodalom pompázik, és újabb Provinciák csatlakoznak hozzá. És a hozzászólásból már tudjuk azt is, hogy mi lesz az új törvény, vagy mi már most az új törvény. Isten óvjon minket a Birodalomtól.