 |
| Karczag-villa (fotó forrása: google map) |
Idő-börtön
Bús csendbe borult immár
a hűvös ablakok alkony ezüstje
a fák fényes mocsár-karjain át
aranykiáltás áramlik ki a folyó sötétlő hűse felé
így szivárog el a tudat is belőled
mint földgravitációtól a fodrozódó testruha súlya alatt
és lemállik ez az új örvény-bőr is, egyre nehezebb lesz már élned
ha halál tömöríti össze a lelket
az élet csak kibontakozása lenne? a sátor
a tűzkígyó piros kását sziszeg
méregtől morajlik meg a hold - fáj ez a párás fogkő hideg
a bőröm alatt ez a fénylő tócsa
dobj el messzire mint egy vulkán követ
a tenger mélyén is a felmetszett bálna-sebekből
sugárzik mint fájó testekből sistereg át rostál a röntgen-csillag
süt , sugárzik az arcom, besüpped a kénes föld alattam,
de a tükörben sosem látom önmagamat s tenyeremben
a gorgó, rámorog kétezer éves mesztic és hajnal van kuporog
kősziklán az árnyék a szárnyán voodu-lény a sarokban
és tova tűnsz hát fényes,
inadba száll a keselyű-imám
és eljön az új est, füstöt fúj böjt-Ramadán
és megfújja Olifántját a keserű Róland
álmodik karcsú hold-ívfény idelent rólad
vijjogó vadmadarak tüdejében
vibrál az idő a halhatatlan füst-rácsok mögött
bordába zárt sírok felett, mint kisgyerek idejében
az elhagyatott koldusok feszületén, ha kihajtott
a zümmögő szent vörös rózsa-fűzér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése