2013. március 5., kedd

Hírtallózó - Thürmer Gyula az ECHO TV vendége volt

A vörös * csillagot kell-e jobban tolerálni, avagy azt, hogy a jelenlegi rendszer az emberek 10%-ának ad követ , kenyér helyett. Valójában rendszermosdatás zajlik ezerrel (van mit) a vörös csillag elleni harc nevében és ezt a farizeusi magatartást kellene tolerálni?
Portugáliában tömegével vonulnak az utcára a rendszer ellen tiltakozók
Bulgáriában már betelt a pohár, Portugáliában is az utcára mentek, és megjegyzem nem is kevesen, Görögországban is állandóak a lázadások, de mi lesz itthon, tolerálunk tovább rossz szokás szerint és kitántorog még Amerikába 1,5 milló emberünk ? A Koppány Csoport szombaton Kásler Árpád tüntetését támogatja immár harmadik fősodratú média által majd elhallgatott fővárosi autósblokádjával. A kilakoltatási moratóriumot nem akarják meghosszabbítani, a Koppány Csoport pedig készül az év első kilakoltatására is. Kemény ellenállásra számíthatnak odafönt. Vannak tehát, olyanok akik egyáltalán nem nyugszanak bele a helyzetbe. A Város Mindenkié csoport is tüntet az alkotmányba foglalt hajléktalan- és szegényüldözés vagy más szóval: a hajléktalan kriminalizáció ellen. Pedig emlékszünk arra a dícső alkotmányra, hogy az akkor még államfő Schmidt Pál egyenest rohant be vele büszkén az Országos Levéltárba átadni egy díszburkolt példányt. Azóta hányadik alkotmánymódosításon is vagyunk túl és mindezt azért a szégyenért, hogy a legszámkivetettebb rétegeket végre és újból meg lehessen büntetni. A burzsoák alkotmánya tehát kezd az ország szégyenévé is válni, és itt a ketchup már nem segít.

Időközben Tarlós István  is elszabadult, a Római-part és a hajléktalanok első számú közellenségét fogjuk benne évtizedekig tisztelni. Az aluljáró kordonok pedig tovább állnak és őrzik őket rendőri és közterületis erőkkel. A rendszerváltás eljutott tehát arra a mélypontra, ahová mindig is tudtuk, hogy el fog érkezni. Sokan bíztak abban, hogy elkerülhető lesz a komolyabb konfliktus, de a helyzet napról-napra lesz egyre kilátástalanabb nem csak a rendszer vesztesei számára.

Hírek:
Thürmer Gyula az ECHO TV vendége volt ECHO TV
A Koppány csoport Kásler Árpádot támogató autós vonulása  Koppány Csoport weboldala
Kásler Árpád felhívása az összefogásra Kásler Árpád weboldala (szórólap)
Az otthonvédelemről Molnár F. Árpáddal Hh Alsóörsi-Hírhatár
Tovább kutatjuk a szégyenkordonok célját AVM BLoG
Az alkotmány nem játék ! Március 9. 15 óra Alkotmány utca AVM BLoG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése