2011. július 21., csütörtök

Tragikus kilakoltatás - hazánkban megint gyilkolni készül a kapitalizmus

Természetesen a rendszerrel vannak a legnagyobb problémák a családi és a kilakoltatási tragédiák hátterében, ezért felhívom erre a figyelmét azoknak a néphülyítő tv csatornáknak is, hogy teljesen felesleges az állam talpnyalóit un. kriminál pszichológusnak ilyen esetekben megnyilatkoztatni és asztrológust
megszólaltatni, bár bizonyára megint tudatos hitegetésről van szó. A 20 éve regnáló rendszer az oka a tragédiáknak és nem az Uránosz és Plutó rossz fényszöge. Egyébként ha valaki évek óta nem fizeti a rezsit, de előtte kb két évtizedig fizette, már akkor is olyan irreális összeget, extraprofitot fizetett be, amely extraprofitból három lakást is vehetett volna. Nem ígérhetek mást, mint azt, hogy keményebben fognak fellépni az áram-, gáz- és vízszolgáltatókkal, a lakosság jogos haragját pedig
hamarosan ellenük fogják fordítani, túlzottan is sokat lapítottak a háttérben, a kizsákmányolók legfőbb eszközei. Mint írtam, nem elsősorban a munkaadó a legfőbb kizsákmányoló a rendszerben, nem közvetlen, hanem elsődlegesen közvetett kizsákmányolás zajlik, pontosan azért, hogy az arctalan kizsákmányoló kapitalizmusban a rendszer haszonélvezője és kizsákmányoltja ne is találkozzon egymással, ne konfrontálódjon. Az irreális közüzemi díjak alapján tudjuk azt, hogy kik az ellenségeink. Ez a legkevesebb amit tehetünk az országért. Mert:
nem hiszem, hogy odáig kellene fajuljanak a dolgok, hogy tisztességes állampolgárokat kényszerít az állam arra, hogy a saját torkukat késsel vagdossák és felgyújtsák egy élet munkáját. Az óbudai önkormányzatnak már le kellett volna mondania az eset után. A kurva anyátokat rohadt patkányok - ez az üzenet nekik.

Több mint húsz év eltelt, elég időt tartózkodtam ebben a rendszerben is, hogy ítéletet mondjak felette, mert igen hamar felismerhetővé vált, hogy a jogállamiság nem volt más, és nem is merült ki másban, mint a jog diktatúrája az emberség felett, az aránytalan megtorlás és a megfélemlítés eszköze, de nem az igazságosságé. Az is elég hamar kiderült, hogy a szociális védőháló helyett a kapitalizmus szakadékokat hoz létre, mocsarat, fertőt, tajgetoszt nekünk, mindannyiunk számára is, ami végleg elnyeli az áldozatait. A szocializmus alatt még meglévő erkölcsi tartást pedig igyekeztek a drogok és a homoszexualitás és a fogyasztás liberális propagandájával megtörni. A nemzeti ellenállással szemben pedig bagatelizálták az ország sorsát és jövőjét. Hangzatos lózungokat hallhattunk az utóbbi időben is, pl. roma stratégia, állami egyház törvény. Ugyanakkor, ha odafigyeltünk Lázár Jánosok, Csintalan Sándorok és Kupa Mihályok szájából - amikor kibújt a valódi fenevad face hallhattuk, "hogy ki mennyit ér, ha nincs rá pénz vegyen zsömlét és ne vegyen drága sportcipőt". Ők azok akik úgy gondolják, hogy kivételezettek, de sokan lehetünk, akik fogcsikorgatva várjuk, hogy forduljon a kocka, és itt nem választási bukásra gondolok elsősorban... Csintalan pedig megérdemelte a verést. Utólag rászolgált a verésre, sokat pedálozott érte, de kiegyenlítette a karmáját. Sokszor nem értjük a saját sorsunkat sem, sebet kapunk és később derül ki, hogy egy későbbi tettünk miatt előre bűnhődtünk. Nos a karma minimum kétirányú.


Hírajánló:
Felgyújtotta magát egy nő Óbudán (Barikád)
Kilakoltatás helyett a halálba akart menekülni (Blikk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése