2011. november 2., szerda

TASZ - zaklatják a hajléktalanokat

A minap a Déli pályaudvarnál jártam, itt a közlekedési lámpáknál kéregető hajléktalanokat láttam Fedél Nélkül újsággal a kezükben, megkülönböztető mellényben. A rendőrök kisbusszal érkeztek a helyszínre , itt feltehetően az eljárási procedúra hosszúságából megítélve, mind a két hajléktalant felírták - megjegyzem eközben teljesen feleslegesen feltartották a járműforgalmat is valamennyire. Az egyikük megtudtam egyébként nem hajléktalan, csak kvázi hajléktalan, de mivel le van százalékolva és nem tudja fenntartani szoba konyháját sem, ezért kénytelen kéregetni.
Tény az, hogy ez a hajléktalan egyébként alkoholista, így talán a társadalmi felzárkóztatásában az alkoholt gyártó cégeknek (az alkohol nem könnyű drog, hanem kemény drognak számít, a dohány is), kocsmáknak is külön adóval kellene hozzájárulnia. Ebből már levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy a társadalom leszakadó rétegeinek amúgy is kilátástalan helyzetén ez az aljadék kormány csak rúg egy jó nagyot, az állam erőszakszervezeteinek és agyatlan bürökratáinak leplezetlen, kriminalizáló fellépését ellenük nem értékelhetjük másként a józan ész határain belül, mint emberiség ellenes bűncselekményeknek, íme a kapitalizmus tajgetosza. "A látható sötétség" - (William Styron idézete) a pokolba velük. A TASZ filmjét belinkelem, az új, államilag állami 100 milliókkal támogatott hajléktalan üldöző iroda előtti helyzetként. A blog a kurva anyádat Kocsis Máté figyelmét már többször felhívta, sőt legutóbbi tiltakozó levelem mellé elküldtem mellékletként a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA egyik hajléktalan-jogvédő filmjét is - (A Párt Pogromjából: háttérhatalmi ördögcsordákat a szegények ellen címűt), de semmiféle érdemleges válasz nem érkezett, ahogyan ez előre látható volt. Nem vagyok híve a tisztességes ,udvarias megszólításoknak sem, ezért a TASZ-on keresztül én nem írok Kocsisnak, mivel már a megszólítással sem értek egyet. Nem hiszek az ilyen bárgyú módszerekben, sokkal radikálisabban és határozottan és keményen kell fellépni ezekkel a hazaáruló és aljadék politikusokkal szemben, csak úgy lehet egyáltalán esélyünk, hogy bármiféle célt elérhetünk.



Linkajánló:
TASZ levélküldő akció - küldjön levelet Kocsis Máténak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése