A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Molnár F. Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Molnár F. Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 7., szombat

MÚLTIDÉZŐ - A 3 MILLIÓAN A BANKROBBANTÁSOKÉRT FACEBOOK-CSOPORT EMLÉKÉRE



    Miközben a kormány Csurka István szobrának felavatása és akörüli gereblyézést és talajegyengetést végzi, szimplán erőből politizálva, hiszen a Mazsihisz már kifejezte a szobor elleni tiltakozását, ellenvéleményét is jelentős érvekkel alátámaszta meg is fogalmazta, addig én a "3 millióan a bankrobbantásokért" facebook-csoport igen rövid, de dicső történetét egy pillanat elejéig ismét beemelem a köztudatba. Mindenekelőtte le kellett vonni a konklúziókat is, ti. mit is jelent az erőből való politizálás. Gulyás Gergely már megfogalmazta korábban, még akkor nem is volt kormányszóvívő, ami nagyjából annyit jelentett - nem tudom pontosan idézni már, de mivel ők vannak felhatalmazva, természetesen demokratikus úton és módszerekkel arra, hogy minden kérdésben a kormány döntsön - ergo a társadalmi vita teljesen felesleges a legtöbb kérdésben, a totálisan elhülyített állampolgár 4 évente ciklikus jelleggel kimúlásáig fenntartva ezt a rendszert kifejezheti ellenvéleményét a választásokon. Az első és második fülkeforradalom is így született, de harmadik és a negyedik is és a további fülkeforradalmak. A fülkeforradalmárok nagy pantheonja-arcképcsarnoka jelentős és fájdalmas hiátus nekünk magyaroknak. A szocializmusban a munkás volt az állandó tematikája a műalkotásoknak, akkoriban József Attila verssorai szinte mind-mind megelevenedtek, domborművek és nagyszerű szobrok formájában. A jelenlegi rendszer súlyosan megfeledkezik a hőseiről. Nem született még meg  a demokratikus választópolgár szobra sem. Nyilván egy ilyen szobornak a helye a Hősök terének legközpontibb helyén volna.  Hogy ilyen műalkotás még nem létezik, holott a rendszer mindennap felmagasztalja önmagát a rádióban, a tévében és leginkább szabad és demokratikus voltára büszke , valamint négy éven át minden médiáján nagy gonddal, ahogy egy szülő óvja gyermekét hangsúlyozza a választás fontosságát, és Médeia mindenféle közvéleménykutatások, diagramok formájában is lelkiismertesen a pártok és pártszövetségek pulzusán tartja a kezét. 
     Ami a szoborkérdést illeti, korábban egy ismert kortárs költő fakadt ki azon, hogy ő régóta szárazzsömléken él és egyáltalán nem érti, ebben a rendszerben-világkorszakban egyáltalán miért róluk költőkről neveznek el még mindig utcákat, tereket amikor megtehetnék, hogy nagy bankárok és üzletemberek, sikeres vállalkozók, nagy self-made men mítosz-óriások részesüljenek eme posztumusz tiszteletben. Ő is tehát észrevette, hogy ez a rendszer nemigazán tiszteli saját nagyságait, - nem találjuk sehol az ismeretlen hős választópolgár emlékművét sem vagy szobrát  - vagy nem meri tisztelni.  Megszületett egyébként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész kormány-inkarnációja is, hiszen a Gellért-hegy tetején taláható szoborkompozíció sem egy almakompót valljuk be. Az első súlyos csonkolást az MDF-kormány idejént szenvedte el, akkor a vörös katona szúrt szemet valakinek és azonnal deportálták a Szobor-parkba. Ilyen rakétatűzben is óvatos a magyar.  Megszületett tehát ez a furcsa eklektikus NER-művészet is. Én eddig egyetlen munkáspárti vagy magyar kommunistával nem találkoztam még, aki a Wagner Nándor által megálmodott Filozófusok szoborkertjébe követelte volna a négy nagy vallásalapítót Marxot Engelst, Lenint és a templomevő Bartos Cs-t, Mahátma Gandhi, Szent Ferenc és Bódhidharma, Ehnaton fáraó Ábrahám, Lao Ce, Buddha és Jézus Krisztus illusztris társasága mellé. Én azt tudom igérni minden elvtársamnak, hogy rendszerváltás esetén ez mindenképpen meg fog történni. Régen a papokat gúnyolták azzal, hogy mindent ami az útjukba esik megkeresztelnek, olyat azonban én sem láttam még, egészen mostanáig, hogy egy templom előtti téren a létfontosságú, apró kis kavicszúzalékot begyükbe felszippantó csipegető galambokat is megkeresztelje valaki. Az viszont belátható, hogy a szent kereszteket szerte és mindenüvé, - mintha nem lenne holnap  és Mindszenty-szobrokat hangsebességgel lerakó és tojó NER és a megkeresztelt galambok között van eszkhatológiai összefüggés.





A 3 millióan a bankrobbantásokért facebook-csoport nagy hőstette az volt, hogy elérte az egyik legitim (államilag  és a rendszer által fenntartott) rendszermédia ingerküszöbét is, de nemhogy elérte, a cikkből látható,  hogy az általam beírt (ennyi idő után elárulhatom, én írtam be a face csoportba azt az idézetet, amitől hvg-ben láthatóan megbolondultak) Horst Mahler (RAF) antikapzsitalista idézete rendesen ki is verte a biztosítékot  a hivatásos propagandista agyában    - ellenben a sok-sok kilakoltatással - hiszen ezeket nem nagyon reklámozták. Ugyanilyen ingerküszöb-áttörési élmény volt az egyetemistákból álló Haha és a Koppány otthonvédő csoport összefogása, ott annyival még erősebb is volt a hangzavar, hogy a Pesti Srácok és a HVG egyszerre okádott,  pedig azon a szegénység-ellenes világnapon a közismert buddhista tanító, humorista és  zenész Laár András is felszólalt, dehát ilyenek ezek, nem a nagyszerű beszédeket idézték, vagy követítették volna, ami egy valós független és mainstream média alapfeladata lenne, hanem csak tolták és túltolták a négykerekű striciklit*. Érdekes médiahadrend ez, hogy egy teljes un. tornából végleg felmentett, csapottvállú újságíró-hadsereg áll teljes menetfelszerelésben lesben, mint a saskeselyű vagy a vércse, hogy bármiféle független, állampolgári-civil kezdeményezést ami bántsa az ő szemüket, mint vércse a galambot atomdarabjaira, higgs-bozontjaira tépjen.


Utóiratként azért annyit hozzátennék, hogy szvsz talán nemcsak a bankrobbantó érdemelte ki egy rendszerváltás esetén az esetleges amnesztiát, de az a feltehetően magyar állampolgár is, aki a tiltakozásnak egy nagyon sajátos módszerét találta föl - a Póka László alapította Nem Adom a Házamat mozgalommal ellentétben, ő nem tiltakozó papírosokat tízezreit ragasztotta bankokra, hanem olcsóbb és hatékonyabb megoldást találva szarral kente össze a Kék Golyó utcai KDNP irodát. Tehát azért ha elvétve is, de még vannak névtelen ellenállói és hétköznapi hősei a magyar nemzetnek. Nem mindenkinek mosta ki az agyát a pártokrácia.



 A Mi Időnk  * oldala hozta le ezt a hírt a legfrappánsabban, annyit jegyezve meg, hogy ismeretlen tettesek összeKDNP-irodáztak, tehát bemocskoltak egy székletet a KDNP irodájával. Kiváncsi lennék dr Semjén Zsolt teológus és miniszterelnök-helyettes véleményére is a 2018-as példátlan ürülékkel végrehajtott Kék Golyó utcai politikai támadásra és annak teológiai és eszkhatológiai vonatkozásaira is.





Múltidéző blogposztok kizárólag az adott korszak társadalmi problémáit és konfliktusait hivatottak  szemléltetni - a blog szerkesztőjének célja etekintetben kizárólag a szemléltetés, valamint a politikai humor egy sajátos outsider médiaformájának megjelenítése.

2017. június 3., szombat

Gondolatnapló - Hatalmi kérdések


Lelőtt postagalamb, Zugló │fotó:tartarossz



Napjaink: elhatalmasodott a neoliberálisokon a Moszkva-ellenes propaganda. A Soros és CEU mellett tiltakozókhoz ismert anarcho-occupy arcok is odacsapódtak, sőt mi több ők maguk koordinálják a tüntetéseket. A 4-es 6-os villamost többször feltartóztatták már a sínekre fekvő harcos oktogoni ellenállók. Furcsa skizofrénia ez, hiszen elég a pár évvel ezelőtti oaklandi eseményekre gondolni és Amerika-szerte is ott volt az Occupy Wall Street, vagy Párizsban a Nuit Debout ezek egyfajta antikapitalizmust és antiglobalizmust képviseltek, de Magyarországon az antiglobalisták a globalisták oldalán rántottak kardot.
Az oroszok pedig már régóta a Svájcban vannak, vagy a svájci sapkában?. Orosz álhír-oldalakról képzelegnek a beképzelődők. Pap Gábor ezoterikus magyarságkutató véleménye korunkról, hogy az egyéni és a csoportérdek képviselete még nem az ember, az ember ott kezdődik, pontosan ezen szint felett, amikor az ellenségével is jót tud tenni valaki, (vagy legalább a kötelező tiszteletet megadja számára) mondjuk az ellenséges frontoldalon álló katonák, amikor felismerik a másikban az embert. Véleménye szerint az embervilágot igyekeznek visszasüllyeszteni (zülleszteni) az emberalatti szintre. Ha így folytatódik a kormány és az ellenzéki propaganda hamarosan én is félig neandervölgyivé züllök le és félig cro magnonivá vagy tán egészen azzá. Még pár év és így lesz, tudom. Zuglóban is sétálgattam a hétvégén, ez az a városrész, ahol az alattomos, gerinctelen, sötét és gyáva alakok néha nyakon lövik a postagalambokat, kipukkasztják az életet, mint egy léggömböt. Durr. Volt galamb nincs galamb. Nem éltem soha kertesházban, nem tudom mi zajlik le és nem tudom lemodellezni, hogy adott egy ártalmatlan élőlény, egy postagalamb, az miként is veszélyezteti az ott élők életterét (ha nem ragadozó?) Lebensraum?, vagy elég ha egyszerűen ráprüszköl a zuglói elmebeteg tanya-tulajdonosra, a galamb akkor nyilván a madárinfluenza-járványok óta biológiai fegyver és nem pusztán a galamb jelentéstartalommal bír. Ez a galamb nem tudom mikor fogott fegyvert valakire, a Biblia is leírja, hogy aki kardot fog az kard által vész, de ezekszerint az is kard vagy légpuska által vész el, aki soha nem fogott légpuskát vagy kardot.
    Egy részeg ember próbálja átverekedni magát egy zebrán, át a piroson, át mindenen ferdén szédelegve és mégis egyenesen, a részeg átgázol mindenen, majd egy bokorba dől. Kamikáze rózsabogár repül és táncol a svábhegyi napfényben, eközben egy sportautó majdnem elcsapja, hiába ugrálok, mintha röplabdáznék a kerítés és az út között a járdán, hogy letérítsem, talán annyit tudok segíteni rajta, hogy kicsit magasabbra emelkedik és ez már életmentés. Az ember mindig azzal foglalkozzon, ami felett hatalma van. Itt van a Kárpát-medence teleszülésének gondolata. Egy férfi maximum a jelenkorban csak elszenvedője a párkapcsolati elmebajnak, és természetes ha a Szél Bernadettek kikérik maguknak. Zala megyében egy férj feltartotta a feleségét, hogy ne érjen oda a válóperre, észre sem veszik egy ilyen jelenetben rejlő könyörtelenséget. A férj ellen természetesen büntetőeljárás indult, akár hét évet is kaphat pár perc kellemetlenség okozásáért, de a Szél Bernadettek ezzel sem elégedettek, ők teljes befolyást és hatalmat akarnak, Isztambulit, egyezményt és a hét évvel való fenyegetettség kevés, legyen az csak életfogytiglani fekvő nyolcas. A hatalom kérdése mindig ontológiai. Amikor Horst Mahler - ex Baader-Meinhof csoport tag, a RAF ideológusa és az egyik fő csoportalapító - felvetette a kiadatási őrizetéről döntő magyar törvényszék előtt témába hozta G.F.W. Hegel-től a Világtörténet filozófiáját, és kifejtette, hogy  a német klasszikus filozófia a kisujjában van, a Budapesti Törvényszék bírónője leintette. Németországban nem tűrik a szólásszabadságot. Magyarországon kizárólag a kapitalizmus bűneit lehet büntetlenül letagadni. Egy normális országban Horst Mahler nem csak menedékjogot, hanem egyetemi katedrát is kap, és filozófiát oktathat - másodállásban pedig terror-szakértőként a magyar államnak is bedolgozhat, hiszen ki ne ismerné jobban egy terrorszervezet belső működését, mint annak egyik alapítója és létrehozója, aki ráadásul még a RAF-korszakában tartotta a kapcsolatot az arab terrorizmussal is, igaz nem a neoszalafista-szunnita fundamentalista ággal, hanem a palesztínokkal.
A tutiblogon olvasom TGM kapcsán, hogy "az ideológia alkalmatlan a valóság leírására". Nietzsche egészen a phüzisz-nomosz vitáig visszament ebben a kérdésben, ha jól emlékszem volt egy híres falevél hasonlata, amivel azt szemléltette, hogy a fogalmaink valójában gyűjtőfogalmak, így tehát nemhogy az ideológia képtelen a valóság leírásra, hanem az a szókészlet is, amivel rendelkezünk, tehát maga az emberi nyelv is. Általánosságokat azonban meg tudunk fogalmazni és törvényszerűségeket is. Az ideológia, akár a vallás is, némi marxi remineszenciával a világ nyomorúságára adott reflexió. A kommunistát általánosságban és korszakunkban úgy képzelik el, hogy irigy a sikeresebb emberekre és ezért lázít. Ezt Nietzsche ressentimentnek definiálja, és leginkább Lutherre és a papságra érti. Hamvas Béla szerint, aki szintén vélekedett a kérdésről, úgy látta Európában soha nem is volt, papi-kaszt, csak valami pszeudo-papság, ennek okaira azonban nem tért ki tudtommal, és én sem tudom a választ rá, talán éppen a jelenkorban is tapasztalható, az ideoógiát hibáztató magatartások mögött is, túlzottan pragmatikus és racionális és ebből fakadóan kegyetlen európai faj vagyunk.
A mainstream szerint a sikertelen ember fegyvere az ideológia, az ideológus az, aki az ideológiába menekül az alkohol, a nikotin és egyéb durva kábítószerek élvezete helyett. Az ember életében mindig lesznek olyan időszakok, amikor az emberiség lehetséges megváltoztatásáról sző majd ábrándokat. Az igazság az, hogy jelenleg a férfitársadalomnak nincs hatalma, pusztán a női szeszélynek van kiszolgáltatva. Én a nők által megalázottaknak és megszomorítottaknak mindig azt tanácsolom, hogy várják ki a patriarchátus újjáéledését. Úgy látom hősiesen ellenálltam azon kártékony áramlatoknak, amelyek az életem feletti irányítást is át akarták venni. Az egész kérdést pusztán a politikai demagógiává lezülleszteni, azt a rosszszándékot mutatja, hogy a nőjogi szervezetek nem megoldást keresnek, hanem a kíméletlen bosszú lehetőségét. A visszatartó erővel lehet a végtelenségig játszani, de a társadalmat befolyásoló erők az elsődleges felelősök. Egyébként sokan azért bűnöznek, mert azokhoz a javakhoz, amivel megvásárolhatnak egy nőt maguknak normál esetben nem férnek hozzá. A kapitalista társadalomban a párkapcsolatok statisztikailag mindig is több háborút mint békét, mindig is több embertelenséget, az ember legalantasabb ösztönénjét és a pusztítást hozhatják magukkal (minden második magyar házasság válással végződik). A trendi szimbólikus javak megszerzése sokszor együtt jár a nő megszerzésével is; két módja van a nőszerzésnek a szabin nők elrablásán kívül: a pénz vagy a szerelem.A profánul elanyagiasodott imperialista társadalomban sokan nem tudják magukat kivonni a tárgyak birtoklásának illúziója alól. Ezért is szeretnék mostanában a sivatagi anakhóréták életével is kicsit többet foglalkozni, mint antitézissel. Az is igaz, ha élt valaha is legmagasabbrendű megtagadása a pénzhatalomnak, az a 19.században élt nagy indiai misztikus-szent Sri Rámakrisna Paramahamsza lehetett, aki fogadalmat tett, hogy nem érint többé pénzt, de egyes szufi nézetek szerint a pénznek egyetlen egy funkciója van, keringenie kell, és a pnznek el kell jutni mindenkihez. Ez a Szél Bernadett-téma egyébként Molnár F. Árpád nyomán vetült fel, ő írt egy cikket róla mostanában. A feminista szélsőségesek Puzsér szerint éppúgy ideológiát képviselnek, mint mondjuk a marxizmus-leninizmus (ez az összehasonlítás a marxizmus puzséri lenézése és ledegradálása, megalázása) , én azonban úgy vélem a feminizmus csak pszeudoideológia, a szublimáció szintjét nem éri el, hiszen ahhoz, hogy az élet ezen területe ne a puszta ösztönnek legyen alávetve és szublimálódjon, akkor ott patriarchátusból maradt survivor szabályok jelennek meg és elnyomás, jelen világunkban azonban nincs semmiféle elnyomás, ami a társadalom részéről megjelenne akár a szokás akár a jog és a közmorál oldaláról (utóbbi nem is létezik). Az is jellemző, hogy a társadalom egy részét nem foglalkoztatja egy távoli magyar jövő demográfiai válsághelyzete. Én pont ebből fakadóan úgy látnám igazságosnak, ha a bolygónkon 100-150 éven belül végleg elpusztulna minden élet, ezzel a megoldással mindenki elégedett lehetne,  a reprodukcióból kizártak is, hiszen ők belátnák, hogy erre a pár évre már nem is lett volna értelme bármiféle reprodukciónak, ami esetleg esetleges árnyék-ittlétük legitimációs forrása lehetett volna, és ugyanakkor a földi élet teleológiája egyfajta önmagáért való értelmetlen létként értelmeződhetne át. Egyébként visszatérve Horst Mahlerre, aki immáron történelem: panaszkodott a soproni fogda ágypoloskáira, a körülményekre - a hajléktalanok kriminalizációja vezetett ide, mindenféle lepusztult alakot bevágnak a fogdára, az ágypoloskái meg átvándorolnak Horst Mahler gatyájába, onnan meg a bírósági ülnökök és a rendőrség gatyájába is, jól kitaláltátok ezt is, hát vakaródzatok, ez a kapitalizmus te is az vagy Svetaketu.

2017. május 7., vasárnap

Hírajánló (14 - 18.hét) - Rajtad röhögünk CEU, nem veled





Rendkívüli hírek:                                                                    Magyar Nemzet│2017. április 24.  20:15
Tudósítónk szerint teljesen békés a tüntetés, nem úgy tűnik, hogy nagyon dühösek lennének az emberek. Egy részeg férfi jött be a tömegbe hátulról, Che Guevarát éltette és beszólt pár tüntetőnek, de néhány rendező jobb belátásra bírta, így végül elment.”


Anarchy in The Hungary / MayDay


HÍREK:
  A CEU-sok szerint devizásoknak és otthonvédőknek nincs helye a Kossuth téren
  Trump atomháborút provokál! (Filmes híreink Észak-Koreából!)
888                     Az Index szerint már a csecsenek irányítják Magyarországot
YouTube            Thürmer Gyula május elsejei beszéde a Városligetben
YouTube            Magomed: Nem akartam ütni (Magomed vs Ungváry Krisztián)
Berágtak a balosok a szovjet emlékmű elleni támadás miatt!
Orosz kommandósok csaptak le magyar ellenzékiekre
Magyar Kurír    Erdő Péter megáldotta a Hajléktalan Jézus szobrát Budapesten
       Döbbenetes kilakoltatás: egy házát védő 80 éves férfit fújtak le a rendőrök
       Németh Szilárd szerint a 444 munkatársa ügynök
    Lefújták az orosz nagykövetség elé meghirdetett tüntetést
    Tojással dobálták meg a fogdát, ahol Gulyás Márton van
                            Orbán kapujáig írták a Walesi bárdokat
                            Ekkora tömeg régen vonult utcára Orbán ellen 
Magyar Nemzet  Állítsuk meg Moszkvát - Az orosz nagykövetségnél tüntetnek
YouTube UAFSZ  Nyugat-Európa: Állapotos asszonyok az utcán
YouTube               Tízezres tömeget vitt kampánynyítójára a Momentum Mozgalom
YouTube hvg.hu   Szerencsésen elment a hadüzenet Brüsszelbe
YouTube                Állítsuk meg Moszkvát tüntetés - Puzsér Róbert beszéde
YouTube                Eljöttek a Farkasok 
Orosz Hírek          A Szíriára mért amerikai légicsapás ellen tüntetnek ma Budapesten
Magyar Békekör: Az oroszellenesség ellentétes a magyar nemzeti érdekkel


Munkáspárti transzparens /fotó: tartarossz




Börtönellenes Társaság (BET) híreiből
A bíróság bűnösnek mondta ki Gulyás Mártont és Varga Gergelyt YouTube
Magyar Nemzet   Nem éri meg dolgozni a raboknak





Publicisztika & blog (+TV):
Máté T. Gyula                 Pincsik Putyin és Orbán ellen
Új Egyenlőség                Mi a neoliberalizmus? (3.rész) Felelősnek álcázott demagóg osztályharc
Tamás Gáspár Miklós   Miért kibírhatatlanok a liberálisok?
Szabadfogás  80.adás  81.adás  82.adás  83.adás  84.adás

Május 1. Donyecki Népköztársaság  /fotó: Donbass Italia



Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
K a g y l ó k ü r t        Az útszéli keresztek tér-ideje
Religiológus              Szati, az indiai nőideál félreértett formája
Boglár Lajos              Sámánok mítoszai és mítoszok sámánjai
Hamvas Béla             Paradoxon az igazságtalanságról
Nyírfalvi Károly         Rigók a kertben (vers)




Életmód, idegen életformák:
Egy részeg megvert egy 140 kilós robotot
Sikeresen növesztettek bárányt mesterséges méhben
24                Megszületett a világ első kannabisztemploma 



Kapcsolódó oldalak:
Dr Ölvedi Ignác: A történész bizonyítson és ne politizáljon                     tartarossz.BLoG
Hírajánló (09 - 13.hét) - A Koppány Csoport elfoglalta a Kossuth teret  tartarossz.BLoG

2016. december 18., vasárnap

Hírajánló (46 - 50.hét) - Faátültetésnek álcázott pusztítás a Városligetben


Ligetvédők a Petőfi Csarnoknál  /fotó: tartarossz

HÍREK:
!!444.hu!!!                          Faátültetések ellen tiltakoznak a Városligetben
Népi FRONT.                   Fidel Castro örökké példakép marad
Latin-Amerika Társaság  Hazugságok Fidelről
A Mi Időnk                        Castro halálán örömködik a degenerált Fidelitas
BAL*RAD                          Egyházfői gyásztávirat Kuba népének
Orosz Hírek                      Az utolsó kormányellenes fegyvereseket is kiverték Aleppóból 
24                                      Százak tiltakoztak az orosz követségnél Aleppó miatt
MAGYAR NARANCS       A fideszes polgármester apróért osztogatja a budavári  ingatlanokat
                   Ágyi poloskák miatt kellett kiüríteni egy kórházi osztályt
                   Az Alkotmánybíróság igazat adott a McDonald's-ban lövöldözőnek
                                          A Fidesz leszavazta a Jobbik Orbán-féle alkotmánymódosítását
Blikk.hu                            Két gyerekkel lakoltatták ki Györgyöt...
[o]rigo                               Könnygázzal oszlatták a tüntetőket a lengyel parlamentnél
Magyar Szociális Fórum  Eddig 45-en fagytak meg
                 Nagykövet: Biztos, hogy Chavez elnök rákja generált volt
                 Mészáros Lőrinc megvette az ECHO TV-t



Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
Intimszoba a börtönökbe: ez is katolikus krédó Militia Christi
Börtönbe vonult az Orbán és Kövér házánál is tüntető aktivista atv




Publicisztika & blog (+TV):
Molnár F. Árpád      A fideszes nyuggerférgek bűnözők és a mindannyiunk ellenségei
Bayer Zsolt blog      Közlemény (Bayer Zsolt kommentvereséget szenvedett)
Puzsér Róbert          A minőség forradalma 
{szélsőközép}   Drága Miniszterelnök Úr! Kedves Vezetőm! Mélyen Tisztelt Orbán Viktor!
Szabadfogás    59.adás  60.adás  61.adás    
  YouTube         62.adás  63.adás  64.adás




Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
K a g y l ó k ü r t  Sankara egyház-szervezete és az advaita védánta filozófia
[DRÓT]                Judhisthíra kutyája    (ford. Weiner Sennyei Tibor)
Papp Richárd       A szakralitás tétje zsidó és keresztény példák tükrében 
      Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelmei



Életmód, idegen életformák:
!!444.hu!!!             Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton
{szélsőközép}        Anand Varma: Az első 21 nap egy méh életében
CafeBlog              Húsz jugoszláv albumborító amire nincs magyarázat
           Élő beteget találtak egy budapesti kórházban
           Ingyen letölthető a világ egyik legértelmetlenebb játéka a kecskeszimulátor                



Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló (41 - 45.hét) - A burzsoázia diszkrét fánkja  tartarossz.BLoG

2016. november 16., szerda

Hírajánló (41 - 45.hét) - A burzsoázia diszkrét fánkja


Standing Rock rezervátum / indiánok a Dakota Acess kőolajvezeték ellen

HÍREK:
Native News: How North Dakota Goverment Deals with American Indians: Gross Disrecpect
!!444.hu!!!        YouTube   Mindenfelől potyogtak az ingyenfánkok a belvárosban
                                          Megbukott Orbán alkotmánymódosítása 
                                          A házban lőtte agyon Győrkös István a rendőrnyomozót 
Krisna. Hu       YouTube   A zuglói népkonyha ünnepélyes megnyítója
Ételt az Életért                 Zuglóban új népkonyhát nyit az Ételt az Életért Alapítvány                        
Standing Rock: az amerikai őslakosok harca mindannyiunk jövőjéért
Exkluzív! Leleplezzük Bayer és Orbán titkolt kapcsolatát!
BAL*RAD                            Amikor eldördültek az Auróra ágyúi
hvg.hu                                Felvonult az Anonymous Budapesten - fotók 
Puzsér Róbert  YouTube  Puzsér Róbert elhallgatott beszéde az Anonymous demonstrációján
  YouTube  Verekedős orbánisták 2016. október 23-án
                   Molnár F. Árpád gyorscikke a fideszes parlamenti hányadékról
Szabad Riport                   Az oroszok szerint a CIA irányította az 1956-os forradalmat
Magyar Nemzet online    Havas Szófia elvesztheti MSZP tagságát
Magyar Kurír                    Október 17. a szegénység ellen küzdelem világnapja
Agyára ment a korrupció - Gondnokság alá helyeztetnék az Apostoli Magyar Királyság kormányzóját
 Magyar Szociális Fórum  A magyar kormány társadalompolitikája: „azok élnek az utcán, akik ott  akarnak élni”
  Életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt indított szabálysértési eljárások



Börtönellenes Társaság (BET) híreiből: 
Börtönökbe zsúfolják a szexmunkásokat abcúg
Veled is megtörténhet - előzetes letartóztatás Magyarországon  Helsinki Figyelő BLoG



Publicisztika & blog (+TV):
Tamás Gáspár Miklós:   Az elbocsátás balladája Fedél Nélkül - Népszabadság különszám
Puzsér Róbert YouTube: Huth Gergely és Puzsér Róbert vitája '56-ról és a médiapiacról
Szabadfogás   55.adás 56.adás 57.adás 58.adás YouTube
 
Happy Diwali ! /fotó: Hindu Temples facebook

Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
Szathmári Botond:     A mandala jelképrendszere és használata
Új Ember                    Beszélgetés Baán Izsákkal a szerzetesség kezdeteiről
K a g y l ó k ü r t       Csaitanja Maháprabhu tanítása 
                   Kemény István verse: A néma H 
     



Életmód, idegen életformák:
A hal, amitől jobban be lehet tépni, mint az LSD-től
Aranysakált lőttek Besenyszögnél
                        Kisebb csoda: élő kutyát húztak ki a romok alól az olasz tűzoltók
                        Aleppónál bevetették a, hm, mi is ez tulajdonképpen?
Magyar Szektorlabda Szövetség  Csoda az alagsorban - a világ legdrágább gombfocicsapata


Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló (36 - 40.hét) - Érvénytelen népszavazás tartarossz.BLoG

2016. április 15., péntek

Hírajánló (10 - 15.hét) - Proletárok versus anakronisták


Proletarszkaja metróállomás Szentpétervár / Proletarskaya Metro Station

HÍREK:            
Kállay Miklós emléktáblát avatott a kormány a Palotanegyedben
Előállítással kezdődött az ünnep YouTube
   Saját magát támadta meg a kormányzati informatikai hálózat?
   Havi félmillióért bérelnek autót Papcsáknak
                          Piti bankrabló csinált viccet Orbán terrorkészültségéből
                          Elzavarták a favágókat a Városligetből YouTube 3:50-től
                          Illés Zoltán VS. Rendőr (REMIX - Magasüket) YouTube 
  Esőben ünnepelt és tüntetett az ország
  Kegyetlen sérüléseket okoztak a brüsszeli szögesbombák
BAL*RAD       „Jobban is mehetett volna”
Népi FRONT        A magyar proletárforradalomra emlékeztünk
Visszafoglalta Palmüra városát a szíriai hadsereg
Három nap alatt csaknem hatezren érkeztek Olaszországba
                                              
SPORTHÍREK:
Nemzeti Sport Gyász: elhunyt Johan Cruyff, az Ajax és a Barcelona holland legendája

                                                           Johan Cruyff dribbling compilation YouTube



Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
Súlyos állapotban van Stadler József hvg.hu
Ez a Deák Ferenc sosem kerülne a húszezresre





Publicisztika & blog:
Tamás Gáspár Miklós: Internacionálé
Gábor György:              A címzetes lateráni kanonok és az alcsútdobozi táltos*
Para-Kovács Imre:       Ötezer éves terv
Molnár F. Árpád:           Mészáros Lőrinc utcába botlottunk. Ki volt a régi és mi a mostani!  
A Mi Időnk                    A Tanácsköztársaság valláspolitikája



Kitekintő (vallás, kultúra és civilizáció):
K a g y l ó k ü r t  Allahábád - Prajág
Sámánok és Entheogének Szent növények (részlet Nevill Drury Sámánizmus c. könyvéből)
Vatikáni Rádió  Hajléktalan Jézus szobor a Vatikánban
e-JainismA 24 dzsaina tirthankara Brief Details of Tirthankaras
Galilei tudományosan megmérte a poklot




Életmód, idegen életformák:
24                           A madarak is mondatokban beszélnek
Huszonöt órát töltött egy fán egy férfi Seattle-ben
El kellett fordítani (90 fokban) egy futballpályát a szomszéd miatt
        Félelmetes! Kutya méretű patkányt találtak


Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló ( 05 - 09.hét ) - Borbély József kormányzó elkérte Kövér Lászlótól a parlament kulcsait tartarossz.BLoG

2013. november 2., szombat

Tartarossz hírek (42-44.hét) - A kilakoltatások ellen tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Rómában


Fotó forrása: Index.hu/AFP Filippo Monteforte

Összecsapások Rómában a kilakoltatások ellen - Rendőrautón ugráltak a tüntetők Index
Összecsapások a rendőrökkel Rómában az olcsóbb lakhatásért YouTube user:sevaster1
Jön a drón -  Drón végzett a pakisztáni tálib vezetővel atv 
Meghalt a rákos asszony, akit Orbánék utcára dobtak Hh Alsóörsi Hírhatár
Kilakoltatás a szegénység elleni világnapon (képgaléria) Népszava online
Autós tüntetés Budapesten HÍR24
A Haza Nem Eladó Mozgalom tüntetése - 2013.10.20. Dózsa György út  YouTube
Hajléktalanok lepték el a volt MDF székházat Pécsen Index
Az EU Orbánék által ellopott százmilliárdjai ! Hh Alsóörsi Hírhatár
Az Oktogon helyett a Deák tér mellett várnak az otthonvédők YouTube user:vagatlan 
A Káslerben csalódott devizások befejezték a blokádot YouTube user:vagatlan 
A helyzet fokozódik - Kásler Árpádot harmadszorra hallgatták ki a rendőrségen Kásler Árpád
Para-Kovács Imre - Üres a zacsi, béna a Mikulás Amerikai Népszava
Röhögésbe fulladt a székházfoglalók tárgyalása !!444!!
Huszonévesek kerülhetnek utcára propeller
A vagyonkezelő takarítási díjjal növeli a rezsit és kilakoltat YouTube user:66masodperc
Sárga csillagos ellentüntetők várják a Horthy-szobor avatását atv
Thürmer Gyula: Csak mi tudunk újat vinni a parlamentbe YouTube user:Munkáspárt

2013. június 30., vasárnap

Programajánló - Ítéletnap ! - Elég volt! Mi döntünk nem a Kúria (2013.07.04.Csütörtök 13:30 Markó utca 16.) - A leghírhedtebb kilakoltató rendőrbűnözők pere lesz Molnár F. Árpád ellen (2013.07.05. Péntek 11:00 Markó utca 27.)


" 2013. június 25-én a Magyar Bíróságok döntésképtelensége folytán utcai harcok alakultak ki a rendőrök és a többségében devizahitelesek között. Az ítéletet július 4-re 14:00 órára napolták el. Csak találgatni lehet, mi lesz a döntés, de véleményünk szerint semmi jó nem várható. Ennek tudatában:
MI, KOPPÁNYOSOK HARCBA HÍVJUK A NEMZETET."

Kapcsolódó oldalak:
A Koppány-csoport felhívása a teljes nemzethez szól, nem pártpolitikai megfontolások és megosztottság és pártlövészárkok mentén, hanem azok felett - mindenkihez - a felhívás teljes szövege itt olvasható: 
Ítéletnap - Mi döntünk nem a kúria facebook

A Hírháttér Multimédia weboldalán a legfrissebb hír: "A leghírhedtebb kilakoltató rendőrbűnözők pere lesz Molnár F. Árpád ellen, mert tudósított egy idős asszony utcára dobásáról":
A leghírhedtebb kilakoltató rendőrbűnözők pere lesz Molnár F. Árpád ellen Hírháttér Multimédia

Az ügy előzményeiről, Almási Máriát az előző kilakoltatáson is előállították, csontritkulással is hősiesen védte a szomszédja, Emma néni otthonát, 72 000 forint tartozás miatt lakoltatták ki. A történet ismerős, az idős nőtől megvonták a rokkantsági járadékát:
Kilakoltatás - Fidesz: Nem a pénze, a lakása kell YouTube user:8888echelon

BET (Börtönellenes Társaság) hírek és a NAV állambűnözés kategóriáiból:
A figyelmeztető peticíóm ellenére is zavartalanul folytatódik a munkanélküliek elleni etikátlan és antiszociális állami-fideszes NAV TB-terror: 
Soós József Titán és Rácz Gábor László Udinéből üzent. Egyébként magánvélemény, de nem a családja árulta el Titánt, ahogyan ő ezt értelmezi, hanem a törvényhozó zsarnokság és minden olyan beteges személy, aki patológ módon helyesli, hogy a munkanélküliek ellen NAV-TB terror és végrehajtás legyen. Valószínű a család most Titánt hibáztatja a végrehajtó odaérkezése miatt, miközben a törvény alapvetően antiszociális és a NAV külön szemétsége, hogy két évig minden esetben teljes kussban van a tartozásról, és egyben 200 ezer - 300 ezer körüli összeget küldenek ki munkanélkülieknek! Hozzáteszem, szándékosan. Ezt pedig nem lehet másként értelmezni, mint az amúgy normális esetben békés lakosság szándékos hivatali-hatósági megfélemlítését.  Ha lenne itt esélye 1 millió új munkahely megteremtésére, valljuk be, nyilvánvaló hogy erre megfélemlítő terrorra semmi szükség nem volna. Innen is látszik, hogy szó nincs ilyesmiről, minden hazugság és nem lesz, csak tovább romlik a helyzet,  a kormány semmivel nem különb a náci Hitlernél, vagy a CIA vezérelt Ronald Reagan-nél, tajgetoszt készít és halált a szegényebb rétegek ellen !
ÜZENET - Elárultak a családjaink, térjetek meg! YouTube user: ULTIMÁTUM AFSZ
Három csapás - 11 év fegyház 600 forint és egy paplan elrablásáért egy hajléktalannak [O]rigo