SRÍ RÁMAKRISNA EVANGÉLIUMA

OM ASATOMA SAT GAMAYA (JAY&JAY) ♫

Sziddhik - Vallási kislexikon és fogalomtár

A sziddhik (páli nyelven: iddhik) rendkívüli képességek, amelyek a jóga gyakorlása révén érhetőek el. Általában nyolc sziddhit különböztetnek meg:
1. animá -a rendkívül kicsivé válás képessége
2. laghimá - a rendkívül könnyűvé válás képessége
3. mahimá - a rendkívül naggyá válás képessége (bármely tárgyat pl. a holdat megérintheti)
4. prápti - mindehová elérés
5. ísatá - az uralom tökélye
6. prákámja - az akarat szabadsága
7. ísitva (ísitritva) - parancsolás
8. vasítva - az elemek legyőzésének képessége
+ káma-avaszájítva - a vágy betöltésének képessége
+ garimá - a rendkívül nehézzé válás képessége (Bhódzsa Rádzsa mártandája a sziddhik közé sorolja)
+ Patanjali a jógik által megszerezhető sziddhik között említi az egyik testből a másik testbe való átmenet műveletét (III.38 cittasya para-sartira ávésah)
+ vízenjárás - „mint szilárd földön, úgy jár a vízen, el nem süllyedve”






Kapcsolódó oldalak:
K a g y l ó k ü r t  Misztikus képességek
Patanjali               Yoga-sutra (Kaczvinszky-fordítás)



Felhasznált irodalom és forrás:

Mircea Eliade: A jóga  (Európa Könyvkiadó,1996. Budapest)
116.o.
189.o.
218.o.

Sankara: A védanta filozófiája (Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1996)
61.o.
183-214.o.

Sass Brunner Erzsébet - Trimurti (1934)

Sass Brunner Erzsébet : Trimurti - Shiva (1934)  /forrás

Kapcsolódó oldalak:
Selvarajan Yesudian: A remete (1992) tartarossz.blog
Csontváry Kosztka Tivadar: Tavasznyílás Mosztárban (1903) tartarossz.blog
Gulácsy Lajos: Az ópiumszívó álma tartarossz.blog
Konsztantyin Fjodrovics Juon: Új bolygó tartarossz.blog

Nara-Náráyana (नर-नारायण)

Badhrinath, Nara-Narayana templom

Nara-Náráyana egy  hindu  istenség-pár. A Nara  jelentése ember, Náráyana  pedig Visnu (Krisna) négykarú, a Vaikuntha bolygókon  uralkodó formája. Mindegyik  forma  más-más  szimbólumot  tart : kagylókürtöt, buzogányt, lótuszvirágot és korongot. A Náráyana-formák  a sajátságos nevüket aszerint kapják, hogy milyen  sorrendben tartják kezükben  ezeket  a jelképes tárgyakat. Bár különféle neveket viselnek, mindegyik azonos Krisnával, állítja A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda.
   Visnu (Krisna) 10 fő inkarnációján kívül  sok más inkarnáció is létezik, az  egyik ilyen  inkarnáció volt a Nara-Náráyana inkarnáció. A legenda szerint e két bölcs risi Dharma és Ahimsza fia volt. Badrinathba (Bhadarikásramába) vonultak vissza vezekelni, hogy egy démont elpusztítsanak. Amikor Indra megpró- bálta letéríteni őket a vezeklés útjáról nimfák segítségével, Náráyana a saját combjából hívta életre Úrvasí nimfát, akinek a szépsége felülmúlta Indra összes nimfájának a szépségét is.
   Bizonyos értelmezésben a Bhagavad-Gítában Krisna személye megfelel Náráyana-nak  és Ardzsuna
pedig Nara-nak. Badrinathban található az egyik híres templomuk, hindu zarándokhely.




Kapcsolódó oldalak és forrás:
Vallási kislexikon és fogalomtár blog
Nara-Narayana WikipédiA
VISNU - Terebess Ázsia Lexikon

Tradicionális Hamvas Béla tanulmányok (2.rész)

तत् त्वं असि

A  Véda  Hamvas Béla  értelmezése  szerint  nem  mással, mint az  éberséggel  van  par  excellence kapcsolatban (HB-SS I. 30.o.). A Véda kifejezés általános fordítása és értelmezése szerint „tudás”-t jelent, Klaus K. Klostermaier leírja (BAH 28.o.), hogy a hinduk elképzelése a Védákról az, hogy egyrészt a Véda időtlen, másrészt pedig  a risik[0.] számára  nyilatkoztatott ki, hozzáteszi, hogy  az ortodox  gondolkodók is megerősítik  az általános vélekedést, miszerint  a személytelen és öröktől fogva létező  megtestesülése, a személyes törvényhozó felett álló egyetemes törvény, ebből a szempontból ez analógiája a Sankara nevé- hez fűződő advaita-védánta  istenfogalmának  és  modelljének, ezen  ortodox  iskola megkülönbözeti  az istenség antropomorfizáltnak tapasztalt, leírt formáját szagúna brahmanként, míg az efölötti személytelen formákat  nirgúna brahmanként  határozza  meg. A gúnák  az anyag/prakriti  minőségei (szattva-, tamó-, radzsasz-), olyankor, amikor a három minőség hármas-egyensúlyban van a szánkhya-yóga antropológiai-ontológiai nézetei szerint minőségük a megnyilvánulatlan (avyakta állapot / prakriti első, nyugalmi állapota). Hasonlóan a kvantum-elmélet (Molnár F. Árpád YouTube) alapján  a részecske  a szuperpoziciójában nem mérhető, tehát  kvázi  nem is létezik, csak  mint  omnipotens részecskét tételezzük, mivel  ti. ez az egyetlen egy tulajdonsága ismerszik föl mégis, akkor amikor a mérés által (nem a mérés miatt) kilép ebből a megnyilvánulatlanságából. A prakriti  (az anyag, a természet)  első állapotát  nevezi avyakta-állapotnak  a szánkhja, és mint korábban is említettem az ehhez a tudatállapothoz köthető mahávakya (nagy mondás/ szent szó) a jól ismert tat tvam aszi („ez vagy te is”).
    A Védákat (Rig-véda, Száma-véda, Yádjur-véda, Atharva-véda)  a  hindu  szent  iratok sruti (hallás-hallomás / legszentebb iratok / kinyilatkoztatás / ) legszentebb kategóriájába sorolják. A hindu  szent iratok másik   nagy   csoportja   a  szmriti (az  emlékezet  által  megőrzött),  ide  sorolják  a  Mahábhárata  és a Ramayána szent eposzokat is.
    Hamvas Béla sajátos, hinduizált értelmezését adja Szókratész Kritónhoz intézett  és híressé vált sza-
vainak (Platón: Phaidón), abban azonban Hamvas téved, hogy ennek általánosan elterjedt (félre) értelme- zése  csupán   „ Schopenhauerrel megfoltozott Szókratész ”   volna,  ugyanis  esetünkben  Friedrich Nietzsche által foltozott Szókratészről van szó, bár foltozásról szó sincs, hiszen Nietzsche, mint immora- lista mélységesen elvetette  és dekadensnek találta  mind  a  platóni idealizmust, mind pedig  Szókratész moralizáló  és bábáskodó filozófiáját, sőt mi több  elvetette  és vízfejűséghez  hasonlította  a diszkurzív ész vívmányait, mondván, hogy  nem következtetésekkel  kiokoskodva, hanem  ösztönösen lehet  az igazságot szinte kiszimatolva megtalálni. Hamvas továbbmegy tehát  az általános elértelmezésen, mint  oly  sokszor és nem fogadja el azt az általánosan elfogadott  vagy  divatosan önkényes nézetet, hogy  az „ áldozzatok kakast Aszklépiosznak ” invokáció  Szókratész részéről  a halála előtt, -  miután kiitta bürökpoharát  - azt jelentené, hogy az életet  a filozófus bármiféle betegségnek tekintette volna  és a halált pedig  az ebből való kigyógyulásnak, Hamvas elgondolása alapján  ez a kijelentés  kizárólag az éberséget (a lélek  túlvilági útját segítő pszükhopomposzt)  Aszklépiosz  állat-szimbólummal  megjelenített,  egyik  fő, segítő-attribútumát jelképezte. Ez az éberség, az általa  is sokszor megvizsgált  Tibeti Halottaskönyv, a  Bar-do Thos-grol könyvében is kulcsmomentum, tehát  nem más ez, mint  az átmeneti állapotokról megőrzött  általános  és ősi emberi tudás. Megfontolandó  a párhuzam, hogy  az incubatio-ban való  ősi gyógyítás  az epidauroszi Aszklépiosz-kultusznak is  eleven része volt, a szentélyhez  gyógyulásért zarándoklók  álmukban kaptak olykor  egészen fura üzenetet  vagy tanácsot, hogy mit kell tenniük  a gyógyulásuk érdekében. Az incubatio pogány  hagyományát  a  kereszténység  is megőrizte  Szent Kozma és Szent Damján  gyógyítószentek kultusza által. Aszklépiosz szent  állata  a kakas mellett  a kígyó volt, a rómaiak  a kultuszt  i.e. 293-ban a Sibylla könyvek[1.]  tanácsára honosították, a Tiberis szigetén emeltek neki  templomot (GT-ARVT 31.o.), ahová az Epidauroszi szentélyből hajón elhozott szent kígyója elúszott.
     Hamvas elgondolása szerint tehát  a kakas  itt nem mást jelent, mint az éberség erőinek a megjeleníté- sét, és segítségül hívását. Ez az  éberség  pedig  nem más, mint a hinduk, a legmagasabb emberi tudatál-lapotra vonatkozó tanítása, amit turiyam-nak neveznek. Ezt a legmagasabb, ember által elérhető tudatálla- potot Hamvas  helyesen szemlélteti, hogy  (HB-SS I. 33.o. és 39.o.)  az érzéki világhoz képest is ébredést jelent. Tehát az ébredés nem az álomból, hanem a világból történik.

A négy emberi tudatállapot:
1) az álomtalan mélyalvás (szusputi)             
2) az álom (szvapna)                                   
3) a hétköznapi éber tudat (dzságrita)           
4) éberség (turiyam)                                   

Az első három tudatállapot valójában alvás, hipnózis, nem más tehát mint AVIDJA, a végső tudatállapot azonban maga a VIDJA - állapítja meg Hamvas.


    „Az éber,  aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát. 
                    Buddha állandó jelzője: a tökéletesen felébredett.”
                                                                                       Hamvas Béla: Scientia Sacra I.


A görög mitológiai  elképzelésekben  az álom Hüpnosz és  a halál Thanatosz  ikertestvérek. Maguk a gyógyítók, (Szent Kozma és Szent Damján) akik tulajdonképpen a pogány Aszklépiosz krisztianizált formáját jelenítik meg  és szimbolizálják bizonyos értelemben  a magyar Szent Koronán, ők szintén ikertestvérek.[2.]

Aesculapius-templom / fotó forrása: Visiting the Galleria Borghese in Rome

Elgondolásom szerint Szókratész valóban nem tekintette betegségnek az életet, úgy vélem Hamvas ezt
nagyon is  jól látta, bár az  is  igaz  Friedrich Nietzsche  feltétlenül  a szókratészi dekadenciát  és  nem a szakrális  mozzanatot  és  párhuzamokat  látta  meg  az  Aszklépiosz-invokációban  ellenben  Hamvas Bélával. Említettem  már  fentebb, hogy Nietzsche számára  a kereszténység  és szimbólumai  pusztán a legalantasabb csandála jelképek, így nézete szerint a túlvilágtól való félelem és az azzal való riogatás, a zsidó-keresztény szekta-vámpirizmusa  és  sápkórja  döntötte romba  a  Római Birodalmat, ami egy nagyszerű, monumentális életigenlő világ alapjait rakta le már addigra, tehát Friedrich Nietzsche számára Szókratész a következtető  (diszkurzív) ész  aránytalansága  miatt  és Platón  mint idealista  is legalább annyira dekadens, mint a keresztények, így mindenképpen valamiféle torzulást látott a későbbi 19.századi, politikai-társadalmi-vallási  idealizmusban-ideológiákban  (szocializmus, anarchizmus,  kereszténység)  is.
    Visszatérve az eredeti témához, a mitológiai Aszklépiosz tehát  nem  kizárólag  a betegségek, hanem a halál  felett  is  rendelkezett  hatalommal, így  ebben  az értelmezésben sem  lehet  kizárólagosan az élet tagadásaként  értelmezni  Szókratész  Aszklépiosz-invokációját [3.].  Az  éberségnek  több tekintetben  is jelentősége van, éberségnek tekinthetjük a chitta-vritti-niródha-t Patanjali jóga-szútrájában és tanában, ahol az éberség vagy a tudatosság, a tudati-gondolati asszociáció láncok felszámolásának technikája, ami a folyamatos  belső-gondolkodás felszámolására, a  tudati  ok-okozat  megszüntetésére  irányul és  elkép- zelhetetlen  az éber tudatosság  (önfegyelme)  nélkül  megvalósítani. Tehát  ez  a jóga-technika  sem más, mint szabadulás az ébrenléti valóság hipnózis-szerű, vagy hipnotikus kötelékeitől. A jóga annyiban különbözik  a többi  hindu ortodox  darshanától, hogy tevőleges, a  felszabadulás  nem pusztán  egy  tudati tevékenységből adódó  megszabadító felismerés, hanem az ember fiziológiai állapotának a megváltoztatá- sára irányuló, fegyelmezett, cselekvő  és  lépésről-lépésre felépített  tudatbefolyásoló  módszertan. A yóga annyiban  különbözik  az ortodox szánkhya  által felállított soteriológiai, filozófiai antropológiától, hogy nem „ateista”, hanem tételezi Ísvarát, mint a legfőbb  már megszabadult, felébredt purusát, purusa-istenséget.
    Az éberség első jele - írja Hamvas az  „hogy az emberben homályos gyanú ébred, hogy az érzéki világ varázslat (máyá) Mé on, ahogy Platón mondja. Nemlétező”. Ezt  a gyanút  a metafizikai érintés fogalmi-metaforájával érzékelteti és fejezi ki. Hamvas szerint a folyamat következő lépése  vagy két fontos  állomása, az  individuális-én  álomképeinek  feloszlása.  Két  mahávakyát (nagy mondást, szent szót, szent mondatot) említ:
1) etad vai tat („ez nem más, mint az”)
2) tat tvam aszi („ez vagy te is”)

A tat tvam aszi (Szabó Lőrinc: Ez vagy te YouTube) jelentése pontosítva  vagy körülírva, te is az az ős- anyag vagy, abból nőttél ki, öltöttél alakot, mint minden más élő, abból a közös lehetőségi-létből származol. Vagyis minden megnyilvánult  a megnyilvánulatlan, a prakriti-purusa első állapotából (avaykta), az omnipo- tencialis ősanyagból (magjából) született. Hamvas úgy véli a különböző Én-ek érzékileg tapasztalt sokasá- ga csupán álom. Itt azonban nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy  a világunkba azon a határon át áramlik be az élet, a teremtés. Kérdéses, hogy a tat tvam aszi vonatkozik-e az anyag élettelennek tapasz- talt formáira is, ugyanis az ontológiai mínusz/hiátus  a bűn Szent Ágostonnál, ami  nem tartalmaz lehető- ségi létet, így az anyag élettelen formáinak megléte a léthiányból/ a bűnből fakad, ami nem morális, hanem ontológiai kategória. Hamvas is eljut idáig okfejtésében:

„Ha az élet lezárulna, megszűnne; nem kapná meg felülről a minden élethez szükséges metafizikai levegőt. Éppen ezért a nyílt létnek, a zárt életbe állandóan be kell törnie;”

Vagyis Hamvas Béla egy határról beszél, ami  nagyon lényeges, amin a LÉT áttör, valójában  ez a terem- tés, ennek tükrében  kell értelmezni azt is, amit  másutt vet fel, nem  ezen éberségről való  értekezésében, hogy nem  a szexus, hanem a szerelem hozza létre a lényeket.
    Sankara szerint nem létezik avidja  (ébertelen-tudat)  az elmén kívül. Egyedül az elme  az avidja, mely létrehozza ezáltal  az  újjászületések kötelékét.  (Vívékacsundámani)  (BAH 144.o.) Az újjászületések-köteléke  fogalom  szimbólikusan  nem más, mint  fedőneve  és  párhuzama  az  asszociáció láncoknak a yógában (mikro- és makrokozmikus értelmezés). A buddhizmus is úgy tartja, hogy az ember pusztán egy ok-okozati (kauzális) lény, így  abban  a pillanatban, ami  volt  nem azonos, de nem is  teljesen különböző attól ami lett. A gondolati-  asszociáció-láncok kioltása  ezt a kauzalitást  a gondolati síkon  megszünteti, a gondolatok - inkább- az időben vannak, mintsem a térben.







────────────
[0.] A hét risit az indiai hagyomány a Göncölszekér hét csillagával azonosítja.
(vö.: Jankovics Marcell: Jelképkalendárium - részlet: hétalvók)

[1.]  A Sibylla-könyvek, melyek oly gyakran szerepelnek Róma történetében, eredetileg görög hexameterekben szerkesztett jóslatok gyűjteménye volt. (idézet in.: Ókori Lexikon - MEK)

[2.] Konstantinápolyban épített bazilikájuk  zarándokhellyé vált, és az  a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!  (idézet in.: SZENT KOZMA és SZENT DAMJÁN www. katolikus.hu)

[3.]  Hogy Nietzsche Szókratész halálát példaszerűnek tekintette? Semmi sem állt tőle távolabb. Csejtei is hosszan idézi megvető sorait a Phaidónnak azzal a passzusával kapcsolatban, mikor Szókratész kakast akar áldozni Aszklépiosznak, arra utalva, hogy a halál a gyógyulással egyenlő. (idézet in.: Heller Ágnes:Opponensi vélemény Csejtei Dezső Az egzisztencia tükre A halál metamorfózisai a 19-20. századi élet- és egzisztenciálfilozófiákban című akadémiai doktori értekezéséről.)


Kapcsolódó oldalak:
Epidaurosz - Tragédia és orvoslás YouTube
Hamvas Béla:       Az éberség (részlet a Scientia Sacra című esszékötetből)
K a g y l ó k ü r t   Az óind filozófia iskolái 3-4. - Az analízis tudománya (szánkhja)
Baranyi Tibor Imre: Isten és az Istenséggel kapcsolatos felfogások YouTube
tartarossz.BLoG     Tradicionális Hamvas Béla tanulmányok (1.rész)


Rövidítések:
BAH - Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba (Akkord Kiadó, 2001.)
HB-SS I. - Hamvas Béla: Scientia Sacra I. (Medio Kiadó, 1995)
GT-ARVT - Gesztelyi Tamás: A római vallás története (Tankönyvkiadó, 1992. Kézirat)

Aranykor és hinduizmus - nácizmus és Kali-yuga कलियुग

   A Swayambhunath sztúpa Nepál fővárosában, Katmanduban [1]

(forrás: fotóguru)

Nietzsche übermenschét sokan tartják olyan elképzelésnek, amely a nácizmus ideológiájához táptalajul szolgált. Az is tény, hogy kézzel-lábbal tiltakoznának a filozófusok ezen a mondaton, ha kinyilatkoztatnám, hogy Nietzsche filozófiája valójában közvetlen előzményoka a nácizmusnak.
Azt gondolom azonban, hogy nyugat számára kelet felfedezése adta meg az ideológia táptalaját a nácizmusnak,  leginkább az indoárjákról és a varnarendszer-ről alkotott zavaros nézetek kaptak benne helyet és alakítottak ki egy torz, európai pszeudoideológiai formát. Más megfogalmazásban a keleti filozófia sorsa az lett Európában, hogy valójában a végletekig "dualizálódott" üdvtörténeti és politikai szempontok alapján, jóra és rosszra, értékesre és értéktelenre, ördögire és istenire, azért mert a keresztény világkép és kultúra által determinált világkép valójában egy kettős és meghasadt antitradicionalista világnézetet takar, amely az ember integritásának szempontjából támadás az arany középút tanítása és az igazságos Istenbe vetett ősbizalom ellen. A hinduizmus erősen hatott a német filozófiára. Schopenhauer, Hegel és Nietzsche filozófiájában is felfedezhetünk hindu terminusokat, vagy a hindu vallásfilozófiához hasonló elképzeléseket. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról című munkájában egy szakaszt Indiának szentel és hangsúlyos könyvében magának a kasztrendszernek a leírása is, már-már antropológia. Schopenhauer filozófiájában az akarat (A világ mint akarat és képzet címmel) központi helyet foglal el. Nietzsche Antikrisztusában kitér a buddhizmus szelídségének az okaira és néhány hindu vallási fogalmat is alkalmaz, leginkább a csandála terminológiáját. Bár az sem elhanyagolható tény, hogy jóval korábbi  kapcsolódási  pont is létezik kelet és nyugat között, ez pedig Arisztotelész ontológiája, amely  nem más, mint  a szánkhya ortodox vallásfilozófiájának az átvétele.

A szvasztika eredetileg a 4 varnát (kasztot) jelentette, és a Rigvéda Purusa-szúktamjának ábrázolása lehetett. Általában  szeritnem tévesen napszimbólumnak értelmezik. A Purusa egyébiránt embert jelent, az ember teremtés előtti ősállapotára utal vissza. Ilyen értelmezésben a szvasztika eredeti jelentése, az én védám, sva(saját) asztika(véda igenlőket jelenti - tehát az ortodox hindukat), magyaríthatnánk talán úgy is, hogy az én törvényem. A szvaasztika tehát az ember egységét, primordiális állapotát, teremtését fejezi ki és különbségét is a társadalmi egységben. Maga a mítosz, az ember sokféleségének a látszólag kezdetleges magyarázatának tűnhet is egyben. Azért látszólag, mert a négy rend (ami a csandálákkal öt) valójában megfelel a négy(öt) tudatállapotnak is.

0) Az alaktalan káosz fiai és lényei - démonok (ráksaszák), ragadozók, lázadó gonosz lények, semmirekellők (csandálák)

A négy tudatállapot:

1) Álomtalan mély alvásnak (szusputi)  - szolgák (súdrák)

2) Az álomnak (szvapna)                     - kereskedők (vaisják)
3) Az ébrenlétnek (dzságrita)               - harcosok (ksatriyák)
4) legmagasabb tudatállapot a (turiyam vagy szamádhi) - papok, parivrájakák, yógik és yóginík, szannyászik

A négy életcélnak:
1) kötelességek, igazságosság (dharma) - a kötelesség útja
2) anyagi javak szerzése, jólét (artha) -
3) érzéki örömök élvezete (káma) - a szerelem, a szeretet és a szenvedély
4) móksa (megszabadulás)  - megszabadulás az újjászületések óceánjából

És a hinduk négy életszakaszának is:
1)tanítvány (brahmacsárin)
2)család alapítás (grihasztha)
3)erdőlakó (vánaprasztha)
4)lemondó (szannyásza)


Nietzsche Antikrisztusában a csandálákat, tehát a kaszton kívülieket igyekezett a hindu fogalom szerint az európai kultúrkörön belül megtalálni és erős kritikával meg is támadni azokat a társadalmi funkciókat is ellátó csoportokat, amelyek beleférnek eme gyűjtőfogalomba. Nála elsősorban a keresztény pap a csandála, aki minden természetesség ellentéte és a kereszténység teológiáját is hasonló csandála merényletnek gondolta, mert általa a vélt túlnaniba helyezték át az élet súlypontját, ezért átkozta, mert mindez félelemet kelt és bűntudatot és hogy ezáltal tulajdonképpen az élet alól kihúzták a talajt a bűn dogmájával, a túlvilággal való fenyegetéssel és a jézusi emberáldozat "irtóztató pogányság"-ával. Ugyanakkor Nietzsche a Megváltó pszichológiai típusát kielemzi. Jézust egyben első és utolsó kereszténynek tartja, akinek tanítását szándékosan félreértelmezték, azért hogy a Római Birodalmon belül lázítsanak általa.  Nietzsche kései filozófiája, noha később a nácikhoz hasonlóan a Római Birodalom bukása felett siránkozott, mégsem lett fajelmélet, itt még társadalmi csoportok, funkciók, szerepek kerülnek tulajdonképpen terítékre, a csandálaság ismérvei és a ressentiment szerint. Hitler értelmezésében a csandálaság és az érinthetetlenség szemben a hindu kaszt törvényekkel, nem az árja társadalmon belüli kaszttörvények, szabályozás megvalósítását, hanem már határozottan arra irányulnak, hogy "jogom van elpusztítani egy alsóbbrendű faj embermillióit"  (Adolf Hitler) - kiirtásukat célozzák. A megbélyegzett társadalmon kívüli társadalmi csoportokból hamar megbélyegzett, megvetett  csandála népek (cigány, zsidó) és csandála és súdra nemzetek (szláv) válnak a propaganda szerint. Ennek előzményoka lehet, hogy az aranykorra visszautaló hindu mitológiák és mesékben egy nemes (árja) harcos bármikor, minden ok nélkül elpusztíthatott egy csandálát (érinthetetlent). Ugyanakkor ez a hindu, indiai vallástörténet teljes félreértelmezése is, hiszen a legnagyobb alakjai Sankara, Mahatma Gandhi, Sakjamuni Buddha megvilágosodás által, például pontosan azért tudtak felülemelkedni, mert tudták, hogy a kasztok, és kaszton kivüliek, a tudatállapotok sokfélesége is csak egy keretet képeznek, amitől végül el kell szakadni, meg kell haladni a legvégsőbb igazság miatt. Meghaladásuk nem az erőszakra épül. Így Buddha megvilágosodása is lépcsőzetes, és érzetektől és érzelmektől való elszakadásokból állnak, így van ez a társadalmi különbségekkel is Gandhinál társadalompoltikailag, Sankaránál a végső beavatásakor ,amikor egy (érinthetetlennel) utcaseprővel találkozik. A hinduizmussal szemben a náci ideológia pontosan itt bukik el, a nácizmus pusztán pusztító tendencia, egy nemzet tömeggyilkos önzése marad, mert nem tud kitörni azokból a félreértelmezésekből, ahogyan naivul igyekeztek a számukra ismeretlen kelet jelképeit és annak történetét és antropológiáját integrálni egy politikai faji álideológiába - az árja faj felsőbbrendűségébe vetett hitükre. Himmler szerint nekik szükségük van a rabszolgákra, "egyébként sorsuk teljesen közömbös". A nácizmusban kiválasztottnak lenni, árjának lenni, véleményem szerint valójában semmiféle kozmikus távlatot nem jelent, faj és az egyén céljai groteszk módon kaotikusan összemosódnak. Egyben lélektanilag egy legitimizációs érzés népre és nemzetre való kiterjesztése is. Amivel a titkos társaságok és tagjaik szabadkőművesek, a modern rózsakeresztesek, és egykor a keresztények és a zsidó vallásúak is "építettek". Ez a legitimizáció a vallási, történelmi vagy faji kiválasztottság tudat. Egy momentum filozófiai értelemben, amitől többnek érzik magukat a külvilággal szemben. Ilyen legitimációt ad a jelen rasszistáinak a fehér fajhoz való tartozás és a náci álideológia, mint egyben paranoid összeesküvés elmélet. A hinduizmusban a nemesség fogalma egészen a csakravartin (világkirály) eszmeiségig emelkedik, amikor Judhisthira méltóvá válik, hogy beléphessen a "mennybe". Beavatásának döntő pillanata hogy felelősséget vállal egy kóbor kutya sorsáért, aki sorstársa volt a bolyongásban, nélküle nem hajlandó belépni a magasabb szférába. A nácik főideológusai számára, a rabszolgák sorsa és a kutyáké teljesen közömbös, az alsóbbrendűnek kinevezetteknek pedig fenntartják a börtönöket, a büntető- átnevelő- és haláltáborokat és kőfejtőket. Ahogy a jelen büntető rendszere is, a törvényen kívülieket politikai foglyokat koncentrációs táborokban=börtönökben szeparálja el a társadalom többi részétől, csak a korláttalan és igazságtalan megfélemlítő szabadságvesztő megtorlást alkalmazza az azonos megtorlás elve helyett (lex talionnis).

Az un. tradíció az én értelmezésemben igyekszik láthatóan jól megfogalmazott, intellektuális és történelmi érvekkel is úgy beállítani a Harmadik Birodalom bukását, hogy az a sötétség erőivel való utolsó kollektív küzdelem lett volna. Baranyi Tibor Imre írásából még a Plutó sem a maradhatott ki, mint új jel és asztrológiai tendencia. Az én megközelítésemben csak rá szerettem volna világítani arra, hogy abban az esetben, ha a nácizmus korszaka és párhuzama az aranykor akár egy töredéke is lett volna, akkor hol vannak a náci ideológiának az aranykori olvasatai, az ércnél maradandóbb, az emberi elmére és szívre ható valódi nemesség. A hinduknak  valójában vannak a valódi nemességre utaló műveik: Mahábhárata és Bhagavad-Gítá,  a Rámayána, és a közelmúlt nagy hatású tanítói, szentjei, csodatévői : Srí Rámakrisna Paramahansza, Osho, Sathya Sai Baba. Hogyan lehet az, hogy a náci ideológia nem is alkotott ilyen iniciatikus műveket, és nem hozta magával a csodatévőit és gondolkodóit sem. Hogyan lehet az, hogy állításuk szerint ilyen magas szellemi szinten harcoltak, hogy nem hoztak létre semmi maradandót (nem a fejlett haditechnikára és hadviselésre gondolok). Mert akkor ennek a nácizmusnak meg kellett volna jelennie kvintesszenciáiban az arra fogékony szellemiséggel rendelkező emberekben. Inspiráló erővel kellett volna bírnia rájuk.

Linkajánló:
Bácsfi Diána cikkét, nem a magyar szó jelentése körüli profán etimologizálás[2] miatt linkeltem be,
hanem azért, mert a Purusa szuktamot legitimizációs vallási költeményként aposztrofálja. Egyébként pont a merev, védikus, a meghatározott, a túlszabályozott kényszeres és rideg rituális rend életszerűtlenségéből indul el az Upanisadok reflektáló és ontológiai kérdés felvetéseiből a későbbi hindu vallási forradalom, amely India sokszínűségét és szakrális erejét a mai napig jellemzi és jellemezte. A zárt világból az univerzális felé, a változhatatlanból, az állandóan változóba. Ez pedig rámutat a szigorúan szabályozott védikus rítus és a jelenkor kapcsolódására, mert már kvázi értelmezhetjük úgy is, hogy a teremtés maga ebből a több ezer éve történt védikus szertartásból ered.
Bácsfi Diána: A méd mágusok tudománya (HarmoNet)
Az ember feláldozása (Rig-Véda X.90) (Fórizs László oldala)
A védikus kozmogóniáról (tartarossz.blog)
Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza (tartarossz.blog)
Elhunyt Bhagawan Srí Sathya Sai Baba, a hindu csodatévő (tartarossz.blog)
Osho - néhány gondolat (tartarossz.blog)
A harcos útja - a buddhizmus-alaptanítása (5.rész) (tartarossz.blog)

──────────
[1] A sztúpához a leírások szerint 365 lépcső vezet föl. A buddhizmusban a 4 égtájnak is különös jelentősége van. Buddha megszületésekor ugyanis meghatározott számú lépést tett a 4 irányba. Buddha nem világhódító rádzsaként jelent meg a világunkban. Fontos ezt hangsúlyozni, főként azoknak, akik a birodalmi eszmeiséget, vagy rádzsa, harcosi elvet egekig magasztalják. Sőt odáig mennek elmélkedésükben, hogy maga Hitler egyfajta Kalki vagy ő maga (avatar) volt a Kalki.

[2] Nem akartam leminősíteni Bácsfi Diána elgondolásait, az etimologizálásnak mindenképpen van egy szerepe. Az is egyfajta megközelítése a valóságnak és egyáltalán nem kell feltétlenül leredukálni a megközelítési módokat, hiszen a saját gondolkodásunk lesz ezáltal földhöz ragadottabb. Itt elsősorban az etimologizálás által adott inspirációról beszélek. A katalizátor jellegéről az etimologizálásnak.

Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza

Srí Rámakrisna Paramahansza (1836-1886) -
eredeti nevén Gadádhar Csattérdzsí

Srí Rámakrisna, 1836. február 18-án született, egy eldugott kis indiai faluban, a bengáli Kamarpukarban ortodox bráhmana család gyermekeként. A fiú születése előtt szüleinek látomásai voltak arról, hogy gyermekük szent ember, sőt isteni testetöltés lesz. Tizenhat éves korában a fiút Kalkuttába vitte idősebb bátyja, aki családoknál szolgálatot teljesítő pap volt. Gadádhar segített neki munkájában, de arra nem volt hajlandó, hogy a bráhmanák iskolájába járjon.
"Bátyám, mit kezdenék én a csupán kenyérkeresetre használható tudással? - fakadt ki. - Inkább azt a bölcsességet szeretném megszerezni, amely világosságot gyújt a szívemben és örökre elégedetté tesz."
Gadádhar számára, aki ebben az időben kapta a Rámakrisna nevet, eleinte nem jelentett nagy megerőltetést a templomszolgai teendők ellátása a Kalkuttától nem messze, a Gangesz partján fekvő Daksinésvárban. Hamarosan azonban különös hatást kezdett rá tenni az Istenanya, akinek gyönyörű szobra a főtemplomban állt. Végül gondolni sem tudott másra, csak az Istenanyára. Lehetetlenné vált számára, hogy továbbra is a templomban szolgáljon. Elhagyta a templomot és a közeli erdőbe költözött. Minden önmagával kapcsolatos dologról megfeledkezett, még az evés sem jutott az eszébe. Ez alatt az idő alatt egy szerető rokon gondoskodott róla, aki ételt helyezett a szájába, amit ő gépiesen lenyelt. Korábban hallott róla, hogy az Anya sohasem jön el addig, amíg őmiatta mindenről le nem mondanak. Ígéretet tett, hogy soha többé nem érint pénzt. Isteni őrültség kerítette hatalmába. Mindenki azt hitte, hogy megzavarodott. Napok, hetek, hónapok teltek tehát a lélek Igazságra törekvő szakadatlan küzdelmében. A fiú látomásokat, csodálatos dolgokat kezdett észlelni, természetének titkai elkezdtek feltárulkozni előtte. Maga az Istenanya lett a tanító, aki beavatta őt a keresett igazságokba. Két szentéletű tanító tűnt fel az életében: először Bhairaví, majd pedig Tóta Purí. Bhairaví szannjásziní volt, lemondott a világról, a tulajdonról, visszautasította a házasságot, hogy az Úr imádatának szentelhesse életét. A szentéletű nő évekig a fiú közelében maradt, India vallásairól tanított neki, beavatta őt a különböző jóga gyakorlatokba. Később ugyanebbe a kis erdőbe egy szannjászin érkezett, tudós és filozófus, egyike India kolduló szerzeteseinek. Különös ember volt: idealista. Nem hitt abban, hogy ez a világ valóban létezik, s hogy ezt érzékeltesse, sohasem aludt fedél alatt. A Védák bölcseletére kezdte tanítani a fiút, és megdöbbenésére hamar felismerte, hogy a tanítvány bizonyos tekintetben bölcsebb mesterénél. Több hónapot a fiú mellett töltött, ezután beavatta őt a szannjászinok rendjébe, majd távozott. Tóta Púrí távozása után Rámakrisna átélte a megvilágosodást, a Brahmannal való legmagasabb egyesülés, a nirvikalpa szamádhi állapotát, amelyből már nagyon nehéz visszatérni a földi világba. Hat hónapon át szinte alig mutatott életjeleket, csak nagy nehézségek árán lehetett némi ételt juttatni a testébe. Végül az Istenanya sugallatát követve mégis visszatért az életbe, s vérhasfertőzéséből is felépült. Indiai szokás szerint már gyermekként megházasították. Srí Rámakrisna szülőfalujában azonban kezdett elterjedni a hír, hogy a fiú elveszítette az eszét. A feleség elindult, hogy maga bizonyosodjon meg a dologról, ám Sárada Déví, a szent életű asszony egyike lett a legodaadóbb tanítványoknak, s mindig úgy tekintett férjére, mint isteni lényre.
Rámakrisna más vallások hiteles tanítóit kezdte keresni, szerette volna megérteni milyen a többi vallás. Egy mohamedán szent mellett élt, betartotta az általa előírt utasításokat. Úgy találta, hogy ezek az önátadást kívánó módszerek hittel elvégezve ugyanahhoz a célhoz vezetnek el, mint amit korábban már elért. Ugyanerre a tapasztalatra jutott Jézus Krisztus igaz vallását követve. Így valóságos tapasztalatból ismerte fel, hogy minden vallás célja közös. Rámakrisna kiemelt tanítványként kezelt tizenkét fiatal fiút. Ők váltak a később kialakuló szerzetesrend magjává. Közülük is kimagaslott Naréndra Náth Datta a szellemi utódként kezelt tanítvány, akit Vivékánanda néven ismert meg a világ. 1885 tavaszán a gégerák első jelei mutatkoztak Rámakrisnán. Állapota gyorsan súlyosbodott. A tanácsok ellenére azt vallotta: "Amíg tudok beszélni tanítanom kell őket". Egy napon bejelentette, hogy elhagyja testét, és a Védák legszentebb szavait ismételgetve szamádhiba merült és elhunyt. A XIX.századi Indiának kétségkívül a nagy bengáli misztikus volt az egyik legnagyobb alakja. Noha részesült a védánta legmagasabbrendű megtapasztalásában (A Legfőbbel való különbözőségek nélküli egyesülésben), élete végéig megmaradt Kálí istenanya követőjének is. Egyik tanítványa Mahéndra Náth Gupta emlékezetből feljegyezte mestere szavait, ami később Srí Rámakrisna evangéliuma címen jelent meg öt kötetben, bengáli nyelven. (forrás: India misztikája)

Könyvajánló:
Malik Tóth István - Az isteni hattyú Srí Rámakrisna élete és tanítása(Budapest,2006. Ursus Libris)
Malik Tóth István - Az isteni hattyú(részletek és képek a könyvből)
India misztikája - Az egység tanítói (Arunácsala Könyvek - Budapest, 2002. Filosz)

A harcos útja - a yóga (2.rész)

Durgá 
fotó forrása: Hindu Temples facebook

Patanjali Yóga-szútráját megelőzően is léteztek már yóga-szútrák, de Patanjali volt az aki művében átfogóan rendszerezte a yóga lépcsőfokait. Lényegében tehát nem egy új yóga irányzatot képvisel, hanem összegyűjti és rendszerezi a már meglévő hagyományos yóga-rendszereket. A hinduizmusban, a buddhizmusban is nagy szerepe van a rendszerező műveknek, ezek szinte minden nagy vallásreformer és tanító számára szinte kötelező jellegűek. A hinduizmus központi irányzatai és ezen ortodox darsanák például a Mahábhárata eposz egy fejezeteként a Bhagavad-Gítaban vannak kifejtve. A Bhagavad-Gíta tulajdonképpen egy összefoglaló mű, amely a korszak legfőbb, legismertebb tanítási irányzatainak lényegi mondanivalóját foglalta össze. Maga a szanszkrit szútra szó fonalat jelent, a szútrakönyv aforizma jellegű állítások gyűjteménye. A hinduizmus szinte valamennyi iskolája megalkotta a saját szútráit. A szútra stílusban írott mű

tömör, aforisztikus, lényegretörő félmondatokból áll, ezek a mondatok vezérfonalként szolgálnak az olvasónak, gyakorlatilag vázát alkotják egy sokkal komplexebb tanításnak vagy értekezésnek.

Patanjali Yóga-szútrája i.e. 200-100 között keletkezhetett. Aforizmákból áll és 4 fő részre osztható föl:

1) Szamádhi-padha (fejezetek az elmélyülésről vagy eksztázisról)

2) Szádhana-padha (a gyakorlás útja)

3) Vibhúti-páda (fejezetek az erőkről, a sziddhikről)
4) Kaivalja-páda (fejezetek a felszabadulásról)

1.) Szamádhi-padha

Az első rész az elme fegyelmezéséből indul ki, ez a sarkalatos pontja a szamádhihoz vezető útnak. A csitta örvénylésének megfegyelmezése. A csittában tárolódnak ugyanis a tudatcsírák, létesüléselemek, szanszkárák. Csitta: alsó-elme vagy mélytudat, a jellem helye (a 4.réteg). Maga az örvénylés fájdalmas és fájdalmatlan tudatállapotokat idézhet fel.

Az örvény öt fajtája:

- a tudás, helyes megismerés (pramána)

- a téves felfogás örvényei, a valóság kifordítása, a téves megismerés (viparjaja)

- a fogalomalkotás (vikalpa)

- ábrándozás, álom (nidrá)

- emlékezet, emlékezés (smriti)

A nyolcfokú yóga rendszer törekszik arra, hogy az elmét, a tudatot fegyelmezve azt passzív állapotban rögzítse. A gondolatok örvénylését főként a gondolatok okozzák és az emlékezés kavarják fel. A lényeg a szattvikus tudatállapot megközelítése, mert ez van legközelebb a felismeréshez és a zavartalansághoz - ugyanakkor osztom azon nézeteket, hogy éppen ezért nagyon nehéz is a szattvikus tudatállapotokból a végső felszabadulás felé tenni és lépni, mert ezeket un. mennybéli tudatállapotoknak is nevezhetnénk, amelyektől éppen ezen okok miatt nehezebb elszakadni és fogva tartják a tudatot!

Patanjali megkülönböztet tudatos eksztázist (szampragyata-szamádhi-t), amely megelőzi

a tudat feletti eksztázist, az aszampragjata-szamádhit. A tudat feletti eksztázis elérhető szerinte az Ísvara iránti odaadással is (Ísvara-pranidhána).

Mint azt korábbi bejegyzésemben az éberséggel (Hamvas Béla) és a csin-mudra analógiával (Pál Dániel előadása nyomán) kapcsolatosan kifejtettem: a 4 tudatállapot jelképe, a szent OM-szótag (pránava), ennek vibrálása a jelentésén való elmélkedéshez vezet, ennek következménye, hogy kialakul a belső figyelem (pratjak-csétaná)és rögzül, a betegség, kedvetlenség, a kétségek, figyelmetlenség, lustaság, kicsapongás, a hamis látás megszűnik, az akadályok megszűnnek. Az akadályok leküzdéséhez nem utolsósorban hasznosnak ígérkezik még az egykedvűség is.

(A niskáma-karma, a tettek gyümölcseiről való lemondás is analógiája ennek a Bhagavad-Gíta alapján a karma-yóga)

Az örvénylés korlátozható még pránayámával is vagy a tudatos tárgyközpontú cselekvéssel. A tudatosság, pontosabban éberség különös jelentőséggel bír a buddhista irányzatokban, a teljesség igénye nélkül említve a légzés tudatosítása is. dr Pressing Lajos írja az éberségről:" az éberség visszanyeréséhez első feltétel az éberséget magábazáró automatizmusok és spontán asszociációk ("sors-csírák") megakasztása, kiküszöbölése (ez a yógában a csitta-vrttik leküzdése). Ennek módja a belefeledkezés megállítása, a figyelem tudatos és szándékvezérelt összpontosítása révén."

Az önfegyelmet elérjük akkor is, ha a tudat azokra a lényekre irányul, akik már legyőzték a ragaszkodást. A yóga-szútra első része tehát az alsó-elme örvényléseinek (vritti) megfékezéséről szól, nem pusztán yóga technikák által, hanem az általános ind tradícióból is merítve. A szamádhik tipológiája és elmélete is ebben a részben található, az első rész végén.

2) Szádhana-padha (a gyakorlás útja)

A klésák felszámolása érdekében a yóga három módszert alkalmaz:

- aszkézis (tapasz),

- tudásszerzést (szvádhyáya)

- az Úr iránti odaadás (Ísvara-pranidhána)

Ez a három módszer magába foglalja a cselekvés yógáját (kriya-yóga). A kriya-yóga az önvalóval (atman) való ekszatikus azonosulás, melyben a szanszkárák fokozatosan eltűnnek.

A kriya-yóga célja az eksztázis, ugyanakkor a szenvedés alapvető okainak (klésa) a gyengítése.

Öt oka van a szenvedésnek:

- (avidja) nem tudás; mulandó nem atmant örök atmannak gondolni

- (aszimtá)önösség; önzőség, éntudat

- (rága) vonzódás; tapadás a kellemeshez

- (dvésa) ellenszenv; tapadás a kellemetlenhez

- (abhini vésa) élniakarás; ragaszkodás az élethez= halálfélelem

A tudatlanság az alapja a többi oknak. Az életvágy pedig a szenvedés elsődleges oka

(trisná-létszomj a buddhizmusban is)

A szenvedés okait visszafejlesztéssel kell legyőzni. A szenvedés okainak áramlását pedig meditációval.

29.sor az Astánga-yóga lépéseinek kifejtése

1. Yama - a yógát elősegítő előírások és szabályok követése

a) nemártás (ahimszá)

-> karmikus következmény: környezetében megszűnik a gyűlölködés.

Mahátma Gandhi élete végéig következetesen követte az Astánga-yóga alapját és bizonyos vagyok benne, hogy hitt abban, hogy a béke az ahimszá gyakorlásával elérhető és kiterjeszthető az egész akkor angolok által is megoszott és vallásilag is kettészakadó Indiára is. Úgy gondolom, hogy Gandhi nem a dzsainizmusból merített, hanem Patanjali yóga-szútráinak alaptanításából.

b) ragaszkodás az igazsághoz, őszinteség (szatja)

-> Karmikus következmény: szavainak teremtő ereje lesz.

c) lopás kerülése (asztéya)

-> Karmikus következmény: minden kincs feltárul előtte.

d) nemi önmegtartóztatás (brahmacsarya)

-> Karmikus következmény: hőstettek végrehajtásához is elegendő ereje lesz.

Megint csak egy olyan sarkalatos pont, ami a ksatrya(harcos)-tradíció és a yóga szoros kapcsolatára utal. Biztos vagyok abban, hogy pontos és precíz fiziológiai megfigyelés az alapja ennek a pontnak is.

e) mentesség a vagyonhoz való ragaszkodástól (aparigraha)

-> Karmikus következmény: megérti születése célját.

Buddha a szerzetesnövendékeknek ezeket a szabályokat írta elő:

- tartózkodás az élet kioltásától

- annak elvételétől amit nem adtak

- a nemi élettől

- a hazugságtól

- a mámorító italoktól

- a meg nem engedett időben való evéstől (napi 1 étkezés)

- tánctól, énektől, zenétől, színjátékok nézésétől

- koszorúk, illatszerek, kenetek használatától

- ékszerek viselésétől

- magas és széles ágytól

- arany és ezüst elfogadásától

Linkajánló:
A harcos útja - a yóga (3.rész) tartarossz.BLoG
A harcos útja - a yóga (4.rész) tartarossz.BLoG
A harcos útja - a buddhizmus alaptanítása (5.rész) tartarossz.BLoG
Bhagavad-Gíta Magyar Elektronikus Könyvtár
Dóka Róbert yógával kapcsolatos weboldala Ez az oldal sajnos megszűnt
Tarr Dániel Hindu Könyvtára