Beavatás - Csakravartin

Életem egyik legmélységesebb beavató transz állapotában találtam élet és halál határán egy labirintusból kivezető utat. Az akkori jelentések és jelenések három, az embert fenyegető veszélyre hívták fel a figyelmemet. Balomon a Démon, Jobbomon a Krisztus, Felettem a Nap, mind arra voltak hivatva, hogy elpusztítsanak. A Sátán vagy Démon, mint a félelemet gerjesztő erő (vö. James Joyce: Ifjúkori önarckép) megjelent (a keresztényi igehirdetés fő része a gonosszal való riogatás), azonnal követte duál párja a Krisztus, aki azt sugalmazta, hogy ő majd megvéd. Ezek ketten marcangolni kezdték a lelkemet. A halálos félelem, a halálos szeretettel. Miután nem adtam fel a harcot a Nap egyre közelebb került hozzám, éreztem, hogy egyre nagyobb hőfokon lángolt az arcom, a Sátán és Krisztus vita a lelkem felett egyre erősebbnek és erőszakosabbnak és tarthatatlanabbnak tűnt és ekkor maga a Nap felajánlotta, hogy az ö világában minden rendben lesz, megszűnik minden szenvedésem, amit a Sátán és a Krisztus okozott nekem. A NapIsten tehát megszólított és a gömb egyre hatalmasabb lett, éreztem, ahogy a földi gravitáció lehúzza a testemet, és a lelkemre egyre erősebben hatott a Nap irányából érkező gravitáció. Azt éreztem, hogy a lelkem kiszakad a testemből. Nem akartam meghalni, de a halál három alakját fölvette már körülöttem (Démon Krisztus Nap). Megértettem hová kerül(het) a lélek, a halál után. HŰSÉGES KUTYÁMRA PILLANTOTTAM SEGÍTSÉGÉRT, úgy gondoltam, hogyha én most meghalnék ez a kutya, aki 10 éve a társam, aki a leghűségesebb volt hozzám, ez el fog veszni. Később, amikor már ismertem a Mahábháratát, akkor ismertem fel, hogy a beavatásom, csakravartin beavatás volt, mindez túl homályos, mindez nem egzakt tudás, de az egyetlen egy út az, hogy hátat fordítottam a gyűlöletnek és a félelemnek, hátat fordítottam annak a fajta szeretetnek, ami az Istentől való félelméből fakad, de annak a fajta szeretetnek is, ami feladja önmagát és megsemmisül, és ugyanakkor hátat fordítottam a harmadik halálnak, ami önmagát úgy reklámozta, hogy ő legfényesebb hatalmasság és minden lélek benne lakozik és az elhunytak lelkei is benne vannak. Hátat fordítottam annak a gondolatnak, hogy a Napisten
azt sugallta, itt minden jó lesz, ez a végső béke és nincs más út. Az egyetlen egy élőlény, a kutyám, ő nem hazudott, a szemébe néztem és tudtam, hogy ő a megoldás, az az energianyaláb ami összekötött vele, az a póráz vagy köldökzsinór szimbólum, aggodalom fény, hogy egyedül az ő jobb sorsa volt a lényeg. Az ilyen cselekedetek vezethetnek ki minket a labirintusból. Amikor mi magunk azt tesszük, mi magunk jövünk rá arra, hogy a szituációk (konfliktus helyzetek)a poklok és a megoldások a mennyországok. A keresztény gondolkodás ugye alapvetően arra van felépítve, hogy hinned kell, mert különben kárhozat vár rád. Ebben az esetben tehát előre fel van vázolva, hogy ha nem hiszel, akkor abból milyen bajod származik. Túszejtők is így szoktak felvázolni dolgokat. Isten túszai vagyunk. És szeretned kell az ítélkezőt, mert ő a megmentő is egyben. Tudathasadás ez a javából. Látomásomban ezért is jelent meg a Sátán(Démon) és a Krisztus is duálpárként. Későbbi életem során a kettő egy személyben manifesztálodott. Én ezt a fajta keresztényi mentalitást, nem vallási gondolkodásnak nevezném, hanem ahogy Freud is jól látta, a kényszerneurózis forrásának. A kényszerneurózis, a negatív mágia. Apotropaikus (elhárító) jellegű. A mágia önmagában egy aktív cselekmény, valamit azért teszek, hogy ezáltal a pillangó effektussal változtassak a világon valamit, ami számomra kedvező. A kényszerneurózis egyébként, mint a kereszténység is, átokelhárító rituálé. Minden ember, akin átok ül, az csak kényszerneurotikus cselekedetekkel tudja elhárítani. A kényszerneurotikus rítus legfőbb része, hogy , " ha ezt nem teszed (például nem szereted Jézust, nem hiszel az ő megváltó kegyelmében), akkor ebből baj lesz". A keresztényi gondolkodás tehát apotropaikus. Frazer az Aranyág elején ezeket a gondolati modalitásokat nagyon is helyesen leírta, később Freud nem véletlenül belőle merített a legtöbbet.
.... Ezért a harc általában nem lehet út, vagy üdv persze nem zárható ki, hogy más szituációban éppen a harc hozza meg az üdvöt vagy a túlélést.
Ilyen szempontból lineáris világfelfogás, determinizmus, Istenönkény, fatalizmus, kezdet és vég.
Tehát alapvetően dualitások jönnek számításba, születés-halál jó-rossz. Ha a keresztényre leginkább a 2-es a jellemző, akkor a hinduizmusra alapvetően a 4-es szám. A hinduk mindig is nagy gondot fordítottak az állatok táplálására, a maradékot mindig az állatok táplálására fordítják és az állatoknak öregek otthonát is szoktak fenntartani. Konklúzióként biztos vagyok abban, hogy az üdvnek számos útja van és előre nem lehet meghatározni, hogy amikor a felsőbb hatalom úgy gondolja, próbára tesz minket és előre receptek nincsenek a helyes cselekvésre, életünk tehát ezen a hajszálon függ és a megdicsőülés is. Igazából szellemi értelemben én az embert fának tartom, csak mi gyökereinkkel nem a földbe kapaszkodunk, hanem a szellemibb világba vagy valóságba, de tudjuk, hogy ez a valóság erősen gondolati valóság, az általunk érzékelt világ gondolatokkal és érzelmekkel átszőtt szőttese.