A labirintus: " ősi, egyetemes, archetipikus szimbólum. A profánból a szentbe, a világközéphez
vezető út... Az antik görög és római házak mozaikjain lévő labirintusok védelmi funkciót láttak el,
az ellenséges hatalmakat és a gonosz szellemeket tartották távol..." (Szimbólumtár)
 |
| Knósszosz (Kréta) |
A Thézeusz mítoszban Ariadné fonala kézenfekvő, hogy szoláris jellegű, ugyanakkor filozófiai értelmezésben a labirintus és a fonál kapcsolata, az a jelkép amely akár az arisztotelészi ontológiának is a pontos megfelelője lehet, így a fonál: a forma, a megvalósult lehetőség, amely a platóni ideával azonosítható, a labirintus pedig a meg nem nyilvánult lehetőség jelképe, az anyag mint szubsztancia, a prima materia, pedig mint az isteni omnipotencia jelképe.
A labirintus is felfogható fonalként, és így két fonál az ami alkotja a létezőket. A caduceus két kígyója
(fehér és fekete ) vagy a Villa Pamfili columbariumának Oknos-a[1.] amely szintén filozófiai gondolat- tartalommal is bír,
 |
| Villa Pamfili columbáriumának pihenő Oknos-a |
és a panta rhei gondolatának szimbólikus megjelenítése, a szamár felfalja a kötelet mint az értelmetlenség, a végzet, az utódait felfaló Kronosz jelképe (újhold szimbólum) és Oknos az élet, aki fonja a kötelet, az élet szövetét. Johann Jakob Bachofen értelmezésében, a fonott kötél a mocsári lét bujaságával, és ezáltal átvitt értelemben az Oknos jelkép, a hetairizmussal áll szorosabb kapcsolatban.
Atroposz, Klóthó, Lakheszisz a három Moira (v.ö. Korán 53:19-20 Al-Lat, Al-Uzza és Manat valójában sorsistennők) és Arakhné is kapcsolható még a fonál jelképéhez kapcsolódó görög mitológiából.
A pókháló alakja és a labirintus hasonlósága szintén kézenfekvő. Daidalosz és Ikarosz története, amely szintúgy a Krétához szorosan kapcsolódó mítoszok egyike, lényegében az ember "heliotropizmusának" drámai megjelenítése.
A két eddig tárgyalt őselv, vagy princípium ebben a mítoszban is könnyen felismerhető.
A nap vonzása a lélekre hat, a földi tömegvonzás pedig a fizikai testre. Mindkét hatóerő végzetes az emberre nézve.[2.]
Thézeusz története is alapvetően a két erő mitológikus küzdelmének megjelenési formája. Thézeusz mítosza, nem csupán valamiféle tudattalan, szörnyű erő feletti, heroikus győzelemről ad hírt, hanem a mítosz, az istenek uralmi harcának a héroszok világában való megismétlődése is egyúttal. A minotaurosz azonosítható Kronosszal, a mindent elnyelő idő megszemélyesített istenével. A mítosz történeti jelentést is hordoz, Kréta már nem a térség meghatározó és virágzó kulturájú szigete, hanem legyőzték és egyben démonizálták istenét. Krétán és az Égeikumban, és nem csak az istenek világában történt meg tehát, a megrázó generációváltás, hanem talán a dór invázió következményeként is.
A Mithrász-kultusz Rómában légionárius vallásként funkcionált, a Thézeusz mítosz jellegéből fakadóan
hasonló jelentéstartalommal bír. Zeusz és a bika alakjának összefonódása azonban egy korábbi időszakból is származhatott, talán az akhájok vagy más vallási kompromisszumra is hajlandó civilizáltabb nép megjelenésével kerülhetett Zeusz kultusza Kréta szigetére. Beszédes Héra "tehénszemű" jelzője is.
Bár kétséges, és korántsem bizonyos, hogy Zeusz és Héra theriomorfizálódása, és a Thézeusz történet két külön korszakot jelölne, az eltérő vonások és a Zeuszhoz köthető generációváltás drámaisága, az istenharc azt sejteti, nem telhetett el sok idő a két mítosz kialakulásában. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy hódító népcsoport pantheonja is kiegészülhetett a legyőzöttek hitvilágával keveredve. De az sem elképzelhetetlen, hogy a Zeusz-vallás a mítosz analógiájaként, a hódítók elől Krétára menekült és ott született újjá keveredve a helyiek bika és barlang (labirintus) kultuszával. A barlang ez esetben, mindenképpen összefüggésbe hozható Zeusszal, az új isten elrejtésével, tehát a labirintus és nem csupán az ebből a tulajdonságából eredő ábrázolása, védelmező funkciót is ellát.
 |
| Bikaugrás (i.e 1450) [3.] |
Megállapítható tehát, hogy a barlang vagy labirintus jelentése, nem kizárólag csak negatív és sztereotíp asszociációkkal hozható összefüggésbe, a krétai és Akrotiri-thérai falfestmények játékosságát, a bikaugró alakokat, a tollas herceget, a kék majmokat, a trónterem kecses "griffjeit" vagy a tenger állatainak idillikus ábrázolását (delfinek) is figyelembe véve feltehető, hogy a krétai barlang és bikakultusz, nem feltétlenül alvilági és sötét rituálék helyszíne volt, hanem az újjászülető, a megújuló, a hosszú élet ünnepe. A játékosságnak a jele lehet az is, hogy a Kígyós istennő fején egy macska ül. Ezek a momentumok - legalább is a mi jelen értékítéletünk alapján - nem árulkodnak valamiféle labirintusmélyi szörnyetegről, ha volt véres kultusz az talán egy kései hódítás következménye lehetett, a labrüsz sem elsődleges szempontok alapján fegyver, hanem más értelmezésben sokkal inkább a hold változásával összefüggésbe hozható kultikus tárgy..
 |
| A hosszú élet kínai szimbóluma (kép forrása: A kíváncsi szakács blogja) |
──────────────
[1.] ...a kötélfonó Oknosz, az alvilág nagy vezeklőinek egyike, aki Sziszüphoszhoz és a Danaidákhoz hasonlóan eredménytelen, hiábavaló munkára van ítélve: folyamatosan font kötelét egy, az ő hátán álló nőstény szamár rágja szét. Egyes nézetek szerint ez a legenda a restség büntetését fejezi ki, más összefüggésben az „Oknosz kötelét fonja” mondás a haszontalan dologban fáradozó emberre illik. A mítosz szimbolikus tartalma összefüggésben áll egy ősi egyiptomi kultikus szokással (Diodórosz, 1,97,3–4), amely során a papok fonta kötelet a fonás menetével párhuzamban fel is bontották, ami a keletkezés és elmúlás, az élet és halál folyamatát, összefüggését, elválaszthatatlanságát jelképezte.
Pál József és Újvári Edit szerk. : Szimbólumtár - (Budapest, 2001. Balassi Kiadó)
[2.] "Végzetes" alatt azt értem, hogy ez a két erő egyfajta polaritás. A Nap tömegvonzása (fénye) a rovarokra, növényekre és ami nem ismert az emberi lélekre is éppúgy hatással van. Indiai ősi hiedelem szerint a lélek a halál után a napba száll. A Föld tömegvonzása pedig az anyag sűrűbb ás alsóbb formáira van hatással, példaként a letargia alapvető tünete, a lehajtott fej, ami közvetlenül és szimbólikusan is a Föld középpontja felé való irányulást jelez.
vö. India bölcsessége (Budapest, 1994.Gandhi Alapítvány - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola 191.o.)
[3.] A bikaugráshoz hasonló rituálé Baszkföldön is megmaradt. Információim szerint a baszkok és spanyolok bikához való viszonyulása sem teljesen azonos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése