Gondolatnapló - Hatalmi kérdések

Lelőtt postagalamb, Zugló │fotó:tartarossz

Napjaink: elhatalmasodott a neoliberálisokon a Moszkva-ellenes propaganda. A Soros és CEU mellett tiltakozókhoz ismert anarcho-occupy arcok is odacsapódtak, sőt mi több ők maguk koordinálják a tüntetéseket. A 4-es 6-os villamost többször feltartóztatták már a sínekre fekvő harcos oktogoni ellenállók. Furcsa skizofrénia ez, hiszen elég a pár évvel ezelőtti oaklandi eseményekre gondolni és Amerika-szerte is ott volt az Occupy Wall Street, vagy Párizsban a Nuit Debout ezek egyfajta antikapitalizmust és antiglobalizmust képviseltek, de Magyarországon az antiglobalisták a globalisták oldalán rántottak kardot.
Az oroszok pedig már régóta a Svájcban vannak, vagy a svájci sapkában?. Orosz álhír-oldalakról képzelegnek a beképzelődők. Pap Gábor ezoterikus magyarságkutató véleménye korunkról, hogy az egyéni és a csoportérdek képviselete még nem az ember, az ember ott kezdődik, pontosan ezen szint felett, amikor az ellenségével is jót tud tenni valaki, (vagy legalább a kötelező tiszteletet megadja számára) mondjuk az ellenséges frontoldalon álló katonák, amikor felismerik a másikban az embert. Véleménye szerint az embervilágot igyekeznek visszasüllyeszteni (zülleszteni) az emberalatti szintre. Ha így folytatódik a kormány és az ellenzéki propaganda hamarosan én is félig neandervölgyivé züllök le és félig cro magnonivá vagy tán egészen azzá. Még pár év és így lesz, tudom. Zuglóban is sétálgattam a hétvégén, ez az a városrész, ahol az alattomos, gerinctelen, sötét és gyáva alakok néha nyakon lövik a postagalambokat, kipukkasztják az életet, mint egy léggömböt. Durr. Volt galamb nincs galamb. Nem éltem soha kertesházban, nem tudom mi zajlik le és nem tudom lemodellezni, hogy adott egy ártalmatlan élőlény, egy postagalamb, az miként is veszélyezteti az ott élők életterét (ha nem ragadozó?) Lebensraum?, vagy elég ha egyszerűen ráprüszköl a zuglói elmebeteg tanya-tulajdonosra, a galamb akkor nyilván a madárinfluenza-járványok óta biológiai fegyver és nem pusztán a galamb jelentéstartalommal bír. Ez a galamb nem tudom mikor fogott fegyvert valakire, a Biblia is leírja, hogy aki kardot fog az kard által vész, de ezekszerint az is kard vagy légpuska által vész el, aki soha nem fogott légpuskát vagy kardot.
    Egy részeg ember próbálja átverekedni magát egy zebrán, át a piroson, át mindenen ferdén szédelegve és mégis egyenesen, a részeg átgázol mindenen, majd egy bokorba dől. Kamikáze rózsabogár repül és táncol a svábhegyi napfényben, eközben egy sportautó majdnem elcsapja, hiába ugrálok, mintha röplabdáznék a kerítés és az út között a járdán, hogy letérítsem, talán annyit tudok segíteni rajta, hogy kicsit magasabbra emelkedik és ez már életmentés. Az ember mindig azzal foglalkozzon, ami felett hatalma van. Itt van a Kárpát-medence teleszülésének gondolata. Egy férfi maximum a jelenkorban csak elszenvedője a párkapcsolati elmebajnak, és természetes ha a Szél Bernadettek kikérik maguknak. Zala megyében egy férj feltartotta a feleségét, hogy ne érjen oda a válóperre, észre sem veszik egy ilyen jelenetben rejlő könyörtelenséget. A férj ellen természetesen büntetőeljárás indult, akár hét évet is kaphat pár perc kellemetlenség okozásáért, de a Szél Bernadettek ezzel sem elégedettek, ők teljes befolyást és hatalmat akarnak, Isztambulit, egyezményt és a hét évvel való fenyegetettség kevés, legyen az csak életfogytiglani fekvő nyolcas. A hatalom kérdése mindig ontológiai. Amikor Horst Mahler - ex Baader-Meinhof csoport tag, a RAF ideológusa és az egyik fő csoportalapító - felvetette a kiadatási őrizetéről döntő magyar törvényszék előtt témába hozta G.F.W. Hegel-től a Világtörténet filozófiáját, és kifejtette, hogy  a német klasszikus filozófia a kisujjában van, a Budapesti Törvényszék bírónője leintette. Németországban nem tűrik a szólásszabadságot. Magyarországon kizárólag a kapitalizmus bűneit lehet büntetlenül letagadni. Egy normális országban Horst Mahler nem csak menedékjogot, hanem egyetemi katedrát is kap, és filozófiát oktathat - másodállásban pedig terror-szakértőként a magyar államnak is bedolgozhat, hiszen ki ne ismerné jobban egy terrorszervezet belső működését, mint annak egyik alapítója és létrehozója, aki ráadásul még a RAF-korszakában tartotta a kapcsolatot az arab terrorizmussal is, igaz nem a neoszalafista-szunnita fundamentalista ággal, hanem a palesztínokkal.
A tutiblogon olvasom TGM kapcsán, hogy "az ideológia alkalmatlan a valóság leírására". Nietzsche egészen a phüzisz-nomosz vitáig visszament ebben a kérdésben, ha jól emlékszem volt egy híres falevél hasonlata, amivel azt szemléltette, hogy a fogalmaink valójában gyűjtőfogalmak, így tehát nemhogy az ideológia képtelen a valóság leírásra, hanem az a szókészlet is, amivel rendelkezünk, tehát maga az emberi nyelv is. Általánosságokat azonban meg tudunk fogalmazni és törvényszerűségeket is. Az ideológia, akár a vallás is, némi marxi remineszenciával a világ nyomorúságára adott reflexió. A kommunistát általánosságban és korszakunkban úgy képzelik el, hogy irigy a sikeresebb emberekre és ezért lázít. Ezt Nietzsche ressentimentnek definiálja, és leginkább Lutherre és a papságra érti. Hamvas Béla szerint, aki szintén vélekedett a kérdésről, úgy látta Európában soha nem is volt, papi-kaszt, csak valami pszeudo-papság, ennek okaira azonban nem tért ki tudtommal, és én sem tudom a választ rá, talán éppen a jelenkorban is tapasztalható, az ideoógiát hibáztató magatartások mögött is, túlzottan pragmatikus és racionális és ebből fakadóan kegyetlen európai faj vagyunk.
A mainstream szerint a sikertelen ember fegyvere az ideológia, az ideológus az, aki az ideológiába menekül az alkohol, a nikotin és egyéb durva kábítószerek élvezete helyett. Az ember életében mindig lesznek olyan időszakok, amikor az emberiség lehetséges megváltoztatásáról sző majd ábrándokat. Az igazság az, hogy jelenleg a férfitársadalomnak nincs hatalma, pusztán a női szeszélynek van kiszolgáltatva. Én a nők által megalázottaknak és megszomorítottaknak mindig azt tanácsolom, hogy várják ki a patriarchátus újjáéledését. Úgy látom hősiesen ellenálltam azon kártékony áramlatoknak, amelyek az életem feletti irányítást is át akarták venni. Az egész kérdést pusztán a politikai demagógiává lezülleszteni, azt a rosszszándékot mutatja, hogy a nőjogi szervezetek nem megoldást keresnek, hanem a kíméletlen bosszú lehetőségét. A visszatartó erővel lehet a végtelenségig játszani, de a társadalmat befolyásoló erők az elsődleges felelősök. Egyébként sokan azért bűnöznek, mert azokhoz a javakhoz, amivel megvásárolhatnak egy nőt maguknak normál esetben nem férnek hozzá. A kapitalista társadalomban a párkapcsolatok statisztikailag mindig is több háborút mint békét, mindig is több embertelenséget, az ember legalantasabb ösztönénjét és a pusztítást hozhatják magukkal (minden második magyar házasság válással végződik). A trendi szimbólikus javak megszerzése sokszor együtt jár a nő megszerzésével is; két módja van a nőszerzésnek a szabin nők elrablásán kívül: a pénz vagy a szerelem.A profánul elanyagiasodott imperialista társadalomban sokan nem tudják magukat kivonni a tárgyak birtoklásának illúziója alól. Ezért is szeretnék mostanában a sivatagi anakhóréták életével is kicsit többet foglalkozni, mint antitézissel. Az is igaz, ha élt valaha is legmagasabbrendű megtagadása a pénzhatalomnak, az a 19.században élt nagy indiai misztikus-szent Sri Rámakrisna Paramahamsza lehetett, aki fogadalmat tett, hogy nem érint többé pénzt, de egyes szufi nézetek szerint a pénznek egyetlen egy funkciója van, keringenie kell, és a pnznek el kell jutni mindenkihez. Ez a Szél Bernadett-téma egyébként Molnár F. Árpád nyomán vetült fel, ő írt egy cikket róla mostanában. A feminista szélsőségesek Puzsér szerint éppúgy ideológiát képviselnek, mint mondjuk a marxizmus-leninizmus (ez az összehasonlítás a marxizmus puzséri lenézése és ledegradálása, megalázása) , én azonban úgy vélem a feminizmus csak pszeudoideológia, a szublimáció szintjét nem éri el, hiszen ahhoz, hogy az élet ezen területe ne a puszta ösztönnek legyen alávetve és szublimálódjon, akkor ott patriarchátusból maradt survivor szabályok jelennek meg és elnyomás, jelen világunkban azonban nincs semmiféle elnyomás, ami a társadalom részéről megjelenne akár a szokás akár a jog és a közmorál oldaláról (utóbbi nem is létezik). Az is jellemző, hogy a társadalom egy részét nem foglalkoztatja egy távoli magyar jövő demográfiai válsághelyzete. Én pont ebből fakadóan úgy látnám igazságosnak, ha a bolygónkon 100-150 éven belül végleg elpusztulna minden élet, ezzel a megoldással mindenki elégedett lehetne,  a reprodukcióból kizártak is, hiszen ők belátnák, hogy erre a pár évre már nem is lett volna értelme bármiféle reprodukciónak, ami esetleg esetleges árnyék-ittlétük legitimációs forrása lehetett volna, és ugyanakkor a földi élet teleológiája egyfajta önmagáért való értelmetlen létként értelmeződhetne át. Egyébként visszatérve Horst Mahlerre, aki immáron történelem: panaszkodott a soproni fogda ágypoloskáira, a körülményekre - a hajléktalanok kriminalizációja vezetett ide, mindenféle lepusztult alakot bevágnak a fogdára, az ágypoloskái meg átvándorolnak Horst Mahler gatyájába, onnan meg a bírósági ülnökök és a rendőrség gatyájába is, jól kitaláltátok ezt is, hát vakaródzatok, ez a kapitalizmus te is az vagy Svetaketu.

Gondolatnapló - A rossz és a jó eredetéről

Szeged, Oskola utca (fotó forrása: google.map)

Szent Ágoston úgy vélte a rossz nem más, mint a lét hiánya, tehát a jó a lét teljessége. Láma Ole Nydahl elgondolása szinte hasonló, miszerint pedig az abszolút rossz élőlény nem is létezhet, mivel önmagát is  elpusztítaná. Friedrich Nietzsche (Adalék a morál genealógiájához c.) írásában egy szó-etimológiára, kapcsolódásra támaszkodik, amely jelző a jóval, a jó cselekedettel, a jellemes emberrel, a morállal, mint jelenséggel szorosan és sokszor összefüggött a korábbi korokban és a jelenkorban is, ez pedig a „nemes” (szanszkrit: árya) jelző. Nietzsche szerint ezek a jó tettek és nemes cselekdetek valamikor a származással együtt magától értetődőek voltak, tehát származásuknál fogva és ezáltal determinálva a természetükből fakadóan cselekedtek nemesen ezek az emberek. Élesen kikel az elterjedt nézet ellen is, hogy a jó cselekedet egyben hasznos is, hasznot hoz és pusztán ezért jó. Támadja azt az elgondolást és közhelyet is, hogy a jó cselekedet önzetlenség volna, vagy önmegtagadásból „születne". Úgy látja, hogy kizárólag a lesüllyedt tömegek gondolják úgy, saját rossz természetükből fakadóan, hogy egy jó vagy nemes cselekedethez meg kell tagadniuk a tulajdon természetüket, szerinte tehát a jó azért jó és nemes, mivel saját természetéből fakadóan az és ezért egyáltalán nem önmegtagadás egy nemesi jellemnek önnön lényege szerint cselekednie. Nietzsche álláspontja meglehetősen statikus, hiszen rabszolgákról beszél és ezek engesztelhetetlen gyűlöletéről mindaz iránt, ami náluk több, értékesebb, boldogabb, gazdagabb, szebb és sikeresebb, ezt a bosszúvágyat nevezi nevén: ressentimentnek. A rontó hatalom a kereszténységgel vette kezdetét - állítja. Ezekkel a nézetekkel csak egyetlen egy probléma van, leírja a társadalmi helyzetet, az abból fakadó általánosító „pszichológiát", de igazából nincs benne a kérdés, az a kérdés, hogy miért alakult így a társadalom, a nép, a tömeg, és ezért választ sem kapunk rá. Egyértelmű, hogy világos lehetett már előtte az eljövendő kor fő jellemzője, aminek az alapjait akkor fektették és valójában jelen van egy a tömegkultúrára jellemző „ideátlanítás" is, mint politikai-pragmatista vagy pozitivista tendencia, amelyik kizárólag az egyén „szabadságára” bízza a világnézetet, az értékrendet. Szent Ágoston például erkölcsfilozófiájában említést tesz azokról az íratlan törvényekről és szabályokról, amit az ember szívébe véstek és azokról  általában minden ember bizonyos mértékű tudomással rendelkezik (Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok 57.o.SZHF 1996.). Egyébként sokszor éri ez a ressentiment vád a kommunista-szocialista világnézetű vagy érzelmű embereket, arról azonban ezek a kritikák nagyvonalúan el is feledkeznek, hogy valójában a politikai- társadalmi-rendszer és a személyes társadalmi és történelmi, politikai környezet, a társadalom,  a kultúra az amelyek alapvetően meghatározzák és kondicionálják az emberi tudatot. Nyilván a lehető legkönnyebb pálcát törni a szegénységbe vagy nyomorba taszított vagy a sikertelenek egyre népesebb tábora felett, mivel azokra leginkább lesz jellemző  az „elcsürhésedés" (AMG 33.o.) ahhoz, hogy az évszázadok folyamatos terhe alatt elkasztosodott , kasztokba kényszerült emberek ezen szégyenbélyegüket és rosszra való kondicionáltságukat elveszítsék, fel kell emelni őket a társadalmi átlaghoz. Azért, mert a környezeti feltételek határozzák meg döntően az ember jellemét, és ezt a nézőpontot Robert Owen utópista-szocialista gyártulajdonosnak  köszönhetjük. A mai kor azonban a médián át tudatosan az idelizált bűnöző kultuszát sugározza, a krimik és a gengszterfilmek erőszakos világához hozzájárul és együttjárója a profán, jóléti szemléletmód is, és aztán itt vannak a reklámok is és ezért bizonyos értékek és ideák is teljesen eltünnek és alárendelődnek ennek a folyamatnak. Valójában a rendszer ezzel a módszerrel azoktól igyekszik megszabadulni, és arra hajlamosítani a vadhajtásokat, hogyha már a törvénnyel való összeütközés elkerülhetetlen, akkor az ne politikai célokból és okokból, vagy felszabadító mozgalmakban és világmegváltó célok miatt történjen, hanem társadalmi felbolydulás és konfliktus nélkül preventiven kriminalizálható legyen. A hippi mozgalom kommunisztikus és forradalmi jellege alól pedig egyértelmű, hogy a kábítószerek népszerűsítésével húzták ki a talajt. Így sajnos meg is állapíthajuk, hogy az államszerveződések főbb mozgatórugói nem egyebek, mint az állam által privilegizált felső, társadalmi rétegek védelme a társadalom alacsonyabb rétegeivel vagy az azt fenyegető, külső „erővel" szemben és a védett rétegek érdekeinek a képviselete a megfelelően eladható modern világnézet és életformák terjesztésével is és mindenkor a felső kaszt reális vagy irreális félelmei mentén generálódó politikai propaganda megnyilvánulásai és lépései.


B ű n   é s   b ű n h ő d é s

Az evangéliumokat olvasva Jézus Krisztusról egyértelműen összeáll egy olyan tanító-Istenség képe bennünk, aki hozzánk nem ítélni jött, hanem hogy tanúbizonyságot tegyen az igazságról és tanítson. A tanítás lényege pedig nem más, mint a jó és a rossz megkülönbözetése és a jó gyakorlása a bűn helyett. Azt is többször említettem már itt a blogon, hogy Jézus Krisztus külsejében engem leginkább egy jógira vagy egy szannyászinra emlékeztetett. Később magam is megdöbbentem, azon a momentumon, hogy Mircea Eliade megemlíti - Jóga című munkájában-, hogy a „megszerezhető", főbb jóga sziddhik (csodálatos képességek) között az egyik bizony a felsoroltak között a vízenjárás volt. Ezek természetesen nem bizonyítékok arra, hogy Jézus esetleg jógi lett volna, de elgondolkodtató jelképe és szimbóluma annak, amikor és ahogyan az addig rejtett, a magasabbrendű megjelenik vagy megmutatkozik az emberek előtt. Hamvas Béla úgy vélte Jézus Krisztus inverze a farizeus-morál volt. Hamvas a Scientia Sacrában leírja, hogy a farizeusok kvázi a lehetetlent valósították meg, erkölcsös életet mutattak magukról és ugyanakkor elismert emberek voltak, az erkölcsös élet és a sikeresség ugyanis szerinte alapvetően kizárja egymást. Az bizonyos, hogy Jézus ezt a farizeus-modellt élesen támadta, ugyanakkor az is látható, hogy néha azért nézeteikkel vitába szállt vagy keveredett és ezekből a nyilvános vitákból pedig rendre győztesen is került ki. Jézus Krisztus a római jogrendszer áldozata lett, egy olyan jogrendszeré, amelynek fenntartásához mind a mai napig politikusok tízezrei járulnak hozzá. A Római Birodalom sajnos olyan mértékben maradt fent Európában és Magyarországon is leginkább a polgári- és büntetőjogban és a szenátori intézményekben, hogy valójában Friedrich Nietzsche alaposat tévedett, amikor elsíratta Rómát. Ebben a Jézus halála és feltámadása óta tartó viadalban a humánum maradt alul és a humánum az ebben a rendszerben és az is marad, amíg ez a rendszer teljhatalmon marad, amit az oroszlánok (rendőrök, ügyészek, bírók) elé vetnek. A humánum az ami ebben
a világkorszakban valójában a mártürosz, a megfeszített. Ennek a tragédiának az elemeit már kifejtettem sokszor, amikor is dr Baranyi Tibor Imre írása nyomán, amiben a letelepedett és a nomád életmód szimbólumait és ellentéteit fejtegette; rádöbbentem a sámánizmus valós, próteuszi lényegére, egy ezzel kapcsolatos régebbi álmom is erre predesztinált, mivel én ebben az álomban egy alakváltó élőlény voltam és végül valami apró élőlény formájában egy buddhista szentkép alatt bújtam meg az engem fáklyákkal kereső csőcselék elől. Később véletlenül vagy öntudatlanul ennek az álomnak a „hipnózisa" alatt menedéket is vettem a buddhista tanításokban Láma Ole Nydhal-tól.



Korábbi írásokból:
Gondolatnapló - Mennyei és pokoli zarándoklatok  tartarossz.blog
Gondolatnapló - Illúziók és hallucinációk tartarossz.blog
Gondolatnapló - Akcióösvény Ülő Bikáig tartarossz.blog  
Gondolatnapló - A migráns-kérdés karmikus vonatkozásai tartarossz.blog 
Gondolatnapló - Dar al-Harb tartarossz.blog
Gondolatnapló - A lázadások napján tartarossz.blog
Gondolatnapló - Átmeneti időszak és szerkesztett valóság tartarossz.blog

Filozófikon - Idő- és léthiány

Savászana (hullapóz - forrás: Aum Jóga Magazin)

Szent Ágoston úgy tartotta, hogy a rossz nem más, mint léthiány. Láma Ole Nydahl szerint abszolút rossz nem is létezhet, mert elpusztítaná önmagát is. Az egykori manicheus és a Láma is abból vonja le következtetését, hogy abszolutizálja az általa Istennek, vagy egy felsőbb valóságnak vélt fogalom egyetlen egy tulajdonságát. Ez a tulajdonság a "jó". Jó általában az ami létezik és nem jó az ami nem létezik. A nem jó nem létezése viszont ezek szerint jó. Természetesen felvetül a kérdés sokunkban, hogy a jó és a rossz ezen fogalmai hogyan és miként alkalmazhatóak mondjuk tárgyakra? Egy kő például lehet-e jó vagy rossz? Milyen különbség van egy kő és egy ember alkotta szerkezet között? Ha egy eszközünk nem működik már, akkor a káromkodáson kívül még azt is szoktuk mondani, hogy elromlott. Mintha a létnek egy alacsonyabb, avagy pokolibb szférájába került volna. Hamvas Béla a tömeggel kapcsolatban mindazokat a félelmeket veti föl, amelyek az éberséggel szemben állnak, és hasonló félelmek gyötörték Friedrich Nietzschét is. Kérdés az, hogy a tömegen keresztül mivel találták szemben magukat. Vagy miért érezték fenyegetve a létüket a tömegtől, vagy más néven a saját kollektív tudattalanjuktól. Bizonyos tekintetben az éberség része a buddhista- és a hindu praxisnak is. Mennyiben van igazságalapja annak, hogy a meditáló inkább a növényekre jellemző organikusabb, de a lassúbb lét irányába teszi meg az első lépéseket. Így a keleti praxis leginkább a mozdulatlansággal, vagy az életfunkciók lelassításával, pl a jógában a gondolatáramlás lelassítása, az asszociáció láncok elszakítása vagy a végső megsemmisüléssel való azonosságtudattal leginkább analógiaként a kővel való azonosság lesz a jellemző és a gondolatok teljes kiiktatása a közömbösség révén. Savászana (hullapóz) a jógában szintén megerősíti, hogy itt leginkább erről lehet szó. További kérdés az, hogy a Hamvas által annyira fontos éberség milyen viszonyban van a tömeggel? Egyébként az is kérdés, hogy a valóság lehetőségeiből, ami megvalósul, az mondjuk Szent Ágoston fent említett gondolata alapján példaként mi lesz a meg nem valósuló valóság sorsa? Egyébként én a tömegtől való iszonyt ezen gondolkodóknál pontosan egy végletesen polarizált szemléletmódban látom megmagyarázódni, mégpedig abban, hogy Hamvas bármennyire is keleti filozófiákból átvett terminusokat használ a nyugati kultúra részeként egyáltalán nem szakad el az olyan dualitásoktól, mint például a Nietzsche által felvetett apollóni és dionüszoszi művészet vagy a keresztény mitológia által átitatott nyugati kultúra valós polaritása a jó és a rossz, a napfényes, a kristálytiszta és a kaotikus és sötét között. Igazából az ember csak addig marad fanatikus, amíg a körülötte lévő világot kettéosztja. Hamvas például megbélyegzi a tömeget, holott a tömeg már önmagában rejtené esetleg a saját szakralizált neki legmegfelelőbb mítoszát is, miként például a Római Birodalomban a plebejusok saját isteneket is tiszteltek, Anna Perenna személyében. Vagy a Kádár-korszakban saját szent könyvvel is rendelkeztek, amit Kommunista Kiáltványnak neveztek. Feuerbach például kimondatlanul is kimondja, szerintem a Kereszténység lényege című munkájában, amikor ember és állat közötti különbségeket taglalja, hogy a magasabbrendű lény képzete, pontosan az alacsonyabbrendű lény képzetéből fakad. Arra a megállapításra jut, hogy az állatoknak nincsen vallásuk. És mint már az akkori és a mostani időkben is, mint a tudomány képviselőjére Cuvier-ra hivatkozik, szaktekintélyre abban a vitában, hogy egyesek feltételezték, hogy az elefántoknak van vallása, viszont Cuvier megfigyelései szerint az elefánt nem rendelkezik jobb szellemi képességekkel egy kutyánál. Visszatérve tehát a fanatizmus pszichológiájához, valójában Hamvas Béla is fanatikus, bár ez nem annyira szembetűnő, de a tömegről alkotott véleménye miatt én mindenképpen ide sorolom. Amikor az ember önkényesen felosztja a világot jóra és rosszra, abból nehezen születik meg a szintézis. Látható, hogy Szent Ágoston sem tudott megbirkózni a problémával és amikor Jehova Tanúit megkérdeztem, hogy mi lesz azokkal az ismerőseimmel, rokonokkal akik nem kerülnek a mennyországba, azt válaszolták, hogy az én memóriámból is kitörlik őket. Természetesen én mindenféle hit ellensége vagyok, meg annak is, hogy csordákba verődve kövessek egy zászlót. Az átlag tüntető, mint én is, maga a lefokozott tudat, valójában tüntetni az egyik legnagyobb értelmetlenség. Az elmúlt 23 év át volt politizálva, szándékosan és folyamatosan, és a célpontja a néző volt. Olyan időmértéknek számít ez, hogy talán világok születtek addig és galaxisok mert az elmúlt 23 évet már 1000 évként érzékeljük.  Én egy ideje életmódom miatt disztingválok az információk között. A legfőbb disztingváció az, hogy nagyon ritkán nézek tévét, szinte soha, mert elszívja az emberi energiát, rezignálttá tesz és kárörvendővé ezért igyekszem a rám rótt büntetést, a földi időt, a második poklot csendben végigkínlódni, mások politikai narratívája ehhez teljesen szükségtelen.

