A vasfüggöny egy általam levágott darabja (Nemesmedves), akkor méga szabadságot, a reményt is jelképezte, ma már a gyarmatosító rendszerváltás és a reménytelenség krónikájának része lett.
Egy kép többet elmond ezer szónál. Végül is választ kaptam. Köszönöm. Maga a Hírháttér által említett levelező lista, főként F.Eszternek köszönhetően nem volt haszontalan, mivel ő alapvetően keresztényi álláspontot képviselt, így minden gond nélkül segítette az LMP-seket a várban a sátras tiltakozásnál, ahol is Schmitt Pál lemondását várták. A sátorozók a Hunhír téves
leliberálisozásával ellentétben, nem voltak annyira azonos világnézetűek, csak egy dologban értettek egyet, hogy mondjon le Schmitt Pál.
A félreértések elkerülése végett azért kijelenthetem minden szerénység nélkül, hogy nem én vagyok az erkölcsös, hanem a meditatív, szemlélődő életmód következtében van rálátásom
olyan kérdésekre, amelyekre a ma politikailag megosztott, törésvonalak mentén hadakozóknak nem is lehet. Az, hogy bizonyos tekintetben ennek a felismerőjévé váltam, ahhoz bizony el kellett olvasnom a Mahábhárata eposzát, természetesen magyarul. Peter Brook több órás filmje a Mahábhárata pedig megvilágosodás, el sem hinné az ember, hogy nem egy indiai rendezte. Hasonló élményt csak Andrej Tarkovszkij orosz rendező Stanislaw Lem sci-fi író könyve alapján a Solaris.
Tény az, hogy a Hírháttér fék, legalább is egy szemlélődő ember számára, ahogy ők írták rólam.
A testünk, a lelkünk a csatatér, a kuruksetrai csatamező. Korunk a pártoskodásé. A sötét kor pedig úgy következett be, az volt a fő jele, hogy egy igaz ember hazudott a Mahábhárata mítosza szerint. A kérdés az, hogy visszatérhetünk e az igazmondással az aranykorba?
Egy kicsit megdöbbentem, amikor a Hírháttéren magamról olvashattam, a levél eredetileg nem volt a széles publikum elé tárva, de ha már így alakult bizonyára így kellett történnie. A tiszaeszlári vérvád jobbikos felemlegetése miatt már amúgy is eső előtti hangyabollyá változott a politikai élet. Most bizonyára bocsánatkéréssel tartozom, ha valakit megsértettem, hiszen mint írtam pro és kontra a vérváddal kapcsolatban érvelni nem lehet, ez szakemberek és nem politikusok és bloggerek kompetenciája. Mivel csak a változás örök, ezért bárkit akit megbántottam korábbi írásaimban, attól most bocsánatot kérek. Próteusznak lenni, kvázi sámánnak, nem más szerintem mint a meggyőződés nélküliség. Abból következtetni, hogy én melyik oldalon állok politikailag, szinte lehetetlenség. Ezért is döbbentem meg, amikor a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása mellett kiálló fotós törölte azt a youtube kommentemet, hogy én speciel bele is egyeznék a szovjet emlékmű eltávolításába, ha az Ronald Reagan szobrának lefűrészelésével járna. A magukat nemzetinek képzelők tehát továbbra is rögeszmésen függőek szeretnének maradni? Nietzsche írta: a meggyőződések börtönök. Hamvas szerint az elveket nevessük ki.
Nyilvánvalóan azért nekem jóval könnyebb terhet kell cipelnem. A mindennapos gladiátorharc az én mindennapjaimat nem keseríti közvetlenül. A semmittevés pedig nem tesz gondtalanná egyes nézetek szerint, hanem könnyen filozófus válik az emberből úgy, hogy észre sem veszi. Ezért fontos prevencióként az elhelyezkedés. Ha már tárgyalás előtt vagyunk, 1956-ban a Széna téren súlyosan megsebesült nagybátyám külön kérésére nem dolgozok, bár a közelben a Magyar Országos Levéltárban megpályáztam egy állást, így a bevásárlást és egyéb ügyeket ebédidőben és közvetlenül munka után el tudtam volna intézni a Budai várból. Természetesen nem vettek fel. A másik ok, hogy mivel börtönnel vagyok fenyegetve, ezért a köztes időt igyekeztem úgy felhasználni, hogy hobbimnak, a gondolkodásnak is áldozhassak és rákészülhessek a börtönre is. Így egyáltalán nem irigylésre méltó az, hogy nem kelek fel reggel 6-kor és nem indulok munkába, mivel a jelen szituációt szenvedéscsökkentésnek nevezhetjük a pokol előtt. A blog eredetileg előzetes letartóztatásom alatti a sors tengerén azon 14 hajótöröttnek állított emléket, akik tagjai voltak a Gyorskocsi utca 510-es zárkának. A zárka egy kis mennyország volt, a pokol közepén.
Az 1989-es UFÓ invázió idején határőr sorkatona voltam, gkv. Nagyon sok németet segítettünk át a határon abban az időben ingyen és bérmentve, és kockáztatva a futkosót is. Ilyen szempontból is izgalmas volt az osztrák határvidék. Történelem volt a vasfüggöny, más néven az elektromos jelzőrendszer felszámolása, az NDK-s roham és az 1989-es UFÓ jelenségek. Visszatérve pedig az eredeti vonalhoz, a lényeg, hogy már 1989-ben volt nálam egy kis könyv, útitársként a nemesmedvesi erdőben, határőrségem idején. Hetényi Ernő: Buddhizmus a buddhológia tükrében. Az embernek vannak ereklyéi, akkor az 1990-ben Szentgotthárdon vásárolt Kossuth címer, és a vasfüggöny egy általam levágott darabja. Ha most választhatnék börtön és száműzetés között, bizonyára az utóbbit választanám. India, amúgy is régi célom és talán a punjabi szikhek befogadnának, ott még létezik a menedékjog ókori formája és természetesen el akarok jutni a nemrég elhunyt Sai Baba ashramjába, Puttapartiba, a Prashanti Nilayamba (a béke lakhelye). A nővédő szervezetek, az államterror mindezt meg akarják akadályozni, nekik mindenképp az a fontos, hogy a börtönben igazságtalanul ugyan és aránytalan büntetésül , de kiverjék a szememet, a fogaimat vagy összevarrják a szájamat, de sajnos nem tehetnek semmit, mert bármikor elindulhatok keletnek.
Linkajánló(a blogról írták):
Az 1989-es UFÓ-szemtanú(Hírháttér Multimédia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése