2012. május 10., csütörtök

Aranykor és hinduizmus - nácizmus és Kali-yuga कलियुग

   A Swayambhunath sztúpa Nepál fővárosában, Katmanduban [1]
(forrás: fotóguru)
Nietzsche übermenschét sokan tartják olyan elképzelésnek, amely a nácizmus ideológiájához táptalajul szolgált. Az is tény, hogy kézzel-lábbal tiltakoznának a filozófusok ezen a mondaton, ha kinyilatkoztatnám, hogy Nietzsche filozófiája valójában közvetlen előzményoka a nácizmusnak.
Azt gondolom azonban, hogy nyugat számára kelet felfedezése adta meg az ideológia táptalaját a nácizmusnak,  leginkább az indoárjákról és a varnarendszer-ről alkotott zavaros nézetek kaptak benne helyet és alakítottak ki egy torz, európai pszeudoideológiai formát. Más megfogalmazásban a keleti filozófia sorsa az lett Európában, hogy valójában a végletekig "dualizálódott" üdvtörténeti és politikai szempontok alapján, jóra és rosszra, értékesre és értéktelenre, ördögire és istenire, azért mert a keresztény világkép és kultúra által determinált világkép valójában egy kettős és meghasadt antitradicionalista világnézetet takar, amely az ember integritásának szempontjából támadás az arany középút tanítása és az igazságos Istenbe vetett ősbizalom ellen. A hinduizmus erősen hatott a német filozófiára. Schopenhauer, Hegel és Nietzsche filozófiájában is felfedezhetünk hindu terminusokat, vagy a hindu vallásfilozófiához hasonló elképzeléseket. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című munkájában egy szakaszt Indiának szentel és hangsúlyos könyvében magának a kasztrendszernek a leírása is, már-már antropológia. Schopenhauer filozófiájában az akarat (A világ mint akarat és képzet címmel) központi helyet foglal el. Nietzsche Antikrisztusában kitér a buddhizmus szelídségének az okaira és néhány hindu vallási fogalmat is alkalmaz, leginkább a csandála terminológiáját. Bár az sem elhanyagolható tény, hogy jóval korábbi  kapcsolódási  pont is létezik kelet és nyugat között, ez pedig Arisztotelész ontológiája, amely  nem más, mint  a szánkhya ortodox vallásfilozófiájának az átvétele.

A szvasztika eredetileg a 4 varnát (kasztot) jelentette, és a Rigvéda Purusa-szúktamjának ábrázolása lehetett. Általában  szeritnem tévesen napszimbólumnak értelmezik. A Purusa egyébiránt embert jelent, az ember teremtés előtti ősállapotára utal vissza. Ilyen értelmezésben a szvasztika eredeti jelentése, az én védám, sva(saját) asztika(véda igenlőket jelenti - tehát az ortodox hindukat), magyaríthatnánk talán úgy is, hogy az én törvényem. A szvaasztika tehát az ember egységét, primordiális állapotát, teremtését fejezi ki és különbségét is a társadalmi egységben. Maga a mítosz, az ember sokféleségének a látszólag kezdetleges magyarázatának tűnhet is egyben. Azért látszólag, mert a négy rend (ami a csandálákkal öt) valójában megfelel a négy(öt) tudatállapotnak is.

0) Az alaktalan káosz fiai és lényei - démonok (ráksaszák), ragadozók, lázadó gonosz lények, semmirekellők (csandálák)

A négy tudatállapot:
1) Álomtalan mély alvásnak (szusputi)  - szolgák (súdrák)
2) Az álomnak (szvapna)                     - kereskedők (vaisják)
3) Az ébrenlétnek (dzságrita)               - harcosok (ksatriyák)
4) legmagasabb tudatállapot a (turiyam vagy szamádhi) - papok, parivrájakák, yógik és yóginík, szannyászik

A négy életcélnak:
1) kötelességek, igazságosság (dharma) - a kötelesség útja
2) anyagi javak szerzése, jólét (artha) -
3) érzéki örömök élvezete (káma) - a szerelem, a szeretet és a szenvedély
4) móksa (megszabadulás)  - megszabadulás az újjászületések óceánjából

És a hinduk négy életszakaszának is:
1)tanítvány (brahmacsárin)
2)család alapítás (grihasztha)
3)erdőlakó (vánaprasztha)
4)lemondó (szannyásza)


Nietzsche Antikrisztusában a csandálákat, tehát a kaszton kívülieket igyekezett a hindu fogalom szerint az európai kultúrkörön belül megtalálni és erős kritikával meg is támadni azokat a társadalmi funkciókat is ellátó csoportokat, amelyek beleférnek eme gyűjtőfogalomba. Nála elsősorban a keresztény pap a csandála, aki minden természetesség ellentéte és a kereszténység teológiáját is hasonló csandála merényletnek gondolta, mert általa a vélt túlnaniba helyezték át az élet súlypontját, ezért átkozta, mert mindez félelemet kelt és bűntudatot és hogy ezáltal tulajdonképpen az élet alól kihúzták a talajt a bűn dogmájával, a túlvilággal való fenyegetéssel és a jézusi emberáldozat "irtóztató pogányság"-ával. Ugyanakkor Nietzsche a Megváltó pszichológiai típusát kielemzi. Jézust egyben első és utolsó kereszténynek tartja, akinek tanítását szándékosan félreértelmezték, azért hogy a Római Birodalmon belül lázítsanak általa.  Nietzsche kései filozófiája, noha később a nácikhoz hasonlóan a Római Birodalom bukása felett siránkozott, mégsem lett fajelmélet, itt még társadalmi csoportok, funkciók, szerepek kerülnek tulajdonképpen terítékre, a csandálaság ismérvei és a ressentiment szerint. Hitler értelmezésében a csandálaság és az érinthetetlenség szemben a hindu kaszt törvényekkel, nem az árja társadalmon belüli kaszttörvények, szabályozás megvalósítását, hanem már határozottan arra irányulnak, hogy "jogom van elpusztítani egy alsóbbrendű faj embermillióit"  (Adolf Hitler) - kiirtásukat célozzák. A megbélyegzett társadalmon kívüli társadalmi csoportokból hamar megbélyegzett, megvetett  csandála népek (cigány, zsidó) és csandála és súdra nemzetek (szláv) válnak a propaganda szerint. Ennek előzményoka lehet, hogy az aranykorra visszautaló hindu mitológiák és mesékben egy nemes (árja) harcos bármikor, minden ok nélkül elpusztíthatott egy csandálát (érinthetetlent). Ugyanakkor ez a hindu, indiai vallástörténet teljes félreértelmezése is, hiszen a legnagyobb alakjai Sankara, Mahatma Gandhi, Sakjamuni Buddha megvilágosodás által, például pontosan azért tudtak felülemelkedni, mert tudták, hogy a kasztok, és kaszton kivüliek, a tudatállapotok sokfélesége is csak egy keretet képeznek, amitől végül el kell szakadni, meg kell haladni a legvégsőbb igazság miatt. Meghaladásuk nem az erőszakra épül. Így Buddha megvilágosodása is lépcsőzetes, és érzetektől és érzelmektől való elszakadásokból állnak, így van ez a társadalmi különbségekkel is Gandhinál társadalompoltikailag, Sankaránál a végső beavatásakor ,amikor egy (érinthetetlennel) utcaseprővel találkozik. A hinduizmussal szemben a náci ideológia pontosan itt bukik el, a nácizmus pusztán pusztító tendencia, egy nemzet tömeggyilkos önzése marad, mert nem tud kitörni azokból a félreértelmezésekből, ahogyan naivul igyekeztek a számukra ismeretlen kelet jelképeit és annak történetét és antropológiáját integrálni egy politikai faji álideológiába - az árja faj felsőbbrendűségébe vetett hitükre. Himmler szerint nekik szükségük van a rabszolgákra, "egyébként sorsuk teljesen közömbös". A nácizmusban kiválasztottnak lenni, árjának lenni, véleményem szerint valójában semmiféle kozmikus távlatot nem jelent, faj és az egyén céljai groteszk módon kaotikusan összemosódnak. Egyben lélektanilag egy legitimizációs érzés népre és nemzetre való kiterjesztése is. Amivel a titkos társaságok és tagjaik szabadkőművesek, a modern rózsakeresztesek, és egykor a keresztények és a zsidó vallásúak is "építettek". Ez a legitimizáció a vallási, történelmi vagy faji kiválasztottság tudat. Egy momentum filozófiai értelemben, amitől többnek érzik magukat a külvilággal szemben. Ilyen legitimációt ad a jelen rasszistáinak a fehér fajhoz való tartozás és a náci álideológia, mint egyben paranoid összeesküvés elmélet. A hinduizmusban a nemesség fogalma egészen a csakravartin (világkirály) eszmeiségig emelkedik, amikor Judhisthira méltóvá válik, hogy beléphessen a "mennybe". Beavatásának döntő pillanata hogy felelősséget vállal egy kóbor kutya sorsáért, aki sorstársa volt a bolyongásban, nélküle nem hajlandó belépni a magasabb szférába. A nácik főideológusai számára, a rabszolgák sorsa és a kutyáké teljesen közömbös, az alsóbbrendűnek kinevezetteknek pedig fenntartják a börtönöket, a büntető- átnevelő- és haláltáborokat és kőfejtőket. Ahogy a jelen büntető rendszere is, a törvényen kívülieket politikai foglyokat koncentrációs táborokban=börtönökben szeparálja el a társadalom többi részétől, csak a korláttalan és igazságtalan megfélemlítő szabadságvesztő megtorlást alkalmazza az azonos megtorlás elve helyett (lex talionnis).

