Gondolatnapló - Mit tehetünk a Dalai Láma 80.születésnapja után?

" Egy iszlám prófécia szerint magasan a legendás Omajjád-mecset fölé nyúló legszebb minaret tetején jelenik meg majdan, az utolsó ítéletkor Jézus próféta."

fotó forrása: Damaszkusz nagyutazás.hu




Be kell vallanom, én már nem sok mindent tudok tenni, nem pusztán csak a zajártalom akadályoz ebben, vagy a depresszió, hanem az idő szívfájdító múlása is, amit olykor itthon az óra ketyegés helyett a lakótelepi harmadik emeleti ablakperspektívából érzékelek, ez is bőven elégséges és modern és nem fájdalmatlan rálátás-metafora, a fejlődés, a civilizáció látványa, hogy hol tartunk. Ez a "makrokozmikus" óra mutatja az elmúló időt, az őrülten száguldó és menekülő időt, ami a szívünkből is szökik. Az idő a legemésztőbb Isten, mindent felfal, ami az útjába esik, kivéve Zeuszt. Én nem tartok sehol, mert egyetlen egy célom volt az életben, semmivé válni és semmi lenni, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne szerezzek nevet magamnak, ez sikerült, és különös erőfeszítések árán sikerült elérnem azt is, hogy ne gazdagodjak meg, hogy ne legyek része a társadalomnak, mert az túl magasztos cél lett volna és megpróbáltam az állandó állásajánlatokat is elutasítani a leghíresebb külföldi cégekről van szó, akik itt álltak az ajtó előtt és kopogtattak, mi több folyamatos zaklatásnak voltam kitéve és természetesen azt sem volt könnyű megoldanom hogy elérhessem végezetül a nirvánát, azt az állapotot amit csak fosztóképzőkkel írtak körül, ami nem definiálható és mégis létezik, de csak negatív fogalmakkal és az ebből kiburjánzó metaforákkal lehet körülírni. Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is volt soha tőlem független világ és ebből ok-okozati alapon az is tudatosult, hogy én és a világ sajnos egyek vagyunk, ikrek, és elválaszthatatlanok egymástól. Az egyikünk, nevezzük énnek, ahogy Paksi Zoltán asztrozófus is fejtegette az Ikrek-csillagkép mitológiai vonatkozásai kapcsán halandó, a másikunk pedig sajnos halhatatlan. Ettől az állapottól pedig  a világ és én is szenvedésnek vagyunk kitéve... Bábel az, Bábel ami újra itt van, és mindig is itt volt mert mi bennünk van Bábel, és az államok közötti viszonyban. Misztérium ez is, hogy az emberek államokba szerveződnek, majdnem minden miértünk misztérium. A nyelv tovább él, pedig nem organizmus, a háború és a szerelem sem élőlény, és mégis isten, mivel a mi emberi kultúránk és civilizációnk relációi azok, amelyek fent tartják a létezésüket. A mi pokoli világunkba érkező, megszülető, vallási értelemben: teremtett élőlény egy meghatározott létező, meghatározott tulajdonságokkal. A világ egy adott pontján lép be, mint Hamvas Béla írja és a világ - tehát a tér - egy adott , meghatározott pontján lép ki. A pontról írtam a múltkoriban egy verset is, a Lectorium Rosicrucianum misztérium-iskola, ezzel analóg, hogy amíg börtönbe voltam zárva megváltoztatta a szimbólumát. Csak egyetlen egy változtatás került a jelkép közepébe, mégpedig a pont, ami nem evilági létezőt jelöl, hanem az anyag börtönébe lesüllyedt fényszikrát (atomot). Úgy jellemeztem magamat pár héttel ezelőtt, mint aki megváltozott, mint akiből, és akinek a lélektestéből egy jókora darabot kitéptek a világ lesüllyedő és értelmetlenül gonosz erői. A marcangolás leginkább a ragadozókra jellemző. Csodálom az igehirdetők konokságait is, hogy még mindig képesek evilágot Isten teremtő dicsőségének betudni és hinni a teremtésben. A napnál is világosabb és minden komolyabb tradicionalista gondolkodó egyben legalább egyet ért, a világunk süllyed, a teremtés pedig megromlott, töredékeiben őrzi csak egykori dicsőségét. Sankaránál olvastam, a paradoxont a buddhista irányzatok kapcsán: hogy ha a Teremtő tökéletes, miért volt szüksége egyáltalán célra ti a világ megteremtésére. Ez annak a keleti gondolkodásnak a lenyomata, hogy maga az emberi individuum valójában önmagában és elvonultságában elégedett (medistáció). Meg kell szakítsam ezt az értelmetlen és erőltetett gondolatmenetet; annak idején Csorba Simon László futvafestő és művészetterapeuta avatott be négyünket - talán épp Radnóti Miklós kapcsán - az erőltetett menet gyakorlatába (gyakorlati végrehajtásába). A tanító tanított. A Marokkói tanító. Dionüszosz, Jézus Krisztus, Noé és Hamvas Béla és a sámán tiszteletére most kiürítem poharam, a Szent Grált. Világegyetem, ebből vagy te is Svetaketu. Vicces, de keresünk racionális magyarázatot a létezésünkre. Világunk minden pontja a legkisebbtől a legnagyobbig asszimiláció. Mi a fizikai világot újrahasznosítjuk, lebontjuk és újraépítjük, változtatunk rajta, nem hagyjuk önmagában létezni, ez az első pimaszság, amit az emberi civilizáció tulajdonképpen elkövet. Amikor a Vérmezőre értem, és általában mindig egy irányban vágtam át és időben is a magyar jakobinusok lefejezéséről hírhedt területen, nagyjából mindig azonos időpontban, délután 13 óra körülg találkoztam az idő egy emberileg szimbolizált misztérium-formájával. Az itt élő emberek első és fő hibája az, hogy nem gondolkodnak misztériumokban, hogy úgy látják, az ami történik velük és körülöttük egy profán tér és idő. A valóság több formában kommunikál velünk és üzen. Erről a titokzatos történetről szól valójában Alexandr Tarkovszkij Solarisa. Ez a film egy valóságmodell, aki végignézi, az soha többé nem nem lép be a nőjogi szervezetekbe, mert felszínesnek találja az érveiket és a valóságértelmezést, ami pedig a többségi demokráciában elfogadott, eljutni a jelenségig, és kíméletlenül és annyira leegyszerűsíteni mindent, hogy a megoldást ne is találjuk meg. Tüntetni valami ellen, játék; ellenállni háború. Ebből úgy döntöttem, most hőseposz születik, nem a kánikulai ember panelvergődésének hétköznapisága, vagy a mai víz-zuhatag. Megváltozott minden, Urasima Taro. Ott maradj ahol jó. Az ember az az élőlény, akinek a gyökerei valójában fa-analógiák, gyökér-tudatszálak, ezek a tudatszálak azok, amelyek kvázi neuronként behálózzák a tudatilag, nyelvi és általa érzékelt valóságot, ami a szellemi humusz, és ez az evidencia, de le kellett írnom. Nekem a Dalai Lámához egyetlen egy üzenetem van, az amit dr Torgyán József is üzenne neki, hogy azonnal mondjon le. Én ennyivel tudok hozzájárulni a megvilágosodásához. Méltatlannak érzem, hogy világunk első számú startpozícióból induló buddhistája evilági és politikai, tehát profán célok szimbóluma (áldozata) lett, a körülötte lévő buddhisztéria pedig kártékony politika. "Viszlát és kösz a halakat".

Kapcsolódó oldal:
A testvérek története Donna 

Kitekintő:
Egy kampány másik értelmezése (fotó) nyultam.com