Száz könyv - 1. Friedrich Nietzsche: Az Antikrisztus

 
Hamvas Bélától származik az a gondolat, hogy melyik lenne a 100 legfontosabb könyv amiből, mondjuk egy kataklizma esetén újra lehetne építeni a világirodalmat. Vagy melyik lenne az a száz könyv, amit egy kényszerű száműzetés okán mindenáron magammal hurcolnék.  A jó könyv mindenekelőtt egyetértve Heller Ágnessel aki maga is ezt vallja, mint én, - az amire reflektálni lehet, katalizátor, hozzásegít saját nézőpontunkhoz, és egyáltalán nem az aminek minden szavával egyetértünk.
Az én 100 könyvem közül, - amelyek feletti tulajdonjogomat minden szempontból, akár fegyverrel vagy piszkosbombával is érvényesítenék - az első "Nietzsche Antikrisztusa". Csejtei Dezső filozófus, a könyv fordítója utószavában maga is azt vallja figyelmeztetőleg a műről: hogy az robbanóelegyet képez, tűz és robbanásveszélyes. Mit is mondhatnék erről a könyvről, mint röviden azt, hogy ez a könyv az amelyik elválasztja a kereszténységet Jézus Krisztustól. Ugyanakkor nézeteim szerint az nem is vallhatja magát kereszténynek, aki ezt a könyvet nem lapozta már életében. A könyv aktualitását éppen a tegnapi napon nyerte, emiatt leemeltem a polcomról, ahol is tematika szerint van rendezve a házi könyvtáram. Vallástudományt hallgattam Szegeden egy ideig, amíg az addig nem létező magánéletem közbe nem lépett több ellenséges formát felvéve. Tegnap a Gutenberg tér és a Gutenberg galaxis között integető alakra lettem figyelmes. Épp nikotinhiányom volt a mérlegen, hogy most 1 hét impotencia vagy folytatódó párkapcsolat, amikor is közbeszólt az ÚR, aki mindig meghallgatja az imákat, és váratlanul még képes válaszolni is. Első gondolatom gyanútlanul az volt, hogy bizonyára azért integet az a sötét alak, aki néger és indiai keverék lehetett, mert neki is nikotinhiánya támadt. Nosza át is  vágtam az út túloldalára, ahol azonban megdöbbenésemre senki nem kért cigarettát, így segítőkészségemet megkérdőjelezték, pedig én vagyok az, aki gyorsan és tiszta szívemből adok mérget, ha kell annak aki kéri, tudva, hogy Sákjamuni Buddhát is a gombaétel vitte a parinirvána kapujába. Kiderült, hogy ezek bizony keresztények, és a legvadabbik fajtából, kevés a bárányuk odabent, így kijöttek a hálóval embert fogni a farkasok közé. A halat kifelejtettem, de a hal az allegória, a fonál az köztudott. Térítésem közepette égett a pofám, mert nem tudtam, hogy a kereszténység szó mit jelent. A hittérítő persze nyugtatott, hogy nem tudhat annyi mindent az ember és látta rajtam, hogy majd felrúgom a kukát vagy járókelőket kezdek molesztálni gyilkos dühömben. Elmondta nekem a bűnről vallott fogalmát. Szerinte a legnagyobb bűn az, hogy Jézust a Krisztus nem fogadja el valaki. Mert az halállal jár. Beszélt nekem az ókori görögökről is, akiknél a bűn az volt, ha valaki nem talált a célba az íjjal. Mivel mindannyian bűnben élünk ezért szerinte hálásnak kellene lennünk Istennek, amiért életben hagyott minket. Mert már egy bűn is, akár a legkisebbek közül is halálos, olyan mint a konekktorba húgyozás. Bár ő ezt úgy adta elő, hogyha megfogom a 220-at, akkor nem a 220 tehet róla. A 220 a bűn tehát. Beinvitált a gyülekezetükbe is, szándékosan nem csinálok nekik reklámot, hogy hova, itt megfigyelhettem, hogy a keresztények a parizeres és húscafatos zsömléket minden lelkiismeret furdalás nélkül tömik a pofájukba. Tudom, hogy Szent Pál óta papírjuk van arról, hogy lehet húst enni, de meg sem fordult a fejükben, hogy az emlős állatok megölése, felzabálása, közeli rokonaink, sorstársaink iránti kegyetlen részvétlenség. Parizeres, húsos szendvicsek, állati fülek (kolbászban az is van), zsírok emésztése és rágása közepette mondta el a gyülekezet vezetője, a gyülekezeti időpontokat, mintha tudta volna, hogy mennyire nem is érdekelnek a gyülekezet időpontjai. Vegetarianusként mindig megdöbbent és taszít a húsevők, a dögevők[1] látványa, olyanok mint Francisco José de Goya y Lucientes spanyol őrült festőművész Szaturnusza. Kronosz felfalja saját gyermekeit, az idő valóban mindent elnyel, néha minket is. Elmondtam újdonsült hittérítő barátomnak az én koncepciómat. Azt, hogy az ember amint méltóvá válik, akkor próba elé állítják. Ezt nevezik beavatásnak. Eretnek nézeteimtől láthatóan megszörnyedt a szekta keresztény. Azt már nem is mertem neki mondani, hogy mekkora kelepcében van. Mivel a többi embertársának az örök halált és a tüzes tavat szánja, akár szeretet rokonainak is, állatoknak a két zsömleszelet közötti halált és fogak csikorgatását és akik nem fogadják el a megváltót megváltónak, de ő örök életre adta be az önéletrajzát. Nem is érzi szerencsétlen, hogy az Igazságos és Jó Isten mekkora csőbe húzta ezzel a hitével. "Elevenen fog elkárhozni"[2]. Mert mindenféle jöttment csakúgy a Krisztus megbocsájtására hivatkozva nem léphet be a legmagasabb világokba. Miután felfedtem előtte a Kali-yuga kezdetét, felfedtem előtte a végét is. Aki kimondta a legyent, az mondja ki a végszót is (pereat). Fel volt háborodva, hogy Judhisthira-t a világ királyának nevezték. Mert az csak Krisztust illeti szerinte. Azonban hamar megnyugodott, hogy Judhisthira, noha a dharma fia volt, azért mégsem volt tökéletes, mert szeretett szerencsejátékozni, kockázni és egyszer életében hazudott és kvázi miatta szívunk most is. Az igazi szekta keresztényeket a bűntelenség irritálhatja leginkább. Végezetül pedig, hogy megvilágítottam ennek az egyszerű, szerencsétlen, becsapott és átvert embernek az igazságot, minden vallás és hit alól kihúztam a talajt. Mert Isten könyörületes és igazságos és jó, ha létezik nincs mitől félnünk, elfogadjuk az ítéletét, és teljesen felesleges azon pedálozni egy vallással, vagy hittel nyalizni, hogy mi jók legyünk nála, mert elfogadtuk a Krisztust. Íme az én Antikrisztusom ajánlásul ahhoz a könyvhöz, amelyik mindig mosolyt csal és nevetésre késztet, bármekkora  vihar is támad rám a Solaris óceánján. Azt írja Nietzsche:
"A múlttal szemben, mint minden megismerő, nagy toleranciával, azaz nagylelkű önuralommal viseltetem: balsejtelemmel teli óvatossággal megyek keresztül évezredek bolondokházán, nevezzék azt akár "kereszténységnek", "keresztény hitnek" vagy pedig "keresztény egyháznak" - óvakodom attól, hogy az emberiséget szellemi betegségeiért felelőssé tegyem."
/38./

────────────────
[1]  A dögevők terminus idősebb Schirilla Györgytől származik, egy rádióműsorból.
[2]  Boldogh Dezső költőnek gúnyos és sugárzó mosoly ült az arcán, amikor mondta nekem ezt a mondatot, reflektálva arra, hogy pogánynak vallom magam és nem vagyok megkeresztelve. Nem felejtettem el.

Utóiratként és megjegyzés helyett még annyit, hogy semmiképpen nem ítélem el a húsevést, sem a húsevő keresztényeket, inkább arra utaltam, hogy az egyén, ha fejlődni kíván, vagy érzékenységét kiterjeszteni a lehetetlen irányaiba, akkor le kell mondania a húsról. Ha valaki szellemi utat jár be, ha létezik ilyen, annak az előbb vagy utóbb be is következik. Egyesek gyengeségből, talán nihilizmusból, mert az élet törvényeivel szembehelyezkednek, így bizonyára a vegetarianizmus fajtái is Nietzsche olvasatában a ressentiment és a bosszú. Nem feltétlenül életigenlés. Phüzisz és nomosz.

Linkajánló: 
A Száz Könyv Hamvas Béla

Tudomány:
Elpirulnak a megérintett nők index
A dagadt egérmakik többet dugnak index

Aranykor és hinduizmus - nácizmus és Kali-yuga कलियुग

   A Swayambhunath sztúpa Nepál fővárosában, Katmanduban [1]

(forrás: fotóguru)

Nietzsche übermenschét sokan tartják olyan elképzelésnek, amely a nácizmus ideológiájához táptalajul szolgált. Az is tény, hogy kézzel-lábbal tiltakoznának a filozófusok ezen a mondaton, ha kinyilatkoztatnám, hogy Nietzsche filozófiája valójában közvetlen előzményoka a nácizmusnak.
Azt gondolom azonban, hogy nyugat számára kelet felfedezése adta meg az ideológia táptalaját a nácizmusnak,  leginkább az indoárjákról és a varnarendszer-ről alkotott zavaros nézetek kaptak benne helyet és alakítottak ki egy torz, európai pszeudoideológiai formát. Más megfogalmazásban a keleti filozófia sorsa az lett Európában, hogy valójában a végletekig "dualizálódott" üdvtörténeti és politikai szempontok alapján, jóra és rosszra, értékesre és értéktelenre, ördögire és istenire, azért mert a keresztény világkép és kultúra által determinált világkép valójában egy kettős és meghasadt antitradicionalista világnézetet takar, amely az ember integritásának szempontjából támadás az arany középút tanítása és az igazságos Istenbe vetett ősbizalom ellen. A hinduizmus erősen hatott a német filozófiára. Schopenhauer, Hegel és Nietzsche filozófiájában is felfedezhetünk hindu terminusokat, vagy a hindu vallásfilozófiához hasonló elképzeléseket. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című munkájában egy szakaszt Indiának szentel és hangsúlyos könyvében magának a kasztrendszernek a leírása is, már-már antropológia. Schopenhauer filozófiájában az akarat (A világ mint akarat és képzet címmel) központi helyet foglal el. Nietzsche Antikrisztusában kitér a buddhizmus szelídségének az okaira és néhány hindu vallási fogalmat is alkalmaz, leginkább a csandála terminológiáját. Bár az sem elhanyagolható tény, hogy jóval korábbi  kapcsolódási  pont is létezik kelet és nyugat között, ez pedig Arisztotelész ontológiája, amely  nem más, mint  a szánkhya ortodox vallásfilozófiájának az átvétele.

A szvasztika eredetileg a 4 varnát (kasztot) jelentette, és a Rigvéda Purusa-szúktamjának ábrázolása lehetett. Általában  szeritnem tévesen napszimbólumnak értelmezik. A Purusa egyébiránt embert jelent, az ember teremtés előtti ősállapotára utal vissza. Ilyen értelmezésben a szvasztika eredeti jelentése, az én védám, sva(saját) asztika(véda igenlőket jelenti - tehát az ortodox hindukat), magyaríthatnánk talán úgy is, hogy az én törvényem. A szvaasztika tehát az ember egységét, primordiális állapotát, teremtését fejezi ki és különbségét is a társadalmi egységben. Maga a mítosz, az ember sokféleségének a látszólag kezdetleges magyarázatának tűnhet is egyben. Azért látszólag, mert a négy rend (ami a csandálákkal öt) valójában megfelel a négy(öt) tudatállapotnak is.

0) Az alaktalan káosz fiai és lényei - démonok (ráksaszák), ragadozók, lázadó gonosz lények, semmirekellők (csandálák)

A négy tudatállapot:

1) Álomtalan mély alvásnak (szusputi)  - szolgák (súdrák)

2) Az álomnak (szvapna)                     - kereskedők (vaisják)
3) Az ébrenlétnek (dzságrita)               - harcosok (ksatriyák)
4) legmagasabb tudatállapot a (turiyam vagy szamádhi) - papok, parivrájakák, yógik és yóginík, szannyászik

A négy életcélnak:
1) kötelességek, igazságosság (dharma) - a kötelesség útja
2) anyagi javak szerzése, jólét (artha) -
3) érzéki örömök élvezete (káma) - a szerelem, a szeretet és a szenvedély
4) móksa (megszabadulás)  - megszabadulás az újjászületések óceánjából

És a hinduk négy életszakaszának is:
1)tanítvány (brahmacsárin)
2)család alapítás (grihasztha)
3)erdőlakó (vánaprasztha)
4)lemondó (szannyásza)


Nietzsche Antikrisztusában a csandálákat, tehát a kaszton kívülieket igyekezett a hindu fogalom szerint az európai kultúrkörön belül megtalálni és erős kritikával meg is támadni azokat a társadalmi funkciókat is ellátó csoportokat, amelyek beleférnek eme gyűjtőfogalomba. Nála elsősorban a keresztény pap a csandála, aki minden természetesség ellentéte és a kereszténység teológiáját is hasonló csandála merényletnek gondolta, mert általa a vélt túlnaniba helyezték át az élet súlypontját, ezért átkozta, mert mindez félelemet kelt és bűntudatot és hogy ezáltal tulajdonképpen az élet alól kihúzták a talajt a bűn dogmájával, a túlvilággal való fenyegetéssel és a jézusi emberáldozat "irtóztató pogányság"-ával. Ugyanakkor Nietzsche a Megváltó pszichológiai típusát kielemzi. Jézust egyben első és utolsó kereszténynek tartja, akinek tanítását szándékosan félreértelmezték, azért hogy a Római Birodalmon belül lázítsanak általa.  Nietzsche kései filozófiája, noha később a nácikhoz hasonlóan a Római Birodalom bukása felett siránkozott, mégsem lett fajelmélet, itt még társadalmi csoportok, funkciók, szerepek kerülnek tulajdonképpen terítékre, a csandálaság ismérvei és a ressentiment szerint. Hitler értelmezésében a csandálaság és az érinthetetlenség szemben a hindu kaszt törvényekkel, nem az árja társadalmon belüli kaszttörvények, szabályozás megvalósítását, hanem már határozottan arra irányulnak, hogy "jogom van elpusztítani egy alsóbbrendű faj embermillióit"  (Adolf Hitler) - kiirtásukat célozzák. A megbélyegzett társadalmon kívüli társadalmi csoportokból hamar megbélyegzett, megvetett  csandála népek (cigány, zsidó) és csandála és súdra nemzetek (szláv) válnak a propaganda szerint. Ennek előzményoka lehet, hogy az aranykorra visszautaló hindu mitológiák és mesékben egy nemes (árja) harcos bármikor, minden ok nélkül elpusztíthatott egy csandálát (érinthetetlent). Ugyanakkor ez a hindu, indiai vallástörténet teljes félreértelmezése is, hiszen a legnagyobb alakjai Sankara, Mahatma Gandhi, Sakjamuni Buddha megvilágosodás által, például pontosan azért tudtak felülemelkedni, mert tudták, hogy a kasztok, és kaszton kivüliek, a tudatállapotok sokfélesége is csak egy keretet képeznek, amitől végül el kell szakadni, meg kell haladni a legvégsőbb igazság miatt. Meghaladásuk nem az erőszakra épül. Így Buddha megvilágosodása is lépcsőzetes, és érzetektől és érzelmektől való elszakadásokból állnak, így van ez a társadalmi különbségekkel is Gandhinál társadalompoltikailag, Sankaránál a végső beavatásakor ,amikor egy (érinthetetlennel) utcaseprővel találkozik. A hinduizmussal szemben a náci ideológia pontosan itt bukik el, a nácizmus pusztán pusztító tendencia, egy nemzet tömeggyilkos önzése marad, mert nem tud kitörni azokból a félreértelmezésekből, ahogyan naivul igyekeztek a számukra ismeretlen kelet jelképeit és annak történetét és antropológiáját integrálni egy politikai faji álideológiába - az árja faj felsőbbrendűségébe vetett hitükre. Himmler szerint nekik szükségük van a rabszolgákra, "egyébként sorsuk teljesen közömbös". A nácizmusban kiválasztottnak lenni, árjának lenni, véleményem szerint valójában semmiféle kozmikus távlatot nem jelent, faj és az egyén céljai groteszk módon kaotikusan összemosódnak. Egyben lélektanilag egy legitimizációs érzés népre és nemzetre való kiterjesztése is. Amivel a titkos társaságok és tagjaik szabadkőművesek, a modern rózsakeresztesek, és egykor a keresztények és a zsidó vallásúak is "építettek". Ez a legitimizáció a vallási, történelmi vagy faji kiválasztottság tudat. Egy momentum filozófiai értelemben, amitől többnek érzik magukat a külvilággal szemben. Ilyen legitimációt ad a jelen rasszistáinak a fehér fajhoz való tartozás és a náci álideológia, mint egyben paranoid összeesküvés elmélet. A hinduizmusban a nemesség fogalma egészen a csakravartin (világkirály) eszmeiségig emelkedik, amikor Judhisthira méltóvá válik, hogy beléphessen a "mennybe". Beavatásának döntő pillanata hogy felelősséget vállal egy kóbor kutya sorsáért, aki sorstársa volt a bolyongásban, nélküle nem hajlandó belépni a magasabb szférába. A nácik főideológusai számára, a rabszolgák sorsa és a kutyáké teljesen közömbös, az alsóbbrendűnek kinevezetteknek pedig fenntartják a börtönöket, a büntető- átnevelő- és haláltáborokat és kőfejtőket. Ahogy a jelen büntető rendszere is, a törvényen kívülieket politikai foglyokat koncentrációs táborokban=börtönökben szeparálja el a társadalom többi részétől, csak a korláttalan és igazságtalan megfélemlítő szabadságvesztő megtorlást alkalmazza az azonos megtorlás elve helyett (lex talionnis).

Az un. tradíció az én értelmezésemben igyekszik láthatóan jól megfogalmazott, intellektuális és történelmi érvekkel is úgy beállítani a Harmadik Birodalom bukását, hogy az a sötétség erőivel való utolsó kollektív küzdelem lett volna. Baranyi Tibor Imre írásából még a Plutó sem a maradhatott ki, mint új jel és asztrológiai tendencia. Az én megközelítésemben csak rá szerettem volna világítani arra, hogy abban az esetben, ha a nácizmus korszaka és párhuzama az aranykor akár egy töredéke is lett volna, akkor hol vannak a náci ideológiának az aranykori olvasatai, az ércnél maradandóbb, az emberi elmére és szívre ható valódi nemesség. A hinduknak  valójában vannak a valódi nemességre utaló műveik: Mahábhárata és Bhagavad-Gítá,  a Rámayána, és a közelmúlt nagy hatású tanítói, szentjei, csodatévői : Srí Rámakrisna Paramahansza, Osho, Sathya Sai Baba. Hogyan lehet az, hogy a náci ideológia nem is alkotott ilyen iniciatikus műveket, és nem hozta magával a csodatévőit és gondolkodóit sem. Hogyan lehet az, hogy állításuk szerint ilyen magas szellemi szinten harcoltak, hogy nem hoztak létre semmi maradandót (nem a fejlett haditechnikára és hadviselésre gondolok). Mert akkor ennek a nácizmusnak meg kellett volna jelennie kvintesszenciáiban az arra fogékony szellemiséggel rendelkező emberekben. Inspiráló erővel kellett volna bírnia rájuk.

Linkajánló:
Bácsfi Diána cikkét, nem a magyar szó jelentése körüli profán etimologizálás[2] miatt linkeltem be,
hanem azért, mert a Purusa szuktamot legitimizációs vallási költeményként aposztrofálja. Egyébként pont a merev, védikus, a meghatározott, a túlszabályozott kényszeres és rideg rituális rend életszerűtlenségéből indul el az Upanisadok reflektáló és ontológiai kérdés felvetéseiből a későbbi hindu vallási forradalom, amely India sokszínűségét és szakrális erejét a mai napig jellemzi és jellemezte. A zárt világból az univerzális felé, a változhatatlanból, az állandóan változóba. Ez pedig rámutat a szigorúan szabályozott védikus rítus és a jelenkor kapcsolódására, mert már kvázi értelmezhetjük úgy is, hogy a teremtés maga ebből a több ezer éve történt védikus szertartásból ered.
Bácsfi Diána: A méd mágusok tudománya (HarmoNet)
Az ember feláldozása (Rig-Véda X.90) (Fórizs László oldala)
A védikus kozmogóniáról (tartarossz.blog)
Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza (tartarossz.blog)
Elhunyt Bhagawan Srí Sathya Sai Baba, a hindu csodatévő (tartarossz.blog)
Osho - néhány gondolat (tartarossz.blog)
A harcos útja - a buddhizmus-alaptanítása (5.rész) (tartarossz.blog)

──────────
[1] A sztúpához a leírások szerint 365 lépcső vezet föl. A buddhizmusban a 4 égtájnak is különös jelentősége van. Buddha megszületésekor ugyanis meghatározott számú lépést tett a 4 irányba. Buddha nem világhódító rádzsaként jelent meg a világunkban. Fontos ezt hangsúlyozni, főként azoknak, akik a birodalmi eszmeiséget, vagy rádzsa, harcosi elvet egekig magasztalják. Sőt odáig mennek elmélkedésükben, hogy maga Hitler egyfajta Kalki vagy ő maga (avatar) volt a Kalki.

[2] Nem akartam leminősíteni Bácsfi Diána elgondolásait, az etimologizálásnak mindenképpen van egy szerepe. Az is egyfajta megközelítése a valóságnak és egyáltalán nem kell feltétlenül leredukálni a megközelítési módokat, hiszen a saját gondolkodásunk lesz ezáltal földhöz ragadottabb. Itt elsősorban az etimologizálás által adott inspirációról beszélek. A katalizátor jellegéről az etimologizálásnak.