Az un. tradíció az én értelmezésemben igyekszik láthatóan jól megfogalmazott, intellektuális és történelmi érvekkel is úgy beállítani a Harmadik Birodalom bukását, hogy az a sötétség erőivel való utolsó kollektív küzdelem lett volna. Baranyi Tibor Imre írásából még a Plutó sem a maradhatott ki, mint új jel és asztrológiai tendencia. Az én megközelítésemben csak rá szerettem volna világítani arra, hogy abban az esetben, ha a nácizmus korszaka és párhuzama az aranykor akár egy töredéke is lett volna, akkor hol vannak a náci ideológiának az aranykori olvasatai, az ércnél maradandóbb, az emberi elmére és szívre ható valódi nemesség. A hinduknak  valójában vannak a valódi nemességre utaló műveik: Mahábhárata és Bhagavad-Gítá,  a Rámayána, és a közelmúlt nagy hatású tanítói, szentjei, csodatévői : Srí Rámakrisna Paramahansza, Osho, Sathya Sai Baba. Hogyan lehet az, hogy a náci ideológia nem is alkotott ilyen iniciatikus műveket, és nem hozta magával a csodatévőit és gondolkodóit sem. Hogyan lehet az, hogy állításuk szerint ilyen magas szellemi szinten harcoltak, hogy nem hoztak létre semmi maradandót (nem a fejlett haditechnikára és hadviselésre gondolok). Mert akkor ennek a nácizmusnak meg kellett volna jelennie kvintesszenciáiban az arra fogékony szellemiséggel rendelkező emberekben. Inspiráló erővel kellett volna bírnia rájuk.

Linkajánló:
Bácsfi Diána cikkét, nem a magyar szó jelentése körüli profán etimologizálás[2] miatt linkeltem be,
hanem azért, mert a Purusa szuktamot legitimizációs vallási költeményként aposztrofálja. Egyébként pont a merev, védikus, a meghatározott, a túlszabályozott kényszeres és rideg rituális rend életszerűtlenségéből indul el az Upanisadok reflektáló és ontológiai kérdés felvetéseiből a későbbi hindu vallási forradalom, amely India sokszínűségét és szakrális erejét a mai napig jellemzi és jellemezte. A zárt világból az univerzális felé, a változhatatlanból, az állandóan változóba. Ez pedig rámutat a szigorúan szabályozott védikus rítus és a jelenkor kapcsolódására, mert már kvázi értelmezhetjük úgy is, hogy a teremtés maga ebből a több ezer éve történt védikus szertartásból ered.
Bácsfi Diána: A méd mágusok tudománya (HarmoNet)
Az ember feláldozása (Rig-Véda X.90) (Fórizs László oldala)
A védikus kozmogóniáról (tartarossz.blog)
Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza (tartarossz.blog)
Elhunyt Bhagawan Srí Sathya Sai Baba, a hindu csodatévő (tartarossz.blog)
Osho - néhány gondolat (tartarossz.blog)
A harcos útja - a buddhizmus-alaptanítása (5.rész) (tartarossz.blog)

──────────
[1] A sztúpához a leírások szerint 365 lépcső vezet föl. A buddhizmusban a 4 égtájnak is különös jelentősége van. Buddha megszületésekor ugyanis meghatározott számú lépést tett a 4 irányba. Buddha nem világhódító rádzsaként jelent meg a világunkban. Fontos ezt hangsúlyozni, főként azoknak, akik a birodalmi eszmeiséget, vagy rádzsa, harcosi elvet egekig magasztalják. Sőt odáig mennek elmélkedésükben, hogy maga Hitler egyfajta Kalki vagy ő maga (avatar) volt a Kalki.

[2] Nem akartam leminősíteni Bácsfi Diána elgondolásait, az etimologizálásnak mindenképpen van egy szerepe. Az is egyfajta megközelítése a valóságnak és egyáltalán nem kell feltétlenül leredukálni a megközelítési módokat, hiszen a saját gondolkodásunk lesz ezáltal földhöz ragadottabb. Itt elsősorban az etimologizálás által adott inspirációról beszélek. A katalizátor jellegéről az etimologizálásnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése