2010. december 11., szombat

Politikai nézeteim

Mivel eddig senki nem kérdezte tőlem, ezért önmagamnak teszem fel ezt a kérdést.
Milyen politikai nézeteid vannak?
- Rendszerfüggetlen, nem az állam formája határozza meg, hogy jó egy államban létezni vagy sem, vagyis leginkább a megfelelő vezetőktől függ, azok minőségétől, legyen az egy király az is lehet pl. jó vagy rossz,vagy egy kommunista párt központi bizottsága, vagy egy un. demokratikus úton megválasztott vezető és pártja. Mivel általában nem a megfelelő emberek jutnak a hatalomhoz, ezért magával a hatalmi struktúrával szemben is
körvonalazódik a gondolataimban egyfajta kritikai nemzeti-anarchizmus. Ez manifesztálódik például a börtön intézménye elleni kirohanásaimban is, mivel a szemet-szemért elvet is magasabbrendű igazságszolgáltatásnak találom, mint a jelenlegit, ami egy torz és alapvetően igazságtalan és ami a legfőbb ellenvetés - embertelen - struktúra, amely nem a jobbítás, hanem az ember megkínzatásának a sátáni eszköze. A jogrend tehát nem más, mint tulajdonképpen a Római Birodalomtól átvett rossz örökség fragmentumain felépült sötét torzó.
A birodalmiság pedig nélkülözi és korlátozza is a valós individuumok lehetőségeit, hiszen a hatalmi gépezet számára az individualitás nem helyezhető el sehol sem.
Ez az ami a társadalom, a társadalmi szerkezet rovarszerűségét alkotja, erre a veszélyre hívta föl a figyelmet Hamvas Béla. Ez oda vezethet, hogy a valós létező,
az aranykorban létezni akaró ember, bármit is tesz, kívül kerül a földi törvényen,
ha a Temenosz lángját hivatott őrzni.

Temenosz - A Temenosz Hamvasi értelmezéséről itt olvashattok és a miértekről is.
Michaelita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése