Nem akarok túlozni, de előzetes letartóztatásom ideje alatt 12 zárkatársamon kívül a legfőbb útitársam és hajótörésemben legjobb barátom a Magasztos Szózata eredeti nevén a Bhagavad-gítá volt. Szabadulásomat is, mint írtam feltevésem, hogy annak köszönhettem, hogy a szent szöveget szanszkrit nyelven is igyekeztem félhangosan elolvasni (Dévanágari írásjelek kisilabizálásán fáradoztam).
A Krisnások által kiadott könyv ebben nagy segítségemre volt, de a könyv egy másik fordítását is rendszeresen böngésztem. Időm volt rá és szerencsére a körülményekhez képest mindezt nyugodtan megtehettem, mivel alapvető emberi normákat betartó társaság
alakult ki, ezért írtam, hogy a pokolban találtam egy kis mennyországot. Pokol volt
hiszen be voltam zárva, de ezáltal védve is voltam a kisebbségi többség támadásaitól is, akik csak a sétán találtak meg zsarolásaikkal.(erről a Sátán a sétán c. könyvemben majd bővebben írok)
Ezáltal ez a könyv többféleképpen is megnyílt előttem, nem csak a börtönajtót nyitotta ki, hanem a végső emberi szabadsághoz vezető ösvényeket is bevilágította. Ideje hát tisztázni mi is a Magasztos Szózata? A mű legfőbb célja a guru tisztelet mellett, a niskáma karma tanítása. Ezt vágy nélküli cselekedetnek szokták fordítani, pontos fordítása a gondolatnak az, hogy amikor cselekszünk legyünk függetlenek a cselekedeteink gyümölcsétől, ne azért tegyünk valamit, mert jutalmat várunk és ne is azért mert úgy gondoljuk, jutalom jár azért, ha úgy cselekszünk mintha nem várnánk jutalmat és ha lázadók vagyunk sorsunk szerint akkor ne is azért ne cselekedjünk, mert a rendőrség esetleg letartóztatna érte vagy terrorizmussal vádolna minket.
Tehát egyszerűen tegyük a dolgunkat. Elsősorban tehát az embernek a saját karmája szerint, ez itt még főleg saját varnája, kasztja, dzsátija szerint való cselekvést illet. Manapság azonban már nincsenek karmák sem, nincs általános sorsvonal, hiszen nem csak a törzsek, a nemzetségek bomlottak föl, hanem a családok és a legbensőségesebb kapcsolatok is és a nemzet is. A gítá tehát a világtól való függetlenségünre hívja föl a figyelmünket, és ha betartjuk szabályait, akkor a szerepszemélyiségünk a persona, az álarc és a valódi atman (világlélek), halhatatlan kozmikus énünk között már különbséget is tudunk tenni. A világ számára tehát, akár csak a Jézus Krisztus urunk tanítása szerint, megadjuk a világnak ami a világé, a császárnak ami a császáré, ha lázadók vagyunk, ha törvényen kívüliek, akkor is meg kell adjuk neki, jól pofán kell verjük a pártokat és a hatalmat, miközben tudjuk ez a kötelességünk nem hátrálhatunk meg, hogy leszámoljunk a világgal, ha ez a sorsunk, nem hátrálhatunk ki a gumilövedékek elől, hiszen szégyen érne. Első dolog az, hogy tudjuk és ismerjük fel azt, hogy mi a sorsunk a világban, a második, hogy ismerjük fel azt, hogy mi a szakmánk, az élethivatásunk, ha lázítók vagyunk és ezt felismerjük, akkor lázítanunk kell a nap 24 órájában, még álmunkban is az állam ellen kell lázítanunk. Miután beláttuk mi az amit tennünk kell, mindezt úgy kell tennünk, közönyösen szemlélnünk önmagunkat (Müller Péter gondolataival is élve), mintha mindez csak színpad lenne, a kötelesség által végrehajtott tetteink pedig
mintegy tanításként, majd elvezetnek minket ahhoz a végső gondolathoz, hogy a saját tetteinktől függetleníteni tudjuk énünk egy integráns, de ugyanakkor a halhatatlan kozmikus tudattal egyenrangú részét (átman - bráhman) Talán Mahatmá Gandhi szerencséje a Magasztos Szózatával kapcsolatban az lehetett, hogy érettebb fejjel kezdett ezekkel a gondolatokkal foglalkozni és a hazája hagyományának visszásságaival igazán Dél-Afrikában szembesült. Messzire kellett utaznia ahhoz, hogy hazataláljon. Külön érdekesség számomra az, hogy a Lex Sacra's blog a Szent Korona rádió weboldalán is nemrég Bahagavad-gítából idézett, de főként a kasztkeveredés által okozott károkra hívta föl a figyelmet. Szomorú, ha valaki a Bhagavad-gítá központi problémáját a kasztkeveredésben látja, vagy önigazolást talál
a szellemi, metafizikai rasszizmusához pedig rossz helyen keres. Én úgy gondolom, hogy pontosan Sankara acarya (i.sz 790 körül) élettörténete az, ami rávilágít arra, hogy maga a kasztkeveredés is, mint a morális züllés és törvényszerűen a Kali-kor (yuga) szüleményeként létrejön, de ez is az ad meg a világnak ami a világé. Tudjuk, hogy amikor Sankara felbőszült, mert útjában volt egy utcaseprő, az utcaseprő felfedve kilétét (Siva isten) megdorgálta tudatlansága miatt, hiszen hogyan akarja valaki a végső tanításokat megérteni, ha olyan világi kötöttségek rabja, mint a társadalmi előítélet és mások lenézése (dombák, cigányok, csandálák). Ebből is az derül ki, hogy a tradicionális társadalom, a négy varna és a varnán kívüli ötödik rend (törvényen kívüliek, cigányok, csandálák) csak ugyanolyan keretet, tehát színpadot biztosítanak és legfőképpen olyan nézetet képviselnek, hogy az elhagyásukra vagyunk predesztinálva, mert tehernek számítanak a további ösvényen való haladásunkhoz.
A csónak hasonlat a legjobb erre, amikor valaki a szárazföld belsejébe magával hordozná továbbra is a csónakot, holott tudja, hogy már nem lesz szüksége rá, és csak a folyón való átkeléshez kellett. Tehát az út a Magasztos Szózata szerint is az elhagyása az ideiglenes kereteknek (legyen az olyan társadalmi keret, mint a kaszttörvények), így ide tartoznak a rasszista nézetek is, legyen az metafizikai rasszizmus, bármennyire is szelleminek tartott elgondolások az emberi fajokról.
A rasszimus egyik áramlata elgondolásom szerint elsőként a kasztíliai felsőbbrendűség tudatból alakult ki, ez le lett öntve némi keresztény mázzal és már is úgymond az új világot felfedező fehér barbárok önigazolva látták önön felsőbbrendűségüket, tehát megideológizáltak azt a pusztítást amit térítés címén Dél és Közép-Amerikára mértek a kasztíliai keresztény felsőbbrendűség tudatukkal. A másik rasszizmus Ausztrália partjai felé vette az irányt, itt angolszász bűnözők a bennszülöttekre úgy vadásztak, mintha állatok lettek volna és annak is tartották őket. Az új világgal való találkozás tehát megteremtette az evolúció-elmélet filozófia hazugságát. Kiölte a lelkiismeretet. Az európaiság akkor kimerült abban, hogy nem kezelte egyenrangú tiszteletben álló félnek a bennszülött kultúrát és manapság is ez az anglikán és egyéb rasszista liberalizmusok és a pozitivista gyarmatosítók jellemző tulajdonsága. Ez a kényszerképzet az ami megteremti a csőcselék gondolatát. Európa tehát eddig nem valósított meg semmit a szabadságból
a testvériségből és főként az egyenlőségből sem. A feladat itt és most Magyarországra vár, hogy a Francia forradalom irányvonalait és jelszavait beteljesítse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése