Kint, az ablakon túli dickensi félhomályban a gazdasági világválság, a kapitalizmus és demokrácia jól funkcionáló, erre kitervelt Taigetosza sorozatban szedi áldozatait, mer tudja, hogy kevés ideje van. Idebent a fűtéskorszerűsítésnek és a panelprogramnak megfelelően a feláldoztatásuk előtt álló és arra váró áldozatok már fáznak, mert előre várhatóan +15 celziusz fok van, cserébe a havi 26 000 - 28 000 forintos távhőszámlákért. Nem mintha panelben élni valami nagy luxus lenne, bár lassan élni is luxusnak számít, fényűzésnek magyarul - mert van ennek a szónak egy nagyon sajátos aurája. A minap, és ez is luxus, azon gondolkodtam, - mármint gondolkodni - , hogy sokan vagyunk úgy, hogy akkor is iszunk, amikor nem vagyunk szomjasak. Ez egy fontos probléma, hiszen ez a legbiztosabb út a vizenyősség felé. Gyerekkorunkban, szólíthatlak így, mindig azzal fenyegettek nagyszüleim, hogy béka nő a hasadban, annyi vizet iszol, de én nem rettentem meg és ittam. Végül is a mai napig megmaradtam a folyadékok mesterének, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint két vizenyős szemhéj. Akár a kétéltű ember c szovjet sci-fi filmdrámában is statiszta szerepet kaphattam volna, de még beférnék a zombik világháborújába is Brad Pitt rendezésében. Egy biztos alkotói válság gyötör. Egyedül Bólya Péter író volt az aki ezt a problémát át tudta hidalni, no nem azzal, hogy lehidalt a probléma elől, mint én anno, amikor Soma mamagésának az Omszki tó bomladozó stégén a saját testemmel képeztem hidat, hogy gyermekeihez eljuthasson, mert a gyerekek a legingatagabb helyeket is mindig megtalálják. Végül is aztán abban maradtunk, hogy nem lép rá a gerincemre. Bólya Péter áthidalása viszont nagyon egyszerű írói megoldás volt, és bizonyára nem sok író tudta alkotói válságát ennyire frappánsan feloldani, mert Bólya sokszor egész egyszerűen arról írt, hogy főhőse bizony alkotói válságban szenved. Bolyong valahol kvázi magyar westernhősként járja a VII.kerületi kocsmákat és közben önön kiégése körül forog-pörög, mint a hátlapjára fordított cserebogár, hogy visszataláljon a röppályájához. Visszatérve az Omszki tó vagy moszkitó-hoz, a közelmúlt nyarait ott töltöttem András barátom társaságában. Ezek a tólátogatások általában úgy zajlottak, hogy estére is kint maradtunk, én akkor fanatikus állatvédő voltam és vegetarianus. András pedig megrögzött pecás, hitvallása az volt röviden: "hogy jobb mintha embert ölne". Nagyon sokszor figyelmeztettem arra, hogy a kibaszott horoggal komoly sérüléseket okoz a halaknak, és ezáltal nagyon súlyos sájszebéseti karmát vonz magához. Nem igazán tudatosult benne, bár később elmaradoztak ezek a tólátogatások és végül ő is eltűnt a horizonton és békén hagyta további élete során a halakat. Egy nagyon fontos időszak volt ez az életemben, és ennek az életszakasznak a mentora volt ő. Nem kisebb fegyvertényt hajtottunk végre annakidején, minthogy a pszichiátriai betegek 4 évente megrendezett spartakiádján a mi vezetésünkkel az OPNI megnyerte a labdarúgóbajnokságot. Nem volt lelkiismeret furdalásom, hiszen ekkor komoly párkapcsolat utáni depresszióval kezeltek és rendszeresen feljártam az intézménybe focizni, noha a kerületi ideggondozóhoz tartoztam, de egy éjszakára beírták a nevemet az OPNI-ba. Ez tulajdonképpen valljuk be igazolási csalás volt és mindezt azért, mert az OPNI szerette volna megnyerni a kupát, az más kérdés, hogy én valójában évek óta oda (is)jártam focizni - a gyógyszereket egyébként akkor már jó ideje nem szedtem, csak felírattam. Az OPNI egyébként paradicsom volt, a salakos focipálya a Hárshegy oldalában, jó levegő, tengerszint feletti magasság 350 méter, fenyőillat - fürdési és meccs után kocsmázási lehetőség, minden adott volt a rekreációhoz és az állandó ellenfél csiki-székely szerelő és ezermester brigád, a mi csapatunk az ápolók és ápoltak és néhány outsiderből állott általában össze és a kiváló jobbszélső Boldogh Dezső is ott kergette a labdát közöttünk. Az OPNI egyébként akkoriban aranybánya volt, rendszeresen bejártunk ping-pongozni- a leszázalékoltak és félig leszázalékoltak akkor még boldogabb életét élhettük egy kisebb nyarat, kis nyarat, ahogy az oszmán hódítók mondták - aranykort a végzetesen a züllött és szar kapitalizmus felé sodródó kis országban. Később amikor újabb válságban voltam András segített a kapcsolatot felvennem Csorba Simon László futvafestővel és terapeutával, aki ekkor a Valentin házat vezette. A labdarúgás ekkor már elkezdett haldokolni, a régi arcok sport helyett alkoholt és xanaxot mixeltek maguknak, vagy új pályát kezdtek. Mindenki fusizott vagy más dolga volt, eljött az az idő, a mai válság kezdete, amikor már kettőnkön kívül senki nem akart focizni. Sokan kiléptek, átléptek az OPNI kezdett menekülttáborrá válni és egyre több volt a szökevény. A szelíd rögeszmék is borúsabbá váltak. Így nem maradt más számunkra, mint utolsó menedékként a Valentin Ház és a hosszútávfutás Csorba Simon Lászlóval. Akkoriban már két éve futottam rendszeresen és eleinte nagyon nagy ellenszenvet éreztem, mert Csorba Simon futás közben amerikai szakszavakat használt a futással kapcsolatban. Bennem rendkívüli ellenszenv élt mindennel kapcsolatosan ami amerikai, nem hittem el, hogy onnan bármiféle jó származhat, számomra akkor amerika az ördög birodalma volt, amerika nekem Wounded Knee-t jelentette, az indiánok és a bölények kipusztítását. Ha nem is maga a jogging légzés, meg az LSD = nem a kábítószer, hanem a Long Slow Distance - a lassú hosszútáv futás, mint edzésmódszer, de maga az a tény, hogy ez tulajdonképpen nem is olyan rossz és mindez amerikából származik - nos kisebb eufóriát éreztem, hiszen évek óta kimondottan gyűlöltem az Amerikai Egyesült Államokat és kevés magyar volt rajtam kívül, aki ennyire utálkozott volna. A futás tehát, mint terápia teljes mértékben bevált, elvonta a lelki fájdalmakról is a figyelmemet és talán jobb emberré is tett és már nem is gyűlöltem az amerikaiakat sem annyira. Csorba Simon László egyébként több irányból is inspirált, futóedzés módszereket, légzéstechnikákat tanultam tőle és a Sírsászanát is ő tanította meg, ami a jóga alapgyakorlata. Egyébiránt az a toposz, hogyha valaki fejenállás közben elalszik, akkor eléri a móksát, a felszabadulást vagy buddhista terminusban: a megvilágosodást.
Úgy tudom Boritól, hogy például Osho elvetette ezeket a gyakorlatokat, mert túlzott vértolulást okoznak. Akkoriban Tai chi oktatás is zajlott az OPNI-ban és engem is felkészítettek a kezelő orvosommal való konfliktusra vagy akár a kümitére is - ha esetleg nem volt hajlandó közreműködni egy jó zárójelentésben és leszázaléklásomban - egyszóval a koreai harcművészet, a hapkidó tréning formájában. Csorba Simon László felügyeletével erdei futás volt a program és az Apáthy sziklán pár lépésre a 150 méteres mélységtől, pedig Tai Chi, innen átvonultunk a vörös nyúlon túlra (minden hasonlósága ellenére ez nem az a torokátharapós nyúl, amelyik a gyalog-galoppban ámokfutott, hanem az OPNI bezárása miatt meghiúsult az a nemes cél, hogy a kínai asztrológiai jegyek ilyen sziklafestmény formában is láthatóak legyenek az arra járók számára a Látó-hegyen)
Csorba Simon László: A látó-hegyi nyúl c
(fotó forrás: http://csorbasimon.blogspot.com)
egy kőrakáshoz, mindenki vitt egy-egy követ és itt a szakrális helyen elmondtuk közösen Marcus Aurelius egy nagyon jó idézett gondolatát[1]. Az OPNI bezárása után egyedül visszatértem a kőrakáshoz többször, majd később ugyanitt szipuzó punk csoportokba botlottam.
A kőrakást keresvén és érdeklődvén az egyikük jószándékúan megnyugtatott, hogy ő maga lenne az a kőrakás. Később az egyik támolygó szipus punknak a katonai távcsövemet is kölcsönadtam az Árpád-kilátónál, kísérletező kedvemben voltam aznap, érdekelt, hogy a távcső, hogyan szabadítja el a hallucinációk és víziókba zárt tudatot, nos nem tudom mit láthatott, gondolom én, hogy többször lebombázta képzeletében a parlamentet is, a teljes anarchia nevében, első az eufória.
Ha most visszaolvasom, végül is úgy döbbenek rá, hogy a romlás kezdete az OPNI számára is azzal kezdődött, mint első tünet, hogy megszűnt a labdarúgás, a labdarúgás mélyrepülésével kezdődik minden válság. Később Csernus doki ezredétől is feljártak páran, de a régi focit, azt nem lehetett már visszahozni.
Aztán az OPNI-t eladták az mszp-szdsz-esek (LOPNI), tény hogy én laikusként a gyógyszeres kezeléseket rossz szemmel néztem, de a természetes terápiákat, autogén tréninget, sportterápiát, jógaterápiát, művészetterápiát az ép testben ép lélek tendenciákat, a jóval. A Valentin ház és mellette még az egyéb OPNI-s lehetőségek yóga, önvédelmi harcművészet, foci, ping-pong, az itt lévő betegek részére nagyon magas ellátási szintet biztosítottak, de ehhez kellettek a személyiségek, hogy a gyógyítás ne váljon személytelenné.
"Az igazi gyógyító az sebzett" Csorba Simon László >>>
Filmajánló
Az ecset mestere: Csorba Simon László - 3/1 3/2 3/3
3/2 rész
3/3 rész
Linkajánló:
A megszűnt Valentin Ház
Marcus Aurelius: Elmélkedések(Magyar Elektronikus Könyvtár)
─────────────────
[1] Marcus Aurelius (+180) római császár egyáltalán nem volt keresztény, sztoikus filozófus volt.
"Adj, Uram, türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni. Adj erőt, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni. És adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között." (jav. Assisi Szent Ferenc imája, aminek alapgondolata a stoicizmusig nyúlik vissza)
[2] A Valentin Házban tartották az anonim alkoholisták körét is. Simon megkért minket, hogy maradjunk aznap este, mert kevés a létszám. Én még nem vettem részt ilyenen. A végkifejlet végül az volt, hogy annyit beszéltek az alkoholról, hogy végül kénytelenek voltunk sörrel enyhíteni és az OPNI mellett lévő kiskocsmában a sárga földig leinni magunkat. Ekkor döntötte el a sors, hogy nem leszek anonim alkoholista. Az OPNI bezárt és a kocsmát is magával rántotta. Nagyon sok titkos és kitaposott ösvény vezetett ide a főépülettől. Minden út Rómába vezetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése