2012. június 23., szombat

Hajléktalanítás - A volt XV.kerületi polgármester Hajdu László blogjáról

"- A fedél nélküli emberek elleni hajsza nagy sajtó nyilvánosság előtt, pártpropagandát szolgálva zajlik, valójában a hajléktalan emberek sorsa iránt teljes a közönyük, nem számítanak. Nagy sajtóhadjárattal végrehajtott újpalotai kiserdő hajléktalanítás és a viskók lerombolása is egy szegény ellenes, de a párt határozottságát mutató imázs jellegű kampány volt. Több hajléktalan éppen a kilakoltatások miatt - jobb híján - az erdőben tudott berendezkedni. Isteni szerencse, hogy november óta nem fagyos az időjárás,
nem tudni mennyi áldozatot szedett volna a tél hidege!"

" - Újpalotai kiserdő állami tulajdon. A hajléktalanok a fővárosi szegény üldözés elől ide menekültek. A fedél-nélküli emberek innen való kiűzésére viskóik lerombolására több millió forintot fordítottak,
ezt sikerként ünnepelték. Áthajtották a szomszéd kerület erdőjébe, majd onnan visszahajtják őket!"

"Pedig a 2011-ben kilakoltatott több mint 100 család tartozása annyi volt mint, amit az ötletpályázatra az ismerős tervezőknek a kerületi építészeti napon - a semmiért - kifizetett!!

KÖVETELEM A SZEGÉNYEK, AZ ELESETTSÉGGEL KÜZDÖK ÜLDÖZÉSÉNEK AZONNALI BEFEJEZÉSÉT, ÉS AZ UTCÁRA RAKOTTAK FEDÉL ALÁ HELYEZÉSÉT, AZ ÁLLAMI GONDOZÁSBA ÜLDÖZÖTT GYEREKEK VISSZAVÉTELÉT A CSALÁDJUKBA !!!"

Idézetek forrása:
Hajdu László blogja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése