 |
| "Keressetek,
kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi
kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar
társadalom az ősi indiai kultúra tárházában." Kőrösi Csoma Sándor | |
|
Korábbi blogbejegyzéseimben már többször pedzegettem, hogy életem két legjelentősebb forduló-pontjának helyszínén a magyar
Bódhiszattva [1.], Kőrösi Csoma Sándor emlékművei/szobrai azok, amelyek nyomatékosítva és személyes jelleggel is szakralizálták, az amúgy felszínes szemlélettel is tapasztalt, látott és értelmezett profán hétköznapi területet/teret és életidőszakot. Ez hasonlóképpen történt akkor is, amikor a börtönbe vetettek, ahol a szentséggel való folyamatos (autodidakta "valláskutatói") kapcsolatom látszólag és valóságosan is megtört és megszűnt. Ilyenkor azt tapasztaltam, hogy a valóság, aminek inkább pokoli és mesterséges pokolbéli területei voltak jelenvalóak, e jelenvalóság misztérium- függönye mögül mindig előlépett és megmutatkozott a szakralitás is, Platon és Szent Ágoston nézetei szerinti idea vagy másként definiálva a legfőbb jó. Korábban is azt tapasztaltam, hogy ezek a villanásnyi békecsóvák-fények, a jó kivetülései a sorsom alakulásába, pont ideje-valóságuk rövidsége miatt egyáltalán nem tűntek volna meghatározónak, talán csak ideig-óriág lehetett a látványukban gyönyörködni, mint a hullócsillagokéban vagy egy-egy nyugtalanító üstökös feltünésekor az addig csöndes és megszokott, nyugodalmas esti égbolton. Korábban is tapasztaltam ilyen szentség manifesztációt, és természetesen ez a kommunikáció (vö. prof. Köves-Zulauf) a transzcendenssel nem feltétlenül és kizárólag emberi dialógusokban mutatkozott meg:
Ady Endre:
AZ ÚR ÉRKEZÉSE
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
A szent helyek felkeresése és érintése részemről az útvonal-tervezés része volt, hétköznapi rítus. Így a Gellért-hegyen, ha hetente kétszer a Déli pályaudvar felől jöttem a "kis-zarándoklat" keretében par excellence átverekedtem magam; a Tabán legmagasabb pontja felől (ami már a
Naphegy) a Filozófusok Kertje megközelíthető, esős időben és azután azonban nem ajánlott, a zebra után ugyanis szembesülnünk kell a domb oldalába bevájt maszek "lépcsővel" is (hála az alkotónak), amely akadályt különös tekintettel a budapesti monszum és Medárd idején, csak egy hegyi gorilla ügyességével és sáros lábszárral tudunk majd abszolválni. Annak idején a szoborcsoportból
Mahatma Gandhi, Bódhidarma és Szent Ferenc szobrát valaki a hóna alá csapta, bizonyára a kapitalizmussal velejáró hátrányos szociális helyzetén tudott ezzel ideiglenesen változtatni, de tény az, hogy a lopás közfelháborodást keltett, a szobrokat újra kellett önteni, és újra kellett szónokolnia a polgármesternek is, és újra japán diplomatákat kellett - és az indiai nagykövetet - ehhez meghívnia az országunkba.
Nem akarom önmagamat sem ismételni, de kétségtelen, hogy a privát zarándoklat és a zarándokhelyek felkeresése személy szerint is abban az öntudatban történik, hogy az ember valamilyen szinten találkozzon a transzcendenssel, vagy az azt képviselő erők megjelenített, földi kiábrázolásával, az pedig különösen akkor jó és jellemző is a zarándok utakra, ha ez a találkozás nincs megkönnyítve és vannak akadályai, igaz ezesetben csekély ez az akadály, hiszen a 18-as villamos Dózsa György téri megállójától, a Tabánon át és a Naphegy irányvonalában (lépcsők) vált szokásommá felkeresni Mahatmi Gandhi szobrát, az egyetlen valós akadály, és életveszély az átkelés a Hegyalja úti zebrán, amit jelképesen egy folyón átvezető gázlónak is értelmezhetünk. Visszatérve a börtönszituációra, a naplóként is szolgált kiskönyv, az Arisztotelész utódjául választotta Theophrasztosz: Az érzékekről;
Jellemrajzok című munkája (Görög gondolkodók sorozat 5.) 51. oldalán emlékeztem meg egy bizonyos Róbert nevű fogvatartottról, akivel a sétán beszélgettem: "...
kevés jóval találkoztam, de te Emberséged Mindenen Felüli, te vagy Isten, a jó szó, az ige, a szeretet, a föld sója, enyhítetted sebeimet Köszönöm neked! Hálás vagyok, hogy itt voltál a pokolban velem. SÉTA 4.szint."
A szimbólikus valóságértelmezés gyakorlata részben egy ismerősömnek tudható be és nem elhanyagolható tény az sem, hogy példaként a zsidó vallási tradíció is több vonalon értelmezi a Tórát vagy a Szentírást. Az természetesen már ettől valamennyire eltérő gondolkodás-mód, és törzsi kultúrákig, pl. az indiánokig és a mongolokig is (utalok Dzsingisz kánra) visszavezethető, hogy a valósággal való non-verbális dialógusban, a jelekben is feltűnik a transzcendenssel való kommunikáció, itt pedig különös tekintettel utalok a Crush On Life Blog idevonatkozó blogbejegyzése is - a fotók sorrendisége és szubjektív értelmezése (magánéleti) is része.
─────────────
Kapcsolódó oldalak:
Bodh-Gaja (A "buddhizmus Mekkája") WikipédiA
Béres István - Korpics Márta: Úton lenni, jelen lenni Parókia Portál
Filozófusok kertje Crush on Life BLoG
Újraavatás a Gellérthegyen BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT
Filozófiai Kert köztérkép
Buddhizmus - Bódhiszattva Tarr Bence László
Bódhiszattva (pusa) Terebess Ázsia Lexikon
Korábbi írásokból:
Gondolatnapló - 4K vita a Müsziben a marihuana legalizációjáról tartarossz.blog
Gondolatnapló - Illúziók és hallucinációk tartarossz.blog
Gondolatnapló - Horthy-vonulástól az utolsó ítéletig tartarossz.blog
Gondolatnapló - A bal és a jobb kéz útjáról tartarossz.blog
Gondolatnapló - A világ rendje tartarossz.blog
Vallási fogalmak:
[1.] A Bódhiszattva segítőként addig nem lép be a "mennybe" (nirvánába), amíg egyetlen egy élőlény is szenved és meg nem világosodik.
