2012. január 14., szombat

Programajánló - A pszichiátriai "gyógyításról" (HÍRHÁTTÉR nyomán)

A kiállítás megtekinthető 2012. január 12-22. között a Köki Terminál 2. emeletén minden nap 10-től 18 óráig. A kiállítás rendezője a CCHR egyesület, magyarul az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezet

És néhány dietetikai tanács és a potencianövelőkről is, ha már a pszichiátria vegyi kasztrálása nem volt olyan eredményes. Én egy időben depresszióval és pánik betegséggel is fordultam pszichiáterhez (bár ne tettem volna). Amikor ez megtörtént pánikszerűen kiiktattak a tartalékos hadkötelesek sorából, pedig a délszláv háború idején elsőként kaptam sas behívót. Az állam tehát a lövészároknak szánt. Egy párkapcsolati probléma miatt (szakítás és a barátnőm abortusza miatt) sokáig vergődtem és úgy gondoltam - akkor még fiatalon és tájékozatlanul-, hogy a gyógyszeres kezelés lesz a megfelelő megoldás a bánatomra. A kezelés eredménye azonban az lett, hogy egyre mélyebben belesodródtam a betegségtudatba, a gyógyszerek pedig több problémát is okoztak, mint hasznot hajtottak volna. Rögeszmés lettem tőlük, zavart, rosszullétek is jellemezték egyes kemikáliák hatását, csak a közérzetem nem javult és a zoloftól és később a prozactól is kisebb-nagyobb merevedési problémákat is megtapasztaltam már huszonévesen. Ezért tapasztalataimból felismerve a gyógyszerek rendkívül károsságát pánikszerűen abbahagytam a prozac szedését (már 50%-ra ekkor leszázalékoltak), majd a valóban jó szorongás oldó, de iszonyú függőséget okozó xanaxról kellett leállítanom magamat. A szervezetemből a méreganyagokat hosszútávfutással igyekeztem eltávolítani. Két gyógynövény is nagy segítségemre volt. A nyugtató hatású citromfű és a kiváló antidepresszáns és stimuláló orbáncfű (ez utóbbit csak orvosi felügyelet mellett ajánlott). Ezeket a teákat a gyógyszerről való leszokáskor mindennap elég nagy mennyiségben fogyasztottam, később hetente pár alkalommal, kiegészítve még cickafark (fitoösztrogént tartalmaz) teával, instant gyömbér teával, ginzenggel, és orvosi zsályával is a gyógynövény kúrát. Ez a mindennapos gyógynövénykúra olyan erős hatással volt rám, hogy soha többé nem nyúltam semmiféle nyugtató után és mind a mai napig fogyasztok teákat és gyógynövény alapú vagy alternatív gyógyszereket, és vallom, hogy bármiféle bánat is éri az embert, igyekezzen azt lábon kihordani, mert gyógyszeres kezelések után sokkal nehezebb lesz a padlóról a felállás, ha egyáltalán sikerül még helyrehozni a pszichiátriai kemikáliák által előidézett maradandó károsodásokat. Időközben egy olyan koncepcióra is rájöttem, hogy a legegészségesebb táplálékaink, ételek, gyógynövények, fűszernövényeink egyben afrodiziákumok is. Mivel logikus, hogy a szaporodást csak is és legfőképpen egészséges táplálékok és fűszerek serkenthetik.
Elsőként a kesudiót emelném ki, igaz mostanában eléggé felment az ára.
300 gramm elfogyasztásának már érezhető eredménye van, felér 10-12 tyúktojáséval. A bogyók közül elsősorban az áfonyát és a csipkebogyót. A gyógyteák közül a zöldteás ginzeng duplafilterrel egy csészével és egy filter eleuthero ginzeng szintén egy csészével, ezenkívül a borsmenta, a csipkebogyótea, a csalán is csekély, de érezhető mértékben afrodiziákum, és a vanília fagyi is. Amit károsnak tartok a potenciára, az a mértéktelen tejfogyasztás. Helyette inkább grapefruit és narancs levet ajánlanék. Ha vegetarianusok vagyunk, voltunk vagy leszünk mindenképpen figyeljünk oda a B-12 vitamin bevitelre (tojássárgája, spenót, danone kefir és bravo-rauch zöld alma üdítő)és a megfelelő mennyiségű cinkre is, mivel legfőképpen a húsok tartalmaznak cinket és alapvetően fontos a cink a tesztoszteron termelésben, ennek érvényesüléséhez viszont elengedhetetlen az izommunka, legfőképpen a nagy izmokat érdemes edzeni - comb-mell-hát. Fontos elem még a napon levés (szándékosan nem napozást írtam - napozni mozdulatlanul szoktak és a mai ózon viszonyok között egészségtelen), a természetes fény és az úszás ,mint mozgás a legjobb. Ezenkívül a kirándulás a jó levegőn és a természetes emelkedőn is jótékony hatású. A yóga gyakorlatok közül az íjállás (DHANURÁSZANA)[1] hat jótékonyan a szexualitásra.
Ha nincs veseproblémánk a Reergin tablettákat is ajánlanám az aszparagin és a glutamin és egyetlen egy vitamin a B-12 részt vesz a citromsavciklus és a hozzá kapcsolódó sejtanyagcserében, A Szent-Györgyi által felfedezett citromsav-ciklusban. Ezen ciklus során keletkezik az ATP-vel egyenértékű GTP nevű guanozin-trifoszfát, amely "szerelem molekulává" a ciklikus guanozin-monofoszfáttá alakul cGMP. A Viagra ennek a cGMP-nek a lebomlását gátolja. Sajnos az évek múlásával ezekre a dolgokra egyre jobban oda fogunk figyelni. Bár laikusként a képletekből nem sokat olvasok ki. Egyébiránt bioboltokban kapható a
Natural Power for Men nevű kapszula, ami bár nem Viagra és a régi Dragon Power vagy Hard Night erősségű potencianövelő, de mindenképpen hozzájárulhat ahhoz, hogy ne érezzük kellemetlenül magunkat, vagy annyira rosszul, ha ebben a válságos és stresszel terhelt hétköznapok és a kálisóval mérgezett konyhasóink, és ösztrogénnel és még ki tudja mivel (pl florral) csapvizeink és PETpalackvizeink világában időnk is van a szerelemre.
Ezen sorokat tehát azért jegyeztem be, mert a pszichiátria ki nem mondott célja a vegyi kasztráció végrehajtása, mint azt már korábbi bejegyzéseimben már leírtam.

Linkajánló:
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
Pszichiátriai tömeggyilkosságok! Rekord kiállítás a Köki terminálban! (Hírháttér Multimédia)
Dhanurászana(JóGáZNi Jó.hu)
Natural Power for Men (Bioliget.hu)
Orbáncfű(wikipédia.hu)
Az orbáncfű gyógyhatása
A citromfű gyógyhatása
Orvosi zsálya és muskotályzsálya(NaPFéNYeS ÉLET ALaPíTVáNY)
Eleuthero ginseng zöld tea(Dr Chen patika)
Szukcinil-koenzim_A(wikipédia.hu)
Guanozin-trifoszfát(wikipédia.hu)
A guanil-cikláz enzim - Vastagbélrák gátló(NaPiDoKToR.hu)
Citromsavciklus(wikipédia.hu)
─────────────
[1] "Végrehajtása: hasra fekszünk. Kezünkkel kétoldalt hátranyúlunk, megfogjuk a bokánkat és homorítunk. Addig maradunk ebben a testtartásban, ameddig bírunk, közben lassan lélegzünk...
Hatását fokozhatjuk, ha dhanurászana végzése közben hintázunk... Pajzsmirigytúlműködés vagy bármilyen szekréciós mirigy túltengése esetén ezt a gyakorlatot kerüljük ! "
(Selvarajan Yesudian - Haich Erzsébet: Sport és Jóga)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése