A szív szútra

Mikor egészen aranyszőke kisgyerek voltam, a nagyiéknál a szomszédban lakott egy idősebb házaspár. Szoba konyhában laktak ők is, de a szoba valóságos múzeum volt. Miután a hírre átszaladtam , a büszke házigazda és a rokonaim a szablyákra és 48-as kardokra kezdték a figyelmemet felhívni, de már ügyet sem vetettem a fegyverekre, hiába mondták nézzem meg, érdeklődésemet teljesen lekötötte egyetlen egy aranyszínű szobor, egy mély meditációban ülő Buddha. Bizonyára megkérdeztem, hogy ki ez a "bácsi", és természetesen erre a kérdésre a mai napig nem kaptam választ. A történet ezzel talán véget is ért volna, de tudva így utólag a jelképek,a szimbólumok és a mítosz világában már eligazodó "emberként", nem is lehetett volna másképp, főleg ha a Dalai Láma kiválasztásnak módjára gondolunk.A Dalai Láma kiválasztása. Vagy arra tényre, hogy buddha születésekor megjósolták, hogy vagy világhódító rádzsa lesz belőle vagy világtanító buddha. Ilyen szempontból az általam gyerekkoromban elutasított magyar fegyverek helyett, mint kvázi világhódító, a keleti tradíció iránti érdeklődést választottam és a világtanítók életrajza de leginkább tanaik érdekeltek leginkább mind a mai napig. Aztán később beláttam azt is, hogy a harc, ahogy már írtam Sai Baba szavaival élve dokumentáltam, a saját sötétségünkben zajlik. a saját testünk, tudatunk, bűneink, a kuruksetrai csatamező
és elsősorban itt kell a csatát megnyernünk, mert ha egy közülünk ezt meg tudja tenni, akár egy ember is, akkor a sötétség már csak menekülni fog előle, egészen az országhatárig. A Mahábhárata pontosan erről a 5000 éve kezdődött nagy csatáról szól, a pártoskodásról, a semmi sem szent magatartásról (a guru megölhető, az atyák gyalázhatóak, az elszabadult ksatrya indulatokról és csandála politikáról és a végső igazság nemességéről.



A VÉGSŐ BÖLCSESSÉG SZÍVE

Midőn Avalokitésvara bódhiszattva a végső bölcsességbe mélyedt, felismerte az öt halmaz ürességét és megvált minden szenvedéstől.

Ó, Sáriputra! Az alakzat nem más, mint üresség, az üresség nem más, mint alakzat; üresség bizony az alakzat, alakzat bizony az üresség. Így van az érzet, az észlelet, az indíték, a tudat is.

Ó, Sáriputra! Üresség a sajátja mindeneknek: nem születnek, nem enyésznek, nem szennyeződnek, nem tisztulnak, nem gyarapszanak, nem fogyatkoznak. Nincs hát az ürességben alakzat, érzet, észlelet, idíték, tudat. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, elme. Nincs alak, hang, szag, íz, tapintat, eszme. Nincs világa a szemnek és így tovább, míg nincs világa a tudatnak. Nincs nem-tudás és nincs szűnte a nem-tudásnak, míg nincs öregség és halál, s nincs szűnte az öregség- és halálnak. Nincs szenvedés, eredet, megszűnés, út. Nincs tudás, sem siker, mert nincs mi sikerülhetne.

A bódhiszattva a végső bölcsességre hagyatkozik, hogy szellemét mi se gátolja; s mert gáttalan, nem szorong többé, kibontakozik fonák nézetei közül és eljut a nirvánába. A hármas idő minden buddhája a végső bölcsességre hagyatkozik, hogy elérje a teljes és tökéletes megvilágosulást. Ezért a végső bölcsesség a legszentebb ige, a legragyogóbb ige, a felülmúlhatatlan ige, a páratlan ige, amely lebírhat minden szenvedést, igazán és csalhatatlanul. Ezért a végső bölcsesség igéje így nyilatkozik meg:

„Eljött, eljött, végigjött, túl-jött, köszöntessék a megvilágosulás!”

(Terebess Gábor fordítása)

forrás:
A szív szútra