A képen a vírászana (hősi póz) gyakorlata látható.
"A hagyomány szerint ez a testtartás nyugalmat, bátorságot kölcsönöz és elűzi a félelmet. A szikh harcosok kedvelt gyakorlata."
(Swami Maheshwarananda: Jóga 112.o.)
Mircea Eliade négy alapvető fogalmat emel ki, ez a négy fogalom az amelyik az ind szellemiség közepébe vezet.
A karma: az egyetemes okozatiság törvénye.
A máya: az a titokzatos folyamat, amely a kozmoszt létrehozza és fenntartja, lehetővé téve a létezők örök visszatérését, vagyis a máya, a kozmikus káprázat, amelyet az ember azóta tűr, amióta a tudatlanság (az avidja) elvakítja.
A nirvána: az abszolút valóság, mely túl van a máya szőtte kozmikus varázslaton és a karma meghatározta emberi létmódon. Szinonimái: atman, brahman, föltétlen, transzcendens, elpusztíthatatlan, halhatatlan.
A yóga: a lét elérésére szolgáló eszközök, a felszabaduláshoz megfelelő technikák - ez az eszköztár a yóga.
A máya fogalma szerintem teljes mértékben azonos és felcserélhető a számkhya-yóga prakriti terminusával. Ananda K. Coomaraswamy a "Hinduizmus és Buddhizmus" c. könyvében állítja, hogy a máya nem illúzió, hanem inkább "anyai" mérték és eszköz, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megnyilvánulhasson a jelenségek mennyiségileg meghatározott, és ebben az értelemben "anyagi" világa, amely azután egyaránt szolgálhatja megvilágosodásunkat, vagy elkápráztatásunkat, érettségünk fokától függően. A reinkarnáció fogalma - abban a közönséges értelmezésben, hogy az egyén halála után visszatér és újból megszületik ezen a földön - nem egyéb, mint az átörökítés, a Lélek átvándorlása és a megújhodás tanainak egyszerű félreértése. Minél felületesebben tanulmányozza valaki a buddhizmust, az annál inkább különbözni látszik a brahmanizmustól. Felteszi a kérdést, hogy a buddhizmus mennyiben tekinthető heterodoxnak és hogy van-e értelme ezt a kérdést feltenni...
A legszembeszökőbb különbség az, hogy a buddhizmusnak van alapítója, nyilvánvalóan történeti személy, továbbá térítő jellegű vallás. Az anátman tanának esetében azonban már megoszlanak a vélemények. Coomaraswamy egyértelműen állítja, hogy az anátman tana a feltételekhez nem kötött világ esetében nem helytálló, az igazság az, hogy egyes buddhista iskolák részleges átman tant tudhattak magukénak mikor a dharmák tanítását elfogadták, ezek az atomizált szubtilis valóságformákat valódi létezőknek tekintették. Meg kell említeni a Pudgalavádin iskolát is, amely a pudgala tanításával ellentmondott szintúgy az anátman tanának. A dharmák tana áthatja a buddhizmust és főként a hínayána irányzatot. Ha maga Buddha nem is volt hajlamos a metafizikai spekulációkra, a nyomában szerveződő iskolák sokasága azonban nem elégedett meg az anátman tanával és a mester intéseivel, mert magyarázataikkal végeláthatatlan metafizikai spekulációk özönét indították el.
Az upanisadokat és a buddhizmus tanításait sem lehet a varna-rendszer elleni tiltakozásul értelmezni, azonban Coomaraswamy azt írja: "ha az intézményes egyház sója megízetlenül, nem annyira belülről, mint inkább kivülről jön el számára a megújulás.
"Brahmanista szempontból a tudatlanság azt jelenti:
nem tudjuk mik vagyunk.
Buddhista szempontból a tudatlanság azt jelenti:
nem tudjuk, mik nem vagyunk", írja Commaraswamy.
Szamkhya és yóga
A két tan nem csupán a Bhagavad-gítá olvasatában képez egységet. Buddha megvilágosodás előtti első két mesteréhez éppúgy köthető. A különbségek és hasonlóságok nem csak a vallási filozófiában, hanem a külsőségekben pl. a hajviseletben is megjelenhettek.
Uddaka Rámaputta és valamennyi tanítványa hosszú hajat viselt (yóga) kivéve a noviciusokat. A számkhya követői és a későbbi buddhisták kopaszra nyiratkoztak (számkhya - Álára Káláma). A számkhyából származtak az ugynevezett vyakta gyakorlatok. Vyakta a kibontakozott és a tulajdonképpeni megnyilvánult ősanyagot vagyis a prima materiából megnyilvánuló másodlagos prakriti, a teremtett dolgok világát jelenti. A szamkhya nagy hangsúlyt fektetett a vyakta és az avyakta vagy más néven a prakriti különbözőségeire, megkülönböztetésére. A szamkhya iskolákban a vyakta szemléltetéséhez un. földkorongokat alkalmaztak. Ez a földelem gyakorlat (kaszina gyalkorlat) későbbb fenntmaradt a buddhizmusban, mint mandala készítés. A mandalát, mint földszimbólumot dagasztják folyó mederből származó sárga iszapból (mintegy a teremtés aktusaként is értelmezendő és egyben a formák felépítését is szemlélteti). A világ szakrális szerkezetére utal, a -mikro és makrokozmosz megjelenik benne, elkészítője nem másként, mint egyfajta démiurgoszként (Platón kézműveseként) tevékenykedik. Az elkészített földkorongot a magányos szemlélődés tárgyaiként általában fákra függesztették fel. Téchy Olivér utal rá, hogy a gyakorlatot végző személynek arra kell gondolnia, hogy az ő teste vagy inkább anyagi részei is csupán úgy jöttek létre és olyan részecskékből tevődtek össze a folyók iszapjából, mint a korong. A mandalák időlegesek és időlegességük kifejezi szerintem az illékony formák megjelenését és elmúlását is, a múlandóságot. Ahogyan a lények keletkeznek, kiemelkednek az ősanyagból (prima materiából), kivirágzanak, kivirulnak és elmúlnak és visszakerülnek az örök prakriti megnyilvánulatlan és megnyilvánuló körforgásába, hogy új alakban bukkanjanak föl. A korabeli temetkezési szokások kutatói szerint magas faépítményekre vagy fákra függesztették a tetemeket, ilyen lehetett a Rádzsagraha közelében lévő Keselyű-csúcs környéke is, ahol Álara Kálama számkhya iskolája volt, írja Téchy Olivér és párhuzamot von a számkhya földkorong gyakorlata és annak továbbfejlesztett vyakta gyakorlat változata és a testszemlélet és a buddhizmus ősi, bevezető és a mai napig élő gyakorlata közé, amelyben a belépő szerzetesek első feladatai között volt a dvattimszákára vagyis a harmninckét ákára, a testszemlélet, a testre irányuló töprengés gyakorlata és szintén a számkhyából eredeztethető tíz undor gyakorlat (undor=aszubha) is. Ezek az undor gyakorlatok - ahogyan a buddhizmusba beépítették őket, írja Téchy, mind azzal a záradékkal (refrénnel) fejeződnek be, hogy:
Ez nem az enyém
Nem ez vagyok én
Ez nem az én énem
Az egységre irányultság, vagy egypontúság, az örök isteni egység szemléletmódja a Rig-véda i.e. 7-8 század körül keletkezett legkésőbbi himnuszában "A teremtés himnusza" című versben már megjelenik. A kor papjai számára a védikus pantheont felváltja Pradzsápatínak, a teremtmények Urának a tisztelete ás a neki bemutatott áldozatok, majd ez az istenkép azonosul a mantrák, varázsigék mágikus erejével: a brahmannal. A brahmant a Mindenség Lényegeként, világlélekként kezdetek értelmezni az Upanisadokban (amelyek "lezárták" a védikus kinyilatkoztatást a sruti-t) pedig már megfogalmazódott a brahman-átman egysége, a végső abszolútum és valóság és az egyéni lélek azonossága (az ősanyaggal való egységtudat). A végső valóság, mint a végtelen óceán, az atman pedig ennek az kozmikus óceánnak egy csepje viszonyul egymáshoz(Cshándógya-upanisad).
A móksa, a felszabadulás pedig attól függ, hogy ezt az egységet meg tudja-e valósítani és ezzel felszámolja a nemtudást (tudatlanságot), az avidját.
Lényeges tehát említeni a buddhista aszubha gyakorlatok záradékát és rokonítani az upanisadok nagy mondásaival (mahávakyák):
TAT TVAM ASZI (TE IS AZ VAGY)
NÉTI, NÉTI (NEM EZ, NEM EZ)
AHAM BRAHMÁSZMI (ÉN A BRAHMAN VAGYOK)
Az upanisadok tanításában felismerhető a felismeréshez vezető két út. A vezeklés (tapasz) és a meditáció (elmélyülés - dhyána).
Mind a számkhya és mind a yóga filozófiáját igyekezett a buddhizmus tanításában integrálni. Feurersteinnél is felmerül a kérdés Patanjali yóga-szútrái és a buddhizmus hasonlósága okán, hogy miként lehetséges ilyen mértékű hasonlóság, a kor buddhista befolyásának eredménye-e vagy előzményei valójában egy korábbi korszakra datálhatóak. Szerintem kézenfekvő, hogy a Buddha életrajzokban szereplő és megjelenő mestereknek - Álára Kálámanak és Udraka Rámaputrának - a szimbólikus jelentősége kifejezheti a két szorosan kapcsolodó ortodox darsana - yóga és számkhya - egybekapcsolódását az - idézőjelben - "új" heterodox buddhista filozófiával és tanítással. Talán általános vallási jelenségként értelmezhető az, hogy egy megjelenő új vallási irányzat ősiként definiálja magát. Részben például az upanisadok idejére tehető az, hogy a formálisabb, a szigorú ceremóniális szabályokhoz kötődő védikus papi vallásosságot felváltotta a belső út heroizmusa, idézőjelbe téve: a ksatrya vallás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése