Szent helyek - Szálim Csiszti sírja (Fatéhpur Szikri)

Szálim Csiszti sejk síremléke  /fotó forrása: orsi1 albuma/

Fatéhpur Szikri mogul császári főváros. A  legenda szerint Akbar  afölötti  elkeseredésében, hogy nincs örököse, úgy döntött , felkeresi Szálim Csiszti sejket, a szentéletű mohamedán férfit, aki a kis faluban élt.
A sejk megáldotta Akbart, akinek hamarosan fiúgyermeke született. A császár a fiát Szálimnak nevezte el
a szent ember iránti tiszteletből. Ez a Szálim  később Dzsehángir néven lépett trónra. A hálás Akbar  úgy határozott, hogy fővárosát abba a faluba  helyezi át, ahol a szent ember is élt. Így is tett 1569-ben. A szúfi sejk sírja Fatéhpur Szikriben, az 1575 körül épített  császári mecsetben  a  Dzsámi Maszdzsidban talál- ható. A mohamedán szent sírjához minden évben gyermektelen asszonyok ezrei - hinduk és mohamedá-
nok egyaránt -  zarándokolnak,  ugyanazokért az áldásokért imádkoznak a szent sírnál, amelyet négy év- századdal ezelőtt a szent Szálim Csiszti, Akbar császárra mondott.
(India - Panoráma útikönyvek, 1976 - 245-246.o.)


Kapcsolódó oldalak:
Fatehpur Szíkri WikipédiA
Nem tudta feledni elhunyt szerelmét, megépítette a világ egyik csodáját múlt◄◄kor

Rendkívüli hírek - Tuva sámán szertartása a Szent Koronánál

Úgy gondolom  ez az esemény  mindenképpen elég rejtélyes  és  titokzatos. Magyarország  jelenleg a sámánizmus nem gyakorlati, hanem történeti értelmében legnyugatibb bástyája, bár a hagyomány nem őrződött meg, de fragmentumaiban  mégis megmaradt és fellelhető. A tuvai sámán elmondja, hogy ő családi, vérségi vonalon örökölte a sámánságot. A magyar hagyományból ismert, hogy a sámán fogakkal születik, mindenképpen fölös csonttal (hat ujja van). Kiskorában is meglehetősen furcsán viselkedik, másként, mint a többi gyerek, magányosabb, szemlélődőbb. A sámánok  Szibériában elkülönítve élnek  a közösségtől, kvázi  a közösség perifériáján, de tiszteletben. A Szovjetunió szétesése után  tehát  úgy látszik újra reneszánszát éli és újjáéled ez az ősi tradíció. Tibetben a tibeti jós papok például nem részei a tibeti buddhizmusnak, a lámák mégis kikérik  a jóslataikat minden év kezdetekor egy révüléses szertartás során. Hipotézis, de sokszor teszem fel, globális elterjedtsége okán, hogy a vallások előtti vallás a "sámánizmus" lehetett, persze  mindez  következhet  abból  is, hogy  az  emberiség  akkori  életformája nagyon hasonló volt. Ami mindenképpen megjelenik az a különös képességű személy, antropológiailag pedig túl van az emberen, több annál, hiszen fölös csontja van, ugyanakkor ez a többlet lelki és szellemi is. Így a fizikai valóságban való többlet, valójában a szellemi többlet. Nem csak a sámánizmusra hanem a vallásokra is jellemző, hogy ami az embert többé teszi, azt meghatározzák és szabályrendszert hoznak létre (sivatagi atyák, szerzetesek), ami legjobb példaként a hindu ortodoxia legismertebb irányzatánál, a jógánál jelenik meg, ez egyfajta fiziológiai meghaladása a normál embernek, így táplálkozási szokásoktól, az emberi közösséggel való kapcsolat is erősen szabályozva van, ez pedig egy különös fiziológiai állapotot hoz létre, ami meghaladja az ember képességeit.


Programajánló:Március 25-én, 17 órakor Magyarok Házában (Budapest, Semmelweis utca 1-3. Csontváry-terem) fog Ojun Adigzsi See-Oglu tuva sámán tisztító szertartást bemutatni.
A teljes program:
Adigzsi, tuva sámán Magyarországon (Anahita Jóga- és Szellemi Központ)

Hírforrás:
Tuvai sámán a Szent Koronánál (Szent Korona Rádió videó)

Kapcsolódó oldalak:
Mongus Kenin-Lopszan Tibetet Segítő Társaság
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén Terebess Ázsia E-Tár
Diószegi Vilmos: Sámánizmus Terebess Ázsia E-Tár

Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza

Srí Rámakrisna Paramahansza (1836-1886) -
eredeti nevén Gadádhar Csattérdzsí

Srí Rámakrisna, 1836. február 18-án született, egy eldugott kis indiai faluban, a bengáli Kamarpukarban ortodox bráhmana család gyermekeként. A fiú születése előtt szüleinek látomásai voltak arról, hogy gyermekük szent ember, sőt isteni testetöltés lesz. Tizenhat éves korában a fiút Kalkuttába vitte idősebb bátyja, aki családoknál szolgálatot teljesítő pap volt. Gadádhar segített neki munkájában, de arra nem volt hajlandó, hogy a bráhmanák iskolájába járjon.
"Bátyám, mit kezdenék én a csupán kenyérkeresetre használható tudással? - fakadt ki. - Inkább azt a bölcsességet szeretném megszerezni, amely világosságot gyújt a szívemben és örökre elégedetté tesz."
Gadádhar számára, aki ebben az időben kapta a Rámakrisna nevet, eleinte nem jelentett nagy megerőltetést a templomszolgai teendők ellátása a Kalkuttától nem messze, a Gangesz partján fekvő Daksinésvárban. Hamarosan azonban különös hatást kezdett rá tenni az Istenanya, akinek gyönyörű szobra a főtemplomban állt. Végül gondolni sem tudott másra, csak az Istenanyára. Lehetetlenné vált számára, hogy továbbra is a templomban szolgáljon. Elhagyta a templomot és a közeli erdőbe költözött. Minden önmagával kapcsolatos dologról megfeledkezett, még az evés sem jutott az eszébe. Ez alatt az idő alatt egy szerető rokon gondoskodott róla, aki ételt helyezett a szájába, amit ő gépiesen lenyelt. Korábban hallott róla, hogy az Anya sohasem jön el addig, amíg őmiatta mindenről le nem mondanak. Ígéretet tett, hogy soha többé nem érint pénzt. Isteni őrültség kerítette hatalmába. Mindenki azt hitte, hogy megzavarodott. Napok, hetek, hónapok teltek tehát a lélek Igazságra törekvő szakadatlan küzdelmében. A fiú látomásokat, csodálatos dolgokat kezdett észlelni, természetének titkai elkezdtek feltárulkozni előtte. Maga az Istenanya lett a tanító, aki beavatta őt a keresett igazságokba. Két szentéletű tanító tűnt fel az életében: először Bhairaví, majd pedig Tóta Purí. Bhairaví szannjásziní volt, lemondott a világról, a tulajdonról, visszautasította a házasságot, hogy az Úr imádatának szentelhesse életét. A szentéletű nő évekig a fiú közelében maradt, India vallásairól tanított neki, beavatta őt a különböző jóga gyakorlatokba. Később ugyanebbe a kis erdőbe egy szannjászin érkezett, tudós és filozófus, egyike India kolduló szerzeteseinek. Különös ember volt: idealista. Nem hitt abban, hogy ez a világ valóban létezik, s hogy ezt érzékeltesse, sohasem aludt fedél alatt. A Védák bölcseletére kezdte tanítani a fiút, és megdöbbenésére hamar felismerte, hogy a tanítvány bizonyos tekintetben bölcsebb mesterénél. Több hónapot a fiú mellett töltött, ezután beavatta őt a szannjászinok rendjébe, majd távozott. Tóta Púrí távozása után Rámakrisna átélte a megvilágosodást, a Brahmannal való legmagasabb egyesülés, a nirvikalpa szamádhi állapotát, amelyből már nagyon nehéz visszatérni a földi világba. Hat hónapon át szinte alig mutatott életjeleket, csak nagy nehézségek árán lehetett némi ételt juttatni a testébe. Végül az Istenanya sugallatát követve mégis visszatért az életbe, s vérhasfertőzéséből is felépült. Indiai szokás szerint már gyermekként megházasították. Srí Rámakrisna szülőfalujában azonban kezdett elterjedni a hír, hogy a fiú elveszítette az eszét. A feleség elindult, hogy maga bizonyosodjon meg a dologról, ám Sárada Déví, a szent életű asszony egyike lett a legodaadóbb tanítványoknak, s mindig úgy tekintett férjére, mint isteni lényre.
Rámakrisna más vallások hiteles tanítóit kezdte keresni, szerette volna megérteni milyen a többi vallás. Egy mohamedán szent mellett élt, betartotta az általa előírt utasításokat. Úgy találta, hogy ezek az önátadást kívánó módszerek hittel elvégezve ugyanahhoz a célhoz vezetnek el, mint amit korábban már elért. Ugyanerre a tapasztalatra jutott Jézus Krisztus igaz vallását követve. Így valóságos tapasztalatból ismerte fel, hogy minden vallás célja közös. Rámakrisna kiemelt tanítványként kezelt tizenkét fiatal fiút. Ők váltak a később kialakuló szerzetesrend magjává. Közülük is kimagaslott Naréndra Náth Datta a szellemi utódként kezelt tanítvány, akit Vivékánanda néven ismert meg a világ. 1885 tavaszán a gégerák első jelei mutatkoztak Rámakrisnán. Állapota gyorsan súlyosbodott. A tanácsok ellenére azt vallotta: "Amíg tudok beszélni tanítanom kell őket". Egy napon bejelentette, hogy elhagyja testét, és a Védák legszentebb szavait ismételgetve szamádhiba merült és elhunyt. A XIX.századi Indiának kétségkívül a nagy bengáli misztikus volt az egyik legnagyobb alakja. Noha részesült a védánta legmagasabbrendű megtapasztalásában (A Legfőbbel való különbözőségek nélküli egyesülésben), élete végéig megmaradt Kálí istenanya követőjének is. Egyik tanítványa Mahéndra Náth Gupta emlékezetből feljegyezte mestere szavait, ami később Srí Rámakrisna evangéliuma címen jelent meg öt kötetben, bengáli nyelven. (forrás: India misztikája)

Könyvajánló:
Malik Tóth István - Az isteni hattyú Srí Rámakrisna élete és tanítása(Budapest,2006. Ursus Libris)
Malik Tóth István - Az isteni hattyú(részletek és képek a könyvből)
India misztikája - Az egység tanítói (Arunácsala Könyvek - Budapest, 2002. Filosz)

Szent harcosok - Lakshmi Bai

INDIA SZENT JOHANNÁJA

Lakshmi Bai (1835-1858) lovasszobra

A dzsánszi rádzsa özvegye volt, és amikor 1853-ban az uralkodó fiúörökös nélkül elhalálozott, elhatározta, hogy férje utóda lesz a kis fejedelemségben. Az angolok éppen ebben az időben jelentették be, hogy birtokba veszik azokat a fejedelemségeket, ahol nincs fiúutód. Következésképp a húszas éveiben lévő ránit is nyugdíjazták.
A megcsúfolt ráni 1857-ben csatlakozott a szipoj felkeléshez. 1858 áprilisában egy angol tábornok elfoglalta Dzsánszit, de a ráni átcsúszott az ostromlók gyűrűjén és lóháton menekült. Elérte Kalpit és csatlakozott egy másik lázadó vezetőhöz, de csapataikat május 22-én leverték. Ezek után húzódott a ráni követőivel a Gválijári erődbe, amelyet az angolok azonnal ostromolni kezdtek. A ráni, akár az orelansz-i szűz, férfinak öltözve harcolt. Lova gyeplőjét a foga között tartotta, hogy kardját két kézzel markolhassa. Az angolok nem ismerték fel, lövések találták el, és a nyeregben halt meg, 1858. június 17-én. Egykori szobája az ódon dzsanszi erődben ma az indiai függetlenség szentélye. (Panoráma útikönyvek - India 251.o.)

Forrás- és könyvajánló:
India - Panoráma útikönyvek

Vallási lexikon:
Gvalijári erőd legendája - Szúrádzs Széna, egy leprában szenvedő helyi vezér a sziklás dombon, a mai erőd helyén, találkozott egy Gvalipa nevű hindu szenttel. Gvalipa szentelt medencéből származó vízzel kínálta, és a leprás meggyógyult. Gvalipa aztán azt javasolta, hogy ott helyben építsen egy várat (amelyet Gvalipa után neveztek Gválijarnak), és vegye fel a Pal nevet, ha azt akarja, hogy dinasztiája hosszú életű legyen. Ezután Szurádzs Pal családja dicsőségesen uralkodott, amíg egyszer egy cinikus utód eltért a hagyománytól, és - természetesen - megfosztották trónjától. (Panoráma útikönyvek - India 249.o.)

Kapcsolódó oldalak:
Szent harcosok - Jarnail Szingh Bhindranwale tartarossz.blog
Az Arany-templom ostroma tartarossz.blog
A harcos útja - a budhizmus alaptanítása (5.rész) tartarossz.blog
A védikus kozmogóniáról tartarossz.blog

Szent harcosok - Jarnail Singh Bhindranwale

Bhindranwale szant volt. A vándorló életformát élő vallástanítókat nevezik szantnak, a szantok általában a szikh vallásos szövegekben magas szinten jártasak, noha (világi) iskolázottságuk alacsony.
1947-ben született Amritsar közelében hetedik gyerekként, így a családi földtulajdon megmaradása érdekében őt és sokakat vallási pályára küldték a környéken lévő szantok iskoláiba. Itt vette fel tanítója nevét, a Bhindranwale nevet annak halála után és ezáltal ő maga is teljes értékű szant lett. Bhindranwale ortodox szikh nézeteket vallott, különös hangsúlyt helyezett a vallási előírások betartására (az 5 K és a szikhek elő gurújának a Gurú Grant Száhib könyvének tisztelete). Nagy ellenfele a niránkári szekta volt, amely az érinthetetlen származású szikheket is jelentős mértékben tömörítette. A niránkári a Gurú Grant Száhib könyvét nem tekintette kizárólagos gurunak. A niránkárik jelentős támogatást kaptak a mindenkori indiai kormánytól is, anyagi támogatást és gyors előmenetelt. 1978 áprilisában a níránkárik összecsaptak az ortodox szikhekkel. Később 1981-ben Bhindranwalet letartóztatták egy indiai hindu laptulajdonos meggyilkolásának vádjával. A lap a szikh ortodoxiát és fundamentalizmust támadta és a niránkári mozgalmat népszerűsítette és támogatta. Bhindranwale népszerűsége fogvatartása miatt jelentősen megnőtt a szikh tömegek szemében. Letartóztatása napján repülőgép eltérítés és számos merénylet történt hindu politikusok és rendőrtisztek ellen. Később az Akálí Dal pártjának politikája is kénytelen volt Bhindranwale politikája felé közeledni, mivel nem akarta elveszíteni addigi támogatottságát. Az akálín belül is elindult a radikalizálódás folyamata. Vezetőjük Szant Longovál volt, aki a Gándhí féle szatjágraha-mozgalomhoz hasonlóan az erőszakmentesség elveit ültette át és eredményesen ötvözte a szikh tradícióval és a modern politikai kampányfogásokkal. 1984 tavaszán polgári engedetlenségi kampányt szervezett, amelyben a résztvevők megtagadták közüzemi számláik és adójuk befizetését. Bhindranwale karizmatikus személyisége és harcos egyenlőséget hirdető politikai- és vallási beszédei is tömegeket voltak képesek megmozgatni. A szikh vallás alapjaihoz való visszatérést hirdette, a vallási szabályok szigorú betartását és a szikh hősök és mártírok emlékezetét erősítette.

Baba Deep Singh (1682-1757)

A szikhek legnagyobb hatású hőse és mártírja egyébként a 18.században élt Bábá Díp Szingh (Baba Deep Singh) volt, szinte minden szikh otthonában megtalálható a képe. Az afgánok támadásakor 75 évesen harcolt, mígnem egy afgán lemetszette a fejét, ő azonban fejét hóna alatt tartva tovább küzdött és védte az Aranytemplomot és egészen addig nem halt meg, amíg el nem érte az Amritsári szent tó partját. Halálának helyét nagy tisztelet övezi és egy emlékfa őrzi. Bhindranwale nem kötelezte el magát egyetlen politikai pártnak sem, és tévesen tekintik a független Khalisztán főideológusaként is, mert maga az eszme, írja Radnóti Alice a könyvben, egy Nagy-Britanniában élő szikh emigránstól származik, Dzsagdzsít Szingh Csauhántól, aki később Angliában megalapította Khálisztán Nemzeti Tanácsát.
Ilyen előzmények közepette került sor a KékCsillag Hadművelet keretében, 1984-ben (május végén már kész haditerv volt) a szikhek legfőbb szentélyének az Arany Templom ostromára, az ott magukat elbarikádozó és önvédelemre berendezkedő szikh szeparatisták és vezetőjük a Szant Jarnail Szingh Bhindranwálé hősi halálára. Az indiai hadsereg mezítláb (és gépfegyverrel) lépett be a templomba, hogy ezzel is jelezze (vagy képmutassa), hogy a hely számukra is tiszteletre méltó és tudottan szent.

Az információkat a szant életéről elsősorban Radnóti Alice: India Oroszlánjai című könyvéből merítettem, az Ostromról készült egy dokumentum film is, Ostrom a Templom ellen címmel, amit sajnos elég régen adtak le a VIASAT HISTORY-n, pedig nem ártana, ha újra vagy sűrűbben megnézhető lenne. Az ostromról a töri blogon olvashattok bővebben. Ajánlottam már korábbi bejegyzéseimben is Benke József könyvét a gyorsuló idő sorozatban : Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember címmel (135.o.-tól)



Vallási lexikon:
Öt "K" - Az utolsó és egyben tizedik guru, Gurú Góbind Szingh a Khálszá tagjai számára életviteli kódexet írt elő, amelyek a következők:
- a vágatlan haj (kés)
- kis fafésű a hajban (kanghá)
- kard (kirpán)
- nem egészen térdig érő csíkos alsónadrág (kacshá)
- acél karperec, melyet a jobb csuklón kell viselni (kará)

(forrás: Sewa Singh Kalsi - A szikhizmus)


Kapcsolódó oldalak:
Az Arany-templom ostroma(Töriblog.hu)
Szikhizmus(wikipédia.hu)
Az Arany-templom ostroma tartarossz.blog

A középkori magyar szentkultusz néhány kérdése - dolgozat

Szent István lovasszobra (fotó forrása: www.budapest-foto.hu)

  Karol Górski - Fedotov nyomán - egy tanulmányában, a kora középkori észak- és kelet-európai szent királyokat három csoportra osztotta. Kristó Gyula *(1) ennek a tanulmánynak az alapján a magyar szent királyok tipológiai helyét igyekezett meghatározni. Szent Istvánt az apostoli királyok közé sorolja, a norvég király Szent Olaf (Trygvason), a csehországi Szent Vencel (Václav), az oroszországi Szent Olga és Szent Vlagyimir (kijevi Szent Borisz és Gleb apja) társaságába. Ezek az uralkodók országukban a kereszténység általános elterjesztésében, az állam- és egyházszervezet kialakításában, a pogány ellenállás felszámolásában élenjárók voltak. I.Istvánt -I. (Szent)László uralkodása alatt- a székesfehérvári bazilikában 1083 augusztus 20-án avatták szentté *(2). Ugyanebben az évben avatták szentté a felvidéken tisztelt zobori remetéket: Zoerard Andrást és Benedeket, Csanádon - az 1046-ban vértanúhalált halt - Gellért püspököt, 1083 novemberében pedig Imre herceget. A szentté avatás céljából még 1083 előtt megírták István király nagyobb legendáját, Gellért püspök első legendáját (A Gellért-legendák közös ősét). Valláspolitikai és politikai intenciói is lehettek az 1083-as szentté avatásoknak. Politikai intenció, hogy a legitim király (I.András fia) Salamon volt, így a szentkultusz az uralkodó legitimációs válságán is hivatott enyhíteni. 1100 körül Hartvik püspök közreműködésével Kálmán király megbízásából született meg a harmadik Szent István legenda. Kristó a legenda (mint a valóság utólagos interpretációjára) és a történeti valóság különbözőségére utal: "Maga Hartvik korát meghazudtoló világossággal látta, a haláltól a szentté avatásig időnek kell elmúlnia". Hasonló problémával találta magát szembe Luis Bréhier *(3) a Nesztór-krónika és a 11.századi irodalmi szövegek összehasonlításakor az írások kijevi Vlagyimirra vonatkozó részeiben. A Nesztór-krónika Vlagyimir-ábrázolását Bréhier a történeti valóságtól meglehetősen elrugaszkodottnak ítéli meg. A 11.századi irodalmi szövegek (Vlagyimir dícsérete Jákob szerzetes tollából, Szent Borisz és Gleb élete, Ilarion metropolita homíliája A kegyelemről) összhangban a skandináv sagák és arab történetírók információival megerősítik az a feltételezést, hogy 989-re a kereszténység már hosszú ideje elterjedt volt Oroszországban, és latin hittérítők hozták ide, akik skandináv, német és moráviai területekről érkeztek. Vlagyimir és Szent István tevékenysége egyértelműen párhuzamba állítható, de Imre herceg és Szent Borisz és Gleb kultusza is sok hasonlóságot mutat. feltételezhetően a kijevi szentkultusz és a magyar szentkultusz hasonlóságai részben a szélesebb dinasztikus kapcsolatokkal is indokolhatóak, másrészt a nyugati- és a keleti kereszténység együttes hatásai is erőteljesen jelen voltak, erre utal Bréhier megítélése szerint az, hogy Vlagyimir uralkodása idején egyházi tizedet szedtek, amely ismeretlen volt a bizánci kereszténység körében *(4).
Karol Górski második kategóriája, az egyházat és az országot védelmező szent uralkodó típusa. Szent Eric svéd király, és I. (Szent)László (1077-1095) is ide sorolható Górski és Kristó elgondolása szerint is. Górski, Imre herceget is ebbe a kategóriába sorolta, Kristó Gyula azonban arra a megállapításra jutott, hogy Szent Imre egyik kategóriába sem sorolható, mivel a harmadik kategóriába azok a királyok kerültek, akik a halált harc nélkül fogadták el. Ezen királyok kultuszait az egyházak nem fogadták el, ha elfogadták, akkor a körülöttük kialakult népi kultusz pressziója befolyásolta az egyházi döntést, vagy mint Borisz és Gleb esetében, a politikai és egyházpolitikai megfontolások is szerepet kaptak *(5). Szent Imre herceg a harmadik kategóriába részben mégis besorolható, hiszen a megölt hercegeknek posztumusz gyógyító erőt tulajdonítottak egyes szláv országokban *(6), vértanúként tisztelték őket *(7), Bizáncban azonban ismeretlen volt ez a hiedelem. Noha Borisz ás Gleb politikai gyilkosság áldozatai lettek (Szegfű Gyula feltételezése szerint Imre herceg esetében is politikai gyilkosság történt), az oroszok szenvedéstűrő szentekként tisztelik őket a Krisztussal való hasonlóság alapján. Az "élő ikon" fogalma is egyaránt alkalmazható Szent Borisz, Szent Gleb, Magyar Mózes és a magyar Szent Imre tiszteletben *(8). Kristó Szent Imrét nem tudta Karol Górski típusteóriájában elhelyezni, Salamon királyt (1063-1074) azonban, ha nem is minden szempont szerint, de megfelelőnek ítélte a harmadik kategóriába való besorolásra *(9). A cölibátus propagálása a Szent Imre kultusz későbbi eredménye. Archaikusabb vagy korábbi források, mint Hartvik által szerkesztett Szent István legenda nem említi a fiatal herceg életének a későbbiek során fontosnak tartott mozzanatát. VII. Gergely pápa rendelete alapján alakult ki a papi nőtlenség intézménye az un. nagyböjti zsinaton (1074), Szent László első törvénykönyvei azonban nem kötelezik a papságot a cölibátusra *(10). Tulajdonképpen a keleti kánonok voltak érvényben, a Nagyböjt a vajhagyó vasárnap utáni hétfőn, a tiszta hétfőn kezdődött.

A szerzetesség, és a monachusi életeszmény kialakulása, előzményei, jellemzői

A szerzetesség és a papság két külön fejlődési úton ment keresztül. A szerzetesi intézmény kialakulásának kezdetei a Decius (249-251) alatti keresztény üldözés nyomán kialakult és kifejlődött pusztai életmódból az "anakhóretizmus" (remeteség).
Az anakhóréták elterjedési területe az üldözés során és után főként egyiptomi és palesztinai sivatagos területekre kolátozódott. Legnépszerűbb remeték: Remete Szent Pál (+341) és Remete Szent Antal (+356) voltak. A többi anakhórétát irányító öregeket "sivatagi atyáknak" nevezték. A fejlődés második szakasza a lavra volt, ez olyan remeték csoportjait jelentette, amelyek elkülönülve éltek ugyan, de egy hégümenosz (apát) irányítása alatt vasárnaponként találkoztak az eucharisztia megünneplésekor. A 4.századra a remeték közös lakhelyre telepedtek és közös szabályok mentén folytatták az aszkéta életmódot, őket a koinobion=együttélés görög szóból koinobitáknak nevezték. A koinobitáknak nem volt saját tulajdonuk. Ima és munkafegyelemnek voltak alávetve. A koinobita közösséget a Kaiszeraiai Szent Bazileosz szervezte meg és Szent Theodórosz Sztuditésztől, a konstantinápolyi Sztudiosz monostor hégümenoszától kapta meghatározott formáját. A 10.századra vezetik be a sztudéta-szabályzatot az Athosz-hegyen.
Gyula Kostantinápolyból magával vitt egy Hierotheosz nevű szerzetest, akit Theophülaktosz patriarcha szentelt Magyarország püspökévé. Hierotheosz volt a magyarok első keresztény püspöke. A Gyula vezér által uralma alatti területeken a keleti kereszténység terjedt. Ajtony *(11) a Szent Gellért-legenda alapján Viddin városában keresztelkedett meg. Maros városában monostort építtetett Keresztelő Szent János tiszteletére. Az országban széles körben tiszteltek görög szenteket, ilyen volt többek közt Thesszaloniké védőszentje Szent (Dömötör) Demeter is. Kultuszának szülőhelye Sirmium, amely a 11.században hol magyar, hol bizánci kézen volt.
971-ben hódította meg Tzimiszkész János Bulgáriát, így 1185-ig (több mint kétszáz évig) Bizánccal közös határa volt Magyarországnak. Szent Demeter kultuszának központja a szávaszentdemeter-i *(12) kolostor volt.
Csanád vezér, miután Ajtony seregei meghátrálásra kényszerítették, tábort ütött és Szent György vértanúhoz azzal a fogadalmával fordult, hogyha győz templomot emel a vértanú tiszteletére. A dombot később oroszlánosnak nevezte el, mivel a vértanú Csanád álmában megjelent egy oroszlán alakjában és harcra buzdította.(vö. Nagy Kostantin látomása a Milvius-hídi csata előtt)
A legendák hagyományai alapján, a 11.századi magyar szentkultusz fejlett rendszerét tekintve megállapítható, hogy a kereszténység szimbólumait, a monachikus ideákat, intézményrendszereit a magyarság 100 év leforgása alatt sikeresen internalizálta.

─────────────────────
*(1) Kristó Gyula: Az Árpád dinasztia szentjei és legendáik in: Tanulmányok az Árpád-korról 359-368.o.
*(2) Szentség kérdésköre; mitológiai és vallástörténeti előzményei:
Romulus apotheózisa a monda szerint akkor történt, amikor seregszemlét tartott a Campus Martiuson. A seregszemle közben egy felhő eltakarta és eltűnt. Quirinusként a Rómát védelmező főisten triászban kapott helyett Jupiter és Mars mellett. (Quiriniusnak 12 papja volt). Rómában néhány kivételtől eltekintve (Caligula, Domitianus, Commodus) az isteneknek kijáró tisztelet csak a meghalt és istenné avatott (consecrált) császárnak járt ki. A római hagyomány közvetlen előzménye lehetett és hatott a szentté avatás intézményének kialakulására. A hagyományos istenekétől megkülönböztetve a császárok nem deus, hanem a divus (isteni) jelzőt kapták. (forrás: Gesztelyi)
*(3) Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása 209.o.
*(4) ua. 210.o.
*(5) L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája 167.o.
*(6) Dimitri Obolensky: A Bizánci Nemzetközösség
*(7) Berki Feriz (szerk.) Az orthodox kereszténység. Budapest, 1975 79.o.
*(8) Miklós Péter: Vallás, politika, művelődés (Szeged, Universitas Kiadó 2006.)17.o.
*(9) Kristó Gyula: Az Árpád dinasztia szentjei és legendáik in: Tanulmányok az Árpád-korról 368-369.o.
*(10) Miklós Péter: Vallás, politika, művelődés 13-14.o.
*(11) Berki Feriz (szerk.) Az orthodox kereszténység 111.o.
*(12) Dimitri Obolensky: A Bizánci Nemzetközösség 199.o.

Felhasznált irodalom:

Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája I.(Akadémia Kiadó, Budapest 1986)
Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról (Budapest, 1983. Magvető Könyvkiadó)
Kristó Gyula: Magyarország története (895-1301) (Osiris)
Gecse Gusztáv: Vallástörténet (Budapest,1980. Kossuth Könyvkiadó)
Regnault Lucien: Így éltek a 4.századi szerzetesek (Bp.2004 Bizantológiai Intézeti Alapítvány)
Obolensky Dimitri: A Bizánci nemzetközösség (Bp. 1999 Bizantinológiai Intézeti Alapítvány)
Bréhier Louis: Bizánc tündöklése és hanyatlása (Bp. 1999 Bizantinológiai Intézei Alapítvány)
L.A: Uszpenszkij: Az ikon teológiája (Budapest, 2003. Kairosz-Paulus Hungarus)
Berki Feriz (szerk.): Az orthodox kereszténység (Budapest, 1975)
Miklós Péter: Vallás, politika, művelődés (Universitas Szeged Kiadó, 2006)
Harmatta (szerk.) Ferenczy - Maróti - Hahn István: Az ókori Róma története (Nemzeti Tankönyvkiadó)
Lengyel Dénes: Régi magyar mondák (Móra Könyvkiadó, 1972)