2022. október 18., kedd

ORIENT EXPRESSZ - MILYEN VOLT INDIA A 70-ES ÉVEKBEN?



1 megjegyzés:

  1. Manapság elég ritkán veszek könyvet, ennek egyik oka a fiatalkori lendületesség és lelkesedés hiánya, de az is, hogy a saját gyűjteményemmel valahol elégedett vagyok és mivel 400 év is kevés lenne az áttanulmányozásukhoz és másrészt meg kiszorítanának az életteremből, ezért a könyvpiacon óvatosan és körültekintően járok. Ettől függetlenül Buda és Pest közötti ingázásaim során azért a Déli pályaudvar környékén és annak budai akciórádiuszában található leginkább ketttő, nagyon ritkán három antikváriumot mindig rossz szokásom volt szemügyre vételezni, (régebben még az Alagútnál lévő könyvtárban is megfordultam), főleg az olcsó kirakodós rész a cél, például kiváló állapotban Moldova György Kádár Jánosról írott kétkötetes könyvét is így szereztem meg potom 600 forintért, de Gyurcsány Ferenc szintén szinte olvasatlan, lapozatlan "önéletrajzi" könyvét is hasonló körülmények között vásároltam meg párszáz forintért, természetesen azóta is állandó lesben állok a Rózsadomb környékén, hogy dedikáltassam. Azt szokták mondani, ha egy politikus könyve antikváriumba kerül, az feltétlenül rossz ómen a politikus politikai karrierjének közeli és annak távolabbi jövőjére nézve. Persze nincs jövő, csak múlt. Most hogy ezt az összefüggésrendszert feltártam és leírtam, már látom is lelki szemeim előtt a katonás sorokba rendezett eligazításon a Vadhajtások és Bayer szervezte terepmintás egyenruhában a Fidesz-könyvkommandókat, amint felvásárolják PestBuda összes antikváriumában az összes Orbán- Bayer Zsólt- Kövér- és Fidesz-témájú könyvet. Az utóbbi évtizedben a közkönyvtárakban történt nagy leselejtezések időszaka (ami nem volt ideológiamentes) leginkább a régi rendszer könyveit érintette, így jutottam hozzá az Alagút közelében lévő Krisztina krt-i közkönyvtárban jópár éve a Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája című nagyszerű szöveggyűjteményhez, elég masszív, szinte golyóálló könyvtári újrakötésben. Nem akarok kötekedni, de sok helyen manapság valami különös frusztrációtól vezérelve csak "magyarországi"-nak szokták leminősíteni a Magyar Tanácsköztársaságot, mintha az nemzetidegen államforma lett volna - nem kell messzire menni a kérdésben, hogy aktuáltörténelmi példával éljek, hiszen a donyecki szakadárok zászlaja nem más, mint az 1918-as Donyeck-Krivoj Rog Tanácsköztársaság trikolórja (forrás: WikipédiA). Ami India függetlenségi stratégiáját illeti, egyik taktikájuk az volt, hogy több helyen - leginkább oktatási kérdések köre szvsz - szándékosan engedtek a gyarmatosítóknak, így ez, hogy a ló túloldalára átestek ebben a kérdésben (kétségtelenül szándékosan) a tradicionális alapú társadalomban közfelháborodást és ellenállást ébresztett föl, mert a gyarmatosítás olyan szférákat ért el, amelyek addig javarészt intaktak voltak attól. Annak a könyvnek amit megvásároltam, az volt a specialitása vagy sajátossága, hogy egy egér valamikor igen jót lakmározhatott a könyv fényképes védőborítójából, így került az az olcsó kategóriába és mivel én a güzüegér és más egérfajok hobbistájának hírében állok, nem is tehettem másként, mint kifizettem érte azt a 300 forintot. Gondoltam is, nem lehet az olyan rossz könyv India tématikában, ha még egy egér is így rástartolt, ráadásul a könyv többi része ép maradt, ami akár az egér könyvek iránti tiszteletéből fakadt. Az meg, hogy Ganésha védőállata a patkány és a kispatkány is (mármint az egér) már nyilván determinálta, hogy azt a könyvet meg kell vásárolnom.

    VálaszTörlés