2011. november 3., csütörtök

Programajánló - Pesti Központi Kerületi Bíróság- A hajléktalan jogvédő meghurcoltatása



RÁCSOK KÖZÖTT EGY EURÓPAI ?
BÖRTÖNDEMOKRÁCIA
CSANDÁLAMORALIZMUS
A történet egészen az első komolyabb kukázási rendelet elleni tiltakozásig nyúlik vissza. Ekkor az Új Szemlélet Csoport tiltakozását követően, a tiltakozók közül több ember ellen folytattak le azonnali eljárást és egyiküket bűncselekmény elkövetésével vádolták meg. Ehhez ugye két dolgot kell mindjárt hozzáfűzni. Az első az, hogy amit a törvény előír,és azt megszegjük az állam, azt tekinti általában bűncselekménynek, ettől független teljes mértékben az etika és a morál. Én, mivel törvényen kívül és messze annak mocskos elvei felett állok azt, amit a lelkiismeretem nem enged meg. Ebben a szituációban a szociális munkások etikai kódexe került összeütközésbe, - ha jól értelmeztem az esetet - egy embertelen törvénnyel. Sajnálatos de kétségtelen tény, hogy a magyar börtön lényege a kínzás és a halálbüntetés, a börtönbe került ember teljes felszámolása, elrákosítása, kínzása, noha a BTK alapjaiban lefekteti azt az irreális kitételt is, blablát, hogy a büntetés célja a társadalomba való reintegráció...stb. Nincs ilyen. A büntetés célja a magyar börtönben, mondjuk ki ellentétben a valóban humánus norvéggal és indiaival, nem az igazságos és arányos büntetés végrehajtása, hanem a börtön nem egyéb, mint az aránytalan és végtelenül igazságtalan megtorlás eszköze, tudtuk ezt már akkor, amikor a pecabot lopó fiatalt a zárkatársai megbecstelenítették és felakasztották. Az állam halálra ítélte, az ítélet végrehajtását pedig az echelonnal befolyásolt cigánybűnözőkre és a fő börtönpszichopatákra bízta (szakzsargon: a kannibálok-ra). Jelen helyzetben ők az állam felbérelt hóhérai, akik a legvégső ítéleteket hajtják végre, nem azért vannak fenntartva, hogy...hanem azért, mert a helyzet, mivel mocsok kapitalizmusban élünk bizony rosszabbodni fog és egyre több politikai fogoly is lesz, nem csak köztörvényes, ezért égetően szüksége van az államnak a szabadságvesztésen felüli kíméletlen büntetésekre, az ilyen legutolsó férgekre, a végső hóhérokra, akik saját sorstársaikkal szemben a legkíméletlenebbek, politikai háttér okoktól is vezérelve, ne gondoljuk, hogy a rendszer legvégén fenntartott börtönön belüli hóhérokat csak úgy véletlenül tartják, szándékosan kondicionálják őket a kegyetlen cselekedetek folyamatos végrehajtásához, mert ne gondoljuk, hogy az a börtön íratlan szabályai között spontán alakulna úgy, a mindenkori hóhérállam engedi meg a börtönön belüli bűnelkövetést és gyakorlattá is teszi - mert az állam fél, félnek, és rettegnek odafent a patkányok - a kurva anyátokat.
A második észrevétel pedig az, hogy maga az eljárás, a többi eljáráshoz viszonyítva is statáriális gyorsaságúnak tűnik - mivel minden relatív, legalább is magyar viszonylatban. Tehát az állam itt valamilyen rejtett okoktól vagy októl vezérelve példát akar statuálni, de azonnal. A lényeg , hogy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettével vádolják Ferencz Norbertet (három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik), mert a tiltakozás alatt ismételten kukázásra szólított fel a tiltakozókat Kocsis Máté emberiség-ellenes rendelete ellen tiltakozva. Itt tart ma Magyarország.
Ilyen ügyekben jár el statáriálisan a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Törvények kint és bent. Fehérek között egy európai.



"Ferencz Norbert (Pumukli) tárgyalása 2011. november 4-én 8:30-kor a Markó utca 25. szám alatt a 393-as tárgyalóban lesz. Este 6-tól szolidaritási buli a Frisco Kávézóban (IX. Mátyás utca 11.). Az Új Szemlélet csoport mindenkit vár." (forrás: facebook)

S A J T Ó M E G H Í V Ó

Magyarországon a szociális munka uszítás?
Szociális munkás kollégánkat, Ferencz Norbertet (Pumuklit), aki az Új Szemlélet csoport tagjaként a hazai radikális szociális munka képviselője, hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettével vádolják, mely akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható!
„Bűne”, hogy az Új Szemlélet csoport szakmai akciója keretében (mely a kukázás tiltását és pénzbírsággal való büntetését lehetővé tevő önkormányzati rendelet elleni direkt akció volt), kiállt szabálysértő kollégái mellett, valamint további szolidaritásra kérte a jelenlévőket. A VIII. kerületi ügyészség Ferencz Norbert e tettét a köznyugalom megzavarására alkalmas uszításnak és általános elégedetlenségre való felhívásnak minősítette.
Vagyis bűncselekménnyel vádolják.

Ezúton meghívjuk a tárgyalásra, és az azt megelőző szociális munkás eskütételre a sajtó és a szakma képviselőit, és kérjük őket, hogy tájékoztassák a közvéleményt arról, hogy ma Magyarországon azokat a szociális munkásokat, akik komolyan veszik A szociális munka etikai kódexét, és nyíltan kifejezik szakmai álláspontjukat, szabálysértéssel büntethetnek és bűncselekménnyel vádolhatnak.


A sajtó képviselőit és minden érdeklődőt november 4-én 8:00-kor várjuk a Markó utca 25. szám előtt.

A szociális munka etikai kódexe (részlet):

10. pont: A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését.

11. pont: A szociális munkás tevékenységével, szakmai állásfoglalásaival segíti elő a társadalmi változásokat.”


Kapcsolat:
ujszemlelet@gmail.com
http://www.facebook.com/pages/ujszemlelet
forrás:
Sajtómeghívó - Új Szemlélet csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése