Gondolatnapló - Léthiány

 A modern párkapcsolati konfliktusok lényege:

Rombold le mások gondosan felépített Maslow-piramisát

(William Blake)

Csak egy hét telt el a bírósági meghurcoltatásom óta. A börtönnel való fenyegetettség mellett jelenleg súlyos támadás érte a magányszférát is, az okozott károk eltakarítása után természetesen minden egyes károkozón személyesen fogok bosszútállni. A részvétlenség és a közöny meg a nihilizmus és a démoni megszállottság, meg az elmebaj édestestvérek. Ha ezek egy családon belül felszaporodnak, "szaporodik a sötét anyag " mint a rosszindulat, akkor par excellence, az államnak azon törekvései ellentétesek a józan ésszel, hogy a lakmusz papírt akarják a karanténba zárni. Az én egyik alapvető tanításom az, hogy móresre tanítok, tehát morálra. Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy bármiféle párkapcsolati konfilktus is adódik az életben, semmiképpen nem hagyom azt, hogy a másik emberrel kivert kutyaként bánjanak. Sajnos erre az országra nem csak a rosszszomszédi viszonyok, a hitvány és csandála anyagi javakra való fals büszkeség, vagy ezzel analóg a mások lenézése és kigúnyolása a fő jellemző, hanem az a fajta párkapcsolati részvétlenség is, ami már a 70-es évek végétől elkezdődött és a modern kapitalista világ eljövetelével valóságos krízist zúdított Magyarországra. Ebben a ránk zúdított rendszerváltó pokolban megszokhattuk, a hivatal fontosabb mint az ember, a katonai eszköz fontosabb mint az ember, a pénz fontosabb mint az ember, a felső kaszt fontosabb az alsónál, és a hatóságoknak többletjogai vannak az emberrel szemben. Amikor én emberségről beszélek, akkor azt hirdetem, mint Szent Ágoston is hirdette, hogy a rossz léthiány. Amikor a léthiány egy párkapcsolatban mutatkozik meg, akkor annak deklarált és korlátolt vagy deklaráltan korlátolt elemei azok, amelyek oppozicióban vannak a LÉT teljességével. Ezért a mai világban csak egyedüli tettek hajthatóak végre. Ahol ketten állnak, abból az egyik besúgó. Ahol az egyik élő a másik holt anyag. Egyik fel vétetik a másik lerombotlatik. Bennünket Isten tehet élővé, ahogyan a bankrobbantót is Isten küldte el, hogy legyen tevékeny ebben a sötét, elmaradott és egyre elembertelenedő világban. Ha nem Isten küldte volna, akkor börtönben lenne. Nyilvánvalóan az én küldetésem is hasonló, mint a bankrobbantóé, aminek látható formái mások, mert itt egy megoldatlan párkapcsolati konfliktusban jelenik meg a sors, és bizonyítja be az élet ennek a szegmensének minden szereplője is, hogy hitványsága nem ismer mértéket. Én bármiféle normát, jogot felülírhatok, bár soha nem abszolutizálom a tetteimet, de nyilván mivel ebben a szférában gyakorlatom van, így ezeket a tetteket nem lehet bíróságokkal, meg hatóságokkal annulálni. A sorsfeladatom eléggé kiterjesztett, a világban meglévő szenvedés különböző formáinak felismerése, és kíméletlen önfeláldozó harc bármilyen tendenciával szemben, amelyik hazugságokkal hitegetetten, társadalmi támogatottsággal és üresfejűséggel és részvétlenséggel bármiféle emancipációt vagy többletjogokat követel és ezáltal szenvedést okoz. Ha csak azért teszek egyetlen egy lépést, hogy a mai napja a fenevadnak kellemetlen legyen, mert azért börtön jár, nem érdekel, az sem, hogy a világ ítélete hogyan alakul, hiszen az orránál nem lát tovább az, aki a külső formák kaotikus valósága alatt nem látja meg azt, amivel szemben nem kell semmiféle kompromisszumot kötnie. Az én törvényeim a ragaszkodót védik. A részvétlenség az ellenérdekelt akaratban nyilvánul meg. Az akaratot kell megtörni, mivel az az oka a részvétlenségnek. Egy párkapcsolatban a ragaszkodó van abban a dependencia helyzetben, hogy a függéséről nem tud lemondani. A függő számára a függés tárgya, nem tárgy, nem élőlény, nem ember, hanem a sorsnak egy arculata. Aki a szakrális kötelékek gordiuszi csomóját törvénnyel, rendőrséggel, joggal el akarja metszeni, az részvétlen és családtagjai is azok, tehát méltóak a megvetésre. Aki az őt számonkérőnek nem felel, akinek a kérdése olyan kvázi mint a lelkiismeret szava, az az üresfejű is méltó a szenvedésre, hiszen nem hallja meg a kérdést sem. Akit a részvétlenség és az üres akarat irányít, ha élt is valaha az halott. A részvétlenek, a lelkileg kegyetlenek mind halottak. Ezért mondta a sámán, "mit keresek a halottak országában?". Mit keres az élő a holtak között? Az ember naptermészete szerint mindent szeretne, hasonló Nietzsche felismerése is, hogy a sors minden egyes pillanatát nem-csakhogy elfogadja, hanem szereti is és magáének tudja. A háborúban ilyen sors igenlés azonban nem létezik. A szakadás és az életvezetési stressz pont abban van, hogyha nem úgy teszünk, hogy minden egyes életpillanatot egyformának és szerethetőnek találunk, akkor kilépünk az egység védelméből és elkezdődik a háború.