2014. április 9., szerda

A hét csekkje - A NAV-nak 5 forint TB-járulékot munkanélküliként befizettem


5 forint
A III. Orbán-kormány időszakára önként vállaltam, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (röviden NER) elvei szerint megpróbálom a kb. 400-500 ezer forintos és a szociálisan érzékeny Fidesz-ciklus végére közel 1 milló forinttá növekvő TB-járulék tartozásomat erőmön felül, havi 5 forinttal azaz évi 60 forintos összeg befizetésével legalább mérsékelni. A csekken is látható fizetési hajlandóságom ellenére a NAV már többször is végrehajtással fenyegetett meg és próbált ezáltal is megfélemlíteni mindenféle fiktív összegekkel, kamatokkal meg ostoba és együgyű barmoknak való §-okra hivatkozva, egy olyan SCI-FI  időszakra hivatkoztak amikor még nem is létezett NAV, hanem APEH-nek nevezték, tehát egy reverzibilis időzóna [1.] szerint visszamenőlegesen is számláznak, ez azért is nevetséges és mulatságos, mert teljesen tisztában vannak a hivatalban azzal, hogy én bizony munkanélküli vagyok és a legviccesebb az egészben az, hogy más muknanélküleket is végrehajtással fenyegetnek. A munkanélküliek bizonyára értik a tréfát. Nyilván ha engem valóban végrehajtással fenyeget egy állam, tudván azt, hogy nincs is jövedelmem és adót követel rajtam, aminek a logikus előfeltétele pontos definíció szerint is a jövedelem bizonyítható megléte, akkor az állam ezzel kígyófészekbe nyúl, én pedig az életveszélyes fenyegetés intézményét és az állammal szembeni önvédelem és ultimátum és a hadba lépés jogát is fenntartom állampolgári jogon magamnak a velem ellenséges állammal szemben. Mivel most ezzel a csekkel ország és világ előtt is bebizonyítottam és kinyilvánítottam fizetési hajlandóságomat, végtelen kompromisszum-készségemet és vállaltam továbbá azt is, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elvei szerint havi rendszerességgel, minden hó 7-ig feladok 5 forintot és ez évi 60 forintos összeg. Kiszámoltam, hogy szimplán kamatok nélkül 3035 január hó 1-ig, az eddigi tartozásomat 5 forintonként le is tudnám törleszteni, amennyiben ezt nem hajlandó az adóhivatal elfogadni, és tovább kekeckedik mindeféle szar hivatalos papírokkal, abban az esetben a kiküldött NAV végrehajtóból lámpaernyőt fogok készíteni,  végrehajtó bőréből készített lámpaernyőt pedig árverésre fogom bocsájtani az Ecseri piacon, árából pedig - ugye milyen vicces- letörlesztem majd az egyébként is fiktív adósságomat.

───────────
[1] A reverzibilis időzóna kifejezés Garaczi László egy írásában bukkan fel. Özvegy Zsadányiné az aki matrónaként jön a világra és újszülöttként távozik, de egy E.T. lézerkéssel a túlvilágra küldi.

1 megjegyzés:

  1. Az írói szabadsággal éltem ebben a bejegyzésben, a lábjegyzet sokszor a leglényegibbb információkat tartalmazza. Fontos ezt megemlíteni, mivel képes az emberevő gépezet mellreszívni az itt leírtakat is, akinek nincs humorérzéke, bármenniyre is keserű humor ez, az képes mindenre, amitől óva intek, általában a hatalom az az intézmény, amely nem ismer tréfát. Valóban komolyan gondolják, hogy 45 000 forint a felső plafon, ami magyarán annyit tesz, hogy aki havonta 1 millió forintot keres, az nem 100 000 forintot fizet TB jogcímén, hanem csak 45 000 forintot. Mivel valóban adóként szedik be - bár nem akarok zugjogászkodni - ezért jogi értelemben is teljesen nonszensz jövedelemnélküli emberektől TB jogcímén adót beszedni és behajtani sőt mi több, végrehajtani. A rendszerváltás ezzel az intézkedéssel elérte a saját mélypontját, és a múlt rendszer egyre inkább, mint jóléti és szociális állam felértékelődik. A szocialista társadalmi berendezkedést maga a vadkapitalizmus legitimálja, hiszen minden képzeletet felülmúl a rendszer antiszociális és könyörtelen jellemtelensége.

    VálaszTörlés