A fekete felséget nem festem a padra. A ki kitől fél jobban társasjátékot játsszuk és rohan a mentő és az idő. Hogy ki a fekete felség és létezik-e, erre a kérdésre nem válaszolhatok. A valónak nevezett hipnózisától bármi lehet, még az is ami nem és örökké. Amikor azt üzentem Orlandoba, hogy
elkomorult már minden óra, hogy sokáig vártalak, a padon is sokat ültem és hogy ne sajnálj azért, mert megőrültem, most lapozgatom a verseimet, és bármennyire is beragyog a giccsfény, a legnagyobb hatású "neo"szentimentalista költészet is az enyém lehetne, ha doppingolnék. De nem áldozok dicsőségnek, mert az ördögé az idő és az időtlenség is. Én a senki vagyok, akin nem fog a fog és nem árt az ártalom. Olyan szabad vagyok, mint a felhők, úgy változik a szívem, a gondolatom. Nem szemafor, hanem az Isten gyalogol télen. A halál befogja a bátrak száját is és a hallók fülét és a lelket tízezer darabra perdíti szét. Ezért zokognak az utca árnyai, a porlepte bútorok, ma már.. Hiszek a feltámadásban, Orbán bukásában, a szent kardban és szent koronában. Az én királyom akinek hűséggel tartozok: a legfőbb jó, az igazságosság, az univerzum alkotója, a világ királya ezért nem hajlok meg törvény, sem hitvány köztársaság előtt, sem a halál angyala előtt, csak az Isten akarata előtt. A tűztől sóhajt a levegő, és fölszállott a Páva. A haza távol van a szívtől. Őrjöngsz és zúg a szél odakint, félsz a jelentől, mert a jelen mindenkié. És szememre gilisztát vág a gyermek. Nézd az elhagyottat, mi maradt neki, könnyek álltak éjjelébe, szerelem a holdjelébe. Bús Rovinj. Az Antikrisztus hadserege toboroz. Az álmaink farkasordítás. Az este holdfonálon, és itt maradtam, hiába hívott a napisten gravitációja magához. Közösség nincs szabadság nélkül. Sütő András egyenlőségről írt, a temetők egyenlőségéről és a születéséről. Úgy érzem találtam egy irányt és erre hajózok tovább. "Mert a vers ünnep, barátom" írta Bárány Éva 1999.XI.26-án A Boldog Merengőhöz, azaz hozzám.
Szeged és a bölcsészkar és a vonat Pestről.
Ágakból növekvő fémhold
síró ligetek
vonat zakatol egyedül vagyok
mint a kinti sötét
kietlen pusztákon őzsuták a hóban
valaki a hátam mögött kinyitja a sörét
zizegő elektronok őszhajú ablakokban
a csehóban villanásnyi békefény
emberköszörülő télen
üldögélő csillagok
vibráló üvegkutyák ugatása
néhány hógolyó reppen el a földről
keserű várótermek nyílnak
füstben fürdőző figyelmek
a legyűrt kávé után
egy antiszociális kereszten
a gyémántragyogás óbégat
lehajolni a fázó csendhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése