Közhely, hogy a tárgyaknak is van saját története - sokszor váltanak tulajdonost, öröklődnek és egy bizonyos idő után, bár nem tudjuk meghatározni ennek a pontos időpontját, a tárgyaknak lelkük is lesz. Egyes tárgyak a tárgykörforgásból letérve az adott ellipszis pályájukról végleg szemétkukákban landolnak. Ez a tárgyak súlytalansági állapota. A tárgyak szeretete: egyfajta emberi érzésből álló gravitáció. Ez pedig a tárgyak súlya. A hajléktalanok személyes tárgyainak megsemmisítésének történelmi korszakába léptünk pár napja, ezért időszerű és lényeges kérdés a személyes tárgyak kérdésének megvitatása. A sivatagi anakhóréták bizonyára nem birtokoltak sok tárgyat, sokuknak talán csak egy botja volt az össz tulajdona, meg egy kunyhó, őket még nem lakoltatták ki tömegesen, hogy közterületen nem lehet életvitelszerűen tartózkodniuk és jogvédő szervezetek sem szerveződtek a védelmükre. A legenda szerint viszont Remete Szent Pál a nílusi krokodilokat használta kompnak. Tehát krokodilon még lehetett akár vízisíelni is, azt nem tiltotta az alkotmány. Bizonyára ezek a legendák képletesek, vagy a mai ember, nem hisz a régi ember természet- és emberfeletti képességeiben, ezért azt mondja magának leegyszerűsített freudizmussal megnyugtatásul, hogy a krokodil az ösztönén szimbóluma, amit a remetének le kell győznie. A hajléktalanok tulajdonában lévő személyes tárgyakat tehát mostantól akár meg is semmisíthetik. Olvastam olyan negatív hipotéziseket, elgondolásokat is, hogy azok a megsemmisítendő személyes tárgyak amúgy is teljesen értéktelenek, koszosak és csak egy eszement őrült tulajdonítana nekik fontosságot. Én sajnos eszement őrült vagyok, ezért ezzel a blogbejegyzéssel pont a megsemmisítés előtt álló értékes tárgyaknak állítok emléket. Itt van ez a cicis öngyújtó, már 2006-ban is a tulajdonomban volt, akkoriban vásároltam Zuglóban egy nagyszerű hajléktalan árustól, aki a 70-es troli végállomásánál rendszeresen árusított. Régebben itt mindig volt egy kis speciális kukabuvár piacuk, árultak itt mindent a pokrócokon, húsvéti műanyag nyulat, szokol rádiót, ABBA és Boney M. műsoros magnókazettákat, betlehemet, de sajnos a rendszerváltáskor forgalmazott nyugati bomlásterméket is: NSZK pornófilmeket VHS-en na meg „Árultam forgót, kenyeret és könyvet”, hogy immár kész legyen a levéltár. Nem lennék meglepve, ha kiderülne: a willendorfi vénusz is egykor öngyújtóként funkcionált, mi sem volna egyértelműbb és természetesebb. Sajnos az öngyújtó azóta elromlott, beleejtettem a kádvízbe - a bugyija vizes lett és sajnos már nem világít vagy vibrál a kis integrált ledes áramkör sem, pedig 2006-ban a Szent Gellért-szoborra másztam fel és onnan világítottam le a Ferenciek téri oszlatáshoz a Gellért-hegy alatt felsorakozó és buszokkal odaszállított rendőrosztagoknak. Mondhatni történelmet írtam vele és a történelemkönyvek egyszer majd talán megemlékeznek erről is. Megpróbáltam azért egy gif fájlban valamennyit ebből a hatásmechanizmusból rekonstruálni, a ciciből kitörő lángcsóvát pedig mindenki próbálja meg odaképzelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése