 |
| Kémszúnyog (fotó forrása:facebook) |
Hetek óta mintha megbillent volna a valóság, vihar a biliben - jegyezhetném meg cinikusan, de itt másról van szó. Vannak bizonyos sorserők, fogalmazzunk így, amelyek megformálták az embert, támogatták, létrehozták, etették-itatták, ellátták szerelemmel, és ugyanakkor mindezen erőkkel szemben pedig ellenerők jelentek meg, amelyek minden tekintetben az ember által kiküzdött és nehezen rendszerezett valóság értelmezési köreire is rátámadtak, a fizikaira és a szellemire is. Egyes nézetek szerint, ha a szobádban rendetlenség van, ez biztos jele annak, hogy a kinti világban eluralkodott a diktatúra, vagy valami olyan külső szabályozó erő előjele ez, ami a későbbi életlehetőségekre nyomja majd rá valamikor a bélyegét. A másik nézet szerint nincsenek céljaid és ezért vagy körülvéve fél ,negyed és egytized erejű célokkal. Szétaprózódsz, felszeletelődsz. A szúnyog két napja nem támadott. Chemtrail, ebből vagy te is Svetaketu. Stukaként repülte be a szobám légterét az aprónak azonban kövér vérszívó. Később a munkanélküliek nyugalmával megállapítottam, hogy a kalandozás áldozata lett. Részeg lett a fenevad a szentek vérétől, megunta a bezártságot és a másik szobában egy pók hálójában végezte póknyállal és halállal örökre bebugyolálva, mint Ussam Ibn Ladin. Kérdés az, hogy mostantól, hogy ez a szent és nagyszerű rovarállat elpusztult, használjam-e bajelhárító amulettként a mumifikálódott földi maradványait? Az "ördögi jezsuiták" beették magukat a belső nyolckerbe. Az egyház terjeszkedése lassú, de azért a paranoid szemek számára látványos. Vatikán, állam az államban és még mindig a gazdagok egyháza, bár erről sem tudok pontos adatokat. Valójában nem szeretem az adatokat, a pontos adatokat pedig még kevésbé. A paradicsom, amit áfonyaként ültettem paradicsommá fejlődött. Tavaly ugyanez a dráma megismétlődött. Áfonyát ültettem és akkor is paradicsom nőtt ki. Nagyon sok növény és főként állat megérzi azt, hogy útban van. Kicsi az élettér a szoba-konyhában, és leszámolok most ebben a kérdésben is az igaz lelkiismerettel. Az utolsó kenetig hátralévő időben élni, szabadon mint a szarkák a faág legvégén. Ha nincs jövő se múlt se jelen, se Isten se haza se család, se munka, mindig felmerül ez az önmarcangoló kérdés, hogy mi a lószart keresek én itt. Túl vagyok azokon a napokon is amikor átkurvaanyáztam a városi tömegen, nagyon sok pofátlan bunkó él ebben a városban velem együtt. Ami az átlag tömegtől élesen megkülönböztet az mégis a sikertelenek halhatatlan nagysága és nyugalma. Nem térek le az utamról szirénahangok sem térítenek le, ideális életritmusban élek, amit megzavarnak az emberi kapcsolatok néha és az a hátsó sötét és fenyegető gondolat, hogy egyenes az utam a hajléktalanlétig. Sokszor írtam, hogy a valóság sokszor átdimenziónálódott már, a változás örök, ugyanakkor már nem válaszokat keresek, hanem a kérdést, amire majd válaszolni lehet. Tehát keresem azt a kérdést ami feltehető, amire egyetlen válasz van, ami után már nem kérdez és válaszol semmit az ember, mert az a kérdés olyan sűrű mint a világ volt mielőtt megszületett volna, nem volt kiterjedése, de végtelen volt az anyag sűrűsége. Így tanították ma nekem és így is adom tovább a tant. Ellököm a tutajt (fellököm a tulajt) és átlépek a következő lépcsőfokra a valóságban, új harcokért és újra erőt véve a gyengeségen, ami az elhatározásnélküliség tudatállapotának tétova és csapda-dimenziója. Igazából amikor a tudomány kijelenti, merítve a filozófiából, hogy nem tud semmit, avagy tudása csekély a mindenség végtelenségéhez képest, akkor igazán ez nem az örök és a halandó közötti konfliktus, hanem a régi és az új emberiség közötti, az ok és az okozat közötti. Avagy ahogy Batári Gábor kortárts költő írta, ha és a lál között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése