2011. július 3., vasárnap

Ronald Reagan, Kádár János, Thürmer Gyula

Ronald Reagan szobrot kapott. Hivatkozhat-e egy új világ és egy új hatalom a régi ellenében, és emelhet-e szobrot, amikor az új világhatalom is minimum annyi ember haláláért, elnyomásáért felelős, mint a korábbi hatalmi rendszerek, ha nem többért is. Az én véleményen röviden két anarchista graffiti "Minden hatalmat a senki kezébe!", "Hazánk a föld, törvényünk a szabadság !" Amikor Thürmer arra hivatkozik, hogy Kádárnak helye lenne a Szabadság téren nem vitatkozok vele, ha ő így gondolja. Azt azonban tudnia kell, hogy szobrok jönnek, a szobrok mennek, a szobrok vándorolnak, egyeseket vörös festékkel öntenek le, másokat szétfűrészelnek és megint csak más politikusok fejét a Rákos-patakban találjuk meg, rendszeresen (Antall József Pestújhelyre rendszeresített vagy tervezett fejét). Nincsen szükségünk szobrokra, ha azt gondoljuk a szobor valamiféle ideát testesít meg, mert nem testesít meg semmit, maximum a konkvistadorokat, akik kezdeti páni félelmükben az idegen földön, az ismeretlenben, területjelző szagok és vizelet helyett kereszteket emeltek. Minden ember hős, kevés kivétellel, különösen mostanában. Ha valakinek szobrot kellene emelni, akkor annak az embernek kellene a Szabadság tér helyett a Szabadság hídon, aki felgyújtotta magát és a mélybe ugrott. Egy állandóan lángoló emberalakot kellene megtervezni a Szabadság téren, figyelmeztetve a politikusokat, az embereket Buddha tűzbeszédére, és a mártírokra akik az elmúlt 20 évben ugyanúgy felgyújtották magukat, tudjuk, hogy minden lángokban áll.
Inkább azt kellene belátni, hogy hova vezetett az az út, amely erőszakosan akart egyenlőséget teremteni, és hova vezet az az út amely 20 éve folyamatosan, valójában erőszakosan akar egyenlőtlenséget teremteni és fenntartani. Tisztában vagyunk a tényekkel, hogy nem lehetünk egyenlőek, mert képességeink szerint sem vagyunk azok, azzal is tisztában van mindenki, hogy a XXI.században fenntartani egy olyan rendszert, amely sajátos tajgetoszt alakít ki azoknak, akik nem képesek életben maradni a kapitalizmus útvesztőiben és ezek mind feláldoztatnak az emberevő Minotaurusnak, még akkor is ha igazságosnak látszana az, hogy ezek nem annyira jó képességű emberek voltak, nem voltak szociáldarwinista nézőpontből életrevalóak, még akkor is minimális élettérhez, élethez volt és lett volna joguk, mondjuk a Kádár-rendszerben ezzel a szociális védőhálóval nem is voltak gondok. Mindenki lehetőségei szerint részt is vett a munka világában. A szocializmus szót nem Robert Owen járatta le, az ő elképzelései utópistának mínősültek Karl Marx és Engels nyomán. Most ott tartunk, hogy Kádár nem lehet bálvány, mint ahogyan Ronald Reagan is teljesen hiteltelenül álldogál a szabadság felkentjeként a Szabadság téren. Nincs szükség olyan szobrokra, amelyek konkrét személyeket ábrázolnak,akiknek hatalom összpontosult a kezében, mert nem érzünk tiszteletet irántuk, mert nem valósítottak meg semmiféle ideát, és nem fog senki felnézni rájuk, hiába is tartanának ezer beszédet is méltatására. Az emberi szenvedést azonban ábrázolni kell, ezért a rendszerváltás áldozatainak szoborcsoportját mindenképpen támogatnám, de Kádár, még ha érdemei között van a puritán életmód, az aszkézis, a 70-es évek nyugodt légköre, még is ott van 1956, amivel ő sem tudott elszámolni, csak megtorolni. Bárki, bármilyen nézetet is vall a haza az első, a család (ha még van), és önmagunk belső küzdelme. Nincs szükségünk propagandára, pszeudoideákra és erre a húsz éve döglődő magyar kapitalizmusra végképp nem. Túl kell lépni valahogy a Kádár nosztalgián, azoknak, akik ebben még hisznek. Vannak olyan szocialista ideák, mint Robert Owené is, akik nem szennyezték magukat be árulással és vérrel és hatalommal és gyilkosságokkal. Fel kell számolniuk a tévhiteket, a hamis bálványokat pedig le kell dönteni, ha eljön az ideje. Az emberi élet méltóságát sérti, hogy szobrot kaphatott Ronald Reagan (jelzi az ideológiai ürességet és nihilizmust és az általános értéktelenséget és értékválságot is).
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke szerint eljön az az idő amikor az elbontására is sor kerülhet. Szerintem maradjon a szobor, de Reagan elnök érdemei szerint arányosan kb. 30 cm-es változatban, amiben néha a járókelők elbotlanak, ha nem néznek a cipőjük orra elé.

"Reagan kampányfőnöke az a William Joseph Casey volt (itt balra), aki másfél hónappal a Lennon-gyilkosság után elfoglalja a CIA igazgatói székét…"
(forrás: http://konteo.freeblog.hu)

John Lennon
- Imagine


Linkajánló:
John Lennon halála
A Ronald Reagan díjas Semjén Zsoltnak gratulált a képviselőfunky blog

Thürmer Gyula beszéde, és reagálása a Reagan szoborral kapcsolatban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése