2012. április 19., csütörtök

Összefüggések: a Nyírő Gyula kórház pszichiátriájáról Damu Rolandot börtönbe szállították - a tartarossz blog szerkesztőjének feltűnése miatt

Sajnos a Hírháttér Multimédiát nem értesíthettem időben, mert már nem volt kimenő egységem. Pont abban az időben kerestek, amikor én valamilyen külvilági zaj okán nem hallottam a telefonomat (18 Ápr 15:05). Ekkor ugyanis a Nyírő Gyula kórház pszichiátriája mellett tartózkodtam. Damu Rolandot vártam, szerettem volna, ha a vele kapcsolatos koncepciós eljárásról, a bizonyítottság hiányáról, a kétséges nemi erőszakról és a kapcsolatuk jellegéről beszéljen, és beszéljen nyíltan a feljelentő Palácsík Tímeáról is, hibáiról és azon bűneiről, ami miatt erőszakot váltott ki Damuból. Érdekes módon, miután a blog írójaként a bíróságon is nem védőbeszéddel kezdtem, hanem maximálisan kiálltam az igazságos Lex Talionis büntető elv mellett, elítéltem az államot és minden szabadságvesztő megtorlást (megemlítettem számos börtönhalált és körülményeiket, hogy összevarrta zárkatársa száját...), mivel az aránytalan és igazságtalan megtorlás eszközének tartom az állam részéről, mivel az is. A Nyírő Gyula kórházban egy állítólagos újságírót láttak véltek felfedezni és ez váltotta ki a hatalom részéről pánikot. Mert bizonyára tarthatatlan és veszélyes, ha mint a bíróságon is tudjuk én kérdezek, mint vádlott és mint blogger. Nem előre megbeszélt sablonok szerint zajlott volna az interjú, mint ahogyan az, hogy a tanúk mit vallanak ellenem is koncepciós per szerint zajlik. Az állam meghátrált a blog elől, az állam most először mutatta meg, hogy fél a blogtól! Ráadásul fals információ, nem akartam mindenáron Damu közelébe kerülni, hiszen a kórházi ágyánál nem állt szándékomban zavarni őt, mivel jó avagy rossz állapotáról nem volt tudomásom. Lent vártam, hogy kijön a dohányzók közé. Könnyen lehet, mert volt egy érzésem, hogy nem lesz másnap, akit vittek már el, az érzi az időt , szándékom szerint felvázoltam volna neki, hogy jobban jár, ha menedékjogot kér a Kubai Népköztársaságtól, még akár el is kísértem volna a szabadság és a száműzetés kapujáig. Valójában akik megakadályozták, hogy másnap a Nyírő Gyula kórházban beszélhessek a jogerősen és vélhetően igazságtalanul elítélt színésszel, azok nagyon is jól tudták, hogy nem újságíró, hanem egy rettegett blogger volt aki ott jelen volt tegnap. Felháborítónak tartom, hogy a hatalom szó szerint befosott tőlem. Úgy látszik csak a jól lefizetett újságíró nyaloncok tehetik meg, hogy megkérdezzék Damu Rolandot, aztán állami cenzúra és megrendelés után leírják a celeb semmit. Autentikus véleményt csak az alternatív médiák és a blogok képesek alkotni, mert mi ellenkultúrát jelentünk és nincsenek megbízóink és mivel nem vagyunk újságírók hivatalosan, sem pártmegbízottak ezért rettegni kell tőlünk, mert nem vagyunk része a titkosszolgálatoknak, a rendszernek, szemben állunk a többi firkásszal! Tehát porszem került a gépezetbe ismét, ez mindenképpen figyelmeztető jel. Nem bocsátunk meg és nem felejtünk. A bírósági végzést érdekesmód a feltűnésem után április 19-én (gondolom elsőként, korán reggel) hozta azonnal a Fővárosi Törvényszék. Mert mi történt volna, ha Damut felkeresi még aznap a Hírháttér Multimédia. Ha ennyire fél a botránytól az állam, minek hoz olyan igaztalan ítéletet, ami könnyen, pár premisszából kiindulva simán megtámadható és ledönthető??? Mert ki van alakulva a gyakorlat, történik valami a bíróságon és az újságírók eltussolják a legfontosabb részleteket, lényegtelen részleteket kiemelve egy riportból. A blogger azonban közveszélyes a hatalomra !

Hírforrás:
Gyorshír: Damu Rolandot börtönbe szállították(LIFE.hu)
Börtönbe vitték Damu Rolandot(metropol.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése