2011. április 6., szerda

Magyar Hírlap szerint Molnár F. Árpád az Orbán-kormány ellen uszító

Gyurcsány színjátéka a bíróságon
De nézzük meg Gyurcsány egyik előző darabját amiben nagyot alakít, a fotón jól látható, amikor elborzadva szembesül a ténnyel: "Igen, rálőttek a rendőrpalotára", a háttérben Bene László volt országos rendőrfőkapitány elégedetten nézi azt a végeredményt, ami a kordonok Kosssuth téri tartózkodását, műveleti területté nyílvánítását és a terrorveszélyt voltak hivatottak hivatalosan legitimizálni.
Ecce Homo > A link:

Rálőttek a rendőrpalotára


A tartarossz blog főszerkesztője is, és moderátora is, aki több személyben a par excellence hazaáruló Antall József néhai miniszterelnök újra kinőtt tajgetosz demokrata 24.fejének és szobrainak jövőbeni állandó és tüntetőleg eltüntetője és tiltakozva megrongálója sokáig nem engedett teret Molnár F. Árpád videóinak sem. Tette ezt részben azért, mert a keleti filozófia alapja, mindig a kételkedéssel kezdődik, tehát nem kívánhatja senki sem, hogy az egészséges szkepszis nélkül bárminek is tudatunkban, blogunkban életteret engedjünk vagy vakon kövessük nézeteit, de ugyanakkor nem is vetettük el, feltételezve az igazmondást. Semmiféle fidesz ellenesség nem vezérelt minket, ha a dátumokat nézzük. A pohár ott telt be, hogy kiderült, hogy a 150 évre titkosított iratokból kiderült a FIDESZ számon kérte a rendőrségtől, hogy miért nem éles lőszerrel lövetett és védte meg magát és az épületet a Magyar Televízió ostromakor. Ezek után önök betiltották a kukázást a VIII.kerületben, a BTK-t tovább szigorították, kriminalizálva most már a társadalom szélesebb rétegeit is, nevetséges az odáig menő tekintélyelvűség erőltetése, hogy Bakáts Tibor Lopakodónak a Bíróság előtt kellett felelnie egy szalámi szabálysértési ügyben. Egy pecabotot lopó fiatalkorú pedig halálos ítéletet kapott tökölön, a zárkatársai felakasztották, ha jól emlékszem.
Gyakori kérdések - Mit szóltok a tököli börtönben történt akasztáshoz?

Budaházyt 2009 óta fogva tartják, lesöpörték a kegyelmi kérvényt államfőjükkel az élen. Sorban szűnnek meg az állami munkahelyek, miközben önök folyamatosan a munkahely teremtésről pampognak. Ezenfölül mondvacsinált vádakkal betiltatták a Hírháttér Multimédia hivatalos weboldalát, önkényesen házkutatást tartottak Molnár F. Árpád echelon-tanúnál, és lefoglaltak pótolhatatlan bizonyítékokat, amelyek leleplezhették volna a magyarországi szervkereskedelmet is.
Tehát Molnár F. Árpád védelmében mondom, hogy a Magyar Hírlap csúsztat, félretájékoztatja olvasóit, hiszen az internetes virtuális Magyarországon nagyon is jól tudják a legtöbben, hogy nem igaz amit írnak, amikor kizárólag Molnár F. Árpád jelenlegi Orbán-kormány elleni tevékenységét hangsúlyozzák uszításként, a tényfeltárás helyett. És tiltakozom az ellen, hogy Molnár F. Árpád tevékenységét leegyszerűsítsék, azt sugallva, mintha ő a Gyurcsányi oldalon foglalna helyet. Molnár F. Árpád az állami bűnözés ellensége és leleplezője, kormányfüggetlen és keresztyéni tevékenységet folytat.
"Molnár Csaba, Gyurcsány Ferenc és az Orbán-kormány ellen az interneten uszító
Molnár F. Árpád (sálban) (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)" írták önök.

Egy video, aminek hátterében a 2006-os őszi rendőri terror hangjai is hallhatóak.

Linkajánló:

Rálőttek a rendőrpalotára topic (Index Fórum - Polidili)
Domján Tibor echelon leleplező blogoldala
Hírháttér Multimédia fóruma
Molnár F. Árpád echelon-tanú blogoldala
Állambűnözés blog
Ocean989 - Youtube
HHMMszikrak - Youtube

1 megjegyzés:

  1. Szia.. köszönöm, hogy kiraktad a linket.. de ha kérhetem akkor legyen inkább echelon leleplező blog.. és még annyi hogy nem vagyok echelon tanú asszem..

    Köszi.. további minden jót

    VálaszTörlés