KÁVÉSZÜNET │►│

VERS MINDENKINEK - APOR ELEMÉR

 

CSORBA SIMON LÁSZLÓ - A LABIRINTUSRÓL (GONDOLATNAPLÓ)

Hamvas Béla értelmezésében a labirintus az "irreális absztrakciók közötti bolyongásról" és a "lét negatívumáról tanúskodik". 

A labirintus: "ősi, egyetemes, archetipikus szimbólum. A profánból a szentbe, a világközéphez vezető út... Az antik görög és római házak mozaikjain lévő labirintusok védelmi funkciót láttak el, az ellenséges hatalmakat és a gonosz szellemeket tartották távol (Szimbólumtár)

   Nekem a hideg vízzel, mint edzésmódszerrel és ami téma: a hideg Dunával való első találkozásom valamikor régen, egy szebb dimenzióban történt jóval a mai aktuálpolitikai eseményeket megelőző években. Csorba Simon László

ultramaratonistával és művészetterapeutával vágtunk neki a kíméletlen és számomra őrültségnek tűnő távnak, ez az OPNI-ban kitervelt expedíció a hely szellemének így teljes mértékében megfelelt és aminek végpontja Szentendre volt mint cél. Az expedíciót egy versenybiciklinek álcázott parasztbicikli segédletével hajtottuk végre. Nagyjából úgy kell elképzelni a szent járművet, hogy egy fecske versenykormánya volt rászerelve a kerékpárra, valamint mivel sokszor megfordulhatott előző inkarnációja során valahol ez a bicikli egy vidéki késdobáló kocsma és egy békés elmeotthon között: így a falusi triatlonok miatt már igen lejárt a pedálja, ezért egy nem szokványos javítás egy történelmi pedálrögzítés is történt a nagy út előtt, egyszerűen apám mint feltaláló és ezermester összehegesztette a pedált - stabil megoldásnak tűnt, hiszen korábban ugyanezen akkor még nem megerősített szerkezettel az OPNI-ból gurultam le jelentős szakaszon a Moszkva térig fék nélkül, úgy lobogtam-robogtam lejtmenetben az úton, mint egy friss OPNI-s zárójelentés. 

Ez a poszt Csorba Simon László emlékének, a mesternek szól, ez egy maratoni szövegfutás, az ő tiszteletére. Az OPNI-ban, ahogy végetért a fociidőszak és megnyertük a kívülállóknak csak Őrület FC focikupa-döntőjét 4-1 arányban, és otthon tartottuk a 4 évente megrendezett spartakiádon a bajnoki serleget és amit az OPNI FC focicsapatának szerénység nélkül Messijeként abszolváltam. Később idegenben is begyűjtöttünk egy harmadik helyezést a Ferencvárosi TC centenáriumi kupán, ahol igazán nem ment a játék a hepe-hupás füves talajon, bár az első helyezett csapat ellen azért egyszer mégis összeszedtem magamat és végigcseleztem a pályát és csak felvágni tudtak.

Az OPNI-s focinak sajnos akkoriban vége is lett, de elkezdődött egy másik életidőszak, aminek központi személye a híres ultramaratonista futvafestő Csorba Simon László lett. Később a Horánszky utcában többször összetalálkoztunk az OPNI-s időszak után, bár általában a futóknál megfigyeltem egyfajta állandó sietséget, mintha nem tudnák abbahagyni a futást, kocogást  egy percre sem; a futás dimenziójából a kommunikáció átvesz automatizmusokat. Az egyik ilyen a sietség, érthető, ha valaki életének több mint felét futással tölti, az bizonyos tekintetben nem szólítható úgy meg mint egy átlagember, számunkra sietősnek tűnik, mert talán az is a habitusa, ez akkor oldódik, ha közös edzés-futás alakul ki. Ilyen terápiára jártak külsősök is hozzá, de a Valentin Ház páciensei is.

Csorba Simon László azt vallotta a hosszútávfutásról és az extra távú futásokról is, hogy azok az ember gyógyulását szolgálják és a betegségekből par excellence ki kell lábalni.

A pácienseivel - mivel én nem voltam belsős OPNI-s - általában a legnagyobb megrökönyödésemre a Apáthy-szikláig kocogtak föl, majd kis pihenő után, ahol a szakadék közelében Tai-Chi edzéseket vezényelt le - ezt ma már átértékelve "terápiás bátorságnak" gondolom, egy olyan gyógyító jelképnek, ami a mélység közvetlen hatása alatt és miatt - "a félelmetes uralása" akár egy bonyolultabb Tai-Chi mozgássor végrehajtásakor is.

pl. a "Fogd meg a majmot és vidd föl a hegyekbe" gyakorlatoknál. *Ez részemről most csak gyakorlat-parafrázis, amit a Tai-Chi gyakorlatok elnevezési stilusában fogalmaztam meg, mielőtt bárki rákeresne a google-val.

A gyógyítótevékenység, amit mivel bár a mesterről nem tudok ilyen információról, de én származásom szerint - mivel az én apám fogakkal született erre predesztinált sámánutódként egyértelműen a sámánikus gyógyítás szemléleti szűrjén keresztül értelmeztem Csorba Simon gyógyító tevékenységét is, szakrális mozzanat volt az is, hogy a betegek minden ilyen hegyre fölfutás és tajcsi gyakorlatozás után egy kőhalomhoz mentek, amit maguk emeltek. Itt elmondták közösen Szent Ferenc fohászát, a kövek tképp egy-egy nehezebb darabjait jelképezték a saját betegségüknek, és amikor ezen kövek súlyától szabadultak, azzal mintegy mágikusan is megkönnyebbültek és egy közösségi szakrális gyógyító és ima térbe helyezték azt át.

A köveknek az OPNI bezárása után is lett utóélete, egy hegyi punkokból álló illuminált punk-csoport vette át a szakralizált gyógyító terület felett az irányítást, amikor rákérdeztem itt van e még a kőrakás, az egyik hegyi punk azt válaszolta, hogy "ő maga az személyesen".

A Hogyan című könyvét Csorba Simon akkép dedikálta nekem  hogy "Jó mestervárást". Bár igazából én ezen életszakasznak akkoriban és utóbb is őt tartottam a legfőbb tanítónak, a mesternek, pl a sírsászana szabályos elsajátítását is tőle tanultam meg és ebből alakult ki az a jóga-átértelmező később vallástudományos gondolkodás részemről, hogy alapvetően a jóga harci, tehát ksatrya-gyakorlatokból áll. A sírsászana pedig olyan szinten megerősítheti a fejtetői csontozatot, hogy ez a megállapításom ennyi távlatából is evidencia.

    A Csorba-storihoz és tanításaihoz tartozik az a hagyomány is, ha valaki elhunyt az ismerősei köréből, Csorba Simon az ő emlékükre is futott - rendkívül jó tulajdonságai közé tartozott az is, hogy a jelenlétében ott nemlévő személyről senki nem folytathatott diskurzust, de nem is említhette, ezen emberekre azonnal és erélyesen rászólt. Úgy gondolom ez is a lélekgyógyító tevékenységének része volt, hogy egy teljesen elterjedt és rossz, és valóban akár megbetegítő energiákat elszabadító hitvány szokással leszámoljon. Művészetterapeutaként a focit viszont nem kedvelte, mivel úgy látta: az nem emeli föl az embert, hanem a sok szabálytalanság és sportszerűtlenség miatt inkább szétzilálja a személyiséget és alantasabb ösztönöknek ad teret. Nagy festőművészeti álma volt annak a megvalósítása, hogy a páciensei körében a kínai asztrológiai jegyeket a Látó-hegy és Apáthy-szikla környékén felfesse, ebből alkotásként egyedül a nyúl valósult meg, egy vörös nyulat festett rá a sziklára, tőlem egy nagyobb, a páciensi körével közösen alkotott festményre egy vörös kakas sziluettjét kérte.

Csorba Simon László: A látó-hegyi nyúl

A Horánszky utca nekem két-három Csorba-emléket mindenképpen őriz. Egy rendkívül hideg téli hajnalon találkoztam össze vele, az én fejemen egy

dérlepte usánka volt és alaposan fel voltam öltözve a hideg ellen, mire a mester megkérdezte: 

- hogy, végül is mi a bánatot csinálok én

itt mínusz valahány fokban hajnalok-hajnalán? 

amire azt válaszoltam: 

- hogy várom, hogy a barátnőm józan esze végre megjöjjön.

A mester úgy felelt:

- A te józan eszednek kéne megjönnie. 

 

" Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni. Adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt amit lehet és adj bölcseséget, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." 

/Assisi Szent Ferenc imája/

Szent Ferenc és a gubbiói farkas című festménye a későbbiekben is meditációs objektumom lett, hiszen az a Passage-ház Horánszky utca felőli részén évekig a kis gyorsétterem vagy falatozó helyiségének falát díszítette. mindig megcsodáltam ezt a nagyszerű jelenetet és alkotást, ahogyan Szent Ferenc próbálja a farkast lebeszélni az agresszióról és mivel alapvetően a jainizmus állt legközelebb hozzám India nagy vallásai közül így az ember és az élőlények viszonya, valamint erőállatok és védőállatok tematika egyértelmű sámánikus gondolatinspiráció és meditatív személet is egyben, amely jelentést mindez hordoz.

Csorba Simon egyik fő és gyógyító-terapeuta nagy gondolata a Hogyanban is erősen jelen van, "az igazi gyógyító az sebzett"

Ami a fentebb taglalt OPNI-szentendrei expedíciónkat illeti korábbi posztjaim témájaként is, egy sikeres, de nem könnyű expedíció volt, felváltva kerékpárral és futva tettük meg a távot, a táv végén pedig belevetettük magunkat az októberi Dunába. Jómagam egy pillanatra a hidegtől megbénultam, úgy éreztem nem tudok már a felszínre fölbukkanni, de a dermedtség, amiben tehetetlen falevélként sodródtam hamar elmúlt és ahogy felbukkantam a víz alól - Csorba Simon lelkesen kiáltott felém jó 50 méterről, hogy :

"Roland, a természet fia vagy!"

Úgy gondolom és érzem is, hogy ez nem valami üres kijelentés volt a részéről, hanem egy irányvonal, egy beavatás, egy új attribútum-név és egy új ember születése.

NEMESMEDVES - T34-es TANK - FELSZABADULÁSI EMLÉKMŰ