Délutáni sétám és anamnéziseim Pestújhelyen

A hetedik harsona

Kipenderültem az utcára, arcomba vágott az augusztusi kánikula, mert nem vagyok elégedett a csapvízzel sem. A csapvíz klórtartalma miatt egyes becslések szerint a napi E vitamin adagunkat is emelni kellene minimum a 2x-re. Az egy másik kérdés, hogy az E vitamin hígítja a vért, és nem lehet csak úgy nyakra-főre szedni, mint azt tették szobatársaim a pszichiátrián, 1993-ban, amikor a viagra és a más kínai csodaszerek még nem is léteztek a fekete piacon és az interneten sem. Két bögre van az életemben, amihez feltétlenül ragaszkodok, az egyik, egyenesen az öngyilkosságairól is hírhedt és gyilkos Venyigéről származik, tipikusan börtöndizájnos, szürkés műanyag, mákszerű pöttyökkel, ez az amiből 2009 márciusában a felmosóvíz ízesítésű és rákkeltő börtön kakaót, a csapvizet, és manapság a cikória kávét is iszogatom . Egyik sem lett volna talán megfelelő higiénikus szempontból sem, ha túl szigorúan nézzük, hiszen a műanyagon megtapadnak a baktériumok, másrészt ki tudhassa melyik maffiózó ivott belőle előttem, mert ne képzeljük azt, hogy a börtönben mindenki új oridzsi műanyag poharat kap majd megérkezésekor és persze kávét és cigit is mellé. Mindezek ellenére, de és mégis történelmi jelentőségűek, kórtörténetiek ezek az ivóeszközök. 1994-ben a Pszichiátria Klinikán feküdtem. Volt egy régi bögrém, talán félig kék, piros, vagy zöld pöttyös vagy tán egészen az. A második napon az ebédnél épp csak elfordultam, vagy kicsoszogtam a folyosóra és már el is tűnt, pedig jók a reflexeim, de akkor épp zombi voltam önmagamhoz képest. A kissé Freudi külsőre hajazó, de amúgy 100%-ban elmebeteg szobatársam, akit néha érthetetlen sírógörcsök mardostak adta a bolond tanácsot, hogy lopjam el én is valakinek a bögréjét. Milyen egyszerű lenne ez a módszer, ha már a kerékpáromat is ellopta valaki, hogy lopjak magamnak egy kerékpárt. Elvégre igazságos gondolat. Hiszen ha valakitől elvettek valamit, leginkább azzal kárpótolható, ha kap helyette egy másikat az államtól pl. Ezzel a forradalmi gondolattal tulajdonképpen a lopás büntetésének kérdéskörében, és az azonos megtorlás elvének az alkalmazhatóságát is érintettük. Szabadságvesztés teljesen kizárható, ha az ellopott tárgyak visszaszolgáltatása viszont adott.  A Pszichiátria Klinikának volt egy zárt része is. Éjjel a szomszédos szobában valaki állandó halálfélelemben élte óráit és perceit, jajgatott és könyörgött. Saját bevallása szerint a titkosszolgálat kínozta, de egy elmeosztályon az ilyen paranoid nagyzási kijelentésekre csak félmosollyal legyintenek a különböző kórképekben szenvedő, köntösben tova suhanó beszélgető partnerek is. A titkosszolgálat tehát bárkit a lehető legnagyobb észrevétlenséggel kínozhat egy pszichiátrián, ennél megfelelőbb helyet keresve sem találhat pont ezen tények miatt, méghozzá úgy, hogy észre sem veszik a nővérek sem, hogy mi zajlik. Rémisztő, emberi félelem sötét árnyék kombinációi voltak tehát a pokol eme bugyrában. A nővérek is féltek, a betegek is féltek és az állam is félt. Én egyébként boldogan fedeztem fel a Magyar Hírlap rádióújságjában ekkor, hogy egy rövid kis részt mégis nekem címzettek. Síva szent növényéről, a marihuána veszélyeiről beszéltem ugyanis a rádióban, ördögi köröknek neveztem a marihuána által kiváltott asszociációkat, később így kerültem a Nyírőben elhíresült dr. Funk Sándor vezette osztályra, ahol külön kaszt volt az alkoholistáké és a drogosoké is. Én valahol a kettő között pihentem, bekerültem és három napig aludtam és nem mertek ébreszteni sem.  Később, mivel nincs igazán dependencia a fű használata miatt, átraktak a Kilinikára, mivel rájöttek, hogy a magánéleti problémáim feldolgozása a lényegi pont az életemben és nem a fűvel tett sámán gondolat-utazások,a megnyíló mennyországok és poklok és a halál miatti szorongásképlet. Pedig pontosan a fű által okozott traumákról van szó, leginkább a megváltozott tudatállapothoz alkalmazkodni próbáló tudatom sínylette meg. Olyan életszakasz volt ez, ahol a tudatnak és a pszichének a súlytalanság állapotához kellett alkalmazkodnia. Mert a furcsa az, hogy az ember úgy gondolja bármiféle kábító anyaghoz nyúl, akkor ott a teljes káosz és hallucinációk kerülnek előtérbe, én inkább azt tapasztaltam, hogy az addig normál tudatban működő ember képtelen normál tudatban tovább működni, mert az füves állapotban egyenlő a megsemmisüléssel és teljesen más törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni, de törvényszerűségekhez. Így tehát első élményem a Nyírő Gyula kórházban a szűk pupillájú heroinisták és a gyulladt szemű hasis fogyasztók közé vitt. Éjjel volt igazán élet, még heroin is került valahogy valakinek az asztalára, volt késelés is egy arab berzenker és persze ellopták a ruháim egy részét. "A kezében csésze, a csészében lángmadár"...Érdekes ez, bemész a kórházba egy kis füvezés okozta szorongás vagy alkohol miatt és kijöhetsz úgy is mint heroin függő.  Bár tegyük hozzá az alkoholisták rendkívül ortodoxok ebben a kérdéskörben. Nekik a saját sámánitaluk tökéletesen megfelel a csőlátáshoz. És még csak 4-5 év telt el, hogy felgöngyölítették a vasfüggönyt és a romlott nyugat áldásos kábítószerei  már pusztítottak mindent. Én a mai napig mint sámánnövényre tekintek a kenderre. Tisztelem mágikus és mindenható erejét, épp ezért nem élek vele. A bögrék pedig, mint egy korszak attribútumai, siralomvölgyi fogságom idejének őrzői majd egyszer bizonyára egy szeméttelepére kerülnek. A börtönből egyébként kicsempésztem a műanyag bögrét, elméletileg ott kellett volna hagynom előzetes letartóztatásom a mérhetetlen kín helyén. De elhoztam, nem azért, hogy gyakoroljam, hogyan kell majd belerúgnom a letöltőben, ha leteszik elém és hogyan töröljem meg a lábam a törülközőben a márázkodás előtt. Márá - Mars - a halál ura. Az olimpia szimbólikus értelemben Pelopsz győzelmi története a halál fölött. Árész (Mars) hanyatlása és Pallasz Athéné korszakváltása, a civilizáció kezdeti pontja. Tenger, mare, more, mór. Mara megkísérti Buddhát.
Az Arany Rózsakereszt szellemi iskolájában így írnak Mararól:
Siddharhthától a földi én Buddhában való legyőzéséig