A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Városliget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Városliget. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 3., vasárnap

Május elsejei antikapitalista vitafórum – Artner, Szanyi és Schiffer (2026)



Dr. Artner Annamária (közgazdász, a Milton Friedman Egyetem oktatója)
Szanyi Tibor (volt EP-képviselő)
Schiffer András (jogász, ügyvéd, politikus, az LMP egyik alapítója)

2025. július 10., csütörtök

MÚLTIDÉZŐ - KÉS VOLT-E GULYÁS MÁRTON POLITIKAI AKTIVISTÁNÁL?



Gulyás Mártonnál nem a klasszikus értelemben vett kés volt, hanem egy snitzer. Mivel a demonstráció elfajulásakor pont mellette álltam, azt láttam, hogy ezzel a snitzerrel próbált vágásokat ejteni a ponyván, és eközben valaki ráütött a kezére a ponyva túloldaláról. A történet röviden ennyi, azonban az akkori ligetvédő tüntetéssel kapcsolatban felmerültek anomáliák. Az egyik ilyen, hogy a Ligetvédők az állandó jelleggel fenntartott tüntetés téli időszakában fával fűtöttek, több fát elégettek tehát azért a pár fáért, ami végül védelmet kapott. [1.]

───────────
[1.] Egy ismerősöm hívta föl a figyelmet erre a súlyos fonákságra.

2017. március 21., kedd

A Tanácsköztársaság alkotmánya (1919) - részlet

                                                                                                                                                
Kiss István (Berény Róbert plakátja alapján) -Tanácsköztársaság-emlékmű (1969)

                                                                             RÉSZLET
                                         A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES                    
                                              TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁBÓL 


                                         A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES                    
                                    TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁNAK ALAPELVEI


                                                                              1. §

    A  Tanácsköztársaságban  a  proletárság  minden  szabadságot, jogot  és  hatalmat  kezébe  vett, abból a célból, hogy megszüntesse  a  kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát, s ennek helyébe  a szocialista termelési  és  társadalmi rendet tegye. A proletariátus diktatúrája azonban csupán eszköz mindennemű ki- zsákmányolás és  mindenfajta osztályuralom  megszüntetésére, és előkészítése annak a társadalmi rend- nek, amely nem ismer osztályokat, és amelyben megszűnik  az  osztályuralom legfőbb eszköze, az állam is.


                                                                              2. §

    A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földművesek tanácsainak köztársasága.
    A Tanácsköztársaság a kizsákmányolóknak semmiféle tanácsban helyet nem ad.
    A munkások, katonák és földművesek tanácsaiban a dolgozó nép hozza a  törvényeket, hajtja azokat
végre és bíráskodik azok megszegői fölött.
    A proletárság a tanácsokban gyakorol minden központi és helyi hatalmat.


                                                                              3. §

    A Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége.
    A Tanácsköztársaság külpolitikája  a világforradalom segítségével el akarja érni  a  dolgozók világának békéjét. Békét akar minden hódítás és hadikárpótlás nélkül, a dolgozók önrendelkezési joga alapján.
    A világháborút előidéző imperializmus helyett  a Tanácsköztársaság  a világ proletárjainak  egyesülését,
szövetségét, a dolgozók nemzetközi tanácsköztársaságát akarja. Ezért ellensége a kizsákmányoló hábo- rúnak, a  népek  minden elnyomásának  és leigázásának. Az osztályállam külpolitikájának eszközeit, külö- nösen a titkos diplomáciát elveti.


    A DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA  SZÖVETSÉGES TANÁCSKÖZTÁRSASÁGBAN

                                                                              4. §

    A  Tanácsköztársaság arra törekszik, hogy a dolgozók társadalmának tulajdonába jusson minden ter- melőeszköz, a kizsákmányolás megszüntetése s a termelés szervezése és fokozása érdekében. Ezért köztulajdonba vesz a kisüzem kereteit meghaladó minden mezőgazdasági, ipari, bánya- és közlekedési üzemet.


                                                                              5. §

    A finánctőke uralma azzal szűnik meg a Tanácsköztársaságban, hogy köztulajdonba mennek át a pénzintézetek és a biztosítóintézetek.


                                                                             6. §

    A  Tanácsköztársaságban  csak annak van helye, aki dolgozik. A  Tanácsköztársaság  elrendeli  az általános munkakényszert, ezzel szemben megállapítja  a  munkára való jogot. A munkaképteleneket, valamint azokat, akik dolgozni akarnak, de akiknek az állam munkát juttatni nem tud, az állam tartja el.

                                                  
                                                                             7. §

    A dolgozó tömegek hatalmának biztosítása, a kizsákmányolók hatalma visszaállításának meggátlása érdekében a  Tanácsköztársaság  fölfegyverzi a dolgozókat és lefegyverzi a kizsákmányolókat. A Vörös Hadsereg a proletárság osztályhadserege.


                                                                             8. §

    A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilványíthatják, de megszűnt a tőkének az  a hatalma, amellyel  a sajtót a kapitalista gondokodásmód terjesztésének és a  proletáröntudat elhomályosításának eszközévé alacsonyította. Megszűnt  a  sajtónak  a tőkétől való füg- gése is. Minden nyomtatvány kiadásának joga  a  munkásságé, és  a  Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen.


                                                                             9. §

    A Tanácsköztársaságban  a  munkásság  gyülekezési szabadsága  teljes. Minden proletárnak  jogában  áll, hogy szabadon gyülkezhessen és fölvonulásokat rendezhessen. A burzsoázia uralmának megtörésé- vel elhárult  a  munkások szabad egyesülési joga útjából minden gát, és  a  Tanácsköztársaság nemcsak megadja  a munkásoknak  és  földműveseknek a legteljesebb egyesülési és szervezkedési szabadságot, hanem egyesülési szabadságuk kifejlesztése és biztosítása céljából minden anyagi  és szellemi támoga- tásban részesíti őket.


                                                                            10. §

    A  Tanácsköztársaság megszünteti a burzsoázia műveltségi kiváltságát, és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszerzésének lehetőségét. Ezért a munkások és földművesek számára ingyenes és a műveltség magas fokát nyújtó tanítást biztosít.


                                                                             11. §

    A dolgozók igazi lelkiismeretszabadságát azzal védi a Tanácsköztársaság, hogy elválasztja teljesen az egyházat az államtól, az iskolát az egyháztól. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja.


                                                                             12. §

    A  Tanácsköztársaság  a  világ proletárjainak egyesülésének gondolatát hirdeti, és ezért  minden külföldi proletárnak megadja azokat a jogokat, amelyek a magyar proletárt megilletik,  és fölhatalmaz minden  helyi tanácsot, hogy a külföldi munkásokat kérelmükre magyar honosnak nyilváníthassa.
                                                                            

                                                                              13. §

    A  Tanácsköztársaságban  minden külföldi forradalmárnak menedékjoga van.



                                                                              14. §

    A  Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzeti különbséget. Nem tűri  a nemzeti kisebbségek bár-
milyen  elnyomását  és  nyelvük  használatának  bárminő korlátozását. Mindenki  szabadon  használhatja anyanyelvét,  és  minden hatóság köteles  a  Magyarországon  használatos nyelvek bármelyikén kiállított, hozzátartozó beadványt elfogadni, s mindenkit saját anyanyelvén meghallgatni és vele tárgyalni.



   

2016. december 18., vasárnap

Hírajánló (46 - 50.hét) - Faátültetésnek álcázott pusztítás a Városligetben


Ligetvédők a Petőfi Csarnoknál  /fotó: tartarossz

HÍREK:
!!444.hu!!!                          Faátültetések ellen tiltakoznak a Városligetben
Népi FRONT.                   Fidel Castro örökké példakép marad
Latin-Amerika Társaság  Hazugságok Fidelről
A Mi Időnk                        Castro halálán örömködik a degenerált Fidelitas
BAL*RAD                          Egyházfői gyásztávirat Kuba népének
Orosz Hírek                      Az utolsó kormányellenes fegyvereseket is kiverték Aleppóból 
24                                      Százak tiltakoztak az orosz követségnél Aleppó miatt
MAGYAR NARANCS       A fideszes polgármester apróért osztogatja a budavári  ingatlanokat
                   Ágyi poloskák miatt kellett kiüríteni egy kórházi osztályt
                   Az Alkotmánybíróság igazat adott a McDonald's-ban lövöldözőnek
                                          A Fidesz leszavazta a Jobbik Orbán-féle alkotmánymódosítását
Blikk.hu                            Két gyerekkel lakoltatták ki Györgyöt...
[o]rigo                               Könnygázzal oszlatták a tüntetőket a lengyel parlamentnél
Magyar Szociális Fórum  Eddig 45-en fagytak meg
                 Nagykövet: Biztos, hogy Chavez elnök rákja generált volt
                 Mészáros Lőrinc megvette az ECHO TV-t



Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
Intimszoba a börtönökbe: ez is katolikus krédó Militia Christi
Börtönbe vonult az Orbán és Kövér házánál is tüntető aktivista atv




Publicisztika & blog (+TV):
Molnár F. Árpád      A fideszes nyuggerférgek bűnözők és a mindannyiunk ellenségei
Bayer Zsolt blog      Közlemény (Bayer Zsolt kommentvereséget szenvedett)
Puzsér Róbert          A minőség forradalma 
{szélsőközép}   Drága Miniszterelnök Úr! Kedves Vezetőm! Mélyen Tisztelt Orbán Viktor!
Szabadfogás    59.adás  60.adás  61.adás    
  YouTube         62.adás  63.adás  64.adás




Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
K a g y l ó k ü r t  Sankara egyház-szervezete és az advaita védánta filozófia
[DRÓT]                Judhisthíra kutyája    (ford. Weiner Sennyei Tibor)
Papp Richárd       A szakralitás tétje zsidó és keresztény példák tükrében 
      Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelmei



Életmód, idegen életformák:
!!444.hu!!!             Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton
{szélsőközép}        Anand Varma: Az első 21 nap egy méh életében
CafeBlog              Húsz jugoszláv albumborító amire nincs magyarázat
           Élő beteget találtak egy budapesti kórházban
           Ingyen letölthető a világ egyik legértelmetlenebb játéka a kecskeszimulátor                



Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló (41 - 45.hét) - A burzsoázia diszkrét fánkja  tartarossz.BLoG

2016. július 30., szombat

Hírajánló (27 - 30.hét) - Éljen a háború ! Közmunkás toborzó ágyútölteléknek


Az orbáni erő: „kordonok közt egy európait”


HÍREK:
YouTube        Kötelező toborzó közmunkásoknak? RTL Klub
YouTube        Újabb csata a Ligetben
YouTube        Ligetvédő demonstráció 
YouTube        Ligetvédő demonstráció  Garay Klára, TGM és Puzsér Róbert
!!444.hu!!!      Mind egy szálig kivágták a Dagály fürdő pompás jegenyéit
                       Az erőemberek átvették a hatalmat a Városligetben 
                       Fáklyás tüntetést tartott az LMP a Városliget védelmében 
ATLATSZO.HU   Illés: a fák védői az erkölcsi győztesek (videó)
85 disznót mészárlolt le hadgyakorlaton a Magyar Honvédség 
Szarral öntötték le Budapesten a Szcientológusok vezetőjét
                       Micsoda fordulat ! Kubatov és Vizoviczki az óvodából ismerik egymást 
                       Esőerdőt vett egy svéd milliomos, hogy megmentse a fákat a kivágástól
24                   Katonai puccs van Törökországban, bomba robbant a parlamentnél
                       Városliget: PR-fogásnak tűnik a nagy faátültetés ígérete
Magyar Nemzet Online    Döntő fordulat előtt a szíriai háború
                                           Migránsutánpótlás Pakisztánból és Iránból
Magyar Szociális Fórum
Riport Hüvelyes Lajossal kilakoltatásáról, bilincsbe veréséről és zárt osztályra szállításáról
AVM             Sikerült elhalasztani egy józsefvárosi kilakoltatást!
A Mi Időnk  Megrázó adatok a Five Finger Death Punch videóklipjében az amerikai veteránokról
   Késes támadók öltek meg egy papot Franciaországban
   Elrabolták Bernie Ecclestone anyósát Brazíliában



 A Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
 Magyar Nemzet Online Fogolyzendülés Romániában






Publicisztika & blog (+TV):
YouTube            Egyenes beszéd: Szél Bernadett és Tamás Gáspár Miklós atv
Bognár József  Vissza a magyar útra!  / Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház /
Munkások Újsága  Lukács és művei - mielőtt végképp eltörlik őket
Puzsér Róbert  Unióhibáztatás: a nagy nemzeti szemfényvesztés



Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
Latin-Amerika Társaság: Az eszméket nem lehet megölni
Magyar Katolikus LexikonPárszik
dr. László AndrásA szolipszizmus tradicionális értelmezése YouTube
Śrī Durvāsanatha Yogaswāmī:  A Puja - Az istentisztelet gyakorlati útmutatása.PDF
Végtelen történet - Kelet vallásai │8.rész - Brahmanizmus és hinduizmus  YouTube
Végtelen történet - Kelet vallásai │9.rész - Szikhek és dzsainák                   YouTube


Budapest, Klauzál tér 1970 körül  /fotó: Szocializmus hagyatéka facebook


Életmód, idegen életformák:
GymBeam  Mi fog történni, ha mindennap plank gyakorlatot végez?
24                Ez a zseniális művész olvashatóra festi át a graffitiket
Szegedma.hu  TRAGÉDIA: sörszállítmány borult le a 47-es főúton
Chile már nem tudja hova tenni a napenergiát



Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló ( 21 - 26.hét ) - Harc a fákért tartarossz.BLoG

2016. július 9., szombat

Gondolatnapló - Ligetvédelem (politika)


Városliget - fotó forrás: [o]rigo



Ez a blog, a maga felületével a senki földje, mivel nem pártblog és nem áll semmilyen oldalon, ezért nem is lehet népszerű és azért sem az, mert elviekben sem követem a kor adott és népszerű nemzeti konteo-iparát sem. A Városliget megvédése nem politikai, hanem civil ügy lenne, de Magyarországon  - sajnos be kell látni -  nincsenek kimondottan civil ügyek, mivel a pártpolitika támogatása nélkül nem védhető meg egyetlen fűszál sem, vagy csak ritka kivétellel, mivel a civil tömegmozgalmak esélyének kialakulása a fogyasztói- és vadkapitalista társadalomban, ahol a társadalom 50%-a minimum a jólétben éli életét - és ezért közönyben is - szinte egyenlő a semmivel. Ha általánosítani szeretnénk és ideákon vizsgálódni mégis azt kell kijelentenem, hogy a Ligetvédők képviselnek valamit, ami egyrészt pártpolitika feletti, másrészt metapolitikai tendencia. Ez a tendencia a jóga, mint India legősibb tradíciója, amely India vallási rendszereit is át és átszövi. Kevesen tudják, hogy a Ligetvédők többsége vegán és a Kertem egykori területén kialakított főhadiszállásukon egyafajta kvázi jógaklubot is létrehoztak az elvonuláshoz. Az indiai kultúrában és ortodox vallásfilozófiai irányokban a jógának és ezen belül az ahimszának különös jelentősége van, nyilván Móhandász Karamcsand Gandhi volt az az újító, aki a jóga ősi szabályrendszerét a politikai köztudatba emelte és a nemártás fogalmát a politikai harcok és küzdelmek ismert fogalmává tette,  - az ahimsza a jóga első két lépcsőfokát alkotó alapszabályok egyik elengedhetetlen elvi része és gyakorlati parancsa, látásmódja.
A nem ártás a szó a gondolat és tett hármasságában nyilvánul meg. Itt nyilván arról is szó van, hogy ezt a szellemi és egyben politika feletti álláspontot, ami az ahimszából ered, nagyon nehéz lenne a magyar rögvalóságban realizálni, akár egy tüntetésen is, pontosan azért, mert nem vagyunk része annak a kultúrának és civilizációnak, de tény az is, hogy az ahimsza politikai megjelenése jelzi azt is, hogy ezek a gondolatok már valamilyen szinten elérték Magyarországot, az egy másik kérdés, hogy ez a tendencia mikor fog gyökeres változást hozni a hétköznapi életünkben, vagy miként válik egyfajta kelet-nyugati (eklektikus/vegyes) politikai erővé. Hamvas Béla anno megállapította, hogy Európának valójában nincsen vezető szellemi brahman-kasztja. Itt mindent - és leginkább Magyarországra vonatkoztassunk - a ksatriják határoznak meg. Ebből az aspektusból, amit Hamvas kifejt, valójában lehet vagy van létjogosultsága a jógának és az ahimszának, és magának annak a szellemiségnek is, amit képviselnek és annak is, hogy mindez a politika területén is manifesztálódjon. Igazából maga az, hogy számunkra idegen kultúrákból igyekeznek szellemet és erőt meríteni, jelzi azt is, hogy valójában a saját nemzeti territóriumunk erősen propagált értékei, nem jelentenek kikezdhetetlen nagyságot vagy bármiféle követendő ideát, így aztán jelképeink csak a rend, a törvény vagy a törvényi szigor fasizmusának államhivatalnok pszeudo- pótvallását jelentik, ennek pedig hosszútávon a belső társadalmi viszonyokra káros hatása lesz, mivel ezekben látják majd kizárólagosan a társadalom felmerülő problémáinak megoldását is. Ami még a magyar politikában megfigyelhető, hogy az összeesküvés-elméletek és az EU-val való látszat konfrontációk is a politikai szemfényvesztés, más szóval a hatalom hatalomtechnikai részévé integrálódtak. Ebben az esetben az összeesküvés-elméleteknek már jelentős számban politikai haszonélvezői is akadnak, ami magának az elméletnek a fennmaradását is elősegítik, mivel az a propaganda, az agymosás mindennapos részévé változott.
A Ligetvédők nagy tüntetésén Puzsér Róbert a ligeti beszédében kiemelte, hogy ez valójában szellemi küzdelem és efölött nem szeretnék elsiklani. Pontosan azt jelenti, hogy értéket védünk vagy az értékek harcában meglátjuk azt az ideát, hogy az élő anyag valójában egy magasabb szerveződési szintje és megnyilvánulása a nem élő anyagnak. Az, hogy a tervezők, az építtetők, a politikusok és a sleppjük semmiféle az élő természet iránti normális felelősséggel nem rendelkezik, hanem kizárólag egyéni boldogulásuk és hasznukat vagy népszerűségüket látják ebben is, azt pontosan az elmúlt 26 év rendszerváltása bizonyítja. Hogyan várnánk el bármiféle felelősséget egy olyan államtól, amelyik példaként a sorozatos kilakoltatásokat hajt végre ezrével, és ezért valójában állampolgárainak jelentős részével szemben annak ellenségeként bánik.

2016. június 30., csütörtök

Hírajánló (21 - 26.hét) - Harc a fákért




HÍREK:
YouTube Illés Zoltán - Ez a rendszer vicsorgókat küld a népre
YouTube Megyeri Szabolcs kertész - Nem lehet a fákat átültetni
Rendőrökkel foglalták vissza a Közlekedési Múzeumot
YouTube Így szorította ki a rendőrség a Ligetvédőket
Feljelentést tesz a Párbeszéd Magyarországért a keddi demonstráció feloszlatása miatt
Mi a baj a Közlekedési Múzeummal ? epiteszforumhu
Heltai: jogsértő a Közlekedési Múzeumnál zajló építkezés
Száll a kakukk a fészkére a Városligetben, avagy a rendőri brutalitás ma SZTÁR*KLIKK
          YouTube Flashmob a budapesti fákért (2016.06.06) 
BAL*RAD      Ismét gyerekek haltak meg Donbasszban 
[o]rigo           Brexitdráma: a britek kilépnek 
Magyar Szociális Fórum 72 éves rokkantat lakoltatnak ki Terézvárosban
Koppány Csoport    A Koppány Csoport megakadályozott egy kilakoltatást Cegléden



SPORTHÍREK:
Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata
Ausztria - Magyarország: 0-2            YouTube
                              Magyarország - Portugália: 3-3         YouTube
      Az Eb-sokkja - Anglia hazament, Izland verte ki




A Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
HR Portal Priusz - örök stigma a munkaerőpiacon?





Publicisztika & blog (+TV):
YouTube                        Szabadfogás 37.adás hírTV
Tamás Gáspár Miklós  Gazemberek !
Puzsér Róbert              Háttérhatalmak harca az előtérben {szélsőközép}



Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
K a g y l ó k ü r t               Schopenhauer és a Védák 
Magyar Nemzet Online    Iszlám modell: a népszaporulat nem a siker jele
                                           (interjú: Simon Róbert iszlámkutatóval)
                                           Százmilliós nagyságrendű kártérítés a kisegyházaknak
Latin-Amerika Társaság  A Jehova Tanúit vádolják egy hétezer éves piramis megrongálásával
Jean-Michel Corillon       Sámánok - A káosz urai (Francia dokumentumfilm/2012)


A Phildelphiai Szellőzőember /forrás: 444.hu


Életmód, idegen életformák:
!!444.hu!!!  Méltó társra lelt Szegedi Picsaember a Philadelphiai Szellőzőember személyében
LÁJK         12 évig várta halott gazdiját a mátyásföldi kutya, szobrot állítottak neki
96 éves japán a világ legöregebb friss diplomása
Megtörtént az első robotautós halálos baleset
                               Az LSD apostola 20 éve halt meg
A Luník 9 gyermekei 



Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló (16 - 20.hét) - Függetlenség és társadalmi háborúk tartarossz.BLoG