2014. június 23., hétfő

Gondolatnapló - A sámán útja

Pete Gábor felvétele a Mc Naugth üstökösről (Budapest)

V a l a h o l   e g y   l á m p a f é n y n é l
s í r v a   t e l i k   a   t ö r ö t t   é j f é l


Amikor apám meghalt, azon a napon egy üstökös jelent meg a nyugati égbolton, a Mc Naugth (jelentése: a semmi). Szántai Lajos is leírja, hogy Hunyadi János halálakor is megjelent egy üstökös:

 Jön, s elkezdi okítani Hunyadi Jánost. János pedig gyönyörűen felhívja a figyelmét arra, hogy a Mindenható Isten az egekben lakik, s ő azt a Mindenhatót ismeri és nem a teológusok véleményét. És ekkor vagyunk 1456 után, amikor megjelenik, és egész Európa egén látható egy hatalmas üstökös. Menetrend szerint érkezik. Mikor érkezett menetrend szerint ennek az üstökösnek az elődje? Nagy Lajos halálán van, és felbukkan egy üstökös, s mindenki tudja, hogy ez a király halálát jelenti. Ezt követõen pedig Hunyadi János halála elõtt jön az üstökös. Hunyadi a következőket mondja: „„ez az üstökös sok minden jelent"" – figyeljünk az észjárásra és a nagyságrendre, mert egy ilyen égi tünemény felbukkanásakor nagyon sok mindent el szoktak mondani, hogy mi mindent hoz magával, ezeket János is tudja, s a következőket mondja - „„de legfőképpen az én halálomat jelenti""- ennyire van ő az égi pályához odakötve."
/Szántai Lajos: Mátyás és a Pálosok III.rész /

Hunyadi János haláláról Bonfini elődje, Thuróczy János például így írt: „Az égboltozat magas csillagai előre jelezték halálát mert elhunyta előtt egy üstökös jelent meg a magas égen.”
/E.Kovács Péter: Mátyás temetése/

A madarak néha a sötétből felvijjogtak. A sörök pattantak. A barát a nyerő. Hunyorogtam. Kevés a fény. Az élet és a betűk elmosódtak. A folyón P.Mobil hajó és a zöld csillag imbolyog. P.Mobil - Menj tovább YouTube Torokszorító érzés, rocker nosztalgia, hiszen Tunyó sem él már. Kész a levéltár. Sajnálom, hogy így alakult. A Szent Korona volt a téma, de a sámánnal nem jutottunk dűlőre. Én azt mondtam, hogy a korona hátsó részén logikus, ha a másik két arkangyal képe lehetett eredetileg, de ezt az őssámán nem tartotta megoldásnak, mert Uriel és Raffael a két sötét erő és Máriával nem lehettek együtt. Hiába érveltem azzal, hogy a világ is négy cethalon nyugszik és az a fundamentuma. Kivonultam Gazdagrétre, budapesti turistaként pár nappal az sámánok találkozója előtt. Mégelőtte a Gellért-hegyen, azt hitték én vagyok a Krisztus. Az igazság és az írás kettő. Aki az írásokban keresi Istent, nem Istent találja meg, hanem az írásokat. Az igazság nem relativizálható. A morál sem, ezek fundamentumok, még akkor is ha az emancipáció korszakában a relativizálhatóság a fundamentum. Elmagyaráztam, mit jelent számomra az, hogy a bűn ontológiai kategória. Mivel bűn alatt általában a lehetőségek korlátozását értjük, ezért ontológiai kategória a bűn. Az abszolútum szempontjából, lehetőség a végtelen halhatatlanságra való képesség, és a végtelen halandóságra való képesség. Ha Isten nem volna képes meghalni végtelen időre, akkor nem volna Isten. Persze a lehetőség a lehetőség nélküliségre egy nagyon furcsa helyzet, de az abszolutum szempontjából ezt sem lehet kizárni. Mindenesetre az ősanyag mindenképpen a lehetőség, ahogyan azt már Hamvas is kifejtette. Az omnipotencia. A kérdés az, hogy a megnyilvánult, a manifeszt és a megnyilvánulatlan, tehát azon a területen belül, amit az adott lehetőség halmaz határol, feltehetjük-e, hogy bizonyos lehetőségek, nem valósultak meg és ezért rejtettek maradtak a világban. A másik kérdés az, miért erre a világra ébredtünk, és miért nem tudatos bennünk az a világ, amiben a nem manifeszt lehetőségek megvalósulnak. Valójában minden lehetőségnek meg kell valósulnia, kérdés hogy ez az időben vagy az időn kivül történik-e, de nyilván mivel párhuzamos világok vannak, ezért minden megnyilvánulatlan marad, hiszen az egyik világ a másik negációja, vagyos az egyik világban a meg nem valósult lehetőségek egyike egy másik világban megvalósult lehetőség. És természetesen így minden lehetőség megvalósult is és nem is. Lassan hajnalodott, a hideg miatt elővakartam az esőkabátomat, tudtam hogy hiba volt, hogy nem készültem a hideg hajnalra. A napon aztán felmelegedtem, mint egy hüllő. Az állatokat megnéztük, és csodáltuk a kommunikációt. Az ügyeletes szemetes pedig varjakat akart mérgezni, mert szétcsapják a csőrükkel a zsákot. Igen, ez is emberi vonás és megoldás, ha egy egér elrágja jóízüen a Bibliánkat, akor meg kell ölni az egeret. Elértem a mélypontot ismét. Nem maradhatott el ez sem. Ha azt mondom rendkívül csalódott vagyok, akkor ez is kevés mindezt az érzést kifejezni vagy lefejezni. Végtelen fájdalommal tölt el, hogy akik enyhíthetnék és tehetnének, azok elfordulnak és a kegyetlenségben gondolják megtalálni a megoldást az élet-szituációkra. Hatalom adatott nékik, és ezért az ő felelősségük is nagyobb, mint azoké akiket csak sodor a sors. Igen, itt sodródunk. Így vagyunk kint ketten a szigeten. Természetesen nekem a Margitsziget elsősorban őt jelenti, Katit. Bár ezek az emlékek elég halványak és már a fájdalompor is belepte a régi múltat, de sokszor visszatérek hozzá, amikor valami sebesülés ér, akkor ezt az egész történetet, mintegy regressziós hipnózis során felidézem magam elé, és persze logikát keresek ott, ahol nincs. Bár számomra ezért is életem egyik legnagyobb menedéke és misztériuma marad. Fontos tisztázni, hiszen az ő útja innen már Floridába vezetett, ahol szerencsére jól él. Nekünk a sámánnal nem maradt más, mint az élet utolsó morzsáit az asztal alól összekaparni, és látni és láttatni azt, miként lettünk kivégezve, hogyan telt le az időnk és a szamárbőr elfogyott. Álltunk a semmi elszarusodott közepén, mint két három feszület a golgotán, és beszélő szárnyasokat nézünk a reménytelenség ege alatt. Vért nevetni. A nagy szomorúság ideje ez. Az orvul okozott fájdalmaké, még a legvilágosabb napon is, az emberi ösztön sebei, a sötét szenvedés napja alatt sütkérezünk, mint a gyíkok. A rovarok is egynyáriak. Tiszavirág. Halálbolygó.

1 megjegyzés:

  1. Ez nem depresszió, ez a realitás faszkalap. A remény nélküli tudatállapotok a leghasznosabbak az ember számára. Amit a(z ember) ragadozók szaporodásáról korábban is mondottam, továbbra is fenntartom.

    VálaszTörlés