2013. október 10., csütörtök

Gondolatnapló - A bal és a jobb kéz útjáról



Eljött az ősz. Ez a ködös, őszi atmoszféra most tökéletes inspiráló erővel bír. Én ennél az időszaknál egészségesebb és energikusabb, a világ valódi lényegének megértési lehetőségét is megmutató misztériumjátékot soha nem tapasztaltam az évek során, mindig csak ekkor. Ez az amit nem szabad kihasználatlanul hagyni. Ilyenkor vissza kell indulni a múltba. Olyan időszak ez, amikor a rég elveszettnek hitt lelkek, akik egykor vándorlásunk során a barátaink voltak, most visszatérnek a szívünkbe. Megjelennek nekünk, és itt vannak velünk a magányunkban, számtalan gondolatforma alakjában, ezért nem érezzük az egyedüllétet vagy a privát magányt sem ősszel annyira nyomasztónak. Ilyenkor a világok még átjárhatóak, igazából ez az időszak november-december környékén zárul le. Eszembe jutott ismét az októberi beavatásom, Csorba Simon futvafestő-terapeutával megtett rövid expedíció az OPNI-tól Szentendréig. 1 kerékpár és 1 futó váltva. A végén pedig a jócskán 15 celsius fok alatti Dunában kellett elmerülnöm. Jézust alámeríti Keresztelő Szent János. A hideg víztől meggémberedtek egy pillanatra az izmaim, nem tudtam irányítani magam és elmerültem, mint egy darab tehetetlen kő, majd felbukkantam valahogy, magam sem tudom hogy, talán egy kisebb sodrás hozott vissza, de nem én löktem a felszín fölé magam. Ekkor Simon hangosan kiáltott felém, hogy "Roland, a természet fia vagy". Egy másik beavatás, ami látomás útján is elkísért, jóval korábbi. A hölgyet most nem nevezem meg, de dél-amerikai sámáncsörgőkkel kezdte a rituálét, szintén mintha meg lettem volna kötözve, de most nem a víz-elem által, hanem a hangelem (levegő) által. Vannak olyan sámáncsörgők, amelyeknek a kis kavicskáit az őserdei hangyáktól veszik el és kizárólag csak ilyen alkalmazható és ekkor bír a csörgő természetfeletti erővel. A hangyákkal szemben persze ez elég nagy pimaszság. Azt mondta a védőállataimat akarja megidézni, amikor véget ért a rítus két madárról beszélt, az egyik egy főnix szerű lény volt, a másik egy sólyom. Amikor Láma Ole Nydahl egy előadását meglátogattam, részt vettem az áldás szertartáson. Az áldó eszköz ekkor egy göcsörtös botra hasonlított, és mint írtam a Láma igen sokáig bajlódott velem, mert valami karmikus gubanc lehetett a beavatásom körül. Ez volt a fa-elem. A föld-elem beavatásom akkor történt, amikor bekerültem az előzetes letartóztatásom helyszínére: a börtön, szikla, a kő, és a keménység attribútumai. Ez az élve eltemettetés. Temető és börtön. A jóga helye ez, itt a Bhagavad-Gítá segítségét kértem. Ha fogság, akkor jóga és dévanágari szövegolvasás. A tűz-elem előtt akkor róttam le a tiszteletemet, amikor a buddhista ereklyéket (ringszel) a Maitreya-project keretében a világ miden táján bemutatták, ezt néztem meg Budapesten. Később A.K. Coomaraswamy Hinduizmus és buddhizmus című munkájából kiderült, hogy ugyanazt álmodtam meg, mint amikor Buddha a tűzpapokat legyőzte és követőivé tette. Én eddigi életem során mindig úgy éreztem, hogy soha nem veszítettem el senkit sem, más energia formában hő és napfény  vagy a természet tökéletessége révén mindig találkozok azzal a világgal, amelyik nem az emberi nyelven, de végül is kommunikál velünk és halk de észrevétlen szeretetét és gondviselését egyre inkább értetlenül bár de elfogadom. Életem egyik leghosszabb jósálmából már így utólag könnyű dolgom volt a szálakat összekötni. Olyan sötét helyen jártam akkor, hogy "vérzett a fény" és szembesülnöm kellett azzal, hogy láttam azt a bizonyos összezsugorodó lélekmadarat is és egy lánglobot az ajtófélfán. Ezek biztos és később beigazolódott nagyon rossz előjelek voltak. A metamorfózis rémisztő és misztikus, görög mitológiákat idéző látomása volt ez. Ez a sorsszövedék éppoly valóságos erőzónákkal rendelkezik, mint bármely autentikus és működő valóságmodell, él az emberiség kollektív tudattalanjában és nem marad hatókörén kívül a modern jelen sem. Egy teljesen új és pozitív előjel volt ezen értelmezés szerint az a bagoly, amelyik a TIK-et látogatta meg Szegeden, még korábban, amikor Pallas Athéné volt a téma az Auditórium Maximumban, akkor is láttam évekkel ezelőtt, egyik ősét az ablakban. Pont egy dolgozatom volt a témában a szabályozott háború és a marsi háború közötti reláción merengtem, Pelopsz történetéből kiindulva. Pelopsz kocsiversenye egyben előzménye az olimpiai játékoknak is. Ezért a szabályozott háború, és a sport között lineáris a kapcsolat. Ezt persze bele kellett illeszteni Bachofen günaikokratikus-matriarchátus elméletébe is. Ha valami, akkor a klasszika-filológia hatalmas információ mennyisége és emellett pedig archaikus nyelvekkel való élő kapcsolata és a régészet, művészettörténet és vallástudomány határterületén már önmagában véve is felér egy misztériummal. Persze nyilvánvalóan, amikor én a misztérium keresésben, egyfajta tudatállapotban éltem, egyáltalán nem éreztem hibának, hogy a tárgy amivel foglalkozok egyáltalán nem kerül objektív és tudományos távolságba. Ez sajnos azzal járt, hogy tudományos dolgozati nyelvezet helyett, a könnyen jövő és hamar cáfolható felszínes hipotézisek jöttek. Ezzel sem volt baj, hiszen Freud például zseniálisan tudott hipotéziseket felvetni akár a vallás kialakulásának magyarázatával kapcsolatban is. Természetesen én nem gondoltam, hogy Freud redukcionista lett volna, inkább azok voltak azok, akik azt állították, hogy Freud az. Freud valláselgondolásai szerintem inkább hasonlóan az én világlátásomhoz, jelképek. Nem közvetlenül a valóságra reflektáló, objektív elméletek, hanem egyfajta összefüggésekből eredendő fenomenológiai utalások és megértések asszociációi formájában való közlés. Persze, felületes szemlélőnek ez redukcionizmus, de ha a jelképek nyelvén Freud szellemi potenciál, és ezért elkerülhetetlen nem a hatása alá kerülni, tehát és hiszen katalizátor.
A próba és a beavatás az emberi sorsban elkerülhetetlen, amíg az ember újra és újra elérni életének ezen pontjait, akkor addig is a tiszta lelkiismerettel létezni az elsődleges és leginkább éltető elem és irányadó az életünkben. Természetesen van egy ellenerő is, a bűn világa. Mint sokszor leírtam, a bűn ontológiai kategória. Azért mert összefüggésben van a lehetőségek alakulásával. Itt van például a börtön, elveszi a bűnelkövetők szabadságát. Ezt a lehetőségi veszteséget egyfajta edzés mániával vagyis egy másik irányban történő kompenzációval próbálják kiegyenlíteni. Mint korábban kifejtettem és a számkhya filozófiája is tartalmazza Arisztotelészen kívül, hogy az ősanyag alapvető állapota a potencialitás. Érdemes elgondolkodni ezen, hogy egyes tudattágító növények képesek bizonyos tulajdonságainkat is végteleníteni. Az (én) a végtelen lehetőségek birodalmában elbizonytalanodik, mert korlátolt létező és félni kezd. A bűn pedig egy kifordított tudatmódosító is lehetne, hiszen nem ad semmit, de annál többet elvesz az emberektől. Eljutottam odáig, hogy ez a post, most a megtisztulásról fog szólni. A jóga erre különös energiákat mozgósít, a fizikai és külső megtisztulásra, én a sós vízre esküszöm, meg természetesen arra is, hogy megfelelő távolságot tartsunk, ha lehet a tömegcivilizációban másoktól. Ha valaki erőt akar gyűjteni, akkor ilyen szempontból redukálnia kell az emberekkel való érintkezését, a minimálisra. A másik tisztaság pedig az ontológiai, a bűnök és egyéb kártékony mérgek elkerülése. Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle magasabbrendű éterikus tisztaság tulajdonosai leszünk, ez azért fontos, hogy a gondolataink is megtisztuljanak. A másik ilyen hatásos tanítás Jézusé, a test a lélek temploma. Ez nem vallásos rajongást jelent, vagy a materializmus kultuszát, hanem azt, hogy bizonyos tekintetben tiszteletben tartjuk a templomot, tisztán nem azért mert üdvöt remélünk bárkitől is, hanem mert ez a legcélszerűbb és legalapvetőbb út, a felismerésekből nyílik meg előttünk. Persze van a másik irány is, az alászállás, amennyire az ember végletekig polarizált lény, nem indulhat el egy irányba, hogy ne keletkezne körülötte ellenerő. További kérdés, hogy fellépni célszerű-e az ellenerő ellen, vagy engedni, hogy az ellenerő hasson rá, elmondhassa mit akar és miért jött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése