Ágy, asztal, bölcső, néhány régi szék minden szobában mindenféle holmi róluk szeretnék felsóhajtva szólni, kik szolgálják az ember életét.
Ó, feledésben drága társaim! Nem tűnnek fel sem, mivel köztük élünk ünneplőn róluk keveset beszélünk versemben is ütött-kopott a rím.
Alázatosak nincs szenvedélyük, egy pillanatra hajolj föléjük.
A ház megvéd és megaláz. Elföd előled szelet, zivatart, cserébe érte fogva tart. Mig fiatal vagy, fáj e rabság és túl drága az ár, de később, hogy közeleg az aggság, egyre jobb, hogy jól bezár. Meglátod, mire betelt az idő : a sír gőgös elődje ő.
Az asztal verejtékkel és kenyérrel marasztal. Úgy állsz vele és ő veled, mint komoly tárgyaló felek. Amennyit elvesz, annyit ad: munkádat és jutalmadat.
A szék szegényke, szerteszét található. Ahol lehet, segít, lohol. Szolgálatkész, mint egy szolga, mindig van valami dolga. A sorsa rossz és fénytelen, szinte szégyelni kénytelen. Úgy szánd őt, mint mostohafiut: neki mindenből csak az alja jut.
Az ágy párnája, leple lágy, még akkor is, ha oldalad kő nyomja, rongyos szűr alatt. Ölében tenger ringat és megtalál az élet három nagy igézete : szerelem, álom és halál.
A bölcső . . a legbölcsebb bölcs ő. Nap süt, vagy felhő gomolyog, csak hallgat és csak mosolyog. Örök derűje az a hit, hogy mégis mindig megtelik. ha rügyben erdőt rejt az ág: őbenne él, ring a világ.
A toll. Ha szolgálod, nem nyughatol. Ébrenlét, álom egy neki, mindig az írást sürgeti, papírod vérben fürdeti. Egykor egy ősöd vette fel, - szálló madár ejtette el; s ha írsz, hajolsz betű felett, árnyéka most is ott lebeg.
Apor Elemér:
VálaszTörlésA MINDENNAPI DOLGOK VERSEI
Ágy, asztal, bölcső, néhány régi szék
minden szobában mindenféle holmi
róluk szeretnék felsóhajtva szólni,
kik szolgálják az ember életét.
Ó, feledésben drága társaim!
Nem tűnnek fel sem, mivel köztük élünk
ünneplőn róluk keveset beszélünk
versemben is ütött-kopott a rím.
Alázatosak nincs szenvedélyük,
egy pillanatra hajolj föléjük.
A ház
megvéd és megaláz.
Elföd előled szelet, zivatart,
cserébe érte fogva tart.
Mig fiatal vagy, fáj e rabság
és túl drága az ár,
de később, hogy közeleg az aggság,
egyre jobb, hogy jól bezár.
Meglátod, mire betelt az idő :
a sír gőgös elődje ő.
Az asztal
verejtékkel és kenyérrel marasztal.
Úgy állsz vele és ő veled,
mint komoly tárgyaló felek.
Amennyit elvesz, annyit ad:
munkádat és jutalmadat.
A szék
szegényke, szerteszét
található. Ahol
lehet, segít, lohol.
Szolgálatkész, mint egy szolga,
mindig van valami dolga.
A sorsa rossz és fénytelen,
szinte szégyelni kénytelen.
Úgy szánd őt, mint mostohafiut:
neki mindenből csak az alja jut.
Az ágy
párnája, leple lágy,
még akkor is, ha oldalad
kő nyomja, rongyos szűr alatt.
Ölében tenger ringat
és megtalál
az élet három nagy igézete :
szerelem, álom és halál.
A bölcső . .
a legbölcsebb bölcs ő.
Nap süt, vagy felhő gomolyog,
csak hallgat és csak mosolyog.
Örök derűje az a hit,
hogy mégis mindig megtelik.
ha rügyben erdőt rejt az ág:
őbenne él, ring a világ.
A toll.
Ha szolgálod, nem nyughatol.
Ébrenlét, álom egy neki,
mindig az írást sürgeti,
papírod vérben fürdeti.
Egykor egy ősöd vette fel, -
szálló madár ejtette el;
s ha írsz, hajolsz betű felett,
árnyéka most is ott lebeg.