2011. április 12., kedd

Mexikói Cucullatus (gör. Telesphoros) avagy az UFÓ



Érdemes megfigyelni, 0:12-től, jól kivehető a köpenye a gyorsulásnál. Minden tekintetben úgy suhan ez a csuklyás és csuhás alak, lábait nem használva anélkül, nem hat rá a gravitáció, mint ahogyan azt a szemtanú által 1964-ben látott máriaremetei templom "cucullatusa". A templom vonzáskörzetében 500-600 méterre található a Remete-hegy, itt találhatóak mesterséges (Remetei kőfülke)és természetes barlangok is.
Mint korábbi blogbejegyzésemben írtam, Telesphoros-t (lat.genius cucullatus) Asklépios a gyógyítás görög "istenének" segítőjeként szokták ábrázolni, mintegy attribútumaként.
A gyógyulásokat egy jelenség okozza, bizonyára ezeket a jeleket összefoglalva alkották meg először a kultuszt és terjedt el az ókori görög városállamokban is.
Szókratész halálakor kérte meg tanítványait, hogy kakast áldozzanak Aszklépiosznak, mert szimbólikusan az életből, mint betegségből fog a halála által kigyógyulni. Nietzsche ebben az élet tagadását látta meg, Hamvas Béla pedig a kakast, mint az éberség, tehát egyfajta, talán még megkockáztatva a tibeti Bardo-állapoton átvezető
halál útjain is megtartandó tudati éberséget hangsúlyozta ki. Jézus Krisztus a Gecsemánéban szintén a virrasztást, jelképesen a bürökpohár vagy a szenvedés poharának kiürítésével vívódott, tehát egyfajta Kakas-éberséget választott, bizonyára a sok közös vonás az emberiség egyetemes világvallások előtti ősi hiedelemrendszerét sejtethetik. Az emberiség tanítóinak a születése és a halála is sok sok rokon vonást mutathat. Természetes ezt nem akartam túl dimenzionálni, de mint analógiák ezek az események azért túl mutathatnak profán világunk valóságain.
Korábbi blogbejegyzésem a Máriaremetén történt jelenségről:
Aszklépiosz szentélyerő Magyarországon
A Máriaremetei hangtalan tégla:
1982 jun 22: 21.25 Máriaremete H Tégla, hangtalan Ulát 66
UFO megfigyelések - Tégla hangtalan
ULÁT66=UFO a láthatáron 66.oldal (Nemere István, 1989)
A cucculatus máriaremetei templom körüli 1964-es megjelenése után 18 évvel újabb különös dolog történt Máriaremetén. P.Albert szemtanú egy téglalapszerű UFO-t látott.
"Következő személyes észlelésem Máriaremetén a kertünkből volt látható. Késői vacsoránk után a feleségemmel az éjféli órákig ültünk karosszékünkben, és a tájat, az égboltot figyeltük. Így történt ez 1982, június 22-én 21 óra 25 perckor. Először a feleségem látta meg, aztán én is. A délkeleti égbolton egy feltehetően tégla alakú test repült, a téglalap-alakzat négy sarkában vörös színű körök villogtak. Minden körben öt-öt világító, de nem sugárzó nyaláb volt látható. A dolgot nem téveszthettük össze semmilyen légi járművel, mert hangot nem adott ki magából, teljesen hangtalan repülése és fényei minden ismert légi járműtől eltérő volt. Körülbelül 70 fokos szögben előttünk enyhe balkanyart véve a fák takarásában Nagykovácsi felé eltűnt. Láthatási ideje körülbelül 30 másodperc volt. Ezt követően tán egy perc múlva egy nyilván ráállított MIG-vadászgép száguldott a nyomában. Erről semmilyen hír nem látott napvilágot."

A cucculatus videót majd commentelem:
magyar-angol fordítás
This cucculatus, Assistant Asklepios, the Greek mysterium. It has no effect on Gravitation. Hungary is also seen anything like it, near a church (Catholic hermit-Mary), where miracles, healings happen.
The cult of ancient Rome around 290 BC, domesticated. Tiber Island. Sacred animals were the snake and the rooster.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése