2011. április 20., szerda

Leverték a Köztársaságot - Összetörték a köztársaság emlékművét

A radikális jobboldali hírportálokról értesülhettünk: "leverték a köztársaságot" (vésetet)". Gyurcsány Ferenc barátunk nem is olyan régen avatta fel ünnepélyes és heveny hisztériakeltések közepette és ma szembesültünk a ténnyel, hogy álarcos fegyveresek brutális kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetve megrongálták a Magyar Köztársaság Emlékművét. (A hazugság emlékműve egyébiránt)SKANDALUM.
Amiben az én véleménykülönbségem a radikálisokkal, az az, hogy ebben az esetben az alkotó és a felavató mögöttes, azaz a mű valódi szándékát figyelembe véve, követve azt,és helyreállítandó: a magyar feliratot kellett volna leverni. A liberalizmus egyértelmű célja a nemzetállamiság és a nemzetek felszámolása. Gyurcsány nagyon is tisztában volt vele, , hogy a magyar feliratra itt semmi szükség sincs, hazugság az, hogy ezt kőbe belevésették, tudhatjuk, hogy ő Háromszázaknak felkent képviselőjeként, annak céljaival közösen, együttműködve pontosan minden politikai (hazugságával) lépésével a magyarság végleges felszámolását és a gyarmatosító, emberiség ellenes, erkölcstelen és emberkínzó világimperializmus világuralomra jutását segíti elő.
A radikálisokkal korábban abban nem értettem egyet, - ami azért szintén hasonló eset volt-, hogy ők a 2006-os események kapcsán minden gépjárművet, amin nem volt Nagy-Magyarország matrica, azt ellenségként kezelve, a barikád integráns részének tekintették és fel is gyújtottak ezekből párat. Pedig pontosan azokat a gépkocsikat kellett volna a barikádok integráns részének tekinteni, amelyiken volt Árpádsávos vagy Nagy-Magyarország matrica. Ez nem váltott volna ki ellenkezést és ellenérzést sem, hiszen melyik nemzetben gondolkodó magyar lenne olyan szívtelen, hogy ne érezné a felelősséget és annak a stratégiai jelentőségét, hogy az általa tulajdonlott magyar gépkocsikból, önzetlenül felépülhet a barikád.



HAZAÁRULÓK

Ha a miniszter visszavonja
a vers vágja az arcotokba
unokái a bal latornak
kik nem kelletek a pokolnak
félti tőletek az ördög
mi lesz ha oda is betörtök
vagy csak szivárogtok lassan
egyre bátrabban hangosabban
míg átveszítek a hatalmat

s nem lesz a pokol is csak gyarmat

/Barna T. Attila - Hazaárulók/

Linkajánló:
Leverték a Köztársaságot

Könyvajánló (két verses kötet):
Barna T. Attila: Félárbocon (Budapest, 2003. Hungarovox Kiadó)
Barna T. Attila: Senkinémasága (1997. Pegazus Művészeti Alapítvány)

Zene:
Francois Couperin -Les Barricades mysterieuses

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése