Mivel a vallásszociológia és a magyar állami egyházjog nem tartozott a kedvenc tantárgyak közé, így már nem ástam bele magamat a különböző tételek tanulmányozásába, hogy további elméleteket ismertessek a különböző szociológusoktól egyház-szekta dichotómiákat ismertessek. Fontosabb számomra a probléma filozófiai megközelítése. Feuerbach kiválóan elemzi a vallásos észt és a természetes észt. A monoteista vallásokkal nekem speciális problémáim vannak. Abszurdnak találom, hogy egy ember vagy egy népcsoport kisajátít magának olyan szavakat, mint üdvösség, Isten. Vagy az is megütközést kelt, hogy valaki a történelem alakulásában, annak hátterében profán isteni elrendeléseket sejt. A személyes sors sokkal nagyobb misztérium, sokkal nagyobb "sámánizmus" az, ahogyan az ember, mint egy energianyaláb alakítja a maga környezetét, majd eltűnik a semmiben. Életével és halálával is megváltoztatja a valóságot, az ember. Az ittlétünket teljes vagy részleges titok fedi. Buddha szerint nincs is szükség arra, hogy magyarázatokat találjunk, elég ha a labirintusból kivezető utat felfedezzük, helytelen mindenféle metafizikai spekuláció. Én úgy látom pl. a Hit Gyülekezetében is, de bármely más neoprotestáns vonalban is, hogy maga az út a spekulatív. Prófétálni kell, magyarázni, igét kell hirdetni, sújkolni az agyakba, erőt kell vinni bele, energiát, abba hogy elhidd, miközben a megvilágosodást a csan buddhizmusban, vagy Mahakasyapa esetében szó nélküli tanítás váltotta ki (pl. egy virág felmutatása) vagy egy szellő legyintése - magától értetődő dolog (Heller Ágnes Kantra vonatkozó magyarított terminusa). Ezért írtam a kegyelem nem egy olyan dolog, amit a szektában, az egyházban ki lehet erőszakolni. Mindenkinek lesz, lehet, vagy talán volt is egy olyan életpontja, amiről talán hallgat (érthető okokból a pszichiáterek hatalmát látván), amikor találkozott a természetfeletti erővel, annak formájával, nevezzük most ezt a kapcsolódási pontot Solarisnak a film alapján és a Solaris felfedi magát előtte, kommunikál vele, a megvilágosodás megtapasztalása nem más, mint az a katarzis, amit Andrej Tarkovszkij rendezőként a Solarisban megvalósított, az a teljes valóság tanítása. A Solaris nem csak egy elgondolkodtató "Sci-Fi", a Solaris a valóság értelmezésének a legkézenfekvőbb és legelgondolkodtatóbb formája. A Solarisban a természet indiai fogalma, a maya, a káprázat, itt maga a gondolkodó bolygó, egy monumentális titokzatos élőlény, aki az emberek emlékképeit felerősíti kimaterializálja az űrállomásra, megvalósítja a legbensőbb vágyakat és ennek alapján veszi fel a kapcsolatot a tudósokkal, a kommunikációnak ezen formájával.
Visszatérve nekem ezzel az új vallási mozgalmas kereszténységgel is csak az a problémám, hogy logikus. Meghal egy titokzatos élőlény egy római kivégző eszközön 2000 évvel ezelőtt és kialakul körülötte egy kultusz. Megmaradna a misztérium ereje
ha nem fűznének hozzá semmit sem és nem is vennének el belőle, de maguk a keresztények a spekulációval kiiktatják a valódi Krisztus-erőt. Elkezdődik a teológia kiötlik később, hogy a szentlélek az atyától és a fiútól származott, teljes családfákat gyártanak, megfejtik, hogy miért jött, kitalálják, hogy a vérével lemosta a mi bűneinket, mintha a bűnök csak úgy lemoshatóak lennének, mint a lemosható matrica vagy tapéta. Bárki bármit is gondolt róla akkor, nagyon is primitív elképzelései lehettek a Jézus-jelenségről. Én spekulációnak tartom azt az általánosan elterjedt nézetet, hogy egy Isten feláldozza a fiát pusztán azért, mert bűnteleníteni akarja az emberiséget - Nietzsche ezt írtóztató pogányságnak nevezi, okkal!! A lehető legprimitívebb áldozati kultuszt jelentené mindez. A csak vérrel kiengesztelhető Isten képe. Isten bizonyára nem kényszerneurotikus (ezért nincs szüksége áldozati kultuszra, ami az elhárító jellegű kezdetleges mágikus gondolkodásé és nem a már fejlettebb vallás része) és nem szerencsejátékos. A teljes keresztény világkép régóta sántít és nem azért, mert Friedrich Nietzsche is rúgott rajta egy erőset. Nem a világnézetben kell hinni, tudni kell azt, hogy van kiút, mivel ha már belekerültünk a labirintusba, ha csapdában is létezünk, tudjuk, hogy minden legyőzhető. Ezért a feltétlen bizalom a bolygó szellemében többet ér, mint ezer egyház és szekta erőszakos bolondsága.
Linkajánló:
Andrej Tarkovszkij (1932-1986)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése