 | |
| EDUARDO GALEANO fotó: anticapitalistes.net |
(Részlet a Latin-Amerika nyitott erei című könyvből)
Latin-Amerika lakosságának növekedése semmilyen más földrészhez nem fogható; lakosainak száma fél
évszázad alatt megháromszorozódott. Minden percben meghal egy gyermek éhség vagy betegség követ-
keztében, a kétezredik évben azonban így is 650 millió latin-amerikai lesz, fele tizenöt éven aluli: való- ságos időzített bomba. A jelenleg élő 280 millió latin-amerikai közül 50 millió a munkanélküli illetve alkalmi
munkás, az analfabéták száma megközelítőleg 180 millió; a lakosság fele egészségtelen lakóhelyekbe zsúfoltan él. Latin-Amerika három legnagyobb piaca (Argentína, Brazília, Mexikó) együttesen sem érik el Franciaország vagy Nyugat-Németország fogyasztói kapacitását, bár három nagyságunk együttes lakos-
sága messze fölülmúlja bármelyik európai országét. Latin-Amerika ma saját lakosainak számára keve- sebb élelmiszert termel, mint a második világháború előtt, egy főre eső exportja pedig háromszor keve-
sebb, állandó árak mellett, mint amekkora az 1929-es világgazdasági válság előtt volt. Szelvényvagdosó burzsoáziánknak, amely eladta lelkét a Sátánnak olyan pénzért, amely Faustot megszégyenítette volna, és külföldi gazdái szempontjából e rendszer persze rendkívül ésszerű. Mindenki más számára azonban annyira irracionális, hogy minél jobban fejlődik, egyenlőtlenségei, feszültségei és égető ellentmondásai annál erősebbek lesznek. Még az iparosítás is, melyet megkésve és idegen érdekek szerint hajtottak végre, s amely békésen megfér a latifundiumok és az egyenlőtlenségi struktúrák mellett, még az iparosítás is a munkanélküliséget növeli, ahelyett, hogy segítene felszámolni azt; egyre terjed a szegénység, a gazd- agság pedig koncentrálódik ezen a földrészen, melyen napról-napra sokszorozódva, oly sok kéz hever ölben, munka nélkül: São Paulóban, Buenos Airesben, a fejlődés privilegizált pólusain újabb és újabb gyárakat nyitnak meg, munkáskézre viszont egyre kevesebb szükség van. A rendszer nem számolt előre ezzel a kis malőrrel: az ember fölöslegessé válik. És az ember újratermelődik. A szerelem lelkesen és előkalkulációk nélkül újabb egyedeket teremt. Mind több és több ember kerül útszélre, nincs munka a földeken, sem a városokban, ahol a gép az úr: a rendszer embereket okád. Az amerikai misszionáriusok fogamzásgátló tablettákat, C-filmeket, pesszáriumokat, óvszereket és jelölt almanachokat vetnek, de gyermekeket aratnak ; a latin-amerikai gyermekek pedig egyre csak születnek, visszakövetelve természe- tes jogukat, hogy helyük legyen a nap alatt ezen a gyönyörű földön, mely mindannyiunknak nyújtani tudná mindazt, amit most szinte mind nélkülöznek.
1968 novemberének elején Richard Nixon fennhangon beismerte, hogy a Szövetség a Haladásért fennállásának 8. évébe lépett, s az alultápláltság és az élelmiszerhiány Latin-Amerikában mégis súlyos-bodott. Néhány hónappal ezelőtt, áprilisban George W. Ball ezt írta a Life-ban:
A legszegényebb nemzetek elégedetlensége még nem fenyegeti a világot megsemmisüléssel, legalább is az elkövetkező évtizedekben még nem. Bármily szégyenletes is, de tény, hogy generációk hosszú során át a világ egyharmada gazdagon, kétharmada pedig szegényen élt. S bármily igazságtalan, a szegény országok csak korlátozott hatalommal rendelkeznek.
Ball vezette az Egyesült Államok küldöttségét az első genfi Kereskedelmi és Fejlődési Konferencián (UNCTAD), és kilencet leszavazott azok közül az alapvelvek közül, amelyeket az értekezlet a gyengén fejlett országoknak a nemzetközi kereskedelemben elfoglalt előnytelen helyzetén enyhítendő elfogadott. A nyomor végezte pusztítás Latin-Amerikában titokban megy végbe; hangtalanul, csendben, minden feltűnés nélkül három hirosimai bomba robban fel évente ezekben az országokban, akik megszokták, hogy összeszorított fogakkal szenvedjenek. Ez a szisztematikus erőszak, amely csöppet sem a látszat, hanem nagyon is a valóság, egyre nagyobb méreteket ölt: bűntettei nem a bűnügyi krónikákban, hanem a FAO[1.] statisztikáiban jelennek meg. Ball azt mondja, hogy egyelőre mindez még büntetlenül lehetséges, hiszen a szegények nem robbanthatják ki a harmadik világháborút, az Imperium azonban aggódik : mivel képtelen megsokszorozni a kenyerek számát, minden lehetőt megtesz a kenyérpusztítók számának csökkentése érdekében.
„Harcolsz a szegénység ellen? Ölj meg egy koldust !”
pingálta a sátáni humor valamelyik ismeretlen tanítómestere egy La Paz-i ház falára. Mert mi egyebet propagálnak Malthus örökösei, mint hogy meg kell ölni minden leendő koldust, mielőtt még megszületik ? Robert McNamara, a Világbank elnöke, aki régebben a Ford elnöke és nemzetvédelmi államtitkár volt, azt állítja, hogy a demográfiai robbanás a haladás legnagyobb fékezője Latin-Amerikában, majd beje- lenti, hogy a Világbank prioritást fog adni a hitelkiutalásokban azoknak az országoknak, amelyek terveket dolgoztak ki a születésszabályozásra. Mc Namara sajnálkozva állapítja meg, hogy a szegény emberek 25%-kal kevesebbet gondolkoznak, a Világbank technokratái pedig zümmögtetni kezdik a számí-tógépeket, és nyakatekert fejtőröket gyártanak a meg nem születés előnyeiről: „Ha egy fejlődő ország, amelynek egy főre eső évi átlagjövedelme 150$ és 200$ között van, 25 év alatt 50%-kal redukálni tudja termékenységét, akkor annak egy főre eső évi átlagjövedelme 30 év múlva legalább 40%-kal magasabb lesz annál a szintnél, melyet ellenkező esetben ért volna el, 60 év múlva pedig eléri annak kétszeresét”, bizonygatja az intézmény egyik dokumentuma, Híressé vált Lyndon Johnson egyik mondása:
„Többet ér 5 dollárt befektetni a népszaporulat ellen,
mint százat kidobni a gazdaság fejlesztésére.”
Dwight Eisenhower pedig megjövendölte, hogy ha a Föld lakossága továbbra is ugyanebben az ütem-
ben nő, akkor nemcsak a forradalom veszélyének növekedésével kell számolni, hanem azzal is, hogy „az életszínvonal esését vonja maga után minden országban, beleértve a miénket is”.
Az Egyesült Államok határain belül nem gyötrik a demográfiai robbanás gondjai, de annál inkább aggódik a családtervezés sarkalatos pontjainak elterjesztéséért és bevezetéséért. Nemcsak a kormánynak, a Rockefeller és a Ford Alapítványnak is lidérces álmai vannak a harmadik világ felől özönlő gyermek-milliók sáskafelhőitől. S bár Platón és Arisztotelész a témát illetően jóval megelőzte Malthust és McNamara-t, mégis, ez a világméretű támadás korunkban nagyon is jól meghatározható szerepet tölt be: a jövedelem országok és társadalmi osztályok közötti nagyon egyenlőtlen elosztását hivatott igazolni, meg akarja győzni a népeket arról, hogy a szegénység a sok el nem vetélt gyermek következménye, és meg akarja torpedózni a tömegmozgalmak és lázadások egyre növekvő dühét. Délkelet-Ázsiában a
méhen kívüli alkalmatosságok, a bombák és a gépfegyverek versengenek egymással, hogy meggátolják Vietnam lakosságának növekedését. Latin-Amerikában higénikusabbnak és hatékonyabbnak ígérkezik az anyaméhben végezni a gerillákkal, mint a hegyekben vagy az utcákon. Különféle missziók nők ezreit sterilizálták Amazóniában, annak ellenére, hogy nincs ennél ritkábban lakott vidéke a világnak. A latin-amerikai országok többségében nincs fölös lakosság, ellenkezőleg: kevés az ember, Brazíliában 38-szor kevesebb ember él egy négyzetkilométeren, mint Belgiumban; Paraguayban 49-szer kevesebb, mint Angliában; Peruban 32-szer kevesebb, mint Japánban, Haitinek és El Salvadornak, Latin-Amerika e két emberi hangyabolyának népsűrűsége kisebb, mint Olaszországé. A felhozott ürügyek támadásnak minősülhetnek az értelem ellen; a valóságos indítékok fellobbantják a harag tüzét. A végeredmény: Bolívia, Brazília, Chile, Ecuador, Paraguay és Venezuela területének nem kevesebb mint felén egyáltalán nem lakik senki. Egy latin-amerikai ország népessége sem növekszik azonban olyan lassan, mint Uruguayé, az öregek országáé, és mégis épp Uruguay népét büntette olyan súlyos válság az utóbbi években, amelyhez talán még a pokol utolsó köre sem fogható. Uruguay kong az ürességtől, holott termékeny földjei elegendő táplálékkal szolgálhatnának a jelenlegi, annyi ínséget szenvedő lakosságnál nagyobb számú népesség számára.
forrás:
Eduardo Galeano: Latin-Amerika nyitott erei (Budapest, 1976. Magvető Könyvkiadó 11.-16.o.)
───────────
[1.] Food and Agricultural Organisation of the United Nations - az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése