BEJEGYZÉSEK A FRIZURAVARJÚK NÉPSZERŰ TEOLÓGIÁJÁHOZ

„Egy druida
rohan a budira.
Hol az a gaz kelta,
aki lekakálta?!”

/Csukás István/

 

A minap a sors akaratából szerencsésen megfigyelhettem három  frizuravarjút egy réten. Az avart kapargatták, az avart csipegették, az avart szemlélték, figyelték élesen és homályosan és ütögették nagy és figyelő szakértelemmel és a faleveleket borították át A-ról B-oldalra, mintha csak egy lemezjátszóval szórakoztatták volna magukat e hideg téli munkanapokon. A vallásos attittűd - vagy "attitüdő" ahogy Iszlai írta egykoron a Makutyi dumákban - lejárt jelmezjátszó, legalább is Hodász és vendége Laár András a minap körül csipegették és megkapargatták a Jézus-jelenséget. Laár álláspontja túlzottan egyértelmű volt, "Jézus Krisztus maga mászott föl szándékosan a keresztre és ott végrehajtotta a mágikus rítust". Nem mindegy hogy egy ember önként vonul a diliházba, vagy beviszik. Az sem mindegy, hogy a fogadtatása milyen minőségű - hogy gurítanak-e elé piros szőnyeget, hogy játszik-e neki a százfejű katonazenekar és népdalkórus miközben a diadalív alatt vonul át nagy és győzedelmes seregével  egészen az esti gyógyszerosztásig. Jézus tehát jógi volt, a jógik közül is a legfelkészültebb és aki ezt az előadást hallgatta az már a legelkészültebb.

   A beszélgetés, ha nem vita vagy félvita vagy egyik sem mégis a hozzáállásban tehát egyetlen egy részében válik érdektelenné. Ha nem vallástörténeti a megközelítés, akkor mindenfajta hasonlóság, amit eddig én magam is felvetettem India és a kereszténység között, lesüllyed egy hétköznapi véleménycsere szintjére. Ennek oka nem a teológiai nézetek és világnézetek megismerésére való szüntelen törekvés, hanem az a hozzáállás, hogy a vallásból az egyén nyerjen valamit, üdvöt, igazságot, segítséget az elviselhetetlen magyarországi életformánk elviselhetőségéhez, tehát ez a fajta megközelítés a pragmatizmus.

Éppúgy pragmatizmus ez mint egy vallásos szertartás, tehát valamiféle hasznossági-haszonleső elv szerint való megközelítés (a vallás mint cserekereskedelem az istenségekkel az ókori Rómára egyes nézetek alapján jellemző lehetett, bár ez sem feltétlenül az egyén, hanem a közösség, az állam üdvéért való közbenjárás volt, ez az időszak tehát az emberiség történetében még a közös kollektív sors időszaka, nem az egyén által kikövetelt privilégiumok és komfort). Egy ilyen nézőpont eleve kizárja az üdv lehetőségét, mivel a személy pont saját maga hozzáállásával akadályozza meg azt. Mircea Eliade Jóga című munkája szerteágazó, egyértelmű a párhuzam India és a kereszténység között a vízenjárást Mircea Eliade kutatása  alapján tehát sziddhiként említik. A jóga a belsőelválasztású mirigyekre erősen hat, ezt a jógát kutató orvosok is nyilván vizsgálták már. Tehát a gyakorlói fiziológiai-biológiai változást érnek el, bizonyos tekintetben a testi adottságoknak szélesítik a lehetőségi szintjét, tehát a testgyakorlással tképp megnövelik saját élőlényüknek a lelki és szellemi és fizikai erejét: potencialitását. A második világháború után Németországban ismertté lett Brunó Gröning a csodatévőnek nevezett gyógyító a jó példa rá, hogy a gyógyító szervezete nem hétköznapi, nála a pajzsmirigy duzzanata szembeötlő volt - a pajzsmirigy az a szervünk, amit nem mellesleg a jóga az idő és az időérzékelés szervének tart.

   Vita tárgyát képezheti az, hogy Jézus Krisztus veleszületetten volt csodatévő vagy valamiféle misztikus tudásba lett volna beavatva. Én nyilván az első változatra tenném a voksomat, függetlenül attól, hogy a jóga-hagyomány szerint, de akár a kereszténységben is számottevő olyan csodáról számolnak be emberek vagy anno Brunó Gröning esetében is amelyek meghaladják a mai ismert világ kereteit. Manapság már az is kérdés a technikai civilizáció és a tudományos felismerés és haladás korszakában, hogy mi az amit csodának tekinthetünk és végül ezen az úton haladva úgyis felismerjük, hogy a világ amiben élünk eleve misztérium és sosem volt profán.

A TKBF által vetett két tanácsadó jelet én azért megosztom, mindenképpen nemes gesztus a keleti évfordulókor ez a fajta próbálkozás, tény az, hogy Tibetben ezt már írtam, hogy ez a tibeti jóspapok feladata és minden évfordulókor a jóspap transzállapotban nyilatkozik meg - és ezt értelmezik. A tibeti jóspapok intézménye Helmut Uhlig szerint önálló vagy különálló és nem sorolható be a buddhizmus vallási intézményei alá.

A 30-as kua  (Lí) jelentése a tündöklő szépség. Dupla,szimmetrikus jósjelről van szó, mindkét kua a lenti három vonal és a fölső három a tüzet jelképezi. A tanácsadó könyv megjegyzi, hogy a tűz ilyetén túltengése nem az elemésztő lángokra utal, hanem a minden élőlényt éltető napra, kihangsúlyozza a tiszta energiákat, az éltető  és tiszta energiákat és a tisztesség erényét, tehát tisztességes hozzáállást követel meg tőlünk. Arra is figyelmeztet, hogy a másokat beszennyező magatartás kerülendő (az évre vonatkozóan) valamint állami és kormányszintű intést is ad, a könyv szerint tanácsos a gondoskodásra, segítségre szorulókat részesíteni a javainkból - "Aki gondozza a tehénkéket, attól elviselik a fejést" írja a bölcs könyv. Müller Péter Jóskönyvében (Ji Csing) a 30-as kua elnevezése a MEGVILÁGOSODÁS. "(Képjel: Egy sárga, mágikus tűzmadár). A 30-as kua tehát az elérhető állapotra utal, mint célra, és ez a kua ebben az évben az 50-es kuából ered, fejlődik föl.

Az 50-es kua (Ting) "A kehely" vagy áldozati edény. A kút (46-os kua) eszméjének a továbbvivője, egy magasabb szintre való lépés, a [tűz] és a [fa] összeolvadnak. Az alsó három vonal jelképezi a fa jelét, ami egyben a szél jelével is azonos [szél, fa], itt tehát áldozatbemutatás történik a Mindenség Urának, "aki kiapadhatatlanul táplálja az erényest és a bölcset"

1. átváltozó vonal jelentése "Talppal felfelé": az áldozati edény fölborul, ami eddig rejtve volt az láthatóvá válik, "ami nem megfelelő az aláhullik". Az én értelmezésemben nagyjából arról lehet itt szó, hogy az év elején már tiszta lappal lehet elindulni, az áldozati tűz fényében észre lehet venni és el lehet választani azt ami méltatlan, amit eddig nem észleltünk. Ezzel a fajta konvergálással el lehet érni az égiek kegyét.

2. átváltozó vonal jelentése "A megfelelő szó":  "Az edényben az van, ami kell. Immár az a kérdés: tudunk-e megfelelően cselekedni? Szilárdan és céltudatosan cselekedve nem kell pirulni".

Az én értelmezésem szerint a szöveg, tehát az "áldozathozatal", avagy a régi rossz szokásoktól való megszabadulás a Fa-kígyó évében maximális támogatást nyer. És ha igazán ezen az úton tudjuk tartani a lovainkat, akkor az év végére eljutunk a célhoz a (Lí) jeléhez és tudjuk realizálni egyéni szinten, nyilván állami szinten is ez volna a tanácsos feladat a bölcs könyv szerint. Tehát az elszegényedő rétegek megsegítése, felemelése.

Buddha csodatételei

MI A METAFIZIKA ? ELMESEGÉDLET-OPTIMALIZÁLÁS PUZSÉR RÓBERT KÖNYVÉHEZ

Mi a metafizika?

László András funkcionalista és célirányú elgondolása a metafizikáról 

A metafizika fogalmát rendesen körüljárja dr. Turay Alfréd

filozófiatörténet könyve. Amit és ahogyan dr László András

fogalmazott, az egy eszmeáramlat és iskola megfogalmazása

ami nem egyéb, mint a metafizikának és mint a princípiumok

felismerésének az énre vonatkoztatása, egyfajta optimista

soteriológia, aminek útját és alapját a vallásalapítók és vallási reformerek kövezték ki, hiszen mi más lett volna Herakleitosz,

Buddha vagy Sankara felismerése: a panta rhei, az anatma-tan 

és a tat tvam aszi, mint a tapasztalható jelenségek általános 

jellege, az általános lételv, az őselv, a princípium felismerése.  

Bizonyos szempontból, mint a vallások világával állandóan foglaltoskodónak szerencsés a helyzete még posztautodidaktaként is, hiszen amint belelapoztam Puzsér Róbert könyvébe, máris egyértelművé vált, hogy Hamvas Béla iránti tiszteletéből egyfajta tarot-kommentárt alkotott. Annak a meghatározása, hogy mi a metafizika - egyáltalán nem könnyű kérdés, hiszen egyértelmű választ nem kapunk rá, így csak közelíthetünk a kérdéskörhöz.

Amit már megállapíthatunk Turay Alfréd fejtegetése nyomán az az, hogy a metafizika bizony ontológia. Az érzékfelettiség azonban azt jelenti, hogy tképp a tudatunkkal mégis képesek vagyunk fogalomalkotással konvergálni a felismert törvényszerűség-princípium irányába egyfajta kvázi összefüggésként és konzekvenciaként az elménk képes azt érzékelni, és felismerni.

Vallástudomány szakos bölcsészhallgatóként könnyű dolgom volt felismerni, hogy a Kápila (a látnok) által alapított hindu számkhya darshana 24+1 tattvájának két alapprincípiuma teljes mértékben megfelel Arisztotelész hülemorfizmusnak nevezett nézetével, annak két metafizikai-ontológiai alapprincípiumával. Egyetemi hallgatóként rendkívül fontosnak tartottam ezt a felismerést, és a mai napig hálával tartozok dr Turay Alfrédnak a  Filozófiatörténeti vázlatok című munkájához, hiszen enélkül a kiváló összefoglaló munka - filozófiai propedeutika - nélkül soha nem vehettem volna észre ezt az összekötő kapcsot és hidat India és Európa, Kelet és Nyugat között. Nyilván Hamvas Béla Szókratész invokációja Aszklépioszhoz ezért is volt és lett állandó témám, hiszen Hamvas az éberséget jelölte meg ott mint fogalmat ami Keletet összeköti Nyugattal és a kakast rendelte hozzá szent állatként. Tény, hogy India  és a görögök akkor kerültek igazán közel egymáshoz, amikor Nagy Sándor hódításai zajlottak, így érthető okokból sem Szókratészt, hanem Arisztotelészt kell tekinteni a hídnak.

Amit dr Turay Alfréd tanárúr fejtegetésében ki kell egészítenem az az, hogy a lehetőségi lét, a potencialitás a princípium szintjén, mint nagyon helyesen prima materianak írja, a számkhyaról szerzett tudásnak köszönhetően azt omnipotencialitásként kell értelmezni. Az omnipotencialitás pedig, ahogy a prakriti első tattvája, hozzárendelhető a hinduk által igen tisztelt Chandogya-upanisadból idézett szent szótagsor (mahávakya) a "tat tvam aszi".

ZOROASTRIANISM - DR. RAMIYAR KARANJIA

KATAKLIZMA és KATEKIZMUS

Johannes Rosche: Éljünk Isten tenyerén PDF (részletek a könyvből)

   A keresztény, a fogvatartott és a kommunisták között sok a párhuzam. Mindhárman a szabadulásukat várják. Előbbiek a túlvilág békés és rendezett mivoltában hisznek vakon és bárgyúan; a fogvatartottak azonban a realitás talaján állnak, már a börtönökben acélököllé edzik magukat, hiszen tudják, hogy a kinti életben a túlélésük sokszor attól függ, hogy el tudnak-e menekülni a hatóságok elől, vagy megelőző csapást tudnak-e mérni a közelharcban egy ellenfelükre, aki betolakodóként akár esetleg személyes territóriumukat támadta meg, és veszélyezteti: legyen az a prostituáltjainak a jól behatárolt és védett területe vagy a külünböző csempészáruk, drogok és koldusmaffia terjeszkedési területe. Egy keresztény ember nem állhat természetesen a koldusmaffia élén. A koldusmaffia is hasonló elven működik mint a prostitució - jó esetben a területet védő ember a saját koldusait általában megvédi az atrocitástól, legyen a támadó a jólöltözött polgári világból származó igen agresszív és szegénygyűlölésében aberrált kispolgár vagy a konkurencia kiszorítása, valamint a renitens, a bevétellel visszaélő koldusalkalmazottak fölött is felelősségteljes hatalmat kell gyakorolnia, innen is látszik nem mindenki alkalmas e nehéz feladatkör eredményes betöltésére,  A kommunisták egy utópiában hisznek, hogy a hájasodó burzsujokat - akik minden gazdasági, társadalmi elnyomás, agymosás és a szegénység és ezzeljáró nyomorbetegség és járvány jelenségének fő felelősei, valamint az emberiség egyed és társadalmi fejlődésének fő kerékkötői, tehát az imperialistákat és a történelem más hasonszörnyű reakciós szemetét egyszerre a történelem viharos és forradalmian szükségszerű szele elfújja és a tisztánlátás és a humanista egyenlőség elvein építkező béke a szocializmus birodalma jön el ezáltal, ahol megszűnik a gyermekéhezés, a TBC és a munkanélküliség valamint a tömeges kilakoltatások is.    A zsidó-keresztény vallásnak is megvan a maga utópiája, Raj Tamás rabbi Bibliából idézett akkor, amikor az utolsó időkre vonatkozó eszkhatológiai nézetét kifejtette a PAX TV-n - ez pedig a ragadozók végleges eltűnése a Föld színéről - mint félreérthetetlenül is az utolsó idők jelei. Arról nem szól a Biblia, hogy a ragadozók a legfőbb mindenevő-ragadozó az ember és annak túlszaporodása miatt halnának ki a többiek vagy csak egyszerűen annyi lény jönne létre egy sötétlő reggelen, hogy az összes oxigént elszippantanák még saját maguk elől is, és így mást nem is tehetnének a föld élőlényei minthogy: kihalnának. Kihalnának mint  az eszkimók, akiknek túlélése kizárólag a fóka populáció reprodukciós eredményességétől függ. A naiv koalák is csak az eukaliptuszon tudnak eléldegélni - ez a táplálkozás autizmusa. Tehát különböző el nem indult láncreakciók ok-okozata között élünk, egy puskaporos hordón ülünk a legnagyobb bölcsek szerint,vagyis a dominóelv és az összeomló kártyavár elvek ellenére vagyunk még életben. Ha valami csoda, akkor ez elgondolkodtató csoda. A ragadozók nélküli élet lehetőségét földünkön biológusok, tudósok, zoológusok  és más egyéb szakemberek még nem vizsgálták, valamint a biblikus kijelentést sem elemezték, nem készítettek túélési terveket a nehéz jövővel kapcsolatban, ti. hogy a ragadozók kihalásával, vagya ragadozó életforma hirtelen megszűnésével milyen élhető vagy élhetetlen világmodell fög eljönni számunkra, milyen feladat hárul tehát ránk, arra az életbenmaradt maroknyi csoportra,  a nagy kataklizma után tehát milyen  sors vár ránk, az emberiségre.

"Hát akkor miért rendezkedsz be úgy,

mintha   ezer  évet  kellene  letölteni 

ezen a földgolyón?"

/J.Rosche/

Nyilvánvalóan gyengelméjű vagyok azért rendezkedek be ezer évekre és a kérdés föltevője Johannes Rosche, a jezsuita aki keresztény könyveket ír és ezért is jóval ismertebb és sikeresebb, valamint józanabb személy nálam - hiszen soha nem kísérletezett hallucinogén szent növényekkel, nem volt pszichonauta egy percig sem, hogy számára ismeretlen és ismeretlen logikájú világokba lásson akár percekre vagy egy kis fraktál-örökkévalóságokra is elmerengjen ezeken. Abban is bizonyos vagyok, hogy Rosche üdvözülni fog, amint lepöcköli vagy lerugdalózza a sanyarúságos és elöregedett földi sátorát magáról, én pedig a sötét kárhozat lángoló porától fogok a pokol kínzókarmáinak sötét patkányokkal teli vermeiben még ezer évig pestist prüszkölni. 

    Egy biztos: az én agylebernyegeim összeszövetkeztek ellenem így lettem fogékony a gyengeelméjűség és a hitetlenség ezen formáira és nagyon nagy szerencsém van, hogy a keresztény hit bajnokai mindig még időben rávilágítanak az emberi élethazugságok halmazai által tenmagaalá temetett sorsúakra és megmentik az én  lelkemet és sokan mások lelkét is a lehető legrosszabb opciótól. A második haláltól. Ami a végső lerombolódás állapota.

És hozzáteszema honi viszonyokkal kapcsolatban is, hogy nincs és nem lehet olyan embertársunk, honfitársunk, akit ne mentenének meg a világ eme kicsiny de mégis nagy focialista szögletében, hiszen ebben az irgalmatlan keresztény országban már kimondatott. "Senkit nem hagyunk az útszélén" amire a népi válasz, a népi kórus válasza az irgalmatlan samaritániussal és elvével sem váratott sokat magára: "Hanem jól belerúgdossuk az árokba" - de előtte megkereszteljük.

  Egy mondat a keresztény hittérítésről 

- és  annak dzsihádikus és jógához hasonló mivoltáról -

„Egyenes tartással hajts térdet” - /J.Rosche/

Görbe háttal tehát ne is közelíts az univerzum Urához, sőt görbe szemmel se nézz rá, se girbe-gurba utakról érkezve sem patkánycsapáson és távoli sötét ösvényekről vagy idegen bolygórendszerekből ideérkező, szemtelen,  illegális sittlerakó és szemetelő űrlakóként sem.

„Keresztvetésünk és térdhajtásunk olyan legyen,

hogy ha keresztény látja, épüljön rajta, a nem hívő pedig

térjen meg”  - /J.Rosche/

Az iszlám dzsihádnak vannak fokozatai, lényegében az igaz hitre való áttérítés módszertanáról beszélünk. Itt a példamutató élet dzsihádjának fokozatához való igen hasonlót látunk a keresztény katolicizmusban a meghajláskor és keresztvetéskor, akár egyetlen méltóságteljes mozdulatsor képes kihatni a hitetlenre, tehát példamutatással történik a hittérítés, ez itt egyértelmű hasonlóság, a vallásokkal tudományosan 

foglalkozó szakember számára ez is egy tettenért evidencia.

A jógának több elméleti és gyakorlati szubsztanciája van: elméleti a szamkhya által is felvázoltt tattva-rendszer, mint elméleti váz és keret.

Gyakorlati pedig a praxis, a praxis pedig szinte mindig a gerinccel kapcsolatos gyakorlatsorokból áll,

Az idős ember tehát fogja be a száját

„Védj meg a fecsegés hajlamától, Ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek minduntalan, mindenkihez szólnia kell.”

„Kérlek őrizz meg engem mindattól, ami az öregeket kiállhatatlanná teszi”

/Részletek egy népszerű keresztény imából/

Az idős embereknek ez a keresztény ima tehát nyíltan azt tanácsolja, hogy mindenképp napiszintű kéréssel forduljanak a Nagy Mindenhatóhoz könyörögve és böjtölve, ha úgy észlelnék magukon, hogy már-már mindenbe belepofáznak és ezért igen hasznos embertársaikra és magukra és a világegyetem fennáló rendjére nézve az, ha önként elnyomják magukat és ha nem megy az isteni csoda majd ebben is segíteni indul rajtuk (mint sok más esetben is).  A kussolás művészetéről annyi elég, ahogy a nagy világúr és világűr is régóta hallgat és József Attila halhatatlan versében is csak a felszín fecseg, és nem a mélység.

Az Istenhez való energiamegtartó hasonlóságunk pránajámája és csi-je tehát a kelet elve semnem a fülsiketítőan hangos érvelésben,  sem az önmagunk körül forgó egocentrikus és centrifugális világkép őspapagáj-módozataiban amely hosszú filozófiai litániákban szól ki kalitkájából és sem pedig politikai ideológiánk nyílt és harsány hangoztatásában, parasztfelkelésekben és tüntetésekben van, vagy a fenálló alkotmányos rend ellen lázító politikai beszédekben rejlik - hanem abban, hogy öreg "kussoljál már", nyomd már el magad b.meg.

Mindent megkeresztelni

Mi sem lehet természetesebb életküldetés egy keresztény számára, mintsem az a fajta életstratégia, hogy senki  nem maradhat az út szélén és semmi és senki nem maradhat megkereszteletlenül sem. Koppány vezért is a legenda szerint ezért kaszibolták négy irányba. Így mumifikállódhatott a jobb karja is - kiállva az idők pengeéles vasfogainak mindent szétrágicsáló piranha-próbáját is - amit lecsaptak és Szent Jobbként tiszteli az Egyház és az istenadta nép is.

GÁBOR GYÖRGY VALLÁSFILOZÓFUS A HAMÁSZRÓL

OM ASATOMA SAT GAMAYA (JAY&JAY) ♫

Jóga-vita (Gondolatnapló)

HAMPI - KARNÁTAKA 


 

   A filozófus Ludwig Feuerbach annak idején a vallásról, mint különös észről értekezett, amely különös ész azonban nem nélkülözheti a természetes emberi logikát. Ezt a vallásszociológiában plauzibilitási struktúraként (hihetőségi szerkezet), értelmezési rendszerként határozták meg. Manapság, ha a népszerű keresztény irányzatokat és a jógát kell összehasonlítani, akkor utóbbi szembeötlő, hogy jobban kiállja az ok-okozatiság mércéjét. A kereszténység manapság népszerűbb tanai számára számos olyan előítélet és buktató van, amelynek kognitív disszonanciáit senki nem tudja elkerülni, a logika helyébe pedig áthídaló megoldásként a hit kerül, mint a legvégső argumentum. Látható, hogy eltérőek, tehát mások a követelmények - a "külső burok" egy világvallások, vallások univerzumának tekintetében eltérő, azonban ahogy haladunk a szerzetesség, az aszkézis és a misztika irányába, egyre inkább tapasztalható egyfajta azonosság, de ez az azonosság nem a világi híveknek szól, és a szerzetesi közösség szigorúbb, lemondó életformát követel az emberektől; nyilván ez így van a buddhizmusban is, ahol öt parancsolat vonatkozik a világiakra és tíz parancsolat a szerzetesekre; ilyen szempontból a sokszor fordított vagy fals nézetű buddhizmus is átvette - nevezzük nevén: a "vallási komorság intézményeit". Tehát az aszketikus, misztikus és nem külső, világi vallásosság számára lényegi azonosságok vannak. A hinduknál a lemondás eme kultúrája áthatja az egész társadalmat (csaturvarnáshrama-dharma példaként dr. László András terminusa szerint), ez a fajta heroizmus részben ksatriya-szellemű - annyi különbséggel, hogy  általánosságban a győzelem, az "önlegyőzés jógája" által megy végbe. Tehát a világ itt is egy mulandó káprázat, túlzottan is az - egy félreismert valóság, amelyben a nemtudás (avidzsa-avija), vagy az advaita védántában a hamis érzékelés (adhjásza - adhyása) a csapda vagy ahogy Hamvas Béla fogalmaz az alvás, az ti. hogy nem vagyunk éberek. Hamvas mester nyomán már könnyű dolgunk van újra összefoglalni tanait, hogy a zsidó-keresztény kultúra a bűn fogalmából indult ki, a görög az egészségből, sportból és talán a harmóniából, a római a törvényből és a hódításból no és "nagy" összegzőként a kulturális-vallási integrációból (Puzsér Róbert is megállapítja a hasonlóságot, hogy a vallási piac talán legutoljára az ókori Róma fénykorában volt ilyen sokszínű) amit leginkább pragmatikus okokból végül és egyben ennek a sokszínűségnek hanyatlásaként: a hatalmi legitimációra fordította - tehát a vallás állampolitikai fogalommá lett. Manapság éljük újra azt, hogy miként lesz újfent részévé a vallás az állampolitikának és hogy miként állítják szembe a szocializmus valláspolitikájával, amely már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság idejént feltűnt progresszív alkotmányával, amelyben határozottan deklarálta a vallásszabadságot és egyben az állam és egyház szétválasztását. A görög kultúrára visszatérve megfigyelhető Bachofen nyomán, hogy a sport, az olimpia szakrális eredetét tekintve azt részben a Pelopsz-mondakörhöz kapcsolják, ennek lényege valójában az, hogy a versengés (és itt kapcsolódok vissza napjaink nagy a versengésre, hogy ki legmagyarabb) marsikus (Árész) vagy a maya labdajátékok emberáldozata, tehát kegyetlen férfiverzióját felváltja Pallasz Athéné: a szabályozottság. Az emberiség önreflexiójának és tudatterületének önfelismerő hatásmechanizmusát láthatjuk ebben is megmutatkozni: társadalmi  empátia és emancipáció. Freud nagyot csettintett volna, hiszen a kultúra születése relációban van az emberi ösztönök megzabolázásával és ennek rítusa a sport lett. Ez egy természetes fejlődés eredménye, Pallasz Athéné szimbólikusan győzte le, bár nem teljesen Árészt, és az emberi kultúrában globálisan és erősen reprezentálva jelen van a békés háború: a sport. Németh Sándor a Hit Gyülekezetének vezetője utalt erre, mint olyan mozgásformákra, amelyek nem démonikusak - ha mitológiai értelemben áttekintjük - akkor valójában arról van szó, hogy amiről Németh Sándor beszél, az valójában egy marsikus erőnek a szublimációja - a jóga bizonyos tekintetben ennél magasabb szintet kell képviseljen, hiszen az már nem az átlagembrek, hanem aszkéták tömegsportja - ennek nyilván vannak világi, népszerű és nem evilági hívek által gyakorlott tradicionálisabb formái. A jóga sziddhik közül a legkeresztényibb vitán felül a vízenjárás képessége. A víz elem a kereszténységben az egyik fő szimbólum, olyannyira, hogy még a mandeusok is (János-keresztények) a Közel-Keleten a mai napig gyakorolják a Keresztelő Szent János-féle keresztséget. Az is közhely, hogy Jézus általánosan elterjedt hagyományos ábrázolása (ami a mai Szíria területéről való) rokon vonásokat mutat a jógikkal. Természetesen elmaradhatatlan érv a vitában az is, hogy a Pashupati-pecsételőn ("állatok ura" - Móhendzsó-Daró) látható egy jógapózban ülő alak, így tehát a lótuszülés több ezer éves, Jézus Krisztus előtti hagyomány.

Az egyik legérdekesebb Indus-völgyi lelet, talán Siva előképe? (i.e. 3. évezred)

   Amikor például összehasonlítjuk Patanjali Jóga-szútráit a keresztény tanításokkal, akkor egy mondatban összefoglalhatjuk azt, hogy a jóga-szútrák leglényegibb vezérfonala valójában a pratjahára (pratyahára), az érzékek visszavonása - az az érzék korlátozás a kereszténységben is megvan a böjtben, a „tudati böjtben”: a bűntől való távolságtartásban, a korlátozott keresztény életvitelben - a jógában azonban mindez nem üdvtörténeti, eszkhatológiai kontextus ,de lényegében hasonló tudati-irányelterelés, ha módszertanának lényegét tekintjük. A pratjahára csak az egyik lépcső az arja-astanga jógában, de valójában a jóga egészére igaz. A jóga egy mondatban: az elme lecsendesítése (csitti -vritti-nirodha) pedig a belső csend - a központi idegrendszerünk önkéntes megzabolázása - valójában a kauzális jellegű énünk viszonylagosságának a tudatosítása is - a belső beszéd böjtje - ez a fajta érzékek megzabolázásra tett arany középút már Platón filozófiájában is jelentőséggel bír, a kocsihajtó hasonlatban olvashatunk erről. Az egyiptomi anakhorétákról olvasva, akik a Décius-féle keresztényüldözések elől Szkétisz sivatagába menekültek - szintúgy azt olvashatjuk, hogy akár a jógik, nagyon csinján bántak a saját látomásaikkal, ahogy a jógik számára is elő volt írva íratlan szabályként is, hogy a sziddhiknél ne ragadjanak le, ugyanis a sziddhi nem a végcél, hanem a móksa - hiszen az emberi dimenzió meghaladása, akár aszkézissel, akár böjttel, akár jógával nem azért történt, hogy ezzel öncélú hatalmat gyakoroljanak a világ és embertársaik felett, bár az önkénytelenül is meg fog mutatkozni - hanem inkább azért, hogy erről a "legutolsó kísértésről" is végül le tudjanak mondani (el tudjanak szakadni az utolsó előtti tudatállapottól - amikor a prakriti avyakta és a purusa is avyakta - megnyilvánulatlanban egy. Az egyiptomi keresztény anakhóréták vívódása valójában nagyon hasonló vívódás, csak más kulturális jelképek között történik, így a hallucinációk, látomások a keresztény-hitvilág lényeivel és dichotómiája szerint racionalizálódnak. A hódító kereszténység amikor India területére teleportálta magát portugál hajósok képében, a mai Goa állam területére elvitték az inkvizíciót is magukkal. Amit még fontos megemlíteni az Szent Tamás apostol, aki a legenda szerint Indiában térített és halt meg, emlékét egy templom őrzi a mai Tamil-Nadu államban. Legvégül és nem utolsó sorban, hogy ne maradjon az ok-okozatiság kérdéskörében hiányérzet az olvasóban, Patandzsali jóga-rendszerében tehát nyolc, egymásra logikusan felépülő fokozat/lépcső van - ezek közül az utolsó pont a szamádhi, az első kettő pedig az erkölcsi követelmények, parancsolatok és egyéb, a jógához való nélkülözhetetlen szabályrendszer és fundamentum; ez a jama és a nijama (yama-niyama).

1. Jama - a jógát elősegítő előírások és szabályok követése:
A) Nemártás (ahimszá)
Karmikus következmény: környezetében megszűnik a gyűlölködés.
Mahátma Gandhi élete végéig következetesen követte az Astánga-jóga ezen alapját és bizonyos vagyok benne, hogy hitt abban, hogy a béke az ahimszá gyakorlásával elérhető és kiterjeszthető az egész, akkor a britek által is politikailag és vallási értelemben végletesen megoszott,  kettészakadó Indiára is. Meg kell jegyezni Gandhi kapcsán a dzsainizmus ráhatását is, de kezeljük evidenciaként, hogy a jóga-hagyomány praxisa a heterodox és ortodox darshanákat (vallási irányzatokat) is egyaránt áthatja.

B) Ragaszkodás az igazsághoz, őszinteség (szatja)
Karmikus következmény:szavainak teremtő ereje lesz.

C) Lopás kerülése (asztéja).
 C1) Dharmásztéjam (a kaszttal, vallással és helyzetével kapcsolatos kötelességek elmulasztása) és
 C2) Dravjásztéjam (a vagyon ellopása) – mindkettő kerülése alkotja az asztéját . [1.]
Karmikus következmény: minden kincs feltárul előtte.

D) Nemi önmegtartóztatás (brahmacsarja).
Karmikus következmény: hőstettek végrehajtásához is elegendő ereje lesz.
Megint csak egy olyan sarkalatos pont, ami a ksatrija (harcos)-tradíció és a jóga szorosabb kapcsolatára utal. Biztos vagyok abban, hogy pontos és precíz fiziológiai megfigyelés az alapja ennek a pontnak is.

E) Mentesség a vagyonhoz való ragaszkodástól (aparigráhá).
Karmikus következmény: megérti születése célját.

Konklúzió:
Kétségtelen tény, hogy az ősi  jógahagyomány kikristályosodott formában, mondhatni (Om Shanti)  az ember tapasztalati tudására is épülve, vallási-hit spekulációk nélkül - teleologikus szellemi-architectura , tehát még egyszer megerősítem (szvsz): nem szorul eszkhatológiai magyarázatra és vallási spekulációra, különösen nem (keresztény) szofisztikára.


Szent Tamás -bazilika (India - Csennai)


─────────────
[1.] A C1-C2 pontok forrása Gauranga Das: Jóga és sámánizmus c. facebook oldala (id. Krishnamacharya-könyvből)

Sibi király és a galamb (iniciatikus történet)

Sibi király a saját húsából hasít ki
(Kolozsvári György illusztrációja)

Egykor régen Buddha Sibi király alakjában született újjá. Sibi bölcsen kormányozta országát, alattvalói békében és büntetés nélkül éltek, olyannyira, hogy uralkodásának huszonötezer év alatt a pokol is feleslegessé vált.
Egy napon az istenek ki akarták próbálni, vajon méltó-e Sibi király az elkövetkezendő tökéletességre. Ezért Indra isten felvette egy sólyom alakját, és üldözni kezdett egy fiatal hófehér galambot. A galamb kétségbeesetten menekült kegyetlen hóhéra elől. A király, aki éppen vadászni volt, nagy részvéttel kísérte a galamb vergődését. Végül a kicsiny madár, más kiutat nem találván, a király hímzett köpenye alá menekült, és rémülten pihegni kezdett megmentője keblén.
- Ne félj semmitől - biztatta a  király - , ne félj, szép madárkám! Én megmentek minden élőt, aki védelmemet keresi, még ha királyságomat vagy akár életemet is fel kell áldoznom érte.
A sólyom meghallotta beszédét, és szaván fogta:
- Ez a galamb az én eledelem. Milyen jogon vonod el tőlem a zsákmányt, melyért teljes erőmmel megközdöttem? Miért avatkozol be az ég madarainak perlekedésébe? Ha védelmedbe veszed a galambot, gondolj rám is! Éhen fogok pusztulni, ha elrejted előlem jogos zsákmányomat. De ha mindenáron meg akarod menteni, adj érte saját húsodból annyit, amennyi a galamb súlya.
- Igazat beszélsz! - kiáltott a király. - Hozzatok mérleget!
A szolgák előhozták, s a király az egyik serpenyőbe a galambot helyezte, a másikba meg a saját combjából leszelt húst vetette. A királyné, a nemes kíséret és a harcosok fájdalmas siránkozásba törtek ki a király példátlan tette láttán.
    De a galamb igen súlyos volt, s a király egyre szabdalta a húst combjáról, karjáról, melléről. Már csupán a csontjai maradtak meg, s végül maga is kénytelen volt felállni a mérleg serpenyőjére.
    Ekkor a magasból mennyei zene áradt, s a felhők között megjelentek az istenek. A földre illatos virágeső hullott, és beborította a király testét. Sibi pedig szebben és fiatalabban lépett ki a virághalomból, mint amilyen annak előtte volt. Indra a sólyomból visszaváltozott, és teljes fenségében jelent meg a király előtt.
- Nincs nálad nemesebb szívű és jóságosabb lény a földön. Tudd meg, hogy egykor Buddha alakjában fogsz újraszületni.

Szöveg forrása: Román József - Mítoszok könyve (Budapest, 1963. Gondolat: 275-277.o.)

Sibi-dzsátaka  /fotó forrása: WikipédiA: Sibi-Jataka 

Kapcsolódó oldalak:
Gaál Balázs Sibi király és a galamb: egy üldözött madár nyomában PDF
WikipédiA   Adzsantai barlangtemplomok 



Kapcsolódó irodalom és forrás (Bibliografia):
Schmidt József A szanszkrit irodalom története (1995. Pallos Kiadó) vö. 104.o.
Mesefolyamok óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból (Budapest, 1982. Európa Kiadó) vö. I.kötet: Az önmagát megsütő galamb 340-350.o.)

PANNON FRONT - Alain de Benoist: Kereszténység és civilizáció

Gustave Moreau: Európa elrablása (1869)

 AZ  EVANGELIZÁCIÓS  FOLYAMAT során  a Vatikánnak szembe kell néznie azzal  a problémával, hogy megállapítsa a viszonyt európai talapzata és a világ más részeinek helyzete között. Jelenleg  a  katolikus egyháznak mintegy 800 millió híve van, ami a Föld lakosságának 17,6 %-a (5.1 milliárd lakos). Sehol sem kitűnő a helyzete. A keresztények száma minden nyugati országban  - ide értve az Egyesült Államokat is (melyek egyébként  történelmük során  sosem tartottak állandó kapcsolatot  a  Vatikánnal)  - stagnál vagy csökken. A Közel-Keleten, ahol a Szent Szék a múltban  a gyakran laikus  nacionalista arabok kártyáit ját- szotta  a  vallási prularizmus lehetőségének reményében, a  keresztény közösségeknek most  az  iszlám fundamentalizmus áradatával kell szembenézniük; Libanonban egyébként balsikerrel végződött  a  Római Egyház játéka. Fekete-Afrikában  a katolikus népek  nem ismerik ki magukat  püspökségeik között (kivétel Mali, Zaire  és Guinea). A latin-amerikai kontinensen, ahol  az  egyház  arra vállalkozott, hogy összetörje a fellendülő felszabadulási teológiákat (melyek maguktól is válságba kerültek a kubai modell bukása és a ge- rillák eltűnése miatt), most kereszténydemokrata jellegű kormányokat támogat, mint például Violetta Cha- mmorroé Nicaraguában, vagy Bernardo Leightoné  Chilében. A térségben hagyományosan jól képviselt katolicizmusnak egyébként most  az  evangélikus szekták világiasító befolyásával kell szembenéznie. Ez- zel szemben jobb a helyzet Kelet-Ázsiában és az indiai szubkontinensen. Mindezzel párhuzamosan a ka- tolicizmus gravitációs központja egyre beljebb tolódik a Harmadik világban: a keresztények száma jelenleg csak Dél-Amerikában (ahol jelenleg a világ katolikusainak fele él), továbbá néhány ázsiai és afrikai ország- ban növekedik.
    Vajon  II. János-Pál, a közvetítő pápa, aki  kelet-nyugat, újabban  észak-dél  között  is közvetít, jó helyen székel a keresztény gravitációs centrumhoz képest? Egyesek „európacentrizmussal” vádolják és felteszik a kérdést, hogy Európa és a kereszténység összefüggéseinek ily mértékű hangsúlyozásával nem diszkva- lifikálja-e magát a Vatikán  Afrika, Ázsia, és Latin-Amerika kereszténnyé kulturálása feladatához? Figyelem- mel  a  nyugat történelméhez fűződő  kedvezményezett kapcsolatokra, valóban képes-e  a  Római Egyház katolikus, vagyis  egyetemes hivatását teljesíteni? Amikor  a  pápa Compostelleben  az  alábbiakat mondja: „Hozzád kiáltok öreg Európa, egy szeretetteli kiáltással: találd  meg  újra magad, fedezd fel  tenmagad. Fe- dezd fel eredeteidet. Éleszd újra gyökereidet!  -  felhívása nem örökségként, partikuláris örökségként emle- geti-e a hitet? Nem áll-e fenn annak veszélye, hogy  e  hitnek planetáris méretű elterjesztése összekevere- dik egyetlen nyugati modell egyetemesítésével? Más szavakkal: ha  az  európai civilizáció csak keresztény lehet, lehet-e más  a kereszténység, mint európai? Itt egy igen régi problémáról van szó, mely az „új evan- gelizálás” szövetében új időszerűséget nyer, mivel legalábbis Európa esetében a terv azon nyugszik, hogy a kultúra elválaszthatatlan  a vallástól. Egy kultúra egyedisége  és  a  hit egyetemessége közötti ellentmon- dás feloldása legalábbis aprólékos magyarázatra szorulna. Rémi Brágue, a Commnunio igazgatója szán- ta el magát mostanában e feladat megoldására. Tanulmánya, melynek jelentőségét még nem teljesen mér- ték fel, alkalmas arra, hogy pontosan bemutassa, mit kell „keresztény Európa” alatt érteni a Római Egyház látószögében.
    Jean de Fabrégues, aki  ugyanezen probléma megoldásának  nekifohászkodott, több  mint  negyed év- százada kimondta, hogy  a nyugati civilizáció az  „első egyetemesíthető civilizációvá“  vált azáltal, hogy ke- resztény lett: mivel forrását egy másikból merítette, ezáltal  arra kényszeredett, hogy saját egyedülisége fö- lé emelkedjen; ami viszont  arra vezette, hogy  általános mintát képezzen; így  nyerne  magyarázatot  az  a tény, hogy  „a kereszténység által hozott értékek nemcsak átalakítottak  egy civilizációt, hanem  referencia- rendszert teremtettek minden civilizáció számára”. Erre azt  az ellenvetést tehetnénk, hogy a nyugati civili- záció elsősorban  a gazdaság materiális síkján, a fogyasztás  és  a  technika területein emelkedett egyete- messé: eszközöket, eljárásokat, nem pedig célokat egyetemesített; márpedig Etienne Gilson szerint egy társadalom célja egyben annak oka is. Rémi Brague ugyanazt a gondolatmenetet bonyolultabb módon kö- veti. A hangsúlyt a  „rómaiságra” helyezi, ebben látja  „a legjobb paradigmát Európának önmagához viszo- nyítására”  egyidejűleg ez egy harmadik fogalom, mely lehetővé teszi  a bibliai és a görög-pogány apportok közti antagonizmus feloldását. A  „rómaiságnak”  az lenne a különleges sajátossága, hogy egyidejűleg kul- turális  és  spirituális másodlagosságot gerjesszen:  „Rómainak lenni annyit jelent, hogy felettünk utánozni való klasszicizmus, míg alattunk legyőzni való barbarizmus van”. Ezzel  Brague azt  akarja mondani, hogy Európa  bibliai vallás adaptálásából születvén, saját földrajzi kerületén kívül jelent meg, történetesen  a Kö- zel-Keleten  és  ezáltal másodlagos helyzetben találta magát, úgy  a világhoz, mint saját magához képest. Forrása idegen  és mégis  az a forrása. És ez a  - még nem látott -  helyzet, mely lehetővé teszi  „egyete- mes” hivatását. „Európa  -  írja Rémi Brague  -  a többi kulturális világtól  a  sajátjához való sajátságos vi- szonyban különbözik: annak eltulajdonításában, amit idegennek fog fel”. Az  európai kultúrát  mindig is  „az elidegenedés nosztalgikus érzése  és egy forráshoz viszonyított alacsonyabbrendűség fémjelezte”. Ez az identitás, melyet mindig is  csak  a  másodlagosság horizontja alatt lehet értelmezni, ez  a magával hozott identitás megtalálható  az abszolúthoz való viszonyában is:  „A kulturális másodlagosságnak  az abszolút- hoz való viszonyítása ez maga  a kereszténység, mely végeredményben tudja magáról, hogy másodlagos az ószövetséghez képest. Az abszolútba való kapaszkodás ad különös súlyt  az említett másodlagosság- nak. E kapaszkodás egyben megtiltja minden  magát kereszténynek valló kultúra, mint például  az európai kultúra számára, hogy önnönmagát tekintse saját forrásának”. Látjuk a szándék messze szalad. Kiindulva a „rómaiság” eléggé szubjektív  és támadható megközelítéséből, melyet ráadásul megfosztott keresztény- ség előtti múltjától, felveti Európa esetére  az identitás újrafogalmazását, méghozzá  a koncepcióval ellen- tétes módon. Európának  - mondja Rémi Brague -  csupán   „excentrikus identitása van”,  „az a sajátos létezési formája, hogy  saját magába  immigrált”. Mivel  saját létét  csak  létén kívüli forrásban  találja meg, mivel nem tudja magát megtalálni, csak abban ami nem sajátja, mert saját specifikus személyiségét csak magának a sajátosságnak tagadásával tudja felépíteni, Európa meg fogja ugyan tartani a más befogadásá- nak képességét, de nem saját világi tudatának biztonságával, nem olyan identittástudattal, hogy mások ho- zama gazdagítja saját problémamentes tudatát, hanem ellenkezőleg, valami alkati hiányosság, nem teljes- ség tudatának bizonytalanságával. Mindent egybevetve, az  ő különlegessége az lenne, hogy nincs semmi különlegessége, és az, hogy sose  kísérelje  meg  az  egyetemest saját magából kiindulva elérni. Ebben a vízióban Európáé lenne az első, minden saját tartalomtól megfosztott kultúra. „Európa tartalma éppen az - írja Rémi Brágue -, hogy ő  a tartalmazó. Az európai  üres keretként bírja indetitását, melyet feladata betöl-tenie”. Itt  nagyon  kapóra jön  az  „üres”  szó. Az ajánlott sémában éppen  ez  az  egyetemesség feltétele. Azért, mert  Európa tulajdonképpen semmi, és az lenne természetes küldetése, hogy  minden  legyen. Ez nem más, mint öngyarmatosítás, a sajátnak megragadása mely saját éppen mások gyarmatosítását tör- vényesítené. A saját magától való megfosztás felhatalmazná a személytelenítés exportjára, melynek saját magát alávetette. E ponttól kezdve a fentebb említett ellentmondás magától elesik. Ha eme ideált a bolygó szintjén akarnánk elterjeszteni, hogyan lehetne Európát azzal gyanúsítani, hogy saját modelljét erőlteti, mi- kor ez a modell csupán egy forma, egy tartalmazó, mely képes magába szívni és visszaadni bármilyen tar- talmat? Itt puszító logika közepén vagyunk: Európának annál  is inkább jogában áll magát másokra erőltet- nie, mivel pusztán az ürességet ajánlja! Rémi Brague is kiszabja rá a gátlás nélküli terjeszkedés feladatát: „Európa számára  veszélyes lenne megszüntetni  az  ahhoz  való utasítást, amihez  képest  idegennek és alacsonyabbrendűnek tudja magát  (sic) azért, hogy saját magát hirdesse, hogy saját maga különlegessé- gét adja példaként. Súlyos hiba lenne, ha Európa a saját maga által hordott egyetemességet helyi különle-gességnek tekintené, mely csak őrá vonatkozik, és melyet nem kell más kultúrákra kiterjeszteni”. Továbbá: „Olyan Európa, mely azt kezdené hinni, hogy amit hordoz, az csupán saját magára érvényes, olyan Euró- pa, mely saját magára való visszahajlásban keresné identitását, nem érdemelné meg, hogy jövője legyen”.
    Hasonló volt már Jean de Fabrégues következtetése is, aki nem habozott azt leírni, hogy „a civilizáci- ók nem írnak elő feltételeket a kereszténységnek, míg a kereszténység előírja feltételeit”, és hogy „a kereszténységgel kezdődően  a  vallás nem hoz létre közvetlenül teljesen meghatározott civilizációkat”. „A civilizáció, illletve  a civilizációk viszonyának problémája  a kereszténységhez az alábbiak szerint lenne: tudnunk kell  meghatározni, hogy  egy  nép, vagy csoport  -  melynek közös sorsát általában civilizációként jelöljük  - erkölcsei, szokásai  és művei asszimilálhatók-e  a  történelem és földrajz által nyugati civilizáció- ként  meghatározott  képződmény  egyetemesíthető  része  által, tehát  összekapcsolható-e azzal”. Rémi Brague felveszi a gondolatot, de új, még radikálisabb legitimációval, a kultúrával, a kulturális identitással is társítva. „A kultúra  - írja Brague - Európa részére nem lehet olyasmi, amivel rendelkezik, s ami identitását képezi. Ellenkezőleg, az elsajátítás erőlködésének horizontja lesz. Az erőlködés a karakter és a tárgy közti eltérés  miatt lesz szükségszerű. Az európai csak  az előző és  az idegen eltérése által  jut el a sajátjához. Az európai kultúra szigorúan véve sosem lehet »az anyám«, mivel  ő maga nem egyéb, mint a végtelensé- gig megteendő út az idegen forrás elérése céljából”. És mivel ez  a képződmény, mely Európa, az lett min- taként megadva, logikus, hogy a világ összes többi kultúrájának úgy kell újrafogalmaznia magát, hogy meg- tagadja saját lényegét, azért, hogy „másodlagosságba” helyzekedjen. „Nem abban áll-e Európa küldetése - kérdi  Mgr. Lustiger -, hogy megmentse az emberiség számára az igazi egyetemességet?”
    A kérdés tartalmazza a választ. A  „Nyugat küldetése”  abban áll, hogy már gyökérrel rendelkező kultú- rák kioltásán munkálkodjék. Az üresség általános elterjesztésén.
    Ezek után jobban megértjük, hogy  II. János-Pál  beszédeiben miért nem emlegeti soha Európa keresz-ténység előtti gyökereit. Mert e gyökerek, történetesen néhány évezrednyi antik kultúrák és civilizációk, meg- akadályozhatnák abban, hogy Európát  a  keresztény vallással azonosítsák, hogy  a  keresztény vallás- nak tulajdonítsák az európai  „szív” monopóliumát... „ó kereszténység, Európában egyedül te nem vagy antik!”  írta Apollinaire. Ezek szerint  az  antik világ az, amit, ha nem is kell teljesen eltüntetni az emberek emlékezetéből, legalább olyan  jelentéktelen előtörténet félébe kell visszavetni, melyben sosem lehet többé kimutatni az alapító mítoszt. Ilyen  a  véleménye  Mgr Lustigernek, aki felidézvén  Európa első civilizációit, azt állítja, hogy  azok feladhatnak még  régészeti leleteket  és  forrástanulmányokat, de  „tárgyuk nem lehet már jelen”: „Az európai történelem nagy fordulópontja  e civilizációk pusztulása volt. Mint  a  történelem tár- gyai, meghaltak és  csak  a belőlük született népekben integrálódva maradtak fenn. Az antik görögök és ró- maiak  nem léteznek többé. Az európai ember számára  az  antik világ már nem része  az  élő generációk folytonosságának, de feliratkozott eredetének részeként”. A Nagy Pán tehát mindörökre meghalt... akkor is ha tovább kell gyilkolni őt. „A Biblia találkozása a hellenizmussal  - folytatja Lustiger - nem csupán kulturáló- dás volt. Harc volt, és az is marad. Szellemi harc a pogányság ellen, ami minden ember az ő hús-vér szü- letésében és egyben  az  evangelizálás örökös célja.” Tehát: „evangelizálni” azt  jelenti, hogy egy állandóan újjászülető veszélyt összekapcsolni abban a pillanatban is, amikor azt állítjuk, hogy az végleg eltűnt...Itt egy szerzőségi konfliktussal, alapítási harccal állunk szemben.
                                                                                                                                                 Alain de Benoist
                                                                                                                                                (ford.:Bérczy M.) 


                                                                                               PANNON FRONT 1995. 1.ÉVFOLYAM 2.SZÁM



Kapcsolódó oldalak:
Hans Schelkshorn  A kereszténység instrumentalizálása ellen  Mérleg Online
PANNON FRONT
PANNON FRONT - Bognár József: Tejero tévedése  tartarossz.blog

Európa két pillére │Hetek közéleti hetilap

Sass Brunner Erzsébet - Trimurti (1934)

Sass Brunner Erzsébet : Trimurti - Shiva (1934)  /forrás

Kapcsolódó oldalak:
Selvarajan Yesudian: A remete (1992) tartarossz.blog
Csontváry Kosztka Tivadar: Tavasznyílás Mosztárban (1903) tartarossz.blog
Gulácsy Lajos: Az ópiumszívó álma tartarossz.blog
Konsztantyin Fjodrovics Juon: Új bolygó tartarossz.blog

Nara-Náráyana (नर-नारायण)

Badhrinath, Nara-Narayana templom

Nara-Náráyana egy  hindu  istenség-pár. A Nara  jelentése ember, Náráyana  pedig Visnu (Krisna) négykarú, a Vaikuntha bolygókon  uralkodó formája. Mindegyik  forma  más-más  szimbólumot  tart : kagylókürtöt, buzogányt, lótuszvirágot és korongot. A Náráyana-formák  a sajátságos nevüket aszerint kapják, hogy milyen  sorrendben tartják kezükben  ezeket  a jelképes tárgyakat. Bár különféle neveket viselnek, mindegyik azonos Krisnával, állítja A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda.
   Visnu (Krisna) 10 fő inkarnációján kívül  sok más inkarnáció is létezik, az  egyik ilyen  inkarnáció volt a Nara-Náráyana inkarnáció. A legenda szerint e két bölcs risi Dharma és Ahimsza fia volt. Badrinathba (Bhadarikásramába) vonultak vissza vezekelni, hogy egy démont elpusztítsanak. Amikor Indra megpró- bálta letéríteni őket a vezeklés útjáról nimfák segítségével, Náráyana a saját combjából hívta életre Úrvasí nimfát, akinek a szépsége felülmúlta Indra összes nimfájának a szépségét is.
   Bizonyos értelmezésben a Bhagavad-Gítában Krisna személye megfelel Náráyana-nak  és Ardzsuna
pedig Nara-nak. Badrinathban található az egyik híres templomuk, hindu zarándokhely.




Kapcsolódó oldalak és forrás:
Vallási kislexikon és fogalomtár blog
Nara-Narayana WikipédiA
VISNU - Terebess Ázsia Lexikon

Tradicionális Hamvas Béla tanulmányok (2.rész)

तत् त्वं असि

A  Véda  Hamvas Béla  értelmezése  szerint  nem  mással, mint az  éberséggel  van  par  excellence kapcsolatban (HB-SS I. 30.o.). A Véda kifejezés általános fordítása és értelmezése szerint „tudás”-t jelent, Klaus K. Klostermaier leírja (BAH 28.o.), hogy a hinduk elképzelése a Védákról az, hogy egyrészt a Véda időtlen, másrészt pedig  a risik[0.] számára  nyilatkoztatott ki, hozzáteszi, hogy  az ortodox  gondolkodók is megerősítik  az általános vélekedést, miszerint  a személytelen és öröktől fogva létező  megtestesülése, a személyes törvényhozó felett álló egyetemes törvény, ebből a szempontból ez analógiája a Sankara nevé- hez fűződő advaita-védánta  istenfogalmának  és  modelljének, ezen  ortodox  iskola megkülönbözeti  az istenség antropomorfizáltnak tapasztalt, leírt formáját szagúna brahmanként, míg az efölötti személytelen formákat  nirgúna brahmanként  határozza  meg. A gúnák  az anyag/prakriti  minőségei (szattva-, tamó-, radzsasz-), olyankor, amikor a három minőség hármas-egyensúlyban van a szánkhya-yóga antropológiai-ontológiai nézetei szerint minőségük a megnyilvánulatlan (avyakta állapot / prakriti első, nyugalmi állapota). Hasonlóan a kvantum-elmélet (Molnár F. Árpád YouTube) alapján  a részecske  a szuperpoziciójában nem mérhető, tehát  kvázi  nem is létezik, csak  mint  omnipotens részecskét tételezzük, mivel  ti. ez az egyetlen egy tulajdonsága ismerszik föl mégis, akkor amikor a mérés által (nem a mérés miatt) kilép ebből a megnyilvánulatlanságából. A prakriti  (az anyag, a természet)  első állapotát  nevezi avyakta-állapotnak  a szánkhja, és mint korábban is említettem az ehhez a tudatállapothoz köthető mahávakya (nagy mondás/ szent szó) a jól ismert tat tvam aszi („ez vagy te is”).
    A Védákat (Rig-véda, Száma-véda, Yádjur-véda, Atharva-véda)  a  hindu  szent  iratok sruti (hallás-hallomás / legszentebb iratok / kinyilatkoztatás / ) legszentebb kategóriájába sorolják. A hindu  szent iratok másik   nagy   csoportja   a  szmriti (az  emlékezet  által  megőrzött),  ide  sorolják  a  Mahábhárata  és a Ramayána szent eposzokat is.
    Hamvas Béla sajátos, hinduizált értelmezését adja Szókratész Kritónhoz intézett  és híressé vált sza-
vainak (Platón: Phaidón), abban azonban Hamvas téved, hogy ennek általánosan elterjedt (félre) értelme- zése  csupán   „ Schopenhauerrel megfoltozott Szókratész ”   volna,  ugyanis  esetünkben  Friedrich Nietzsche által foltozott Szókratészről van szó, bár foltozásról szó sincs, hiszen Nietzsche, mint immora- lista mélységesen elvetette  és dekadensnek találta  mind  a  platóni idealizmust, mind pedig  Szókratész moralizáló  és bábáskodó filozófiáját, sőt mi több  elvetette  és vízfejűséghez  hasonlította  a diszkurzív ész vívmányait, mondván, hogy  nem következtetésekkel  kiokoskodva, hanem  ösztönösen lehet  az igazságot szinte kiszimatolva megtalálni. Hamvas továbbmegy tehát  az általános elértelmezésen, mint  oly  sokszor és nem fogadja el azt az általánosan elfogadott  vagy  divatosan önkényes nézetet, hogy  az „ áldozzatok kakast Aszklépiosznak ” invokáció  Szókratész részéről  a halála előtt, -  miután kiitta bürökpoharát  - azt jelentené, hogy az életet  a filozófus bármiféle betegségnek tekintette volna  és a halált pedig  az ebből való kigyógyulásnak, Hamvas elgondolása alapján  ez a kijelentés  kizárólag az éberséget (a lélek  túlvilági útját segítő pszükhopomposzt)  Aszklépiosz  állat-szimbólummal  megjelenített,  egyik  fő, segítő-attribútumát jelképezte. Ez az éberség, az általa  is sokszor megvizsgált  Tibeti Halottaskönyv, a  Bar-do Thos-grol könyvében is kulcsmomentum, tehát  nem más ez, mint  az átmeneti állapotokról megőrzött  általános  és ősi emberi tudás. Megfontolandó  a párhuzam, hogy  az incubatio-ban való  ősi gyógyítás  az epidauroszi Aszklépiosz-kultusznak is  eleven része volt, a szentélyhez  gyógyulásért zarándoklók  álmukban kaptak olykor  egészen fura üzenetet  vagy tanácsot, hogy mit kell tenniük  a gyógyulásuk érdekében. Az incubatio pogány  hagyományát  a  kereszténység  is megőrizte  Szent Kozma és Szent Damján  gyógyítószentek kultusza által. Aszklépiosz szent  állata  a kakas mellett  a kígyó volt, a rómaiak  a kultuszt  i.e. 293-ban a Sibylla könyvek[1.]  tanácsára honosították, a Tiberis szigetén emeltek neki  templomot (GT-ARVT 31.o.), ahová az Epidauroszi szentélyből hajón elhozott szent kígyója elúszott.
     Hamvas elgondolása szerint tehát  a kakas  itt nem mást jelent, mint az éberség erőinek a megjeleníté- sét, és segítségül hívását. Ez az  éberség  pedig  nem más, mint a hinduk, a legmagasabb emberi tudatál-lapotra vonatkozó tanítása, amit turiyam-nak neveznek. Ezt a legmagasabb, ember által elérhető tudatálla- potot Hamvas  helyesen szemlélteti, hogy  (HB-SS I. 33.o. és 39.o.)  az érzéki világhoz képest is ébredést jelent. Tehát az ébredés nem az álomból, hanem a világból történik.

A négy emberi tudatállapot:
1) az álomtalan mélyalvás (szusputi)             
2) az álom (szvapna)                                   
3) a hétköznapi éber tudat (dzságrita)           
4) éberség (turiyam)                                   

Az első három tudatállapot valójában alvás, hipnózis, nem más tehát mint AVIDJA, a végső tudatállapot azonban maga a VIDJA - állapítja meg Hamvas.


    „Az éber,  aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát. 
                    Buddha állandó jelzője: a tökéletesen felébredett.”
                                                                                       Hamvas Béla: Scientia Sacra I.


A görög mitológiai  elképzelésekben  az álom Hüpnosz és  a halál Thanatosz  ikertestvérek. Maguk a gyógyítók, (Szent Kozma és Szent Damján) akik tulajdonképpen a pogány Aszklépiosz krisztianizált formáját jelenítik meg  és szimbolizálják bizonyos értelemben  a magyar Szent Koronán, ők szintén ikertestvérek.[2.]

Aesculapius-templom / fotó forrása: Visiting the Galleria Borghese in Rome

Elgondolásom szerint Szókratész valóban nem tekintette betegségnek az életet, úgy vélem Hamvas ezt
nagyon is  jól látta, bár az  is  igaz  Friedrich Nietzsche  feltétlenül  a szókratészi dekadenciát  és  nem a szakrális  mozzanatot  és  párhuzamokat  látta  meg  az  Aszklépiosz-invokációban  ellenben  Hamvas Bélával. Említettem  már  fentebb, hogy Nietzsche számára  a kereszténység  és szimbólumai  pusztán a legalantasabb csandála jelképek, így nézete szerint a túlvilágtól való félelem és az azzal való riogatás, a zsidó-keresztény szekta-vámpirizmusa  és  sápkórja  döntötte romba  a  Római Birodalmat, ami egy nagyszerű, monumentális életigenlő világ alapjait rakta le már addigra, tehát Friedrich Nietzsche számára Szókratész a következtető  (diszkurzív) ész  aránytalansága  miatt  és Platón  mint idealista  is legalább annyira dekadens, mint a keresztények, így mindenképpen valamiféle torzulást látott a későbbi 19.századi, politikai-társadalmi-vallási  idealizmusban-ideológiákban  (szocializmus, anarchizmus,  kereszténység)  is.
    Visszatérve az eredeti témához, a mitológiai Aszklépiosz tehát  nem  kizárólag  a betegségek, hanem a halál  felett  is  rendelkezett  hatalommal, így  ebben  az értelmezésben sem  lehet  kizárólagosan az élet tagadásaként  értelmezni  Szókratész  Aszklépiosz-invokációját [3.].  Az  éberségnek  több tekintetben  is jelentősége van, éberségnek tekinthetjük a chitta-vritti-niródha-t Patanjali jóga-szútrájában és tanában, ahol az éberség vagy a tudatosság, a tudati-gondolati asszociáció láncok felszámolásának technikája, ami a folyamatos  belső-gondolkodás felszámolására, a  tudati  ok-okozat  megszüntetésére  irányul és  elkép- zelhetetlen  az éber tudatosság  (önfegyelme)  nélkül  megvalósítani. Tehát  ez  a jóga-technika  sem más, mint szabadulás az ébrenléti valóság hipnózis-szerű, vagy hipnotikus kötelékeitől. A jóga annyiban különbözik  a többi  hindu ortodox  darshanától, hogy tevőleges, a  felszabadulás  nem pusztán  egy  tudati tevékenységből adódó  megszabadító felismerés, hanem az ember fiziológiai állapotának a megváltoztatá- sára irányuló, fegyelmezett, cselekvő  és  lépésről-lépésre felépített  tudatbefolyásoló  módszertan. A yóga annyiban  különbözik  az ortodox szánkhya  által felállított soteriológiai, filozófiai antropológiától, hogy nem „ateista”, hanem tételezi Ísvarát, mint a legfőbb  már megszabadult, felébredt purusát, purusa-istenséget.
    Az éberség első jele - írja Hamvas az  „hogy az emberben homályos gyanú ébred, hogy az érzéki világ varázslat (máyá) Mé on, ahogy Platón mondja. Nemlétező”. Ezt  a gyanút  a metafizikai érintés fogalmi-metaforájával érzékelteti és fejezi ki. Hamvas szerint a folyamat következő lépése  vagy két fontos  állomása, az  individuális-én  álomképeinek  feloszlása.  Két  mahávakyát (nagy mondást, szent szót, szent mondatot) említ:
1) etad vai tat („ez nem más, mint az”)
2) tat tvam aszi („ez vagy te is”)

A tat tvam aszi (Szabó Lőrinc: Ez vagy te YouTube) jelentése pontosítva  vagy körülírva, te is az az ős- anyag vagy, abból nőttél ki, öltöttél alakot, mint minden más élő, abból a közös lehetőségi-létből származol. Vagyis minden megnyilvánult  a megnyilvánulatlan, a prakriti-purusa első állapotából (avaykta), az omnipo- tencialis ősanyagból (magjából) született. Hamvas úgy véli a különböző Én-ek érzékileg tapasztalt sokasá- ga csupán álom. Itt azonban nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy  a világunkba azon a határon át áramlik be az élet, a teremtés. Kérdéses, hogy a tat tvam aszi vonatkozik-e az anyag élettelennek tapasz- talt formáira is, ugyanis az ontológiai mínusz/hiátus  a bűn Szent Ágostonnál, ami  nem tartalmaz lehető- ségi létet, így az anyag élettelen formáinak megléte a léthiányból/ a bűnből fakad, ami nem morális, hanem ontológiai kategória. Hamvas is eljut idáig okfejtésében:

„Ha az élet lezárulna, megszűnne; nem kapná meg felülről a minden élethez szükséges metafizikai levegőt. Éppen ezért a nyílt létnek, a zárt életbe állandóan be kell törnie;”

Vagyis Hamvas Béla egy határról beszél, ami  nagyon lényeges, amin a LÉT áttör, valójában  ez a terem- tés, ennek tükrében  kell értelmezni azt is, amit  másutt vet fel, nem  ezen éberségről való  értekezésében, hogy nem  a szexus, hanem a szerelem hozza létre a lényeket.
    Sankara szerint nem létezik avidja  (ébertelen-tudat)  az elmén kívül. Egyedül az elme  az avidja, mely létrehozza ezáltal  az  újjászületések kötelékét.  (Vívékacsundámani)  (BAH 144.o.) Az újjászületések-köteléke  fogalom  szimbólikusan  nem más, mint  fedőneve  és  párhuzama  az  asszociáció láncoknak a yógában (mikro- és makrokozmikus értelmezés). A buddhizmus is úgy tartja, hogy az ember pusztán egy ok-okozati (kauzális) lény, így  abban  a pillanatban, ami  volt  nem azonos, de nem is  teljesen különböző attól ami lett. A gondolati-  asszociáció-láncok kioltása  ezt a kauzalitást  a gondolati síkon  megszünteti, a gondolatok - inkább- az időben vannak, mintsem a térben.







────────────
[0.] A hét risit az indiai hagyomány a Göncölszekér hét csillagával azonosítja.
(vö.: Jankovics Marcell: Jelképkalendárium - részlet: hétalvók)

[1.]  A Sibylla-könyvek, melyek oly gyakran szerepelnek Róma történetében, eredetileg görög hexameterekben szerkesztett jóslatok gyűjteménye volt. (idézet in.: Ókori Lexikon - MEK)

[2.] Konstantinápolyban épített bazilikájuk  zarándokhellyé vált, és az  a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!  (idézet in.: SZENT KOZMA és SZENT DAMJÁN www. katolikus.hu)

[3.]  Hogy Nietzsche Szókratész halálát példaszerűnek tekintette? Semmi sem állt tőle távolabb. Csejtei is hosszan idézi megvető sorait a Phaidónnak azzal a passzusával kapcsolatban, mikor Szókratész kakast akar áldozni Aszklépiosznak, arra utalva, hogy a halál a gyógyulással egyenlő. (idézet in.: Heller Ágnes:Opponensi vélemény Csejtei Dezső Az egzisztencia tükre A halál metamorfózisai a 19-20. századi élet- és egzisztenciálfilozófiákban című akadémiai doktori értekezéséről.)


Kapcsolódó oldalak:
Epidaurosz - Tragédia és orvoslás YouTube
Hamvas Béla:       Az éberség (részlet a Scientia Sacra című esszékötetből)
K a g y l ó k ü r t   Az óind filozófia iskolái 3-4. - Az analízis tudománya (szánkhja)
Baranyi Tibor Imre: Isten és az Istenséggel kapcsolatos felfogások YouTube
tartarossz.BLoG     Tradicionális Hamvas Béla tanulmányok (1.rész)


Rövidítések:
BAH - Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba (Akkord Kiadó, 2001.)
HB-SS I. - Hamvas Béla: Scientia Sacra I. (Medio Kiadó, 1995)
GT-ARVT - Gesztelyi Tamás: A római vallás története (Tankönyvkiadó, 1992. Kézirat)