/Az idézet forrása, Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. MEDIO Kiadói Kft., 2005. 234.o./
Hamvas Béla itt ugyanazt idézi, mint ami Julius Evola - Frithjof Schuon: ZEN a Szamurájok vallása c. könyvben is megtalálható. Maga az idézet kisebb ellentmondás elé állított, mivel eddig úgy képzeltem, hogy létezik a bal kéz és a jobb kéz útja, ez az idézet azonban szerintem egyikhez sem sorolható igazán. A bal kéz eddigi információim szerint lehet a tantra, a káosz, Káli tisztelet, thugok, a húsevés így címszavakban, vagyis nem feltétlenül jó cselekedetekből, hanem kifejezetten elfogadott társadalmi- és az adott kultúrában a mainstream vallási normákkal szembemenő, normaszegő és titokzatos és félelmetes út. A másik út a jobb kéz útja, amelyik a megtisztulás, a bűnbánat, a jótett, az éberség, a rend. Ezen utakról több helyütt is olvastam, leginkább tradicionalista szerzők értekeztek róla. Azt írja a szufikról Hamvas és idéz Halládzstól
"Úgy élni, hogy ne legyen semmim, és ne legyek senki." Ugyanaz az elv köszön itt vissza, amiről már a bektasi dervisekkel kapcsolatban is olvastam (dr. Szőllösy Gábor - A furfangos dervis - 99 török bektasi dervis tréfa c.). Evola azt írja, hogy a Maháyána és a Hínayána eltért a hagyományos iránytól és utal arra hogy a Zen volt az ami a satori (felébredés) élményét a középpontba állította. Való igaz, hogy Buddha után, a buddhizmus vallássá szerveződött, "Isten nélküli" vallássá fejlődött és intézményesült és a tanítások elvesztek a szövevényes ontológiai és "teológiai" és antropológiai spekulációkban, holott Buddha pontosan ettől óva intett mindenkit, mert tanításának teleológiai fókuszpontja és lényege kizárólag az egyetlen tan, ami maga a megszabadulás. Ezért igazából, amikor bal avagy a jobb kéz útjáról beszélünk, az én meglátásom szerint azok egy horizontális irányvonalat takarnak, a bal és a jobb kéz útja az alapvető életmódbeli szabályok rendszere, ezért annak már nincsen sok köze ahhoz, amikor is a tanítások megjelennek. Ezt már leírtam a jógával kapcsolatban, ahol is a szabályok (yama-niyama) az első két lépcsőfokot jelentik és enélkül nem is számíthatunk semmiféle forradalmi változásra az életünkben. A metanoia (megtérés) az első, vagy az elhatározás a szabályok betartása, már a második pont. Ezek a szabályok tulajdonképpen felkészítik fiziológiailag a tanítványt és testi változásokat is előidéznek, amelyek abszolút mértékben kihatnak majd a gondolkodásra is. Ami ebben misztikus, az éppen az, hogy a szabályok betartásával, a horizontális út következetes követésével teremtjük meg az összekötő kapcsolatot a transzcendenssel, ami már az én szóhasználatomban a vertikális irány, a beavatás. A szufinál és a bhaktinál a niskáma karma - a cselekedetek gyümölcseiről való lemondás (Bhagavad-gíta) dominál. Valójában "sár és arany", barát és ellenség, élet és halál, üdv és pokol, mindenféle lelkiállapot dualitásának felszámolása a cél. Hamvas azt írja, hogy a szufi mindent elhajít, ami a keze ügyébe akad, az üdvöt is. Ilyen szempontból a bektasi, a szufi, a bhakti, a jógi, minden tekintetben túl van a társadalmi rendszer által adott normákon, azzal előfordul, hogy összeütközésbe is kerül (bektasiak és az iszlám), ami mondjuk egy európai kontextusba helyezve számunkra szinte elképzelhetetlen extremitás volna, pedig Diószegi is leírja, hogy a sámán nagyon is elkülönített, a társadalom perifériáján, tisztes távolságban attól "praktizált", noha így is a társadalom (a törzs) része. Az európai kultúra ezen viselkedés mintákat elfojtotta vagy a keresztény dualizmus irányába terelte de semmiképpen sem integrálta vagy nyitott nekik utat, így ezen erők inkább a művészetekben lappanganak tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése