Lassan eltelik egy hónap, és nincs kényszerem már arra, hogy a naptáramból kiikszeljem az eltelt napokat. Ez a szabadság persze illúzió. Hallotok majd háborúkról, válságokról és főként elsőfokú tárgyalásról. Aminek eredményeképp eldől, hogy életben hagy az állam vagy eltemet, ha eltemet.
Mindenesetre a három hónap alatt, találtam egy kis mennyországot a pokol kellős közepén. Ezért
szeretném megköszönni azt, hogy létezett valamikor egy 510/es zárka a Gyorskocsi utcában, ahol az előzetes elviselhető volt. Álláspontom semmiféle re és -átszocializáció eredménye, a rosszat nem látom jónak és fordítva sem. Abból ítélek, amit tapasztaltam. Sokat jegyzeteltem ezen két hónap alatt, edzettem is, de a legfőbb az, hogy megváltozott a véleményem arról, hogy a szabadságvesztés elfogadható lenne mint büntetési forma a 21.században. Mert semmiképpen sem az. Vallom azt, hogy kisebb bűneseteknél elegendő az a középkorinak tartott rendkívül barbár módszer, hogy valakit megkorbácsolnak. Például az elmaradott Iránban, ez dívik. Csak a felvilágosult Európában nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése