2013. március 8., péntek

X-akták - Sómenet vagy sósavmenet

Adigzsi a tuvai sámán (forrás: Tibetet Segítő Társaság)
Alien van a torkomban. Embrionális pózban. Múlt hét szombat óta próbálom kiűzni, de lassan beletörődök, mert nem tehetek mást. A Galaktikus Tanács egy tagja fog inkarnálódni a Föld nevű bolygóra, ezzel vigasztalom magamat, miközben tudom, hogy a napjaim meg vannak számlálva és amikor kirágja a nyakamat, - mint a tojáshéjat a hüllő - hátrahagy és körbenéz üveges krokodilszemével a magyar tájon, és tovább fog pusztítani, posztumusz is így remélem, a szomszéd tehene miatt is. Vagy úgy remélem majd, mint a hajléktalan a Gutenberg téren, aki azt mondta ki az egyenlőség nevében, hogy "legyen mindenki hajléktalan" és  igenis lakoltassanak ki mindenkit a fenébe, mert ő is az és nagyon helyes, hogy ezt teszik. Sajtóhír leszek egy napig, ha azon a napon kiderül, hogy több éven át volt a torkomban a fenevad fedőnevű intergalaktikus szörnyeteg vagy ügynök, akitől a keresztények már lassan 2000 éve paráztatva vannak. Nincs TB-m, ezért kuruzslóhoz fogok fordulni a fenevad ügyében. Nem eszek fokhagymát, hiába is tanácsolta egy közeli ismerősöm, mert csökkenti a tesztoszteron szintet. Nem tudom mi az, de van ilyen állítólag. Egyébként egész héten aludtam, majd unottan bekapcsoltam a tévét. A dögunalom kegyetlen gyilkos. A fenevad jobb kezével lesz valami, és egyik szemére vak lesz és lesz egy száma, az a bizonyos három hatos. Állítólag a Sátán telefonszáma, de régóta kicseng, ugyanaz a név, mint a kínaié, aki "mínyőségi" pólót árult a Novák piacon és az első mosás után szétesett, mint a világ, az ország a rendszerváltás nevető burzsujterhe alatt. Poloskaszag ebből vagy te is fénybohóc. Egyébként Gyurcsok József egyik videóját kerestem a cd-k és dvd-k között, de nem találtam. Utálok archiválni, meg minek is amikor a dolgok jönnek-mennek mint a felhők az égen, egy számítógépen. A telefonos távgyógyító vagy távgyagyító abból a klasszikus időszakából való a felvétel, amikor valami konyhai berendezés vagy kalgon nélkül használt mosógép elmeszesedett végét vitte be a Budapest TV stúdiójába és a gyógyulás érdekében a nézőknek kussolnia kellett és nézni a cső végén lévő csillagszerű képződményt. Diktatúra, ebből vagy te is. Aztán néha megkérdezte Gyurcsok úr, hogy ki hordja otthon a nadrágot. Így vagyunk mi, két pogány közt. Hányszor mondjam még, "hogy nem vagyok Gyurcsán, hanem Gyurcsok". A neopogányság, majdnem nanopogányságot írtam, amúgy sem küzd válsággal. Az ufók keze bárhová elér, a rodok pedig száguldoznak a légtérben Pomáztól Kamcsatkáig. A Kurultájon az autentikus sámán Adigzsi természetes viseletként egy döglött madárral a fején mászkált a bugaci homokban és erről fotók is készültek és persze jót is röhögtek rajta az ősmagyarba öltözött, pödrött, szalonnás bajszú varkocsos villanyszerelők, rendben. Magam elé képzeltem, az elképzelhetetlent is, hogy a nagy bugaci nomád pusztán , mi történt volna, ha az ünnepi belovagláson valaki mondjuk nem mongol, kazah, tatár hanem egy izraeli zászlóval lovagolt volna a nagyérdemű elébe. Igazi traumatizáló pszichológiai szabotázs lett volna, de a történelemben nincsen ha. Tankok helyett a taknyok vagy a bankok jöttek vagy, szebb jövőt Matuska Szilveszter. Amikor egy ismerősömhöz beköltözött patika a patkány, a jelekből ítélve hosszú és hideg telet jósoltam, és tévedtem.Utólag is elnézést kérek azoktól, akik miattam délebbre távoztak az országból, vagy töménytelen mennyiségű fát, vagy szenet halmoztak fel, hülyeség volt tudom. Amúgy egy tényfeltáró videófelvétel mindenképp elkellett volna, hiszen bizonyító erejű érv volt végre a kezünkben, hogy az alkoholfüggők[1.]  bizony nem azért látnak patkányt (vagy krokodilt?), mert hallucinációik és vízióik vannak, mint azt a fősodratú tudományos pszichiátria állítja - hazugság. A magányos patkányok, aligátorok talán egyszerűen csak megfelelő társat, barátot látnak a társadalom részéről elhagyatott emberben, ha az ember életformája eléri a maximális rendetlenség vagy az autentikus életforma szintjét, kiszimatolják a biocönózis lehetőségét[2.]. Ez azt is jelenti, hogy a patkányok bizony kényelemszeretők és néha kitüntetnek embereket a bizalmukkal, a társaságukkal, és általában vagy bizonyára számkivetetteket és outsidereket, vagyis szellemi értelemben peremenvidéken, határvidéken élőket. Az Alien nem mozdul a tüntetésre sem, nyugodt torok, nem érdekli a Fidesz-székháza, a tv-ben a fideszes öreg most sósavval fenyeget, előtte belenyúlt volna a tiltakozó szájába is, majd a transzparenst  is az arcába nyomja, "az én adómból tanultok" üvölti - a kurva anyátokat, elhalkuló komcsizás, sötét háttér, felháborodott prosztók vitatkoznak a világ végéig még számukra hátralévő politikai semmiről. Gandhi sómenetet szervezett, Orbán sósavmenetet. Gyurcsok ufókkal találkozik a sötét erdőben Nagymarosnál, innen a gyógyító erő. Árnyék. A törökök elfoglalják Eger várát. Tovább basztatják az alkotmányt a fideszes szakemberek, még lélegzik. 2012 nyara, 72 éves Teri nénit kilakoltatják, 13 négyzetméter, 200 rendőr, az állam győz és elnyom. Gulyás Gergely elmondja az ATV-n a képviseleti demokrácia lényegét, a társadalmi párbeszéd a parlamenten belül zajlik. Ők vannak felhatalmazva erre. Mondhatta volna azt is a választóknak, hogy egyenek szappant vagy kapják be. Azért szavazok, hogy gyámság alá kerüljek és helyettem döntsön egy pártfaszfej, akiről négy év alatt egyébként kiderül, hogy semmiben nem értek vele egyet?.X- nélkül. Pataki Attilát pálcával piszkálták az UFÓK! Esti a hírlap! Tarlós István a Molochnak áldoz egy hajléktalant, üveges tekintet, vérpupillák.Alkotmánnyal ÖLNI.

                                                   Gyurcsok József (távgyógyító / BPTV)

─────────────
[1.]  Az alkoholizmust én egyáltalán nem tartom peyoratív fogalomnak, hanem az egyetlen autentikus gyakorlati és szellemi útnak tartom, ami az európai ember számára adatott (a Hare Krisna mantra mellett), olyan útnak ami kivezetheti a társadalomból  a megvilágosodásig az arra érdemes embert.

[2.] A patkány jó emberismerő, mert az un.normális embert (a homo normalis-t) messziről elkerüli ha lehet, és kiváló diplomata, mert felismeri azt az embertípust is, akivel lehet tárgyalni a mindkét faj számára evólúciós előnyöket biztosító esetleges biocönózisról.


Kapcsolódó oldalak:
♫ Aki NER, Az Nyer - Sósav Acid Mix  YouTube

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése