Baranyi Tibor Imre - A magyarság szellemi küldetése
Néhány kérdés felmerült bennem Baranyi Tibor Imre elgondolásai kapcsán:
Úgy látom, hogy nem szerencsés a héber vallásmitológiai hagyományt keresztezni az őshagyománnyal és a magyar tradícióval párhuzamba állítani. Alább erre magyarázatot adok. Másrészt pedig egyetértek a honfoglalás előtti és -kori ksatrya definícióval a magyarságot illetően. Ami a bibliai zsidó hagyományt illeti, az én prekoncepcióm szerint az a Manu-féle indiai vízözön-mítosz alapján ihletett és egy erősen eklektikus és alapvetően fragmentum-hagyomány és inkább a hindu lehetett közelebb az eredeti mítoszhoz, elég ha csak Noé fiaira gondolunk, mint a kasztrendszer megjelenésére, de egyben hiányos magyarázatára.
A másik következetlenség pedig az ábeli-áldozat szerepe, mivel az véres áldozat, ezért semmiképpen nem köthető az un. Aranykorhoz. A hindu és buddhista regék alapján, sokkal inkább az jelenik meg, hogy a ragadozótól megvédik a magevő madarakat.Ilyen aranykori iniciatikus (beavató) példa Sibi király a dzsátakákban (Buddhista születésregék)aki a sólyom elől megmentett nála menedéket vévő galamb húsáért cserébe a saját húsát ajánlja fel egy mérlegen. Messze vezető következtetés
lenne az ókori római asylum párhuzam, de a magyar őshagyomány Sibi király történetét talán éppen a Fehér ló fia meséjében őrizhette meg. Hiszen ebben az esetben a Fehér ló fia a saját húsával táplálja a madarat, hogy az az alvilágból a középső világba visszasegítse őt. A buddhista-ind és magyar analógia buddha születésénél is megjelenik. Ez pedig a "gandharva-madár" és a turul-madár, vagyis a különleges születések tudása. Aztán a kettős fejedelemség intézménye, és a Buddha-Dukkha szó etimológiai párhuzama, tudjuk hogy Buddha vagy ,mint világhódító vagy mint világtanító lép majd föl a jóslat szerint. Vagyis a Kazár Birodalomban élő magyarság
kettős fejedelem intézménye : a szakrális fejedelme a kündü és a katonai világhódító, a gyula vagyis önkéntelen a párhuzam a buddhista születési hagyománnyal. Hozzávetésemben utalni szerettem volna arra, hogy a ragadozó megjelenése már a romlás jele, az aranykori ember pedig oppozícióban van a ragadozó állat vagy ember típusával és ezért Ábel véres áldozata korántsem tekinthető tiszta áldozatnak. Az is valós párhuzam, hogy a fehér ló áldozat, amely a legjelentősebb
(indiai rádzsputok a hunok leszármazottai) királyi beiktatás része, hordoz hasonlóságot analógiát a magyar őshagyománnyal, de nem az aranykor részeként. Számomra erőltetett és következetlenséget hordoz a Séth-kereszténység és a Káin-letelepedés gondolata is. A kereszténység európai története a "politikum" része és nem a tradícióé. A hamvasi gondolatmenet kapcsán a kereszténység egyben vallás is, a hinduizmus pedig tradíció és egy tradícióhoz képest a vallás mindig is töredékesnek és kirekesztőnek fog hatni az őshagyománnyal szemben, mivel az őshagyomány a történeti időn kívül létezik, maga a lét, a teljesség. Ezért természetes az, hogy a honfoglaló magyarság őshagyománya a vallással való találkozásban felszámolódott. Az egy másik kérdés, hogy a háromszázak szemben állnak
a vallással is, és ilyen szempontból a vallási erkölcs, mint a civilizáció és az európaiság alapja valójában relative úgy viszonyul, mint az őshagyomány a valláshoz, de ez mindenképpen involúciós tendencia. Az is igaz lehet, hogy szemben az evolúcióval az ember és az állatvilág viszonya is fordított, az ember képviseli a napot, az állatvilág pedig az ember fragmentum tulajdonságait őrizte meg. Vagyis az állatvilág az emberből alakult ki, vagyis annak projekciója, ezért is az aranykori táplálkozás a gyümölcs bogyó evés, amint egyes jógik is akik nem a bal kéz útját követik mentesek a húsevés sötét szokásától. A turul tehát sokkal inkább a buddhista születésregék része, mint egy ragadozó tiszteletet hordozó totem-állat.
A letelepedés kontra nomád-elv pedig a táltos-tradíció részeként értelmezhető. Következetes állítás lehet ez a dualizmus és ellentét, amit Baranyi Tibor Imre állít a ma embere elé. A magyar, mint sámán és táltos lényegében a pusztai létezésben találja meg önmagát. A városi civilizáció mentes a pusztai létezéstől tehát a végtelen tér élményétől és ugyanakkor minden vallás és tradíció a városi létezésben a bűn forrását látja (vö. Karen Armstrong: A mítoszok rövid története), ahol koncentráltan van jelen a bűn. A nomád elv a magyarságban a gondolati és a lelki síkon még létezik. Ez az elv a meggyőződések nélküliség, a dogma mindenféle negációja. Ez az elv, amit én próteuszi-elvnek tekintet, a táltos-sámán átváltozása.
A három világ nem a profán világban létezik, a három világ a három tudat állapota.
A sámán egyik világgal sem azonosul, ő egy világon kívül létező egzisztencia, ezért ő alkalmas arra, mint a fehérlófia történetben látjuk, hogy intaktságát a három világ hatásai közepette is megőrizze és ne maradjon rabja egyetlen politikai rendszernek sem, a magyarság "nem letelepedettsége" tehát a szellem-lélek megfoghatatlanság, ez az indiai upanisadok (egyik fő mahávakja - nagy mondása)tantítása is, néti-néti:" sem nem ez, sem nem az".(Srí Ramana Maharsi egyik legfőbb meditációs objektuma)
A Dalai Láma kontra Pilis-ügy kapcsán is érdemes elolvasni, és levonni a konzekvenciákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése